Nem, nincs sztómám. Egyszerűen ha már kicsit is változatosabban (jó értelemben: több zöldség, alma, vörös lencse, hajdina, majdnem azt is mondhatnám, hogy a legtöbb élelmiszer) táplálkozom, akkor pár óra múlva már nem lehet velem egy légtérben tartózkodni (elivselhetetlen eredményeket produkálok), és sajnos a tartással is komoly nehézségeim vannak. :(
Segítsetek légyszíves, egyszer már írtam, hogy permanens hőemelkedésem (37-37,2) van és félek hogy esetleg Crohn.
Nincsenek hasi fájdalmaim, hasmenésem sem, de ma azt vettem észre, hogy WC után kicsit véres volt a WC papír, és kicsit
berepedt a végbelem, pedig nem is erőltettem meg magam különösen.
Nagyon félek!
Ez lehet tipikus tünet? Most mér kész vagyok teljesen, a gasztroenterológushoz csak április 18-ra van időpontom, addig nem tudom hogy mit csináljak. Eddig még soha nem volt ilyen gondom.
8 éve vagyok Crohn betegnek titulálva, két éve a vastagbelemből el kellett távolítani a felét, étkezésemre kifejezetten ügyelek (cukor mentes, ritkán hús, párolt ételek, optimális ételtársítás, szűrt víz és gyógyteák). Tanácsotokat kérem abban, hogy hogyan lehetne a fokozott bélgáztermelődést a minimálisra csökkenteni. Kizárólag természetes módszerek jöhetnek szóba, lehet az gyógytea, kapszula, étel. Sok praktikát kipróbáltam már, elhihetitek, de hathatós segítség csak az, ha huzamosabb ideig (fél nap) nem eszek semmit, de ehhez csak ritkán folyamodom.
Kérek, ha tudtok segítsetek, mert igen csak kellemetlenek így a mindennapok, és akkor még enyhén fejeztem ki magam. :)
Viszont már kb. vagy 3-4-szer megakartak műteni,mondván,hogy muszály.....nem engedtem , aztán szép lassan elmúltak a tünetek, semmi bajom nem volt. Már rég szét lennék szabdalva ha engedtem volna, úgy,hogy utánna évekig éltem tünetmentesen, mégsem haltam bele,hogy nem műtöttek meg. Ahogy panasz van, előkapják a medrollt. Nekem 2 hét alatt olyan mellékhatások jöttek amiket viselek egy életen át.
Szerintem én még távol vagyok attól,hogy műteni kelljen meg hasonlók. Fiatal még a szervezetem hozzá, ezt az orvosom is elismerte.
Van olyan Chronos ismerősöm aki kemény fizikai munkát végez minennap, napi 10 órába. Össze-vissza eszik mindent, amiktől még egy esészségesnek is ketté állna a füle....és semmi baja. Szervezet és egyén függő. Van olyan ismerősöm aki szintén nem tud utcára menni se sokszor, nem dolgozik, nem tanul stb.
A lényeg,hogy csak megkell tanulni ezzel együtt élni, kezelni az életjelyzeteket, ehhez kértem volna szakember segítségét.
Egyébként valóban nagyon szteroid ellenes vagyok de mikor nagyon gáz van azért eddig a doki mindig kitalált valamit,hogy elkerülhessem.
Pl. legutóbbi kórházi nyaralásomkor beöntésbe adta a szteroidot, így a nyálkahártyán szívódott fel közvetlenül, nem terjedt szét a vérben.
Segített és mellékhatás se lett. Persze nyilván ez is egyén és súlyosság függő.
Nekem már az orvosom is ajánlott kimondottan erre szakosodott pszichológust csak egyszerűen nem tudtam elérni sehol.
Én kedves medroller arról beszélek,hogy ezzel nehéz együtt élni és valljuk be elég KELLEMETLEN, még egy pasinak is nem még egy nőnek.
Rengetek élethelyzet van mikor hátráltat ez a nyavaja. Pl. tegnap este......elvitt a párom egy fullos Japán étterembe, ajándék meg minden.
Már 2 kanál leves után görcsöltem, fortyogott a hasam, az étterem dugig volt, a pincérek alig tudtak néha odaszaladni, már 10perc után látta,hogy minden bajom van és haza akarok jönni. Jó alaposan elrontottam az estét. Persze párom megértette és nem volt probléma csak nekem rosszul esett ,hogy már megint......... Gondolom itt senkinek nem mondok újjat, biztos hasonló helyzetekbe már ti is voltatok.
