Madárháló 1.9 * 1.9 cm-es lyukakkal, hát ha én azt kövezetlenül a növényre teszem, azon vígan befér a madár csőre, távtartó meg nincs a szőlőn. Meg ugye a darázs ettől még ugyan olyan könnyen berepül, jó, sok szőlőnk van, de akkor is, úgy kell válogatni a fürtöket, aminek még a felébe nem ettek bele...egyébként utálom a darazsakat.
De ennél jobb már csak az én ötletem volt kertészkedésünk 2. évében, amikor a veteményesünkben egy süldő nyuszi verte fel a tanyáját és sorra rágta a még zöld paradicsompaprikát.
Amikor tehettem kora reggel kimentem a kertbe a nyuszit hajkurászni. Nem sokat segitett. Aztán úgy gondoltam, hogy kölcsön veszem az akkor aktuális madárijesztőt. Kiszúrtam hát a nyuszi megfigyelő-pihenő helye mellé. Másnap madárijesztő éppen olyan meghitt kettesben várt a nyuszival mint alább a rigóval. Végül a keritést körben egy sűrű hálóval erősitettük meg.
Ma terepszemlét tartottam és a fákat valamint a babot Actarával körbe permeteztem. Minden elkeseritően betetvesedett. Olyannyira, hogy most már lehet, hogy szilvánk sem lesz.
A paradicsomokon meglátszik, hogy sokat fagyoskodtak, de egészségesek. A paprikák szépen beálltak. Nekik is már csak nap kell.
Ma kiültettem bicebócát a trágyadombra, mert már az edényből kezdtek kilógni a gyökerei.
Holnapra talán annyira megszikkad minden, hogy lehet gyomlálni, kapálni
Eddig hideg volt, gondolom ezért nem tudott kikelni. Várj nyugodtan, aztán majd meglátjuk. Arra azért ügyelj, hogy a földfelszin ne legyen csontszáraz.
Tudjátok, hogy mi a legszebb a kertészkedésben, így esők után?
Szexelő békák látványa mellett szedni a borsót.
Az idei kertészkedésemnek vége. A múltkor ide feltett képeken látható vízszintet meg kell szorozni gondolatban kettővel. Minden munkám, pénzem oda. De hol van ez a kár azokéhoz képest, akiknek egész élete munkáját viszi a víz?
Megegyeltem a répát. Nagyon szépen fejlődnek. Átlag 6-7 centi hossz, 8-9 mm vastagak. Mit csináljak a bébirépákkal? Befőttnek eltenném, de nem tudom hogyan kellene, hogy ez a finom zsenge íze megmaradjon. Egyéb ötlet?
:D Látom nem jöttek be az ötletek. Szerintem az egyetlen működő védekezési mód az a madárháló. Azt viszont kisebb fa esetén is cirkuszi mutatvány felrakni.
Eddig sosem vetettem spenótot, ez az első próbálkozás. Kb. 7-10 cm-es a levelek és most felmagzik vagy virág jön rajta, nemt zdom. Ez normális? Ettől még meg fognak nagyobbra nőni a levelek, vagy már annyi neki, le kell szüretelni? Ma reteksalátát ettünk, bundáskenyérrel:-)
Nekem azt javasolták, hogy akasszak fel egy rigót a cseresznyefára s akkor nem jön oda többé. Na, ezt nem tudnám megtenni. Olyan élet van a kertben általuk és olyan szépen énekelnek.
A meztelen csigákkal kapcsolatosan ezt olvastam:
"A meztelen csigák szinte csak a nedves helyen szokott felszaporodni. Amit tehetsz: csak reggel öntözz, ne este, az öntözés után a reggeli vagy délelőtti nap hamar felszárítja a nedvességet, és a csigának nem készíted elő a terepet. A gyomokat ha irtod, nem marad alatta nedves a talaj, és már ezt sem szereti. Egyébként szeretik a gyümölcsöt a meztelen csigák: ha csalinak raksz ki nekik félbevágott bármilyen leves, édes gyümölcsöt, és naponta, mielőtt beszáradna, összegyűjtöd, és ujat raksz ki, ezzel össze tudsz csalogatni belőlük sokat. Egyébként a csigaölő szereket javasolják, vagy a porított mészport: ezeket csak a talajra javasolt kiszórni a növények körül, a csiga rámászik, a vizet elvonja a testéből és elpusztul. Javasolják még a pétisó kiszórását hasonló módon, vagy kertben az összegyűjtésüket kézzel kora reggel illetve amikor nedves a talaj és a növényzet, mert akkor aktívak, tehát sokat lehet találni. Üvegházban javasolják nedves rongyok kihelyezését, ezek alá is bebújnak."
