Én kétszer próbálkoztam Agriával, 50 szemes minigumóval, és mindkét alkalommal ezt tarolta le legjobban a burgonyavész. Ezenkívül sem minőségre, sem mennyiségre nem voltam tőle hasra esve. Burgonyavész szempontjából az általam ismertek közül csak a Kleopátra hasonlítható hozzá.
Szombaton beszéltem a gyöngyösi öreg telexomszéddal, a 100 éves Volgájában ott volt a kertésznaptára, és mutatta, hogy a krumplit március 10-én ültette, domboldalba, a szőlő végébe.
A beszterceit vágd ki, a helyén előtörő sarjat meg szemezd be. Mi is vagy 15 évig kerülgettünk egy beteg beszterceit, mert apám nem engedte kivágni, hogy majd meggyógyul. :S
Azt mondták hogy csak lila van. A fehér is volt évekkel ezelőtt, valami holland mag volt, de mivel nem keresték és nem vették, ezért nem is forgalmazzák már ott ahol kérdeztem. Meg nem mondom mi volt a gyártócég neve...
Itt egy példa. Az ágyások, és fólia igény szerint változtatható, a fák száma és fajtája is- A komposztosnak is legyen helye egy sarokban, árnyékos helyen.
Így gondolod: A kert jobb és bal oldalára telepítsem a fákat, középre pedig az ágyásokat a kert hosszanti irányával párhuzamosan. A kert végébe mehet a mogyoró, a jobb és bal kerítés mellé pedig a bogyósok és a sövénynek nevelt gyümölcsfák?
Nekünk Gloster almánk van, szeretjük. A tavaszi lemosó permetezésen kívül mást nem kap, és szép. Májusig tárolható a gyümölcse. Ilyenkor már kicsit kásásodik, de legalább nem vásik el tőle a fogam. A besztercei jellegű szilvánk vírusos, nem megy semmire. A vörös szilva ellenállónak tűnik. A zöldringló, amit Tőled kaptam, még cserépben van, mert nem találtam neki helyet, de szép egészséges. Úgy néz ki, idén már kiültetem. Kiszedem az ól mögül a csalánt, és arra a részre menne.
Nekünk van eperparéjunk. Étkezési szempontból nem érdemes foglalkozni vele, de jól mutat. Amit a zacskóra szoktak írni, hogy hasonló az íze a szamócához, az hülyeség. Édeskés, de inkább csak paréj íze van. Ha jól összerágod, a sok apró mag viszont kellemes ízű. A levelét nem kóstoltuk, de nem biztos, hogy zamatosabb a többi libatopfélénél. Rövid életű növény, ami most kel, még nyáron tönkremegy, elszórja a magját és kelnek újak, amik még szintén érlelhetnek termést. A késői magoncok át szoktak telelni. Ágyást nem érdemes belőle nevelni, nem mutat olyan jól, mint azt az ember elképzeli, de itt-ott egy-egy tő jól néz ki. Idővel az egész kertben el tud terjedni, de nem gyomosít erősen.
Akkor talán szerencsésebb lenne az ágyásokat a kertben a bejáratnál kesresztbe fordítva eéhelyezni. A két oldalon szélre a magasabb, beljebb az alacsonyabb fákat, lugasokat ültetni.
A sorok tájolásánál az É-D-i irény az ideális, mert körbejárja a nap. A déli oldalról meg a tűző naptól védenék a fák.
A vetésforgóról sokhelyen olvashatsz. (én is írtam a blogban)
Köszönöm az értékes hozzászólásokat. Feltétlenül hozatott földdel szeretném tölteni az emelt ágyásokat, deszkával szegélyezni, illetve amit csak lehet, takarni szeretnék.Igazad van Il, a vetésforgó kapcsán az ágyások számában nem is gondolkodtam. A papiron nem tudom látszanak- e az észak, déli irányok? Ezek alapján megfelelően van telepítve a kert?
Nem nagy, nem kicsi. Nézőpont kérdése. Neked ekkora van, ekkorát akarsz művelni, akkor ebből kell kiindulni.
A veteményes rész kigondolásánál úgy számolj, hogy a vetésforgó hármas tagolását el tudd helyezni, tehát 3 egyforma fő rész, amit kisebb ágyásokra oszthatsz. A negyedik, évelő ágyást máshogy is el tudod hellyezni. A fólia lehetőleg fönt, a megközelítés miatt közel legyen, ne kelljen sokat menni nyitni, zárni, hurcolkodni, locsolni.
