Aranyosi Ervin: A barátságBarátod az, ki akkor jön, ha kell, Kit nem a pénzed, s a rangod érdekel. Aki előtt nincsenek titkaid, s rohan, ha hívod, mindegy, hogy hol lakik.Nem számít az sem nappal, vagy éjszaka. Akinek fontos egy barát “jaj” szava. Akivel gyorsan rohan az idő, de ha hiányzik, holnap újra jő’.Aki meghallgat, s komolyan veszi, és hogyha sajnál, azt őszintén teszi. Aki megérti minden gondodat, ki szót sem vár, elég a gondolat.Ki megért téged és ő is érthető, ha együtt vagytok megáll az idő. Bármit is mond, csak igazat beszél, s elvárja azt, hogy Te, magad legyél.Barátod, egyben lelki rokonod, s a legjobb benne, hogy te választhatod. Egy szinten rezeg időtlen lelketek, egyenlők vagytok, mint ikergyermekek.Barátod az, ki melletted marad, ki elviseli a rigolyáidat. Tettéért hálát tőled sose vár, ki nélkül élni unalmas és sivár…
"Azok a másokban meglévő, konkrét egós minták, amikre a legintenzívebben reagálsz, s amiket tévesen az identitásuknak hiszel, általában ugyanazok a minták, amelyek benned is megvannak, ám azokat nem tudod – vagy nem vagy hajlandó – magadban észrevenni. Ebben az értelemben sokat tanulhatsz az ellenségeidtől. Mi az bennük, amit a legbosszantóbbnak, a legzavaróbbnak találsz? Az önzőségüket? A kapzsiságukat? A hatalomvágyukat és az irányítani akarásukat? Az őszintétlenségüket, a tisztességtelenségüket, az erőszakosságra való hajlamukat vagy valami mást? Bármi legyen is az, ami a másik emberben bosszant, és amire az ő esetében intenzíven reagálsz; az benned is megvan. Ám az nem több, mint az ego egy formája, és ekként teljesen személytelen. Semmi köze ennek ahhoz, aki ő; ahogy a te esetedben sincs semmi köze ahhoz, aki te vagy. Az adott tulajdonság vagy késztetés felfedezése önmagadban csak akkor lehet ijesztő az éntudatod számára, ha azt összetéveszted valódi éneddel."
"Aki egyedül van, abban mindenki ott van... nem magányos, aki magában tud lenni. Mikor óvodás koromban a forró fürdő után már nyolckor ágyba dugtak és a sötét szobában magamat szórakoztatva beszéltem magamhoz, ..akkor jöttem rá, hát hiszen valaki hallgat engem. Itt van bennem állandóan. Hallja a szavam. Ahogyan én is hallom hallgatása csöndjét..az ő folytonosan áradó tökéletes figyelmében lebegek..ha kinyitom magam, amikor kinyitom a szívem az egyedüllétnek.
Mikor el merem viselni az egyedüllétet, felzeng a világ. Megszólal az egész.."
"A tündérmesék, amint arra G. K. Chesterton egyszer rámutatott, több mint igazak. Nem azért, mert megmutatják: sárkányok léteznek, hanem azért, mert azt mondják el nekünk, hogy a sárkányokat le lehet győzni."
“A történetek így vagy úgy: tükrök. Arra használjuk őket, hogy elmagyarázzuk magunknak, hogyan működik a világ és hogyan nem. Elvonják a figyelmet a sötétben lapuló dolgokról.”
A csoda egy kivétel a törvények alól, ezért ahol nincsenek törvények, ott kivételek, azaz csodák sem létezhetnek.
Albert Einstein
/A miracle, however, is an exception from lawfulness; hence, there where lawfulness does not exist, also its exception, i.e., a miracle, cannot exist./
Forrás:
idézi: David Reichenstein - Die Religion der Gebildeten
21. oldal
Az idézet tévesen elterjedt szövegváltozata így hangzik: "Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat."
May the magic of the season surround you and those you love this Christmas and may the spirit of peace, love, joy, goodwill and generosity lead, illume and lighten the way for all.
Egy nap, egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni. Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy én öreg lennék. Az ifjú hölgy, látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam neki, hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom rajta és majd később válaszolok neki.
