Igen, én hoztam ide őt és ez nagy hiba volt, mert vannak piócák, akik nem tudnak leszakadni semmiről.
Nem, nem tudok mindent németországról, de megpróbáltam nem ködös ilyen-olyan pártok ilyen-olyan úgy hallottam érveivel élni, hanem egy olyan valakiével, aki megszületésekor a mostani szóhasználattal migráncsnak számított, akinek a szülei az erdőbe mentek ki száraz falevelet gyűjteni a szalmazsákba, hogy legyen min aludniuk és akik aztán meg sem mukkantak évtizedekig magyarul, mert még azt is el akarták felejteni, hogy van ilyen. Aztán megbecsült németek lettek immár a harmadik generációval.
És megbocsáss, de ha már felnőtt fejjel sikerült újra megtalálni a rokont nem szándékozom az ő személyét még ilyen anoním módon sem az idióta hülye dumád tárgyává tenni és szégyenlem is, hogy alkalmat adtam rá.
Te csak számlálgasd a Merkel napjait aztán az se volna ellenemre, ha úgy véletlenül el is felejtenél engem is.
Próbálkozz valami ottani hittársadnál (jobban érdekelne olyanvalaki véleménye a német helyzetröl, aki ott is él és nemcsak szórványos angol nyelvü E-Mail-ekböl meríti az infóit) és máris előtted az egész világ!
Ha lehet ne válaszolj, nem szeretek x-elgetni, de ha rákényszerítesz, rajtam nem múlik.
Öcsisajt, TE adtad elö, hogy az ott élö unokatesód miatt mindent tudsz Németországról. Ugyan csak angolul tudtok eszmét cserélni Németországról de sebaj, te, mint hithü liberónáci mindig mindent mindenkinél ab ovo jobban tudsz. Továbbra is tartom, hogy engem (és szerintem más olvtársakat is) jobban érdekelne olyanvalaki véleménye a német helyzetröl, aki ott is él és nemcsak szórványos angol nyelvü E-Mail-ekböl meríti az infóit. Úgy egyébként nekem semmi bajom az unokatesóddal (már ha tényleg létezik s nem csak belött állapotban fantáziálgatsz egy ilyen unokatesóról), hisz fogalmam sincs róla, hogy kicsoda. De ott élö más személyek véleménye a német helyzetröl érdekelne.
Na még valamit, aztán leszállhatsz az unokatesómról, mert nem venném a lelkemre, ha tőled (az emlegetéseid miatt) jönne rá a csuklás: az említett elvárásait cca három évvel ezelőtt mondta a városuk fóruma előtt a városházán.
Szóval unokaöccsről leáll, ha van bajod, én itt vagyok!
Szervátültetrés ügyben most nagy a választék: A Pravij Szektor Ukrajnából vagy az ISIS Szíriból/Irakból mindent készségesen rendelésre szállít, ha a vevö kp-ben fizet. Ehhez oszt semmiféle migráncsra nincs szükség.
Na, az idézett E-Mail-böl úgy tünik, hogy ott is kezd a kezdeti migráncssimogató lelkesedés lelohadni. Korábban integrálódási kötelezettségröl meg kötelezö nyelvtanulásról szó sem volt, mert ugye az sértené a migráncsok "emberi jogait".
Apróhirdetést adtunk fel, hogy el lehet a dolgokat ingyen vinni. Egy török család ma délelött mindent elvitt. Ennyi.
Mi újság a német unokaztesódék környékén migráncsügyben? Aszondod, hogy gyakran beszéltek egymással. Tölem beteheted angolul vagy németül is: Társadalmi munkában ingyér lefordítom az olvtársaknak.
Megmondom öcsisajt, hogy kik mondták nekik: Akik ideküldték öket, mert szervezetten jöttek. Földinek teljesen igaza van, hogy Europát megtámadták. Merkel feladata meg az volt, hogy beengedje ezt a siserehadat, akiket idehülyítettek. Ez meg az egyébként halvérü németek nagy többségénél is mára kiverte a biztosítékot. Egyébként javaslom, ogy olvasd el Merkelnek a CDU karlsruhei kongresszusán elmondott beszédét. A CDU-s haverom szerint annyira megszorongatták a párton belül, hogy a végül is egy olyan beszédet kellett elöadnia, amely fö téziseinek kb. 60%-a egyezik azzal, amit Putyin az Oroszországba bevándorolni szándékozókkal kapcsolatban mondott a Duma elött: A Németországba jövöknek integrálódniuk kell, meg kell tanulniuk németül, a multi-kulti egy zsákutca, stb. Pedig nem is olyan régen még Merkel is multi-kulti-ról beszélt meg ugye hol van már a "Wilkommenskultur". Néhány adalék orvos ismeröseimtöl: Szír család jön gyerekkel a kórházba rendelésre és felírnak nekik gógyszert vényre, s mondják, hogy a gyógyszerért fizetni kell. Erre otthagyták a gyereket, hogy akkor gyógyítsák ingyen. Vagy a kórházakban drága pénzen gorillákra van szükség ha migráncsok jönnek rendelésre, mert a múltkor is Münchenben kérte egy orvos, hogy injekcióhoz készítse elö a karját (húzza fel az ingujját), erre egyszerüen megszúrta az orvost meg két ápolónöt (2 súlyos és egy könnyebb sérült), stb. Ja, és a késelö migráncsot még elö Sem állították, mert ugye ö "menekült" (az USA-ban simán helyben kec-mec nélkül lelötték volna igen demokratikusan). Szóval egyre inkább szereti a német köznép a migráncsokat. Egyébként ahogy hallottam, Svédországból(!!), de még Franciaországból is elindultak migráncscsoportok vissza, mert úgymond csalódtak a várakozásaikban (nem nyalták eléggé a valagukat). Akartunk mi is jó állapotú használt dolgokat adományozni. Oszt a Diakonie azt mondta, hogy nem kell semmi, mert a migráncsok mindent újonnan kapnak. Egyébként mit mond a köznép hangulatáról a németországi unokatesód? Arrafelé még folyik a bösz migráncssimogatás?
