Azért az ellenfél táborába átlőtt rakéta nagyon durva. Milyen ellenőrzés folyik ott a beléptetésnél? Egy kis petárda az más kérdés, de ez sok volt.
A francia rendőrök helyében úgy állnék a kérdéshez, hogy törött kézzel nem fognak a következői meccsen balhézni. Ilyen terrorveszélyes helyzetben nem kell a biztonságiaknak hülye szurkolók balhézása.
Az orosz balhék mögött akár egyéb indítékot is sejthetünk ( erről a végrehajtó előemberek bizonyára nem is tudnak )
Az angolok simán hozzák a szokásos kőbunkó formát, ilyet látni lehet bármelyik nyaraló helyen, ahol nagyobb számban megjelenik ez a csőcselék.
Elkezdtem lenyesegetni a 8 "felesleges" csapatot selejtezős eredmény alapján, de úgy is simán kint lennének a kemény brigádok. Max. török, ukrán, magyar esne ki. Sok a békés csapat, akik elsőként jutottak ki (csehek, osztrákok), még talán Izland is kijutott volna "pótselejtezős" úton. Az ukránok is harcedzett kemények, mint az oroszok, este ők is bemutatkoznak.
A 24 csapat színbeli megoszlása: Piros, fehér: 6 csapat Piros, fehér, kék: 6 csapat Piros, fehér, zöld: 3 csapat Kék, sárga: 2 csapat Piros, sárga, fekete: 2 csapat Piros, sárga, kék: 1 csapat Piros, sárga: 1 csapat Piros, fekete: 1 csapat Piros, zöld: 1 csapat Zöld, fehér, narancs: 1 csapat
Az az EB k tortenetenek legjobb es fordulatosabb meccse. Beszaras volt 119 perc horvat gol Bilic berohan a palyara ott unnepelnek aztan kozepkezdes elorebasszak es Semih meg bezuzta! Sokk volt nekik! 11-nel a kaput nem talaltak el.
Az a meccs után is volt egy komolyabb balhé Mostarban, Boszniában.
A város egyik felén a horvátok, másik felén a bosnyákok élnek (egyébként a két helyi nevesebb csapat is a nemzetiségük alapján különbözteti meg egymást, a Zrinski a horvátoké, a Velez a bosnyákoké). Azért volt egyébként cirkusz akkor, mert a bosnyákok a törökökkel szimpatizálnak (hasonlóan az albánokhoz) a vallási hovatartozásuk miatt.
A Football Hunting grounds "értesülése" szerint az UEFA leállítaná az eb-t, ha tovább folytatódik a huliganizmus Franciaországban. Angol komment: "remélhetőleg huligánjaink büszkévé tesznek minket, átmennek Brüsszelbe, szétverik az európai parlamentet, és inkább az EU-ból tiltanak ki minket". :)
A legszebb az, hogy Vardyné meglepődött..holott mintha a Leicester kedd esti bajnoki ünneplése utáni szombaton már könyörögtek a helyi kórházak, ne vedeljenek többet, mert a sérülteket nem bírják ellátni.
2008-ban a negyeddöntőben találkoztak, hosszabbítás lett belőle, a horvátok megszerezték a vezetést, zsebükben érezték a továbbjutást, de a törökök rögvest szertefoszlatták. A 11-esekkel aztán a törökök mentek tovább.
Közben nem csak Marseille-ben zajlik az élet. Este hatkor lengyel-északír Nice-ben, az angol szurkolók ott is betámadták mindkét tábort. Mondjuk az angol-északír bunyó vicces lehetett. Az angol-lengyelről meg annyit, hogy akár lengyel származású angolok is lehettek köztük.
Franciák holt gyengék a biztonsági intézkedések terén, nincs kontrol alatt az EB, ahol csomó pirotechnikai eszközt bevihetnek a stadionokba, ott nem urai a helyzetnek a rendezők. Az utcai helyzet kicsit más, az nehezebb nyilván. Pár hete kb. ugyanezt láttam Kölnben, simán be lehetett (volna) vinni dolgokat, nem is voltunk egészen nyugodtak egy húszezres arénában.