A pirosabbikról tudom, hogy az. A másiknak még nem néztem utána, melyik faj lehet. Lehet, hogy nem kéne meghagyni, de ugyanazon a bokron éppen ma láttam egy másik katicát is, ami biztos, hogy nem harlekin volt, holnap lefotózom azt is, ha még ott lesz. Talán annyit nem számít, hogy ezzel az egy-két példánnyal mi lesz. Úgy látom, van itt még sok az őshonosakból is.
igen-igen, a 7 pettyes az igazi :( de hát most mit lehet tenni ellenük? kb semmit... vagyis de, én ha Balcsin vagyok mindig kimentem őket a vízből :)))
nálunk néha öcsém nyírja a füvet, de a veteményesem növényeire nagyon vigyáz mert szereti a biozöldséget, cukkiniből és tökből is csak a kertben termettet eszi meg mert hogy annak más az íze :)
...én a paradicsommal vagyok így, télen inkább nem is veszek... de idén jó sok San Marzano (nálunk csak Mari :) ) paradicsomot ültettem, kiszárítom majd az itt leírtak szerint és lesz télen mindenféle ételbe végre :)
A hordó megvalósítása. Még gondolkozom, hogy befestem feketére, hogy jobban gyűjtse a meleget. Nagyon jó állott víz lesz benne. Ennek 5 méteres körzetébe tervezem a paprikát. Hadd igyanak.
A palánta földem:
A borsót a napló szerint március 20-án raktam el. 15 °C és szeles idő volt :D
Azóta kapott Trifendert permetezőből és Kemira GrowHow Starter 15-30-15. A kontroll az a kert végében van nem kapott se Trifendert se Startert és úgy látszik, hogy 1,5 hetes lemaradásban van, pedig az korábban lett elrakva 5 nappal.
A palánta bent nevelkedett, a szobában január óta a radiátor és az ablak közvetlen közelében. Mondanom sem kell Trifender és Starter van a földben.
A kicsik március 20-a óta kint vannak az ablakban a folyosón, szóval azokat nem kímélem.
Hát nálunk ez tuti nem működne, mert az ügyes fűnyíró férfinépség még azt is bevágja ami 1 m-rel a föld fölé nőtt ( orgonabokor) tutira nem látná meg a vaksi szemük a tököt:-) Én tegnap azon gondolkodtam hogy az utcán az árok szélére kellene gyeppótlókat ültetni és akkor nem kellene ott sem füvet nyírni:-)
én a borsó közé újhagymát dugtam és most nézem hogy elvileg nem szeretik egymást, rossz szomszédok, de mindkettő nagyon szépen nő, igaz az újhagymát már 3 hét múlva ki tudom szedni, addig csak nem gerjednek egymásra :)
Nekem a Tescos rajnai nagyon szépen kikelt, de a kelvedon csodája sehol sincs. A másik 2, hosszabb tenyészidejű fajtán még gondolkodom, hogy hová ültessem, mert azok elég magasra nőnek a leirás szerint.
Én is vetettem Rajnai törpét, és az üvegház mögött egy szem se kelt ki. Kicsit később ugyanabból a zacskóból vetettem egy sort a kerítés mellé, abból egy kevés kikelt, de nagy része elenyészett. Később vetettem máshova velőborsót, az már szépen sorol. Lehet, hogy nálunk még hideg volt a talaj a borsónak. Igaz, hogy Zsebinél meg az őszi vetés kikelt... Úgyhogy nem tudom. De most már mindegy. Lesz velőborsónk, és kész.
pont tegnap beszéltem egy természetgyógyásszal, azt mondta hogy megérzik a növények ha pl le akarjuk vágni a virágjukat vagy ha nem szeretjük őket... lehet hogy van benne valami mert nekünk a szekrény tetején volt a növény utáltam locsolni mert kellett hozzá mindig széket cipelnem és meg is döglött, pedig megkapott mindent amit a többi növény, szóval ha méregből veted a borsót lehet még ennyi se fog kikelni :)))
milyen fajta borsót vetettél? én ezt a legolcsóbb sima rajnai törpét vettem a teszkóban és szerintem minden szem kikelt, pedig a macska próbálta kiirtani, jól megkaparta párszor az ágyást...szerintem le is pisilte grrr :)
nálunk pázsit van, az meg csak a föld felső részét használja, én arra gondoltam hogy kivágok 20cmx20cm vagy 30x30as kockákat, fészek nagyságától függ és beleültetem őket, a tök gyökere úgyis lejjebb megy :)) 2 éve én már csináltam így igaz akkor nem a fű közepét vágtam ki hanem a szélén csináltam fészkeket, szépen a fűre futott a cukkini és a patisszon, csak problémás volt a fűnyírásnál a növényeket mindig arrébb rakni mert 2-3-4 méteresre megnőttek :)
Lehet, hogy több időre van szüksége a szemek egy részére. Nekem is nagyon hiányosan kelt ki, de az essők után szép lett az elültetett sor.