Végülis úgy döntöttem, hogy az öregség egy ajándék.
Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem volna lenni. . Persze, nem a testem! Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből /aki pont úgy néz ki, mint az anyám/, de nem sokáig gyötrődöm ezek felett.
Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető családomat, az én csodálatos barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért. Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha több süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy megveszem azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de jól néz ki. Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy rendetlen legyek, hogy extravagáns legyek.
Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek; mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz magával.
Ki törődik azzal, hogy hajnali 4 –ig olvasok, vagy játszom a computeren? Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és sírhatok a régi szerelem emlékén…..és meg is teszem. Sétálok a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha jól esik, és nem törődöm a motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó pillantásokkal. Ők is lesznek öregek.
Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem.
Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek szenved, vagy elüti a cicádat egy autó? De a megtört szív az, ami erőt ad és megértést és részvétet kelt. Egy olyan szív, mely sosem szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a tökéletlenség felett.
Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek, hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan vannak, akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.
Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni. Egyre kevesebbet kell törődni azzal, mit gondolnak mások. . Én nem teszek fel magamnak se kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.
Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi lett volna ha… vagy azon izgassam magam, mi lesz majd. És minden áldott nap eszem édességet /már ha kedvem van hozzá/
Mindig mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz!
Mester kamráiból elővakartam egy cikket, mely a tudomány vagy ál, az irodalom és a fantasztikus
ismeretterjesztés avagy egyszerűen egy horrortörténet bevezető része:
Ufók, vimanák, védák... I.rész
John Burrows: Régi repülőgépek
A szanszkrit szövegek sokszor említik, hogy az istenek az égen vívtak csatákat, vimánákat használtak, amelyeket olyan halálos fegyverekkel szereltek fel, mint amilyeneket mi alkalmazhatunk ezekben a felvilágosultabb időkben. A Rámájana pl. ezt írja: "A Puspaka kocsi ragyog, mint a nap, a bátyám, a hatalmas Rávana szerezte meg. Ez a kiváló légi kocsi oda megy, ahova akarják… olyan, mint egy fényes felhő az égen."".. Ráma király beszállt, és a Raghuk urának parancsára fölemelkedett a levegőbe." A Mahábháratából, a nagyon hosszú indiai eposzból tudjuk, hogy a Maja nevű démon vimánájának a kerülete húsz könyök volt, négy erős kerékkel látták el. Ez a költemény az információ igazi aranybányája, ami az istenek közötti konfliktusokat illeti, és akik olyan halálos fegyvereket használtak, mint manapság mi. A lángoló lövedékeken kívül más halálos fegyverekről is hallunk. Indra dárdája egy köralakú ’reflektor’ segítségével működött. Amikor bekapcsolták, fény-nyalábot produkált, ez minden célpontot azonnal elpusztított. Az egyik párviadalban Krsna az égen üldözi az ellenfelét, Salvát, és Salva valamilyen módon láthatatlanná teszi a Saubha nevű vimánát. Krsna azonban egy különleges fegyvert használ: 'Gyorsan elővettem egy nyilat, amely a hang alapján keresi meg a célpontot'. Sok más rettenetes fegyvert ír le egészen magától értetődően a Mahábhárata, de a legfélelmetesebb az, amelyet a Vrsnik ellen használnak: "A gyors és erős vimánájában repülő Gurkha a Vrsnik és Andhakák három városa ellen egyetlen, de az univerzum valamennyi erejével rendelkező lövedéket lőtt ki. Tízezer napként ragyogó, lángoló füst- és tűzoszlop emelkedett fel. Ez volt az ismeretlen fegyver, a vas mennykő, a halál küldöttje, amely hamuvá égette a Vrsnik és Andhakák egész nemzetségét."