Egy nagyon jó hírt szeretnék veletek megosztani, a mai napon az orvos elhagyta a medrolt. Megkérdeztem, hogy mi a véleménye a baba projektről, erre azt mondta, hogy akkor tükrözés megint, hogy megnézzük, hogy odabennt is minden rendben van-e. ápr. 15-re írta ki. Na a helyezt most az hogy várnom kell még egy hetet és minden kiderül, még pedig hogy gyarapszunk-e vagy nem. :-)
Szerintetek egy ici-pici csöpségre milyen hatással lehet a tükrözés?
Tényleg pszichés ez a baj, jól látod (előbb vagy utóbb leesik mindenkinek itt is) viszont pont emiatt leginkább csak te segíthetsz ezen.
Ez viszont a legrosszabb mondat, amit mondhat valaki :(
Hasonló, mint a "ugyan, lazulj el" meg a "légy önmagad" és a többi.
Az már egy elég durva szitu, amikor nem mégy az utcára se!
Én úgy vagyok ezzel, hogy érzem, mikor nem vagyok jól. 15 órákat alszom, fáradt vagyok mindenképpen... ilyenkor nem is szabad semmit tervezni. Véletlenül se. Minden programot úgy kell alakítani, hogy mindig legyen benne a lehetőség, hogy kihagyod. Nem fér bele, hogy elbaszott nagynénik okozzanak gyomorgörcsöt telefonban, vagy bárki, mert te mégse mész oda, elkéstél, lemondtad, helyette vécézel.
Persze én nem vagyok csaj, szóval ha valaki nagyon otrombán kíváncsi, akkor durván megkapja a részleteket is, próbáld ki. Fontos, hogy a környezetünk tekintettel legyen a bajunkra, ezt nekünk kell kiharcolni.
Van, aki titkolja a crohnt, akkor viszont kimondottan egy megbízhatatlan alaknak tűnhetünk, hiszen kell, hogy legyen és ugyebár van is okunk arra, hogy bizonyos dolgokat körülményesebben, lassabban, vagy egyáltalán ne csináljunk.
Az, hogy nem mész orvoshoz, mert szteroidoznak meg vágnak, érthető. De nem jó. Tényleg nem. Én úgy sejtem/remélem/tudom, hogy a szteroidkezelés csak akkor jöhet, ha tényleg gond van és csak azzal lehet segíteni. Amúgy egy löketterápia hihetetlen csodákat tesz, nem viccből van ilyen jó nevem :)
Tény, hogy hónapokig meg évekig nem lehet szteroidozni büntetlenül, a sebészetet se szívesen látogatja az ember, de azért a belgyógyászokban meg lehet bízni annyira, hogy tényleg csak akkor küldenek sebészhez, amikor muszáj.
Van itt olyan, aki pszichológushoz járt, én nem próbáltam, mert a crohn igazából soha nem kezdte ki az idegeimet. Lehet, hogy segíthet. Itt a fórumon sajnos tényleg semmi egyebet nem lehet tanácsolni, csak azt, hogy NE idegeskedj. Ez hihetetlenül fontos. A crohnnál azt kell mindig figyelni, hogy ami vagy aki idegesít, azt lehetőség szerint ki kell kapcsolni.
Te végül is ezt teszed, de rosszul.
Ha az egész napos programod, rád váró programsorozat nem vonz, akkor nekiállsz görcsölni. Lehet, hogy ha helyette nem lenne semmilyen programod, akkor nem is ülnél a vécén? Nem lehet, hogy eleve nem kellene számolnod azzal a programmal, ami ilyenre sarkall? Mit csinálsz te, ami ekkora stresszt okoz??
Lenne egy kérdésem. Mivel már megint hónapok óta nem múlnak a tüneteim, már ott tartok,hogy nem tudok-nem merek- utcára menni.
