Két módon is, egyrészt a különböző gazdasági mutatókkal, másrészt a lakosság bizalmi indexével.
Az első úgymond objektív, a második szubjektív képet ad arról, hogy éppen mennyire jár jól a nemzet.
Akár utána is nézhetsz, hogy ezek hogy alakultak az Orbán kormány idején, és mit mutatnak most. Ha őszinte vagy a tájékozódásban, nem fog tetszeni az eléd táruló kép....
Szerintem, ez nem ennyire bonyolult. Én is a nemzet része vagyok, tehát ha én jól járok, akkor a nemzet is valószínüleg jól jár. Ha nekem több pénzem van, nyilván többet költök, több szolgáltatást veszek igénybe, több adót tudok fizetni. Persze mindez nem igaz, mondjuk egy politikusra, hiszen én nem állami pénzekből élek.
Ugyanígy lényeges a demokrácia biztosítása is. Ha mondvacsinált indokok alapján megverik az ellenzéki párt szimpatizánsait, több ezer embert, benne van a zsákban akár az is, hogy hasonló mondvacsinált indokok alapján idegen hadsereget hívnak be, elhalasztják a választásokat, stb.
"1. Járjon a nemzet jól" Ezt lehet mérni? Amit nem lehet mérni, azt nem lehet kontrollálni. Így arra csak bullshit érzelmi vagy transzcendens megközelítés lehet, értelmes, érdemi vita lehetősége nélkül
"2. Járj te is jól. " Ezt már legalább mindenki tudja mérni a saját preferenciái alapján
(Kellene lennie mondjuk egy 3. szempontnak is, ami a fenntarthatóságot mérlegeli)
A Fidesz naggyűlés résztvevői az első lövések pillanatában épp elindultak hazafelé. (Az Astoria metróállomás le volt zárva, tehát jórészük a Deák tér felé).
Nem kempingeztek, nem szedték fel az utcaköveket és nem gyújtottak fel autókat.
Szerintem az van, hogy többnyire érzelmek alapján választunk. Te azt "szereted", ha a liberális értékeket hangoztatva lopnak meg, én az "szeretem", ha a polgári értékeket hangoztatva lopnak meg... A maszoposokat nem értem, hogy mit szeretenek, mert őket már >40 éve kb. ugyanezzel a dumával lopják meg... :)
Szó sincs róla. Sőt azt gondolom, hogy tagkönyves SZDSZ-es sem feltétlen gondolkodnak SZDSZ módra, de kivárnak, vagy más miatt érdekükben áll ezt eltitkolni.
Ami a 4 évente lévő szavazást illeti, azt gondolom, hogy ennek a 2 szempontnak kell érvényesülnie:
a szabad gyülekezéshez nem tartozik hozzá - senki számára sem - az utcakövek felszedése, az autók felgyújtása, sőt, még a köztereken való kempingezés sem.
Folyamatosan lepattanok rólad, amikor arra próbálok utalni, hogy az szdsz-es (fideszes, maszopos) alatt tagkönyves párttagokat kell-e érteni. Nyilván nem. Tartok tőle, hogy te is csak azt a bagatell egy-két százezer szdsz-est érted így, míg a milliós fideszes/maszopos tábortól nem várod el, hogy mindannyian tagkönyvvel rendelkezzenek. Én liberális vagyok, mióta az eszemet tudom (ez a mentális állapotom jóval megelőzte a rendszerváltást), és soha nem voltam, s nem is leszek az szdsz tagja. Még csak nem is "szeretem" az szdsz-t. De még mindig az áll hozzám a legközelebb, amit ők - rossz hatásfokkal, gyarlón - képviselnek.
"Augusztus 16-án csaknem egy hónapra megnyitja kapuit az SZDSZ tavalyi kampányközpontja, a Liberálisok Háza. A Városháza Park használatáért szeptember 12-éig kevesebb, mint százezer forintot fizetnek. Horn Gábor szerint annyit, mint amennyiért bármely más civilszervezet igénybe vehetné a területet."