Fontos megjegyezni, hogy ezek nem elszigetelt események. Más civilizációkban is vannak hasonló beszámolók. A vas mennykő utóhatásai nagyon ismerősen hangzanak. Úgy látszik, az embereket annyira elégette, hogy a holttesteiket nem lehetett azonosítani. A túlélőknek se volt sokkal jobb, mivel kihullott a hajuk, leváltak a körmeik. Az állítólag mitikus vimánákkal kapcsolatban talán a legérdekesebbek azok a tárgyilagos feljegyzések, amelyek leírják, hogyan kell ezeket megépíteni. A maguk módján, az utasítások egészen pontosak. A Szamarangana Szutradhára írja: "A vimána teste erős és tartós legyen, könnyű anyagból, mint egy nagy madár. A belsejében kell elhelyezni a higany motort, alatta a vasból készült fűtőberendezéssel. A higanyban rejlő erő mozgásba hozza a meghajtó örvényt, és a gépben ülő ember nagy távolságot tehet meg az égen. A vimána föl- és leszállhat függőlegesen, adott szögben haladhat előre és hátra. A gépek segítségével az emberek repülhetnek a levegőben, a mennyei lények lejöhetnek a földre." A Hakatha (a babiloniak törvénykönyve) egyértelműen kimondja: "A repülőgép használata nagy kiváltság. A repülés ismerete a mi egyik legrégebbi örökségünk. Ajándék azoktól, 'akik odafönt élnek'. Azért kaptuk tőlük, hogy sok életet megmentsünk." Még fantasztikusabb információt ad egy régi khaldeai könyv, a Szifrala, amely több, mint száz oldalon sorolja a repülőgép építésének műszaki részleteit. Olyan szavakat tartalmaz, amelyeket grafitrúdként, réztekercsként, kristály kijelzőként, rezgő szférákként, stabil szögekként, stb. lehet fordítani
Köszönöm, hogy látogatod és szerkeszted a naplómat!
A naplót egy jó barátomtól kaptam karácsonyi ajándéknak - amit itt is szeretnék megköszönni -, tehát a topik címe adott.
Nagyon örülök az ajándéknak, de be kell vallanom, hogy félek is egy kicsit, mert még soha nem volt naplóm, és mesterem sem, az írás művészetével is hadilábon állok.
A barátság viszont nagyon fontos a számomra, az egyik legszebb és legönzetlenebb érzés a világon, ezért bízom benne, hogy a naplót meglátogatók is megírják a véleményüket, érzéseiket, gondolataikat. Az írók és a költők csodálatosan megfogalmazták ezerféleképpen ezt az emberi érzést, ha mást nem is tudok írni, megpróbálom az Ő gondolataikat idevarázsolni.
Maghasadás a Honfoglaló játékban nick nevem, története nagyon egyszerű, az eredeti nevem már foglalt volt, ezért a kedvenc festményem címét írtam be, a gép azonnal elfogadta. A képet Ludvig Zoltán festette és itt lóg a nappalin falán.:)
"Isten nem belépett a világba, hanem beleszületett, semmivel se másképp és különbül, mint ahogy a földbe rejtett és hó alatti mag megmozdul, kikel és szárat hajt tavaszkor. Semmivel se másképpen – de hogy ez a másképp önmagában is mekkora csoda, arról ma még alig tudunk valamit. Amikor Szent Pál azt írta, hogy az egész mindenség áhítozik a megváltás után, mélységesen többet tudott a mindenség természetéről, mint azok a „naiv” tudósok, kik gőgjük és depressziójuk csúcsán úgy vélték, hogy a mindenség egy nagy üresjáratú mechanikus szerkezet, afféle kozmikus vekker, aminek anyagában véletlenül és főként szervetlenül teng-leng a parányi emberiség, mint holmi kondérnyi ehetetlen masszában. Ilyen értelemben Jézus születésének és fogantatásának csodája nemcsak önmagában szívmelengető titka létünknek – de egyúttal arra is ösztökéli az embert, hogy igyekezzen minél mélyebben, minél szervesebben és minél organikusabban érteni és szeretni az univerzumot, a teremtés egészét."
"Valami érthetetlen kapcsolat van a barátság és a csillag között. Miért csillag a barát? És miért barát a csillag? Mert olyan távol van, és mégis bennem él? Mert az enyém, és mégis elérhetetlen? Mert az a tér, ahol találkozunk nem emberi, hanem kozmikus? Mert nem kíván tőlem és én sem kívánok tőle semmit? Csak azt, hogy legyen, és így, ahogy van; és ő van, és én vagyok, ez kettőnknek tökéletesen elég? Nem lehet rá válaszolni. Nem is kell. De, ha nem is lehet, barátom iránt mindíg azt fogom érezni, hogy csillag, a világegyetemnek rám ragyogása."