Már megint elértem azt a szintet,hogy ha tudom,hogy valahova mennem kell, már egésznap le se szállok a WC-ről és sooooookkkkkal rosszabbul vagyok. Ez FUUULLLL pszichés. És nem tudom irányítani. Már borzasztó ideges vagyok ettől a nyavajától, nagyon elegem van,hogy 26 évesen nem tudok élni!!!! Én ugyan nem megyek orvoshoz, ahol vagy műtenek vagy szteroidolnak. A ***** szteroid már tönkre tette az életem, mégegyszer nem szedem be ha belehalok akkor se! 26 évesen meg ne szabdaljanak szét!!!!!!!
Úgy tudom,hogy vannak külön erre a problémára szakosodott pszichológusok,akik megtanítanak ÉLNI! Kezelni különböző élethelyzeteket.
Estleg valaki ismer ilyet? Próbálta már? És ha igen akkor nagyon sokba kerül? Arra még véletlenül sem merek gondolni,hogy esetleg a TB állná.
A kolonoszkópia majd rávilágít mindenre. Egyből látni lehet majd. Amiket írsz, az alapján tényleg simán lehetsz gyulladt belű. Az ne tévesszen meg, hogy nincs iszonyú görcsöd meg ilyesmi. Én is sokáig nem hittem, hogy ilyen gondom van, mivel hagyományosan erős a gyomrom - a beleim már viszont kevésbé. De a gyomor miatt sokáig azt hittem, hogy vasember vagyok. Kár, hogy nem csak a gyomorral emésztünk :(
1. A sipoly belgyógyászati és sebészeti kezelése 2. A beteség genetikai háttere: öröklődés, családi halmozódás
Előadók:
Dr. Lakatos László Tanár Úr Veszprém Megyei Kórház Gasztroenterológiai Osztály vezetője, a Magyar Gasztroenterológia kiemelkedő alakja.
Prof. Dr. Nagy Attila a Veszprém Megyei Kórház Sebészeti Osztályának vezetője, a gyulladásos bélbetegség sebészetének specialistája.
Dr. Tihanyi Mariann Klinikai Genetikus, a Zala Megyei Kórház Genetikai Osztályának vezetője
Helyszín: Zala megyei Kórház Diagnosztikai tömb, 4. emeleti tanácsterem Szeretettel várunk minden érdeklődőt, régi és újonnan csatlakozó betegtársat!!!
Szia! Hát én úgy időszakosan (fél évente, évente) ugyanígy tele vagyok viszketéses kiütéssel. A crohnnal nálam nem tudták összefüggésbe hozni. Hol segít az antihisztamin, hol nem, legutóbb szteroidot kaptam. A lényeg, hogy nem tudni mitől jönnek elő.
A crohn majd a colonoscopiaval bizonyosságot nyer, vagy kiderül, hogy nem az van. Akkor lehet szerintem igazán biztosat mondani. Amúgy igazán nagy hasfájás nálam sincs, inkább tompa fájdalom, amit szinte már meg is szoktam, vagy szúrás egy ponton több napig. Másodszorra a biopszia nálam már negatív volt, ami fura. Viszont a tünetek megmaradtak. De azért mégiscsak a biopszia után derül ki.
szeretnem kikerni a velemenyeteket. Crohn-gyanus vagyok. Szamomra erthetetlen az egesz (gondolom, ezzel masok is hasonlo keppen voltak/vannak). Soha nem volt semmilyen gondom, foleg nem az emesztorendszeremmel. Es egyszercsak egy ilyen diagnozis... kerlek, mondjatok velemenyt, szerintetek mekkora az eselye annak, h teved az orvos?
A tuneteim a kovetkezok: cca ket-harom hete véres-nyakos szekletet uritek es allando szekelesi ingerem van. Ez az osszes panaszom.
Nincs lazam, nincs hasmenesem, nincs szekrekedesem, nem faj semmim.
Voltam kivizsgalason, az ultrahang alapjan konstatalta az orvos, h be van gyulladva a vastagbelem (a hasam jobb felen az egesz, a bal felen csak egy kisebb resze). A diagnozis colitis. Vettek szeklet- es vermintat, mindketto negativ, normalis ertekek, nincs gyulladas (?!), sem parazita, sem egyeb (tan a vercukrom magasabb a kelletenel, 5,8). kolonoszkopiara jovo heten megyek. Feltetelezem, az majd tisztaz mindent.
Kerdesem tehat az lenne, volt valamelyikotoknek hasonlo tunete? Ez a tunetsorozat elegendo arra, h az orvos ilyen biztosan azt allitsa, h ilyen komoly betegsegem van?
