Szerintem is , a Macskabölcső a legjobbak
között van. Én az új , önéletrajzi jellegü
könyveitől nem vagyok elszállva.
Hiába , megöregedett!
Hrabal is pont igy járt , a vége felé
már nem volt valami nagy szám.
Az Éjanyánk - kegyetlen jó volt.
A bajnokok reggelije - még kegyetlenebb volt, bár az előző egy fokkal jobb volt.
Az ötös számú vágóhíd - ez meg szegény, mint a fehér holló, megszerezhetetlen, utolérhetetlen.
Most ezt a Macskabölcsőt ízlelgetem, forgatom, emelgetem, félek hogy nem fog tetszeni, nemtom miért, talán sokat várok tőle a két előző után, bár asszem nem ússza meg és nekiállok, de még ezt az ultra-nyomasztó Eric Blair-t kell hogy túléljem...
Erről már volt egy pengeváltásunk, getom, az Időomlás akkor is jó. Legalább mint britniszpírsz.
Én most épp a Börleszket olvasom újra. Micsoda véletlen, hogy pont ekkor hozza fel valaki a topikot! Lassan már kezd kísérteties lenni, a Faith No More-topiknál is volt egy hasonló pillanat. Hiba van a Mátrixban.
Ha magyar a barátod a barátod, akkor nincs szükséged ellenségre - szóla az idézet, és ezzel azt akarta mondani ez a szeretetreméltó, kedves ember, ez a vonnegut, hogy ti magyarok, milyen kedves és szeretetreméltó emberek vagytok, ugyancsak. Ez a leggyöngébb könyve egyébként, mindig mondom, tisztára szenilis már a vén hülye.
A szerelmünk, kedvesem
hidd el, nem csak maszlag
mihelyt elmúlsz tizenhat
rögtön meg is győzlek
Ez nem a mélyértelműség csúcsa (v. alja?), de
ezzel szeretnék tisztelegni minden kedves Vonnegut-olvasó
polgártárs előtt. Én az elmúlt 6-8 hétben kaptam rá a könyveire,
az 5. számú vágóhíd *?-..!!%* igen nagyon jó volt, jelenlegi kedvencem
a Bajnokok reggelije, most a Börleszk van soron,
így megy ez, kedves internetböngészőgépek.
Mostan nem jut eszembe semmi értelmes, ezt csak hirtelen felindulásból
követtem el, béke poraimra.
Ja, egyik haverom szerint az Időomlásban van vmi ilyesmi, h
"akinek van magyar barátja, annak nincs zsüksége ellenségre",
ez nem lenne igazán jellemző KV-ra, ezzel vajh mit akart mondani?
(nem olvastam a könyvet, télleg nemtom, világosítsatok fel, igaz-é ez.)
Na megyek
vonnegut él!!! - legalábbis a hivatalos weboldalán (www.vonnegut.com) ez található: "Mr. Vonnegut is doing fine and recovering in New York City. He thanks everyone for their inquiries and notes of encouragement."
érdekes adalék (nem olvastam az összes hozzászólást, lehet hogy valaki már említette): az éj anyánkban feltűnik egy rövid időre, szembe jön az utcán nick nolte-val és jól belenéz a kamerába.
Persze, átcsaphat erőszakba és kényszerítésbe. Életem során sok mindenért rajongtam. Rajongtam a DVTK-ért, rajongtam Vonnegutért. Rajongok a kislányomért és nagyfiamért. Soha nem éreztem azt, hogy ezt a fajta szeretetemet másra kellene erőltetnem, így nem is tettem.
Az előbb leírtak folyományaként szerintem ezen az oldalon (és másutt is) a nemrajongó szidása érthetetlen.
Szerintem ennek az oldalnak – kellő érdeklődés mellett – elsődleges feladat az, hogy felhívja a figyelmet Vonnegut munkásságára. Nem több.
Már nem is fogod. Vagy két napja olvastam, hogy meghalt.
Hát itt tisztán látszanak a rajongási tünetek. A rajongás veszélyes, gyakran csap át erőszakba és kényszerítésbe, mint pl. a fradimeccseken. E topikon sem sokat mondunk egymásnak, mert hát mit mondjon a rajongó, csak maximum a nemrajongót szidhatja, vagy a rajongási tárgyát idézheti, leírhatja egyes tulajdonságait, kiélheti vele kapcsolatos személyes mondhatnékját, igazi kommunikáció itt nincs. Amikor minden rajongásomból kinőttem, eleinte üres lett a világ. Aztán lassan érezni kezdtem, hogy azért késztetésem van, hogy néhány idegent meghívjak egy sörre. A Lovasit meg a Víg Misit már meghívtam. Vonnegutot egyelőre még nem volt alkalmam.
„Azt hiszem megpróbálok kisöpörni a fejemből minden benne lévő kacatot – a segglukat, a zászlókat, a bugyikat. Bizony, ebben a könyvben bugyiról is van kép. Kisöpröm a többi könyvemből való szereplőket is. Nem rendezek több bábjátékot.
Azt hiszem megpróbálom olyan üresre söpörni a fejem, mint akkor volt, amikor ötven évvel ezelőtt megszülettem erre a selejtes bolygóra.
Gyanítom, hogy ezt kellene tennie a legtöbb fehér amerikainak, és azoknak a nem fehér amerikaiaknak is, akik a fehér amerikaiakat utánozzák. Legalábbis azok a dolgok, amelyeket az én fejembe mások beleraktak, nincsenek arányban egymással és nincsenek arányban a fejemen kívüli valóságos élettel.
Nincs kultúra, nincs humánus harmónia az agyamban. Én már nem tudok kultúra nélkül élni. (...)
A Fegyverszünet Napjából a Veteránok Napja lett. A fegyverszünet Napja szent volt. A Veteránok Napja nem az.
Így hát magam mögé hajítom a Veteránok Napját. A Fegyverszünet Napját megtartom. Szent dolgokat nem akarok eldobni.
Mi szent még? Hát például a Rómeó és Júlia.
Meg minden muzsika.”
(Kurt Vonnegut: Bajnokok Reggelije. [Bp., 1988.]11. és 12. oldal.
Azé' ide figyuzz, te getom, vannak abban az Időomlásban jó dolgok is. Ez például túlzás nélkül az egyik legjobb mondat, amit valaha olvastam:
"A művészek - mondta - olyan emberek, akik kijelentik: >>Az országomat vagy az államomat vagy a városomat, sőt a házasságomat nem tudom rendbe hozni. De az áldóját, ebből a négyszögletes vászondarabból vagy ebből az A/4-es papírlapból vagy ebből az agyagkoloncból vagy ebből a tizenkét taktus zenéből pontosan ki tudom hozni, hogy milyennek kellene lenniük!<<"
Én is ám, ilyen hülyén és grafománon is, mert annyi csak a változás, hogy grafomán llett, hülye az azelőtt is volt, de olyan hülye, hogy nobel-díjat kellett volna adni neki ezért a csodálatos nihilizmusáért, amit mentálhigéniás filaantópizmusba bújtatott, azám, csak hülyék ezek ott svédországban, hülyék, én mondom. De azokat nem szeretem. Ottan svédországban. Azokat nem.
