Viccesen hangzik, de nem az. Meg kell verni. (már régebben egyszer írtam róla) A tökfélék, ha túl jó helyen vannak, és nagyon jól érzik magukat, hajlamosak túlzott növekedésre dolgozni, ahelyett, hogy termésre dolgoznának. Egy vékony pálcával a leveleit megcsapkodva, aúgy, hogy néhol be is szakadjon, a növény azt érzékeli, hogy valami baj van, és elkezd a szaporodással foglalkozni, azaz termő virágot, termést nevelni. Mert a növényekél is első szempont a szaporodás, azaz a magtermelés. Az már más kérdés, hogy mi ezt elszedjük tőle. A cukkini, uborka, tök nagyra nőtt, de fel nem használt terméseit le kell szedni, még, ha nem is használjuk el, mert addig nem hoz újakat. (A meglévőben érleli a magokat) Még azzal lehet kiegészíteni, hogy el kell szedni a bakvirágokat. Arról lehet felismerni, hogy ezeknek a szára hosszú, míg a termőké egészen rövid. meg lehet enni palacsinta tésztában kisütve.
Én láttam, persze hogy, de konkrétan egy darab képből aztán nem tudom megállapítani, melyik, azt a kedves termesztőnek kellene, aki megfoghatja, megnézheti közelebbről is :) Én csak tippet adhatok. Speciel a nagy hidegek előtt kellően meleg is volt az idő, néhol csapadékos is, a peronoszpóra is elindulhatott, ha olyan volt a környezet és az időjárás. Meg van bolondulva ez az év, akárcsak a többi. :)
Tegnap délután 4 körül megszórtam a paradicsom és uborka palántáimat bordói lé+kénnel. Éjjel esett rá eső de 10 előtt biztos nem, tehát minimum 6 óra eltelt, akkor nem mosta le?
Kimentem fotózni és mit találok??! Kis brokkolit!! :)))
A zárlatos fényképezőmmel (vagy ki tudja, mi baja) egész éjszakai töltés után 1 azaz 1 képet bírtam csinálni, a cékláról.
Most megszámoltam, szabadföldben 140 paradicsomtövem van. Nem vagyok normális!!
Csigát sosem látok, sem nyálkacsíkot a földön. Szerintem ők nem szeretik ezt a rögtön felszáradó homokot, talán azért. Lóbogarat sem(Pesten lótetűnek hívják, és a kanretek miatt-nevessetek csak, Szegeden igenis így hívják!- most már fordítok).
Tücsköt viszont láttam néha.
A bab most megindult, vagy a melegtől, vagy mert lefújtam actarával a fekete tetvek ellen.
Ha már könyvek: Brehm nekem a polcon van, le akartam fotózni, de hát ugye... És az csak az Állatok világa (1905-ös, 1959-es és 1992-es kiadások) Úgyhogy elmentem a linket.
Először megvettem Robert Sulzberger Falusi kertek c. könyvét, amiben van ugyan pár jó ötlet, de igazából jó kis eladható látványkönyv.
Aztán itthon meg megtaláltam: Dr. Balázs Sndor-Dr.Fílius István: Zöldségtermesztés a házikertben, Zatykó Lajos-Z.Draskóczy Erzsébet: Nagy öröm kiskert és Velich István-V.Nagy Enikő: Nálunk is megterem c. könyvét. No, ezekből már lehet tanulni.
Az elsővel a talicskában jártamki mindig a kertbe, tanulmányoztam a sorközöket, időket, mindent.
Il: Törjem le a cukkiniről a fiúvirágokat? Tényleg, nyugodtan?
Mivel tegnap este mindent bekpáltam, ma kimegyek leltárt írni, meg hogy mit kb. mikor vetettem/ültettem, mert eddig minden elmaradt, és később még tényleg jól jöhet.