A locsolással sok gondod nem lesz, az agyag jól tartja a vizet. Ennyi előnye van. A felszín takarásáról mindenképpen gondoskodnod kell. Ugyanakkor jó lenne a zöldséges ágyások talaját jó érett istállótrágyával,komposzttal laztani. évente mindíg másik szakaszban. A 30 cm nem magaságy, hanem emelt ágyás. Ez nem szárad úgy ki, nem kell alárétegezni. Gondolom valamilyen szegélyt akarsz neki. De a normál alacsonyágyással is megpróbálkozhatsz, csak a zöldséges talaját kell lazítani. (Széna, szalma szecska, forgács, komposzt)
Gondolj rendes méretű (min 70 cm) főút kialakítására. A közlekedés fontos. ezt akár fűve lbe lehet vetni, és csak egy kerülés a fűnyíróval.
Attól függ, miket, és mennyit akarsz termeszteni zöldségféléket. Gondosan válaszd meg a sortávolságot. Ha van rotációs kapád, akkor annak a kapatagjaihoz mérd a szélességet. Az agyagot érdemes a sorközökben kapálni, ha nem tudod a teljes felületet mulcsozni. Nem szabad hagyni lecserepesedni. Ha más nem, nehéz gereblyével, vagy egyéb kultivátor szerszámmal mozgatni a tetejét.
Nem kell megijjedni, tudsz elég gyümölcsfát ültetni. Az alanyok megválasztása a fontos. Lehetőleg törpe, vagy kisnövésű alanyokra oltott csemetéket vegyél.
Alma esetén, akár 2 m távolságra is ültethetők, de körte is nevelhető ilyen módon. A korona alakítással lehet szabályozni a kiterjedését, akár egy síkban lehet nevelni őket. Barack, körte, őszi, alma könnyen nevelhető lugasként is, szinte síkban. Szilva meggy, birs, naspolya bokorfaként. Megfelelő szakirodalomban utána nézhetsz a különböző formáknak. A fajtakiválasztásnál vedd figyelembe a termési időt, és azt, hogy kell-e porzó fajta a fához. Nagynövésű fákat is el lehet helyezni, de vedd figyelembe. hogy ezek alatt később mást nem nagyon lehet termeszteni. (bár nekem a régi, nagy kertemben kitűnően megvolt a dió közvetlen közelében a birs, alattuk a málna, és ribizli. Az 500 négyszögöl volt)
Nem vagyok benne biztos, hogy a hangzatos nevű, külföldi fajták eredményesebben termeszthetők, mint a régi, bevált, őshonos, vagy régóta termesztett fajtáink.
Sárgabarack: Budapest, Bergeron. Ha nem fagyveszéyles, akkor korainak a Ceglédi, vagy Ligeti óriás.
Szóval szerintem van lehetőség válogatni.
Én nem hagynám ki a mogyorót sem. Főleg északi oldalra telepítve, kerítésövnek. (két fajta kell)
Az oltott diók hamar termőre fordulnak, és nem lesznek akkorák, mint a régi dióóriások.
Csemegeszőlő?
Végül annyi, hogy nem kell megillyedni. A kert állandóan változik. Ha valami nem szereti a helyet, nem kell sajnálni átültetni, vagy esetleg kidobni. Ki kell kísérletezni, mi a jó a növényeknek, és neked.
Eperparéjjal próbálkozott már valaki? Én ma vettem magot, a képen jól néz ki. A leírása szerint a termése és a levele ehető. Érdekelne annak a véleménye aki esetleg kipróbálta.
Ehhez csak egy-két tippet lehet adni, a kert úgyis olyan lesz, amilyenre elgondoltad - vagy legalábbis induláskor. :D
Ha magaságyást készítesz, akkor az természetesen ne a saját földből legyen, legjobb, ha hozatsz valami jó kis barna erdőtalajt vagy humusztalajt, de biztosan utánaolvastál. Mindenesetre a 30 centi kicsit alacsony - még nem szabályos magaságyás, mert a lassan bomló szerves anyagoknak az alján nem jut hely, de nyáron mégis könnyebben kiszárad.
Készülj föl rá, hogy a magaságyást nem csak fölásni kell, mint a talajt, és néha teljesen ki is kell cserélni a tartalmát. Azon kívül könnyen kiszárad, pláne, ha nem csepegtető öntözéssel locsolod vagy nincs teljesen betakarva valami víztartó anyaggal, de mindenképp több vizet eszik.
A gyümölcsfákból talán mindből elfér egy-két példány, de olyanokat telepíts, amik öntermékenyek. Pl. cseresznyéből Sunbrust, Stella (középérésű) vagy Alex (kései), ha csak egyet akarsz, és nincs a közelben pollenadó. De ezeket cseresznyelégy ellen kell permetezni, legalább egyszer egy évben, ha nem akarsz nyüveket és nyű-ürüléket enni a gyümölcshús helyett. (A korai cseresznyék közül a Bigarreau Burlat a legjobb korai, de ennek is kell pollenadó, mert önmeddő.) Körülötte 6 m sugarú üres hely javallot... A többi fánál is érdemes betartani az előírást. Anyám miatt én nem tarthattam be, és most szívok a sűrű ültetés miatt.