A helyi rádióban megint volt egy interjú egy migráncsgyerekkel. Elmondta, hogy nagyon csalódott, mert nekik azt mondták, hogy Merkeltöl ingyen földet és házat fognak kapni, ahol a migráncsok gazdálkodhatnak. Itt meg mindenki utálja és leköpi öket. Pedig nekik azt mondták, hogy a németek nagyon szeretik és várják a migráncsokat. Mit szól ehhez a német unokatesód? Vagy náluk ingyen osztogatnak földet meg házat a migráncsoknak? A német öslakosságnak a földért meg házért súlyos pénzeket kell leperkálnia. Talán migráncsnak kellene magukat deklarálni, oszt minden igyen lenne nekik is.
Merkel gefährdet in der Flüchtlingskrise das Erbe Kohls
Die Kanzlerin riskiert das Vermächtnis der Gründerväter Europas. Dabei hat sie eigentlich nichts anderes getan als der junge Kohl: Schlagbäume eingerissen. Dann aber ging etwas gründlich schief.
Maestrókám, szombaton a helyi rádióadón a taxiban (a repülötérröl jöttem vissza) egy riport volt a Herr Fuch-sal (a Bundestag-ban a CDU-CSU frakció alelnöke), hogy mi van azokkal a híresztelésekkel, hogy keresik Merkel utódját (natúr csak így. Erre mondják, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél). Nos a Herr Fuchs ugyan elöadta (mint Hungarovalentin anno: "Nem, nem, mi nem" --> a sztori vége (összefekvés a komcsikkal) ismert), hogy ugyan a CDU-ban természetesen több, a kancellári poszt betöltésére alkalmas politikus is van (sic!), de nem keresik még Merkel utódját, mert öneki (a Herr Fuchs-nak) is nagyon tetszik Merkel politizálása, stb, stb. A német (kivételesen nem török) taxisoför meg azonnal rávágta, hogy a probléma az, hogy a német köznépnek nem tetszik Merkel politizálása, a Fuchs meg a többi Merkel seggnyaló meg magasról le van tojva. A helyzetet meg úgy értékelte, hogyha a helyi rádió (valami "Antenne") is már ezzel foglalkozik, akkor csak mehet valami a színfalak mögött. Kérdezd meg az unokatesódat, hogy mit mond a köznép náluk a Merkel migráncspolitikájáról. Vagy kiadta a tartótiszted (mint a Nuland ptrimitívó anno, hogy ugye "Jacenyuk a mi emberünk"), hogy "Merkel a mi emberünlk", s most minden liberónáci trollnak Merkelt kell tolnia ezerrel?
Mi köze annak, hogy hány magyar orvos van Németországban ahhoz, hogy a némt köznépnek egyre inkább tele a töke Merkellel? Megint a szokásos liberónáci félrebeszélés. Keress egy jó pszichiátert, bár lehet, hogy neked már tényleg túl késö.
Mégegyszer: Te az unokaöccsédet adod itt elö, aki egészen bizonyosan nem azonos veled. Az lehet, hogy az unokaöccséd ismeri a német valóságot (bár az elég korlátozott lehet, ha annyira leterhelt a munkájával, hogy 3 éve nem volt szabin), de ö megint nem aonos veled. Tudod az egész benyögésed arra a kiscsoportos szintü csevelyre hasonlít, amikor Pistike elöadja a Józsikának, hogy bezzewg az én apukám sokkal jobban tudja, mert ö egy nagyfönök, és ezért én jobban tudom, mint te. Az, hogy besegít a helyi sportegyesületbe annak vajmi kevés köze van Merkelhez. De kíváncsian várjuk unokaöccséd beírását---németül---Merkel ügyében. Vida Ildikónak meg mi köze Merkel vesszöfutásához? Mit mondjak, egyre röhejesebb vagy.