Kezdenek az első borsóhüvelyek dagadozni, de mégéppenhogy csak van bennük lapos szemecske, a kigömbölyödést meg úgyse érik meg...:-)
KI szokott uborkát visszacsípni? A könyvben van rajz, hogyan is kellene, szerintem némelyik kezdi elérni azt a nagyságot, csak ezektől a letörésektől én mindig úgy félek, hogy tönkreteszem a növényt...
Amikor a kapor elkezdi növeszteni a virágszárat középen, azt ki kell csipni. Az a legfinomabb része a növénynek párolva burgonyával. Ha kicsiped a virágszárat, akkor a kaprot továbbra is lehet csipegetni főzéshez, mint a petrezselymet.
Ami a Brehm könyvben látható kép az Ízeltlábúaknál, pont ilyen csíkos poloska volt a bodzán mikor szedtem. könyvben kép Ez meg amit én fényképeztem. Véletlen a levélre fókuszáltam, de látszik a lényeg. :)
Úgy lesz. Most éppen kaprot vadászok a piacon vett uborkához. Az én tavalyim kikelt, de valami hagymára emlékeztető szárat nüvesztett, a végén magtokkal. Nem is értem.
Semmi sem szégyen ha az ember igyekszik, tanulni akar és a jó indulatot nem értelmezi félre. Nekem több szégyellni valóm lenne, több okból, de azt mondom, hogy szégyelljék magukat azok akik a megfontolatlan, romhalmazokat okozó rendeleteket hozatták és megalkották.
Amit az ember az iskolában tanul, csupán alapot jelent. Ha nincs benne gyakorlat, akkor idővel gyorsan elvész, de könnyebb felidézni, újra megtanulni, mint a totálisan sötétben új alapokat lerakni.
Én egy árva csigát nem láttam s látok a kertben sem reggel, sem este, de a bab az le van rágva. Rágottan jött elő a föld alól a két sziklevél között, amikor kikapartam. Csak a hangyás, tojásokkal teli szakaszra tudok gyanakodni.
Felénk az esti 11-13 fokok és az eső bőven ellensúlyozza a napközbeni 24 fokot. Én amondó vagyok, hogy próbálkozni mindig érdemes, mert a mikroklima sokat számit. Nálunk a mikroklima elvitte a diót és a körte friss hajtásainak a hegyét kora tavasszal.
Nézd meg a törpecékláid levelének a hátát! Az enyém tele van fekete tetűvel. Ha a tegnapi zivatar nem mosott volna el mindent, akkor a kenőszappanos permettel elúsztattam volna őket.
Ma kiviszem a paprikákat, eddig az erkélyen aklimatizálódtak. Remélem este nem lesz zivatar.
Olyan, hogy kanretek, nincs. Az az a retek, aminek már az időjárási, és évszaki körülmények (meleg, fény, hosszú nappal) nem megfelelő, és gumófejlesztés nélkül egyből magszárba megy, magot nevel. Magnyerés céljából, minden növénynél a szép, jól látható fajta tulajdonságokkal rendelkező egyedeket szokták meghagyni. Reteknél 4-5 db elég magot nevel. 1 tövön is több mag lesz, mint egy zacskó boltiban. Majd a terméstokot kell kicsépelni, abban van a mag.
A céklán hogy érted a 2 cm-t? olyan magas a növény, vagy még csak akkora a gumó átmérő. Az éprilisban vetett céklánál még nagyobb gumót nem lehet várni. Majd megnő.
A hajtásokat 99%, hogy éjjel csigák ették le. Most az is sok van, és képesek fák ágain felmászva, a friss hajtások leveleit lerágni. Főleg éjjel teszik ezt.
A cukkiniről régebben írtam már miért van ez. (kereső) vagy szedd le, vagy verd meg.
Nem csak rád vonatkozott az írásom, elég sokszor, sokan keverik ezt a két tevékenységet.
Paprikát még éppen lehet vetni. Ez majd auguaztusban, szeptemberben lesz szedhető. de ahyogyan gondolom, ez úgyis savanyítani, eltenni kellene (cseresznye?)