A biztonság okáért ültess máshová másfajtát. Igy utólag végig gondolva, szerintem be lehetett volna előtte áztatni a borsót és amikor csirázni kezd, kiültetni. A lima vagy tűzbabot mindig igy szoktam vetni. A csávázott kukoricát is most inkább pohárba ültetem.
Szerintem a burgonyának még hideg van. Én a a két ujj közé csippenthető szemeket adagolva potyogtatom, hogy a növénykéknek ne kelljen egymással küzdeniük a földért.
Én is jártam így egyszer, azt hittem a vetőmag a ludas, közben a madarak megették amikor elvetettem, állítólag ha 1-2 szem kilátszik vagy nem a helyére gurul akkor kikutatják, kicsipegetik, ezt nem tudtam. Ki akartam dobni a magot, de egy ismerősöm elvitte, neki meg szuperül kikelt. Persze lehet nálad nem így van csak én így jártam.
:) Csak azt nem tudom mekkora kockát kellene vágni nehogy úgy legyen szegény mintha befőttesüvegbe lenne zárva:D Szóval a gyökere hogy viselkedik, mekkora hely kell neki?
hihhi pont én is erre gondoltam, hogy kivágok a fűből pár kockát és mehet oda a sárgadinnye meg a tök :D de szerintem ki is próbálom mert máshol már nem nagyon van helyem ekkora növényeknek... a füvet meg úgyis én nyírom, csak a gond van vele :) cukkini, tök, uborka és a dinnyék nekem már szépen megnőttek, kis poharakban edzem most őket, de estére beszállítom azért nehogy bajuk legyen.
Szia! Már elvetetted? Én tegnap először és próbaképpen két cserépbe cukkinit palántának. Meg egy kiszuperált vödörbe is vetettem, az aljára kis földet, rá kis érett trágyát, majd jó vastag réteg földet.
Köszönöm, sajnos nem is kicsi inkább mini a kertem, 25m2 összesen és nagyon szeretjük a cukkinit és a tököt. Megfordult a fejemben, hogy a gyepbe vágok kockát, jó lótrágyás fészekbe megpróbálom ültetni, még szép is lenne:D
Lehet szabadföldön vetni paradicsomot. Elveted,meglocsolod és leteríted egy nylonnal. Nem kell mélyre vetni hogy hamar kikeljen elég rá fél centi föld, viszont vetheted 1-1 kis 5 cm mély gödör fenekére, ahogy nőnek betöltöd a gödröket így mélyen lesz a gyökere. Utoléri a palántázottat és kb ugyanakkor terem.
hát én a kapa nyelével húztam egy sort és beleöntöttem végig a borsót :D sortáv 20-30 centi, 3 sor van egymás mellett hogy megtartsák egymást. De csak másfél négyzetméteren ültettem, abból biztos nem lesz leves mert mindenki nagyon szereti nyersen :) Sok kísérleti növényem lesz idén, meglátjuk majd mit érdemes termelni... krumpli még mindig sehol...szerintem megkotrom a föld alatt él-e még, ha nem akkor újravetem.
Csemege kukoricát is a héten kell vetni ha jól emlékszem?
A rakott kelt én mindig nagyon szerettem. A szocialista világ üzemi konyháján rendszeresen főzték rizses hússal töltve, tetején tejföllel sütőben megsütve. Nekem mindig nagyon izlett. Egyik kedvencem a kelkáposzta főzelék. Ha a kelkáposztának nincs jellegzetes ize, akkor ebből nem lesz érdemes ezt főzni. Köszönöm a receptet:)