A szomszéd keritése mentén hagyni kell egy határsávot, amire fahamut/mészport szórsz.
Nekünk volt már veteményesünk olyan helyen, ahol sok volt a mesztelen csiga. Állandóan fahamuztunk, igy nem volt sok gondunk. Természetesen rendszeresen ellenőriztük és a fahamut felfrissitettük.
Nagyon jó ötlet! Jövőre mindenképpen megpróbáljuk. A férjem az idén, azzal a felkiáltással új madárijesztőt kreált, hogy azt olvasta a mindent tudójában, a madarak félnek a kéktől. Másnap, amikor mentem a kertbe, ez a kép fogadott.
Tavaly a cseresznyefákra raktam 3-4 CD-t fánként, hát nem hatotta meg a seregélyeket, lesz@arták, szó szerint is. :( Azért idén is ki akarom vinni majd, legalább fél méteres körben megmarad a termés.
Az epret meg a meztelen csigák eszik, hiába szórtam ki granulátumot egy hónapja, a kerítés mellett van az epres, a szomszéd csigák gyorsan átszaladnak.
Nem kell oda háló, elég egy hosszú botra kilógatni az embör serfogyasztásának maradványát :D meg pár cd-t vagy ami visszaveri a fényt, és nagyjából hatásos is lesz, de egy próbát mindenképpen megér.
Amit nem vitt el a seregély azt az eső robbantotta szét. Remélem jövőre lesz termés. Akkorra madárhálót fogok a fákra tetetni. Már csak azt kell kigondolni, hogy akkora fákat ill. facsoportot hogyan hálózzunk majd le.
Az epret eddig mindig megették a rigók előlünk. Az idén egy részét lehálóztuk. Jövőre mindent úgy ültetek, hogy hálózható legyen.
Korai meggyet szereted akkor METEOR vagy FAVORIT-ot kell ültetni ezek a korai cseresznye után érnek tehát mostanában. Permetezni kell a cseresznyét a moníllíás termésrothadás ellen TELDOR 500SC-vel három nap a várakozási ideje. Ha eláll az eső rögtön kell ha repedezik.
Nálunk a meggy mindig korábban van, mint a cseresznye. Berakva vegyesen a legfinomabb (a meggy a zamatot hozza, a cseresznye a cukrot), de mire a Germersdorfi megérik, általában a meggynek nem marad nyoma sem. Idén már volt egy kevés nagyon korai cseresznye, a másik telkem szomszédjától oltottam, megosztoztunk a seregélyekkel, 1-1 marék jutott. Korai cseresznyét szerintem nem érdemes permetezni cseresznyelégy ellen, legfeljebb levéltetű ellen, ha van. A koraiba nem nagyon szokott kukac menni. Ha felétek mégis divatos a kukacos korai cseri, akkor lehet permetezni, azt ilyenkor kell, a színesedni kezdő gyümölcsre tojik a cseresznyelégy, az lesz benne a kukac érésre. Ha már pirosodik, akkor késő.
Telefonált anyám, mégiscsak tudtak még szedni egy kis vödör borsót a komolyabb eső előtt. Hatalmas, soha nem látott bozót lett a borsó, a bokrok alját nem tudták átnézni a sár és a vizes levelek miatt.
hát nálunk még a korai cseresznye se érik nem hogy a meggy... pedig imádom, nincs jobb a nagy szemű savanykás meggynél, anyóséknál van ilyen fa, mindig azt legelem :) jut eszembe, sárgul már nálunk a cseresznye, 1-2 hét és lehet szedni ha süt a nap, kérdés, hogy ilyenkor még lehet permetezni? vagy mennyi idő kell neki? arra gondoltunk hogy hétvégén minden gyümölcsfát lepermetezünk megint mert az eső pár hete jól lemosta... nem irigyellek a 24 órázás miatt, én "csak" 12 órázok, de néha az is nehéz, bár igaz utána van hétköznap is pihi nap :)
Ez itt elég off téma, de ha már veteményes, akkor tanya, ha már tanya, akkor végülis fatüzelés is elmehet. :) Akit nem érint, ugorja csak át, hogy ne zavarjon. :D Mostantól ha offolok, szürkével írom. Javaslom másoknak is, hogy az átláthatóság érdekében használja a szürke színt, ha offolni akar, így kiküszöbölhető lenne az is, amit il írt, az on marad a fekete szöveg, és teljesen szaktéma marad. :) Úgy érhetitek el, hogy az alábbi kódot írjátok a szöveg köré: {color:707070}OFFTÉMA SZÖVEGE{/color}, persze kapcsos zárójel helyett szögletes zárójellel.
