Szerintem először megpróbálom állványról és ha elboldogulok a programmal, akkor beszerzek egy pano fejet! Gondolom így is sikerülnie kell, csak az illesztések nem lesznek jók, viszont legalább kiderül, hogy össze tudom-e rakni!
A két említett program tökéletesen megfelel, egyik sem 'kező' szintű. Az PTGui Pro már tartalmaz web-es kimenetet is (flash), habár nem ingyenes. A megjelenítéshez használhatod a Pano2VR-t a Flash Panorama Player-t, vagy a KrPano-t. Ezek között nincs ingyenes, de a Pano2QTVR ingyenes, és az QTime mov formátúmú fájlt készít, amit az ingyenes DevalVR-el tudsz web-n megjeleníteni.
Már egy ideje szemezgetek a panorámaképekkel és végre sikerült is összefűznöm pár képet, ráadásul még jobb is lett, mint amire először számítottam!
Kb. 50 oldalt visszaolvastam a fórumban és nagyon megtetszett a gömbpanoráma is, sőt szinte csak erről szól a fórum! Látom, hogy nagyon profik vagytok (pl:operaház, parlament, helikopter...)! Én annak is örülnék, ha valami kevésbé jót sikerülne csinálnom!
Jelenleg ott tartok, hogy mindenképpen szükséges egy állvány, amire menne egy pano fej vagy valami hasonló házilag gyártott, a lényeg, hogy ne csússzak el a nodál ponttal + egy nagy látószögü obi(sajnos ebből nem állok jól - 18mm - így gondolom több képet kell készítenem) + kell hozzá két program, az egyik amivel megcsinálom az alapot a másik amivel nézhetővé-mozgathatóvá tudom alakítani és itt már el is akadtam!
Tudnátok segíteni, hogy melyik program lenne a legegyszerűbben kezelhető egy kezdő számára? Hugin, PtGui...? Amivel elkezdhetnék gyakorolni, aztán majd később fejlődni? Vagy egyből meg kellene tanulnom valami jobb programot kezelni?
külföldön használnám alapvetően, ott is kirándulásokon. (Itthon nem nagyon van mit beltérben hobbiból; üzletileg meg eleve elvárják, hogy vigyek tripodot)
Egyébként külhonban sem respektálják, de volt ahol a helyi idegenvezető igazította el a baktert és már nem is volt gond. :)
De főleg a cipekedéssel szeretnék spórolni. Ha messze megy az ember, minden gramm számít. Persze csak ha nem teszi eleve értelmetlenné az utófeldolgozást...
Nekem monopodom is van meg három lábú is. Ha Magyarországon akarsz fotósozol akkor fölösleges a monopod mert kategorikusan az állványon való fotózás van tiltva. Külföldön általában csak tripodot írnak ki, bár beleértik a monot is, de ha nagyon kötöd az ebet a karóhoz, akkor lehet, hogy meghajolnak óhajod előtt. :)
Amúgy figyelmedbe ajánlom az öntartó monopodot, középutas megoldásként.
Sajnos a 2.1-es androidon Nekem még nem mennek a flash-es panorámák, így a 'mindenhol'-ból ez kimarad. Lehet, hogy a 2.2 már tudja, de azzal még nem próbáltam ... esetleg valaki tudott már flash-es panot nézni androidon?
Nálam 97% windows. Kevés az egyéb, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni. Sajnos a flash komoly vasat igényel, de nincs jobb most ami mindenhol futna.
A templates-ben lévő normal.config fájl tartalma befolyásolja, a kocka lapok méretét és a JPEG minőségét. Alapból 80%-os a minőség emi az induló képedhez képest biztosan méret csökkenést eredményez. Ezeket kell megnézni és szükség esetén módosítani: jpegquality=80, jpegsubsamp=422, jpegoptimize=true
Ez a hullámosodás már jóideje idegesít, de még semmilyen paraméterbeállítás nem oldotta meg ... most már tudom, hogy miért. Köszönöm! Eddig nem kerestem a kocka előnyeit. Nem is értettem, hogy ha megoldható 1 képből, akkor minek görcsölni 6-on :)
Nálam csak az eredeti panoráma mérete 11000x5500, de annak az 6 db 1920x1920-as méretű kocka lapokra bontott változata megy a krpano-ba. Úgy tünik, hogy te a krpano-nak az equirect képet adod meg, abból ekkora méretet nem fogad el!! Az equirect bemenetnek az egyik hátránya az egyenesek hullámos megjelenítése, pl. ami az épületnél nagyon jól látszik , legjobban az ablakok feletti vizszintes diszítésen. A nagyítással ez a hullámzás csökken. A kockalapra bontott változatban ez a jelenség nincs. A krpano megjelenítését sokféleképpen lehet paraméterezni, érdemes lenne vele kisérletezni. Amig 19 colos monitoral dolgoztam, addig simán mozogtak a képeim, most a 24 collos monitoorn ugyanazon a gépen röcögnek nálam is.