Így is elég nehéz kimagyaráznom sokszor magunkat, hogy itt se hülye ám mindenki, csak most egy ilyen passzban vagyunk megint. Mint amikor a szüleinek kellett újrakezdeniük mindent immár Németországban.
Mikor olvassa (meg látja), hogy hány magyar orvos van már az igazi Európában és húzta el a belét innen, kezdi is kapiskálni a dolgokat.
Kezdesz már nagyon összezavarodni, pihenj le egy kicsit!
1. Írtam, hogy tudom, hogy ott nem körzeti orvosoknak hívják őket, de ezek szerint te meg nem olvastad (vagy mert nem tudsz már az idegtől, vagy mert az eddigieket is csak felolvasták neked és a zárójeles részt kihagyták)
2. Ő nem tud magyarul, én meg németül. De képzeld! Mindketten tudunk angolul és nem csak nyögdécselni. Tudom te a Vida Ildikókhoz vagy szokva, de hidd el, van ilyen és nem is kevés. (Mellesleg maga az a történet, hogy miért kellett az életünknek úgy alakulnia, hogy két vérrokon nem beszéli a másik anyanyelvét, hát az is megérne egy misét a dicső XX. századról!)
3. Az unokaöcsinél jól felszerelt orvosi rendszer (több orvossal és gyógyszerésszel, meg gyógyszertárral) van és nem sor a váróteremben, így még a helyi sportköröknél is ő szokott lenni az ORVOS (így nagybetűkkel - ingyen). Az igaz, hogy szabin talán 3 éve volt utoljára. Úgy amúgy elég széles érdeklődésű, nála belefér a politika is (persze nem a rendelőben).
Szóval tényleg fogalmam sincs az ottani dolgokról, ezért örülök annak, hogy a kötetlen munkaidődet itt pazarlod és ontod ide nekünk azt a sok eszet. Ha nem lennél, hiányoznál.
Ja, igen: Esetleg írhatna az unokatesód die valamit Merkel ügyében németül. Kíváncsi lenné(n)k a véleményére. Szívesen le is fordítom a többi olvtársnak magyarra.
1. Az unokatestvéred nem azonos veled. Azonkívül mást benne élni a valóságban és úgy beszélni róla, meg egész más hébe-hóba kapott felszínes másodkezi infók alapján nyögdécselni (ráadásul nem is tudtok azonos nyelven egymással beszélni, mert te nem tudsz németül, ö meg nem tud magyarul). Egyébként tapasztalataim szerint az orvosoknak Németországban nemigen van idejük a páciensekkel Merkelröl/OV-ról eszmét cserélni, mert olyan hosszú a sor a váróteremben.
2. Németországban nincsenek körzeti orvosok, hanem háziorvosok vannak és nyugodtan bejelentkezhetsz egy másik kisváros egy háziorvosánál is. Bevenni meg nem biztosl, hogy akárhol is bevesznek, mert az orvosok fizetési rendszere olyan, hogy bizonyos számú beteg/gyógyszerfelírás után nem érdemes praktizálni, mert azután az orvos már egy ganyit sem kap.
Öcsisajt, minden benyögéseddel csak alátámasztod azt, hogy halványlila fingod sincs a német valóságról.
Info csak neked: Németországban mutatott már a királyi TV (ARD, ZDF) is olyan német tüntetéseket, ahol "OV-t kancellárnak" feliratú táblákat vittek. De sok német kollégám is egyre inkább azt mondja, hogy OV-nak migránsügyben teljesen igaza van. Csak úgy mellékesen ez egy Merkel-lel foglakozó topic, OV fikázásra van számtalan más topic is: Kéretik a napi orbánozási szükségleteidet kielégiteni ezen topic_okba. Egyébként már a német rendörszakszervezet is kerítésépítést követel a kormánytól. Merkel egy durva hibát követett el (vagy megmondták neki, hogy ezt a hibát el kell követnie), s ez már annyira durva, hogy a szokásos liberónáci médiahazudozás ellenére a köznépnek is egyre világosabb, hogy itt biza rendesen átverik. És a köznép nem hülye, a németek is egyre inkább ébredeznek. Egyébként az ARD vasárnapi fö hiradójában azt is mutatják, hogyan tette a CSU pártkongresszusán Seehofer (bajor miniszterelnök) Merkelt nyilvánosan nevetségessé. Vagy a CDU ifjúsági tagozatának kongresszusán (Deutschlandtag) hogyan oldalgott el Merkel behúzott farokkal, mert a CDU utánpótlása felállva és bravózva tapsolta a CSU-beszédet, míg Merkel beszéde után csak egy kis langymeleg udvarias taps volt. Mondon, benyögéseid tisztán mutatják, hogy neked halványlila fingod sincs a német valóságról. De a mellényed az annál nagyobb, mert ugye a hithü liberónáci az mindig mindenkinél mindent jobban tud és mindig igaza van.