Nos, a csövek a ház elülső homlokzatán futnak össze a fürdőszobában lévő cirkónál, onnan nem lehet már tovább melléképületet építeni, és bármilyen kicsi kis módosítás engedélyeztetése is több százezer itt nálunk, mert az egész tervrajzot újra el kell fogadtatni. (Főleg, hogy az új kémény nincs is rajta. :D) A sparhelt és a kéménye viszont csak a ház másik végében, a hátulsó homlokzatnál fért el, vagy 11 méterre az egésztől, ahol összesen egy cső fut egy szoba radiátorához. Egyrészt máshova kéményt nem tudtunk volna húzni a földszint és az emelet diszharmóniája miatt, valamint a sparhelt sem fért el máshova a belső elrendezés miatt, ami megint csak jó gagyi, nem is így volt megtervezve, csak a kőművesek nagyon elnéztek valamit. (Ala román vendégmunkás kontárok építették, derékszöget és függőlegest, de még egyenes téglasort sem ismerve.) Még a cirkó kéményét, de az emeletre vezető lépcsőt sem oda tették, ahova kellett volna... o.O Szóval most úgy van, hogy a fürdőszoba, konyha, wc van az elülső oldalon, a sparhelt meg egy plafonig csempézett oldalfallal ott árválkodik a nappaliban, és ha főzünk, keresztül-kasul szaladgálok a nappalin a konyhába. :D
Alacsony kémény nem lehetséges, mert a szomszédok még a 12 méteres kémény miatt is aggodalmaskodtak, hogy vajon elég magasra kiviszi-e a füstöt. És valóban, még ennél is magasabb kellene, mert az erdő melletti légörvények miatt a füstöt gyakran lenyomja a légáramlat a talajszintre a ház és az erdő közötti részen. Na mindegy, szóval "jól" ki van ez találva, legszívesebben itt hagynám az egészet, és kezdenék egy újat, valami szebb és erdőügyileg biztosabb helyen, ahol van kaszálóm és szántóm is.
Megint szakad az eső. Szüleim elmentek délben a kertbe, hogy megpróbálnak szedni legalább egy vödör borsót, ha többet nem is, de szerintem mire odaértek, már kezdett esni, azóta biztos a rokonoknál vannak. Holnap reggeltől 24-órázok, vasárnap meg hétfőn aztán gyomlálás, rotálás az el nem árasztott részeken, permetezés, meg persze borsószedés. A meggyet leszedni nem is megyek a másik telekre, azóta egész biztos elvitte a seregélyfelhő. Mivel nem lakom ott, nem lehet telepíteni semmilyen állandó riasztót, mert ellopnák, puskám meg nincs.
Akkor a kémény volt drága.A cirkó csöveit ki kellett volna vinni egy melléképületbe oda bedobni egy vegyestüzelésűt ott elég lett volna egy 4m magas 6 téglás kémény.Soronként 6 tégla soronként 7cm 57sor 342db tégla 31 000ft a tégla+5000 6 zsák előre kevert zsákos habarcs.4m magasan a vak is felrakja egyenesen.Főzéshez meg ha úgy is bent van a gáz tehát gáztűzhely.Szerintem.De egy biztos.Nem tudom mekkora fűtőfelülete van a sparheltnak de én biztos csinálnék rá egy tartályt amit rá kötnék a meglévő rendszerre.
Ablakok.A törött üveget meg lehet ragasztani ha cserére nincs pénz.Nem szép de a sziloplaszt megfogja és nem is drága.Ha huzatol az öt éves ablak akkor ott nagyon nem smakkolt valami a gyártásánál.Mindenesetre ezeket is lehet olcsón tömíteni,ha máshogy nem is,a tél beáltakor csukott állapotban belülről ragasztószallaggal körberagasztani.Persze vannak ettől jobb megoldások de ezek a legolcsóbbak.Ne légy buta!Pár fokban aludni télen mikor nem is lenne muszáj!Sok olcsó megoldással lehet könnyíteni még pénz nélkül is.De mivel ez már tényleg nem veteményes szivesen segítek privátban a szeretnéd.