A barát egy mosoly, mely bátorít, ha félsz; A barát a taps, mely ujjong, ha célba érsz. A barát egy kéz, mely felhúz, ha elestél; A barát az álom, mit éberen kerestél. A barát egy könnycsepp, mely érted hull, ha baj van; A barát gyémántpáncél, óv téged a harcban. A barát egy nevetés, mely felharsan, ha meglát; A barát egy rózsakert, mely Neked nyitja bokrát. A barát egy csillag, mit az éj varázsol; a barát egy dallam, mit meghallasz bárhol. A barát a láng, mely kitáncol a tűzből; a barát az emlék, mit szívedben őrzöl. A barát is csak ember,s néha tán hibázik, de szeret, s ha nincs veled, érzed, hogy hiányzik.
Kérjünk a Jézuskától, mert az ingyen van! – mondta egy hete kicsi lányom, Lenke, amikor karácsony estéje és az ajándékok kerültek szóba. Semmi sincs ingyen, csak az igazi szeretet – tört ki belőlem az idealista apuka, akit szíven vágott a spiritualitás. Ez jut eszembe, amikor ebédelni indulunk a városba. Sunday brunch menő szállodában, ahol csilingelő jólét és pár hajlongó pincér vár. A kedvenc éttermeink zárva, marad a fényűzés konfekció változatban. Így jár, aki nem főz otthon. Vagy nem foglal előre. Nem panasz. Nem dicsekvés. Ez van.
Gurul az autó a városban. Mintha a karácsony elmenekült volna. Plusz tizenegy Celsius-fok december huszonötödikén. Ez gonosz. A lányaim gyúrta hóemberkék már rég sárrá olvadtak a házunk előtt, kis ágacska karjukat elsodorta a szél. Ja. A felmelegedés. Én néha már félek tőle. De nem eleget, és nem elegekkel. Ezt sem ma oldjuk meg.
Nem is emlékszem, mikor volt ennyire kihalt Pest utoljára, mint most dél körül. Az utcák a napra vetve hevernek. A Körúton senki, a Rákóczi úton senki, biztos Plázaországban ténfereg, akinek maradt pénze a vásárlásra. Csak egy helyen látok tömeget, a Blahán. Ingyenes ételosztás, sok éhes ember, csendes lemondásban.
Nézzétek, lányok! – mutatok a hosszú sorra.
Ide jövünk ebédelni? – kérdezi ijedten nagyobbacska Sári lányom.
Nem, nem ide jövünk. De tudjátok, mit? Egyszer el kellene jönnünk, hogy segítsünk ételt osztani – szól a feleségem, és rám néz. Bólintok. Tervnek jó. S hogy ne csak egy szépelgő jelenet maradjon, cselekedni is kell majd. Hogy megtanulhassák a gyerekeink: nem jut mindenkinek jó falat, meleg ágy, vidám sors, és hogy fontos dolog az együttérzés, a másokért cselekvés. Mert mondanunk könnyű itt az ülésfűtéses Audiban, csak legyen hozzá erőnk is. „Álljunk bele, ha kell, bármi jöjjön is el...”
Ebédkor SMS jön. Boldog Karit! Konok emotikonok: szívecskék, szmájlik, kisfenyők, egyebek színeskednek a kijelzőn. Neked is! Ahogy a hóesés, úgy az esemesezés is kiment a divatból. Persze. A facebook occsóbb. Meg az Insta. Az emotikonoktól kiver a víz, hiába, az old school dalszövegíró jobban szereti a jól megformázott szavakat. Ez az öregedés jele? Na és, ha az? Lapozzunk, emberek, nincs itt semmi írni való!