Mas: 2010 oktobereben piros, viszketo foltok jelentek meg az egesz testemen (az arcomat kiveve). Kesobb szinten viszketo, csipes szeru kiutesek jelentek meg foleg a labszaraimon es a combomon, valamint apro, vizholyagszeru kiutesek a labujjaimon. Termeszetesen voltam bororvosnal, de barmire is kezelt, sikertelen volt. Gondolta allergia – nem az. Gondolta atka – nem az. Gondolta autoimmunbetegseg – a verkepem alapjan (november) nem az. Felirt egy csomo antihisztaminikumot (ket fajtat szedtem), szteroidos kremet es vegulis olyan allapotba kerultem, h a viszketes elviselhetove valt (a viszketes intenzitasanak bizonyiteka, h maig teljesen heges a labam a sebesre vakart kiutesektol). Kerdesem az lenne, szerintetek ez osszefugghet a crohnnal ill. colitisszel, amennyiben azom van? Valaszaitokat koszonom!
Szia! Nekem lázzal indult a diagnózishoz vezető út, de a gyulladási értékek egyértelműen jelezték a laboreredményben, hogy gáz van. Mondjuk nem állt meg a hőm 38°C alatt, úgyhogy esélyes, hogy csak magasabb az alaphőd. Próbáld meg a könnyű vegyes étkezést a vega helyett!
Van sok ember akinek alapból magasabb a hőmérséklete és az teljesen normális.
Mondjuk nem csodálom, hogy puffadsz, ha csak zöldséget eszel, mivel a nagy részük puffaszt, márha úgy válogatod össze, hogy elegendő fehérjéhez is jussál.
Nekem több mint egy éve van állandó hőemelkedésem(mostanában37,1 régebben 37,3), voltam már majdnem az összes létező vizsgálaton.
Autoimmunszerológiai teszt negatív, nincsen allergiám,csináltattunk tumormarker vizsgálatokat, kb.5x néztek nagy vérképet, tüdőm rendben van, nőgyógyászatilag minden ok, fül-orr-gégészet teljesen jó, nincsen mandulám, fogaim épek. Voltam egy tüdő-has-medence CT-n, ahol pár megnagyobbodott nyirokcsomót találtak a belemben, de a limfómát kizárták. a belgyógyászom szerint minden rendben van!!! Senki nem tudja konkrétan mi okozza a hőemelkedést, a dokik azt mondják ne foglalkozzak a hőmmel, de én érzem, hogy valami nagyon nem ok. Gyakran puffadok és nagyon szeles vagyok, hozzáteszem jóformán csak zöldségeken élek. Nagyon hullik a hajam, de ez állítólag a pajzsmirigy alulmőködésem miatt van. Nincsen gyomorpanaszom, sem hasmenésem ill. szorulásom, és nem fáj a hasam sem soha. Viszont én nagyon gyanakszom, hogy esetleg a crohn állhat a panaszaim mögött. Szerintetek? Volt valaki, akinek hasonlóan kezdődött a betegség? Nagyon félek, szeretnék egy jó gasztroenterológushoz eljutni, mert úgy érzem, hogy az orvosok akikhez járok nem vesznek elég komolyan:-((
Na haragudj, de a kirohanásodat nem értem. Nem arról van szó, hogy ebből a kevésből meg lehet vásárolni a gyógyszereket. Szerintem akik itt vagyunk a fórumon, mindannyian tudjuk, hogy nem lehet. Pont arról volt szó, h rengeteg pénz megy el gyógyszerre, ez anyagilag (és lelkileg) biztos vagyok benne, hogy mindenkit megvisel. És én inkább senkinek sem kívánok betegséget, semmilyet sem.
Az a nevetséges összeg sajnos nekem a gyógyszereimre nem elég...
Biztos vagyok benne, hogy jövőre majd a többi adókedvezménnyel együtt meg is fogják szüntetni ezek a szemetek. De ha így teszik mindegyiknek szívből kívánok olyan crohnt, mint amilyen nekem van...
Hát crohn és laktóz után egyszerre nem lehet, csak egy után igénybe venni. Sajnos. :) De ennek is örülni kell. És rengeteg pénz megy el egy hónapban gyógyszerre, teljesen igazad van.