Ha az ember ezt a fórumot olvassa, talán feltűnik neki, hogy aki itt magát jobboldalinak vallja, az sokkal inkább a Jobbikhoz húz, fideszes megnyilvánulások szinte nincsenek is. Ha egy közvéleménykutató az itt megszólalókból következtetne a választásokra, kb. 80 %-os Jobbik győzelmet is vizionálhatna... Hová tűntek a fideszesek?
Kicsit túlmagyarázod azt, ami nem is téma. Rajtam ne a nickek mögötti személyiségek mélyanalízisét kérd számon, mert csak az itteni megszólalások irányultságát próbálom felmérni. Tőlem lehet vérkommunista provokátor, aki szélsőjobbost játszik, akkor is az egy szélsőjobbos megnyilvánulás.
Ennyi, nem több, feleslegesen ne írj disszertációkat. Van, aki érti a topiknyitás alapgondolatát, és például jelzi: "itt vagyok". Hogy aztán a jobbikosok miért rejtőzködnek, vagy miért tartják szégyellni valónak a választásukat, nem tudom.
Az MSZP és SzDSz ugyan ellenzékben volt 2002-ben, de a világ dolgait irányító pénzoligarchia nem. Most, a dolgok után 7 évvel nyilvánvaló, hogy kik a nyertesei a 2002-es magyarországi választásoknak. Kiket szölgálnak az azóta meghozott politikai-gazdasági döntések.
Nem gondolom, hogy bárki, aki akkor hatalomra kerül, vagy hatalomban marad, nem szolgálta volna ki az említettek igényeit, de nekünk már az is nyereség lett volna, ha csak kevésbé.
Az MSZP ugyan ellenzékben volt 2002-ben, de a világ dolgait irányító pénzoligarchia nem. Most, a dolgok után 7 évvel nyilvánvaló, hogy kik a nyertesei a 2002-es magyarországi választásoknak. Kiket szölgálnak az azóta meghozott politikai-gazdasági döntések.
Nem gondolom, hogy bárki, aki akkor hatalomra kerül, vagy hatalomban marad, nem szolgálta volna ki az említettek igényeit, de nekünk már az is nyereség lett volna, ha csak kevésbé.
Időközben ezeket a dolgokat jó párszor végigzongoráztuk. Gondolod, hogy most újra menjünk végig ezeken? Egyébként csak annyit, hogy ha a 2002-ben ellenzékben lévők tudtak volna választást nyerni csalással, akkor az akkori kormányon lévők meg is érdemelték a vesztést....:-))
Tessélk szépen belenyugodni, Orbán egy kicsit túllőtt a célon akkoriban. Sőt, nem is kicsit.... És ha ez nem lett volna elég, azóta is minden fontosabb megmérettetésen alul maradt. Lehet tovább kommunistázni! (Persze Pozsgay Orbán általi újjáélesztése után ez már több, mint nevetséges.....)
Én utálom a "nemzeti" retorikát. A Fidesz is 1998-ban inkább a "polgári" vonalat hangsúlyozta. Ezért is szavaztam rájuk, 2002-ben meg azért mert tetszett amit csináltak. Most nem biztos, hogy rájuk fogok, mert félek a nemzetieskedéstől, így az mdf-é a voksom.
Kedves barátom, egy ideje nem mutatkoztam, egyéb elfoglaltságaim miatt, a fórumon. Akik viszont esetleg még emlékeznek szösszeneteimre tudják, hogy hatvan körül járó magyar vagyok. tehát mielőtt gyufáért küldenélek a Közértbe, és mielőtt kioktatnál a bolsevizmus mibenlétéről (engem, aki annak magyarországi regnálását végigéltem az első pillanatától kezdve), legközelebb vedd ezt figyelembe kérlek.
1. A háború után nem azzal kezdődött a bolsevizmusunk, hogy egy hétfőn arra ébredtünk, hogy az van, hanem 1945 és 1948 között szépen épült le az újdonsült köztársaságunk. Ma az MSZP irányítói hasonlóan falják-szalámizzák fel a pártokat. Elég talán a kisgazdákra, a szociáldemokratákra, vagy az MDF-re ha gondolsz. 2006 október 23.-a pedig a félelemkeltés sarokköve a 3. Magyar Köztársaságban, máig ismeretlen idegen nyelvű bankrablóknak öltöztetett azonosíthatatlan fegyveresekkel.