Ebéd után, Anyámnál az egy négyzetméterre eső rokonok és kutyák száma a sokhoz közelít. Kis lakás, nagy zsivaly. Kiskarácsony, nagykarácsony, kifúlt-e már a családom? Egyszerre beszél mindenki, ezért úgy érzem, nekem nem szükséges. Átadom magam a múltnak. Szundi üzemmód. Gyerekkoromban ebben a szobában jött a Jézuska. Csak nem így hívták. Hívtuk. De akkor hogy is? Nem emlékszem. Csak erre: Beethoven a lemezjátszón, tűlevelek a szaloncukorban, szellemkép az Orion tévén, meleg a lakásban. Kipirultam a lelkesedéstől, ahogy ugráltam az új pulcsimban, amit a nagyi kötött nekem. A karácsony izgalom volt és boldogság és valami jó film fekete-fehérben.
Most meg valami alattomos kis lelkifurdalás kereng bennem: miért nem teccccik jobban örülni??? De, de, én örülök! Tényleg. Csak az a kép, ahogy ma délben a város...mintha semmi nem változott volna...a szakadt házak, a gagyira matricázott kirakatok, a szürkeállományban csoszogó emberek... Tudom, hogy csak álmodom... Elszaladt az idő, aztán visszajött, és mindent ugyanúgy talált... Ahogy nézek ki az autó ablakán...Mintha ezer meg ezer gyerek állna ma is a fénylő, csodás Hobby Bolt kirakata előtt a Deák téren, mint a hetvenes években, és bámulnának befelé a csodák világába, ahol Marklin kisvonat szalad körbe. Én bent vagyok a boltban, kezemben a kisvasút trafójának indító gombja, de mégsem vagyok vidám. Egyedül nem lehetünk boldogok...
Este itthon. Kidobjuk a szétszaggatott csomagoló papírokat, az ajándékok feleslegessé vált bőrét. Legyünk szelektívek! A tévében Kevin közhelyeskedik két reklámblokk között. Nem szellem-képes. A karácsonyfán hunyorog a világítás. „Ami nem kínai, az hamisítvány.” Bontunk egy bort Edittel. De előtte még benyitok a gyerekszobába. A lányaink már alszanak. A jó I-pad is aluszik. Próbálom megragadni az ünnepnek egy valódi pillanatát, egy kis varázslatot a karácsonyból. Nem könnyű ez egy magamfajta felnőttnek. Vagy mégis? Lehunyom a szememet. Nyugi. Angyalok beágyazva, puszi megy a homlokukra. Áhítat a sötétben. Csillagszórók a szívemben. Ez az én ajándékom. Köszönöm, Jézuska!
Percre se feledd, hogy testvéred minden magyar, bárhol is éljen. Összetartásban rejlik csak erő. Más ember földjén nincs számodra hely. Félvilágot is befuthatod, más ember földjén testvértelen leszel, s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot, ha nemzetedről megfeledkezel! Te bús magyar, kit száműzött hazád, s idegen zsarnok lakja otthonod: bús sorsodért ne vádold nemzeted, kit úgy tűnik, Isten is elhagyott. A látszat csal. Isten ma is a régi. Te hagytad őt el, te s a többiek, s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá, s a múlt hibáit le nem törlitek: magyar földön nem lesz új Magyarország, Gaz és szemét nem terem nemzetet! S a gyűlöletet nem mossa le semmi, csak az összetartó igaz szeretet!
Áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánok Neked és kedves családodnak:
Bonnie Compton Hanson
Ha karácsonyfa lehetnék
Ha kará- csonyfa lehetnék, sok ajándék között, aranyszálba, ezüst- hímbe, fénybe öltözött!
ágaimon kristálygöm- bök, piros, fehér, kék: villantanák, szer- te szórnák az ünnep fényét. Cukorkákba, habcsókokba bur- kolnám magam, s a csúcsomon egy fényes angyal szállna boldogan. Szenteste sok apróság nevetve ját- szana: néznék a sok játékot, mit az angyal tett oda. Ágam föléjük hajolna, s simítana lombkezem karácsonyi, áldó csók- kal minden gyermeken.
Még egyszer mondd el
Még egyszer mondd el, hogy karácsonykor Mi volt, s a dalokat még vagy ezerszer Dalold, hadd véssem jól az eszembe
Ragyogó díszekkel, kis gyerekverssel Fát díszíts, s a gyertyán szeretet égjen És akkor Betlehem eljön hozzánk Egy jászolt, egy csillagot adjál, és akkor Valóban karácsony borul ma ránk.