Körtéből érdemes japán körtét telepíteni, nagyon harmonikus íz (szerintem extra-finom), ropogós-omlós, jó állag és nagyfokú ellenállóság jellemzi az ún. nashi-körtét. Ami külön jó, hogy általában ellenállóban a tűzelhalással szemben, ami igen fontos szempont. Sövény-koronaalakra is kiválóan megfelel.
Almából hasznos egy nyári (pl. Éva, Nyári fontos) és egy őszi vagy téli almát is ültetni. Ha értékes fával akarod kihasználni a helyet, akkor érdemes Granny Smith-szel próbálkozni - ez a zöldalma. :)
Sárgabarackból egyetlen sharkavírus-rezisztens fajta van Mo.-on, a Kuresia kajszi. Monília ellen persze ezt is kell permetezni. Nagyon finom, muskotályos ízű, gömbölyű és ropogós termése van. Ha csak egyet akarsz, ezt tedd! A hagyományos magyar fajtákat pedig jó elfelejteni, mert ezek a legérzékenyebbek a vírusra, szinte semmit sem teremnek a fertőződés esetén. (És pár éven belül úgyis országos elterjedés várható...)
Szilvából már nagyobb a vírus-rezisztens választék. Általánosabban kapható a Jojo, de Dánszentmiklóson, a Palesits faiskolában személyesen lehet jóval több fajtát is venni. Nekem még nem teremnek, de fájuk nagyon szép. Sikerült egy ritkaságot is vennem, ami meg sincs hirdetve, a TopTaste fajtát, ami állítólag igen finom.
Őszibaracknál bármennyire is csábító a nektarin, ezek a betegségekre általában érzékenyebbek, pl. lisztharmatra. De rendes permetezés mellett ezzel sincs gond. De bármelyik fajtát is válasszad, az őszit a legnehezebb metszeni és megmenteni a fás részeket támadó moníliától! (Almát, körtét a tűzelhalás miatt, a csonthéjasokat a monília miatt én mindig csak a tavaszi lemosó permetezés után metszek, és minden egyes metszlapot bekenek Fagéllel.)
Érdemes egyéb bogyósokat is tenni, amiket szintén nem nagyon kell permetezni, pl. Josta, ellenállóbbak a vörös fajtájú köszméték, kevés kártevője van a ribiszkének is (levéltetvek és üvegszárnyú ribiszkelepke főként). Pralina: újdonság, és nagyon finom, 0 kezelést igényel, bár csak ránézésre bogyós, amúgy almaféle.
Szintén kevés kártevője van a datolyaszilvának is. Ez a fa a távol-keletről származik, a lótusszilva rokona (erre oltják), csak ősszel károsíthatja egy kabócaféle, de ez is ritka, szóval permetezni sem kell. De három éves koráig dézsában érdemes tartani és teleltetni 0 fok körül, és kiültetés után is hantolni kell télen kell a törzsét még évekig. Fagyzugokba nem tehető. Egyes fajták a -25-öt is túlélhetik, de jól oda kell figyelni. Ide sorolnám a Jujubát is, nézz csak utána, nagyon egzotikus, télálló növény.
Il és a többiek! Szeretném a segítségeteket kérni.
űLegnagyobb örömömre végre sikerült felszántatni és megrotálni a kertemet és kezdődhet a betelepítés. Csináltam egy kerttervet, írjátok le légyszi a véleményeteket róla.
650 nm, 18 méter széles, kb 35 méter hosszú. Nagyon kötött agyagos a talaj, szomszéd egyik oldalról sincs egyenlőre, így igen huzatos. Körben drótháló fogja keríteni, amire majd nádat teszek bizonyos helyekre. Amire gondoltam: magaságyásokat szeretnék a zöldségeknek, kb. 30 cm magas fa keretet csinálnék. A kerítések mellett jobb oldalon málna, szeder, oszlopos gyümölcsfák. Bal oldalon sövénynek nevelt gyümölcsfák. A kertet a háztól tuja sor fogja elválasztani. Fontos, hogy minden gyümölcsből szeretnék legalább egyet, ja és a kert végében komposzttároló, mert amennyire csak lehet, természetesen, vegyszerek nélkül szeretnék kertészkedni. Lesz fóliaház is, paprikának, paradicsomnak.
Igaz, igaz. Csak magról nem volna oké. :) Korábban már beszéltünk is róla. Hogy újra lehet tenni, az inkább a Mira nagyfokú vírusrezisztenciájának köszönhető.