Hagymát ilyenkor már nem szoktak vetni. Nálunk helybe vetik, de láttam már angol filmeken, ahol palántázzák. Kis ládába, ritkán vetik a magokat, és onnan ültetik ki.
De ki kell próbálni.
A kertezésnél nem kell megijedni a kísérlezetzéstől. Csak arra kel figyelni, hogy megjegyezzük az eredményt, akár úgy, hogy felírjuk.
A paprikából egy pohárba két magot, esetleg biztosításként, ha van sok mag, 3 szemet tehgyél. Kelés után 2 növény maradjon egy pohárban. Ezeket a fajtákat ikertővel lehet jól termeszteni.
De lehet a kert egy kis pici részében (erre elég egy fél méteres sor ) elvetni, a magokat egymástól kb 2 cm-re, letakarni kelésig egy fóliával, nedvesen tartani, és onnan szétültetni.
Igen, vetettem már máskor is ilyenkor borsót, mert ugye a zacskójára rá van írva. Szépen ki is kelt és meg is állt a fejlődésben és nem is szedtem róla egy szemet sem....:-)) Szóval Ilnek igaza van, ilyenkor nem szerencsés. Nagyon jó, hogy beírta tegnap, mert elfelejtettem a tavalyi esetet és tuti elvetettem volna most is.
Teljesen meg vagyok hatva, hogy még olyan is akad itt, aki ismeri (és haszonnal forgatja) a Nagy Brehmet. Lassan irodalmi kávéházat kellene itt nyitnunk!
Amikor leírtam, hogy ültetek, eltöprengtem, hogy lehet, vetés a pontos kifejezés? Köszi, hogy leírtad, mi mi pontosan, így jobban rögződik. 1,5 éve költöztünk falura, városi lány vagyok. Mindent piacon vettem, nem volt hol kertészkednem. Így kimaradt eddigi életemből az ültetés-vetés pontos használata, szégyenemre. Iskolában tanultuk tuti, de már nem emlékeztem rá... Eső miatt sem tudtuk kiültetni a palántákat, meg a kerítés sem volt kész a kutyák ellen. Kamrában álltak addig, 1-2 hétig. Bár másnak is hasonlóan néznek ki a palántái, mint a mieink, de ők ki is ültették és esőt is kapott. Ha nem az öntözésben van a hiba, akkor hideg lehetett? Vagy kevés fényt kaptak? Egyébként a szomszéd néni és a vidéki barátaink is azt mondták, hogy szerintük száraz a levelük, ezért néznek így ki, és ezért locsolgattuk többet, mint heti 1x. Persze, eső után nem kaptak tőlünk is plusz folyadékot! A borsó zacskóján az van, hogy májusban is lehet vetni, késői borsó. A kerítés hiánya miatt csúsztam el ennyire, meg persze az időjárás is beleszólt. De ahogy olvasom, sokan jártak rosszul a korai vetésekkel, elszomorító. Tavaly füvesítettünk, nincs fúrott kutunk, volt is komoly vízszámlánk. Idén meg kéretlenül is esik... Ha aug-ban vetem el a borsót, akkor se kell beáztatni előtte egy kicsit? Hűvös időben kell majd elvetni, amikor nem süt annyira, de esetleg nem is esik sokat? Az erős paprika vetésről: reggel azt hittem, szívrohamot kapok! Az egyik kutyánk él-hal a rosszalkodásért (a másik meg megy utána). Felborított 2 virágládát, kiszedte belőlük a virágokat, és a palántáim poharait is szépen megrágcsálta. Szörnyű!! Így már tuti később lesz csak palántám, mert vethetek újra magot... Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy egy pohárba hány erős paprika magot tegyek? Vöröshagymánál is kell palántát nevelni? Ha igen, ott mennyi magot kell egy pohárba tenni? Du. gyomlálás közben találtam pár tő paradicsomhoz hasonló zöldet a gaz között, kb ott, ahol a tavalyiak voltak. Lehet, hogy abból nőtt újra?? Ha igen, hoz termést is vagy dobjam ki? Köszönöm a segítséget!