Talán az is befolyásolja, hogy mekkora kép van a panoráma mögött. A templomos kép 5000x2500, míg v_sanya képe 11000x5500.
Ki akartam próbálni 2 képpel, hogy valóban mi is jelent, ha nagyobb a jpg. Feltettem 10000x5000-es méretben a templomot, de valamiért nem hajlandó betölteni a krpano. Végigszalad a betöltést jelző progressbar, aztán csak homokórázik :(
Én is szeretem a devalvr zökkenőmentességét, ezért csodálkoztam, hogy egy nem mai gépen, amin a flashes gömbpanorámák szaggatnak, SzaboZ-ptx krpanós panorámája simán fut: #12144.
igazából nem jobb, csak könnyebb. De azért vacilálok ezen, mert sok helyen (beltérben) nem engednek tripodot használni előzetes egyeztetés nélkül, de a monoért talán nem fognak szólni. A másik meg, hogy akarok olyat is, ahol felemelem fej fölé -amilyen magasra csak tudom- és ott tuti nem respektálnák a háromlábat. (azt nem tudom, hogy a felemelés ad-e elég előnyt a jóval nagyobb kóválygással szemben. Szal, amint látjátok jelenleg csak tervezem a cucc használatát, de még nem csináltam értékelhető dolgot... :( )
Ha több képet készítesz, nagyobb átfedéssel, akkor abból több lehetőséged lesz az utómunkánál, de ha több képből szeretnéd összefűzni, akkor az illesztési pontatlanságok számát növeled ... szerintem.
4 kép esetén 4 illesztésed lesz, így csak 4 'vonal mentén' kell javítani. Több kép, több illesztés, több javítás ...
tripod lenne (abból csinálnék monopodot), de normális panofejre egyelőre nem telik. Kézből meg mégsem akarnám, mert akkor már a harmadik irányban is jókora bemozdulást vinnék a rendszerbe, és jobban végiggondolva, a víszintes is nagyobb lenne. Függőónozni meg nem lesz lehetőségem.
A szabadban valót azt értem; sokan itt a fórumon is lőttek magasabb pontokról tájpanót kézből, és nem szakadtak meg a PS utómunkában, de ha van közelebbi tárgy is, ami ráadásul mintázatos, ott úgy gondolom, hogy nem egyértelmű a dolog.
Egyébként ebben az esetben (fél-)megoldás lehet, ha nem négyet lövök körben, hanem hatot vagy nyolcat?
Ha távoli dolgokat fotózol (kint a szabadban), akkor szerintem nem lesz annyira vészes, de közeli tárgyaknál, ha pl egy szobában vagy, akkor nagyon sok utómunkát igényelhet a bemozdulás. Az illesztéseid el fognak csúszni, amit PS-ban korrigálhatsz, de nagy melót lehet ezzel generálni. Nincs tripod vagy nem akarod cipelni?
Lehet különbséget tenni programok között az alapján, hogy melyik mennyire háklis a nodális pontra?
Kezdetnek olyan panókat szeretnék csinálni, mint amit legutóbb v_sanya készített (2. kép) de monopodról, 8-as samyanggal. Vagy ez próbálkozás már a záridőnél elúszik és az expobracketing sem használható? Magát a gépet a monopodhoz (mint forgatási tengely) képest a nodális pontra rögzíteném, akár állványgyűrűvel, de nyilván azért elég sok centit tudna kóvályogni, amit a libella még nem tudna kimutatni. Szerintetek van erre érdemi esély, vagy időpocsékolás?
A Gerecse és a 2010 előtti képek mov-formátumban vannak és a DevalVR plugin jeleníti meg őket, ami ha nincs a gépen akkor telepíteni kell. (Szerintem még mindig ez mozgat a legszebben.)
Az Operaház (illetve az összes 2010-től készült kép) a flash-ben van és ennek a megjelenítése nagyobb erőforrást igényel, ezért van a 'röcögés',de mivel ez minden platformon megy és feltehetően már rajta van a felhasználók gépén igy emellett döntenek sokan.