Már megrendeltem egy kisebb adagot a nemesítőtől (http://www.sarpomira.hu/sarpo_mira.phppo_mira.php), majd az ünnepek után kiküldik elvileg. Teszek majd néhány tövet direkt olyan helyre is, ahol semmilyen fitoftóra elleni permet nem fogja érni, hogy legyen kontroll példány. Idén vetek Cigal F1 ZMYV, CMV és lisztharmat rezisztens cukkinit és két fajta fitoftóra rezisztens paradicsomot is, Phantasia és Magnus F1-et, mindet a Juvagro webboltjából rendeltem. Még ez sem érkezett ki, de ráér. :) Paprikából jövőre Édesalma lesz, és a Start fajta: ezek ellenállóak némileg a CMV-vel szemben, ami a paprikánál gyakorlatilag a hírhedt bokrosodás vírus, és nálunk - mint szinte az összes veszélyesebb növényvírusnak - előző években jelentős kártétele volt.
Majd mindenről beszámolok a blogomban. Nagy reményeket fűzök hozzájuk, mert amit pl, gyümölcsfából eddig rezisztenseket vagy toleránsakat vettem Dánszentmiklósról a Palesits faiskolából (szilvahimlő-vírus ellenieket), összehasonlíthatatlanul szebben fejlődnek az érzékenyebb fajtákhoz képest.
Szerintem a kapható burgonyafajták mind hibridek. A keszthelyiekről tudom, hogy vad fajokat is fölhasználnak a nemesítés során, hogy növeljék az ellenálló képességet. Egyébként az Agria, mint korábban említett hibrid, nem különösebben ellenálló, csak nem is különösebben érzékeny. Viszont jóízű, bőtermő és jól tárolható. Attól, hogy egy krumpli hibrid, újra lehet ültetni, csak magról nem lenne ugyanaz. Egyébként sok fajta nem is hoz magot. Nálunk hosszú évek alatt összesen talán 5 szem bogyó termett, pedig egyszer csak úgy szórakozásból szívesen kipróbálnám magról is. Már sikerült is megvenned a Mirát?
eddig amit olvastam, hogy hibrid az mind fitofora, y virus és fonalféreg rezistens volt.
nézz meg egy desiree-t az semminek sem áll ellen :( legnagyobb terjesztője a betegségeknek. Illetve ez csak saját tapasztalat... a desireet eddig soha nem tudtam megmenteni... még a blokkban szórt Amistar-Ridomil-Amistar kombóval sem... Valamennyi mindig károsodott a 3 év alatt.
Ezért választok csak és kizárólag hibridet és olyat ami legalább a fentebb említett 3 betegségnek ellenáll. Így is permetezni kell majd, de legalább nem olyan mértékben és sokkal nagyobb esély van rá, hogy sikerül. Nálam a nagy favorit az Agria. De mindenből vetek, hogy meglássam mit ad ki. Illetve idén először beugrik egy csomag Gül-Baba is. Nagyon kiváncsi vagyok, mert gyerekkoromban ettem utoljára.
A Mirával én is szemeztem, csak még nem szántam el magam, hogy megnézzem hol lehet vásárolni.
Nem az a lényeg, hogy hibrid, hanem hogy fitoftóra-ellenálló. Mikor anno permeteztem, a krumpli egyáltalán nem száradt el, hanem lefagyott késő ősszel - pedig csak valami ablakon kidobott valami volt -, alatta majd' egykilós gumó is volt. Ennyit számít, hogy elkapja-e a fitoftórát, vagy sem. A korai krumpli sem ugyanúgy hal el, ha fitoftórás, és ha permetezzük.
Én most ezt a magyar Mirát vettem. Külföldi cikkeket is olvastam róla, ott már jobban ismerik, mint idehaza. Állítólag még a magas rezisztenciával jelzett nyugati burgonyafajtákat is lepipálja ellenállóságban, ja, és nem hibrid, úgyhogy több évig is termelhetünk ugyanazzal a vétellel.
Kettő, azaz kettő db Lugas F1 elkezdett nőni ha jól látom. Meg három másik v.mi - gaz? -. Túlszerették őket, és biztos ami biztos alapon vagy naponta locsolták, amikor megbeszéltük, hogy nem kell locsolni, mert nem vágok lyukat a dobozok alján, mert nincs akkora tálca alájuk... Két mag a föld tetején volt, visszatuszkoltam őket a helyükre, és külön figyelmeztetést kaptak, hogy nőjenek :D Majd csak kinőnek a kráterekből, de hogy innentől én nevelem őket, az is biztos. :D Egyszóval lehet hogy lesz szép kései paradicsom.