2. Ott, ahol szabadon lehet 168 cm-es embereket törpézni, talán engedtessék meg az átlagnál nyurgábbakat lajtorjának, égimeszelőnek vagy zsiráfnak nevezni.
3. Tegyünk különbséget a média-beli és a politikusi hazugságok között. Ha egy miniszterelnök választási győzelemért ÁFÁ-t csökkent, öt éves adókedvezmény programot hirdet, majd ezeket eltörli a győzelem után, azt minősített választási csalásnak nevezik Indiában, Bangladesben, Afrikában de még latinamerikában is. Ez politikusi hazugság és az illető politikusnak a pöcében a helye. Ezen belül a bolsevista hazugság olyan, hogy az ebben a légkörben szocializálódott politikus 10 percen belül szemrebbenés nélkül képes az előzőekben állított dolgoknak az ellenkezőjét vallani. ( ...ugyan elnök úr, vonja vissza. Gyógyszerfelírási díj?..." A média hazugságoknak meg a bíróságon a helyük.
4. Azt MSZP igen is bolsevik gyökerű párt. A kádári átkost MŰKÖDTETŐI mind ebben a pártban "politizálnak".(meg a Munkáspártban) Az ultraliberalizmust pedig a koalíciós társa képviseli a papíron ugyan felmondott, de a valóságban nagyon is létező szövetségükbe. A kötőjelet tehát nem én, hanem ez az érdekszövetség vonta maguk közé.
5. A nemzeti radikalizmus nem ördögtől való. És ezt is , mindössze intelligencia kérdése, megkülönböztetni a belterjes nacionalizmustól. Akik tehát összemossák a patrióta nemzeti radikalizmust az Európában valóban nemkívánatos nacionalizmussal, netán a fasisztákkal, azok inkább csak olvasgassanak itt a fórumon. Aztán két három év múlva akár hozzá is merhetnek szólni.
6. Te engem ne kategorizálj sehová. Olvtársaid skatulyába helyezése bolsevik, azazhogy internáci gondolkodásodra vall.
7. Akik a magyarokat ebbe a történelmünk folyamán soha nem tapasztalt mélységekbe lavírozták anyagilag, erkölcsileg, egészségileg, tudatilag, azok igenis nemzetvesztők. És ez igaz ha Szálasi, ha Rákosi, ha Kádár, ha Megálló, ha puzdra megfogalmazására hajaz.
Speciel erre: "Mik a tartalomelemzésed kritériumai?" de.
Nem erre a kérdésre válaszoltál, hanem az alábbira…
Vagy a módszered csak amolyan érzésre ex-has?
…persze nyilván szándékod ellenére igennel, mivel amiket felsoroltál, mint kategorizációs optimum rendszer azt a szakmában ökológiai tévkövetkeztetésnek szokás nevezni.
Ez jelen példa alapján azt jelenti, hogy egy megfigyelt összefüggés – konkrétan, amit példaként hoztál fel - se elvben, se a gyakorlatban nem mond semmit arról, hogy választási helyzetben, vagy akárcsak a mindennapi életben akire, vagy akikre vonatkoztattad a megfigyelésed az index fórumba írott hozzászólásai alapján, ténylegesen hogyan gondolkodik, hogyan cselekszik. Egy valid kategorizációhoz az ilyen megfigyeléseknél, mint zsiráf miniszterelnök, szélsőbalos kormányzási technikai, bolsevista hazugságok etc. sokkal több információ kell.
Honnan tudod például, hogy akinek a hozzászólását te az éppen megfigyelt tartalom esetében kategorizálod nem éppen azzal a céllal van jelen a fórumban, hogy vitákat generáljon? Egy felhasználónak több nickje is lehet, és az sincs kizárva, hogy egy felhasználó több, egymással ellenétes felfogásban megjelenő hozzászólásokat helyezzen el. Természetesen nem állítok semmi olyat, hogy az általad idézett nick ilyen lenne. Szó sincs róla, és nem is tisztem ezt megítélni (és nem is érdekel) csak vázolom a problematikát, hogy lehetőség szerint mindenki képben legyen.
Más probléma is van. Ha adott esetben minden működne is, mert elegendő információd van a hozzászólások tartalmai mögött elhelyezkedő személyek tényleges preferenciáiról és szándékairól, ami nyilván súlyos visszaélés lenne a személyiségi jogokkal, hiszen nem valószínű, hogy egy ilyen adatgyűjtésbe bárki önként belemenne, aminek hiányában nyilván nem tudnának róla, még akkor sem tarthatnál az érvényes kategóriák megjelölésénél, mivel ezeket az általad megfigyelt jelenségek (zsiráf miniszterelnök etc, tudod) még kódolni, aztán mondjuk főkomponens kellene belőle csinálni, vagy klaszterezni kellene – és csak azután lehetne megelemezni hierarchikus anova, lineáris regresszió, vagy dammyzás után diszkriminancia analízis segítségével.
Mindezek után jöhetnél elő azokkal a százalékokkal, amiket te 232-ben közöltél, és ebben az esetben is csak akkor, ha az adatok azt lehetővé teszik.
Tehát a válaszom a kérdésedre…
Elég ennyi indok, hogy pl….olvtársunkat hová kategorizáljam?
...mindezek hiányában egyértelműen nem.
Ellenzékből elcsalni? Ez a kormány bénasága lenne.
Inkább a gátlástalan Orbán-fóbia gerjesztésről, a médiával való visszaélésről volt szó, de erről is az akkori kormányzat tehet: nem volt rá válasza. Sőt szerintem azóta sincs, a Magyar Nemzet nem válasz a Népszabadságra, Fábry nem válasz a 7i7esre.
Ez az idióta néppártoskodás nem válasz a szocik táborára.
szélsőbalos kormányzási technika - puzdrának fogalma sincs, mi az a szélsőbal technika (egypártrendszer, kitelepítés, munkatábor, jogrendszer elsatnyulása, ellenzékiek ítélet nélküli bebörtönzése, stb.stb.)
Rendben.
zsiráf miniszterelnökünk - szánalmas, gyalázkodó, olcsón szellemeskedő jelző, melynek az égvilágon semmi relevanciája nincs a témával kapcsolatban
Rendben, bár itt már elkezdtél te is gyalázkodni, lásd argumentum ad hominem.
bolsevista hazugságok - ismét a bolsevik, mint szitokszó - már hogyan lenne egy hazugság bolsevista? A MaNem hazugságai (kb. 400 helyreigazításnál járnak már) milyenek?
Argumentum ad hominem "tu quoque". Nem érvekkel cáfolsz hanem egy másikra mutogatsz. Olcsó, régi és szar trükk.
ultraliberál-bolsevik - aki ezt a kettőt képes egyetlen kötőjellel összehozni, annak fogalma sincs ezek jelentéséről, amennyiben a két ideológia mindenben egymás ellentéte.
Kijelentés, érvek sehol. Gondolom a "kifejtenéd" kérdésre az volna a válasz, hogy "guglizd ki", "nézd meg magad", "úgysem értenéd".
csak a nemzeti radikalizmus eszközei hozhatnak gyors eredményt - tipikus jobbikos érvelés, melytől az egész civilizált Európa elhatárolódik.
Szalmabáb érvelés a végén egy kis argumentum ad populum. Ez is régi trükk.
nemzetvesztők - mintha Szálasi írta volna.
Náci kártya, reductio ad Hitlerum.
Elég ennyi indok, hogy pl. puzdra olvtársunkat hová kategorizáljam?
Nem mert eddig semmilyen érvet nem tudtál felsorakoztatni.
Ha nem csak veszekedni akarsz, mint a cigányok, akkor:
Ebben az ügyben ajánlom figyelmedbe azt a Tony Blair által 2002-ben Magyarország rendelkezésére ingyen bocsátott szavazatszámláló programot, ami akkor fél évvel előtte Szerbiában "vizsázott." Talán emlékszel, hogy 2002-ben már néhány győztes nemzeti oldali nyilatkozat is elhangzott a médiában, amikor kezdtek befutni a budapesti eredmények. Aztán ajánlom figyelmedbe Zuschlag Jánosnak a múlt héten, a bíróságon tett vallomásait.
Az agymenéseden mit lehet cáfolni? 98-02 közt, hibákkal ugyan de normális kormányzás folyt. Azóta meg kedvenceid mindent elqtrak amihez csak hozzáértek, te meg nekik csápolsz. :)
A két elbukott országgyűlési választás miatt legfőképpen. Megosztó személye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ország elére teljesen alkalmatlan brancs kerüljön, akiknek "áldásos" ténykedését talán még unokáink is érezni fogják.