Minden az iPodról, egy kivétellel, légyszi ne kérdezd meg, hogy:"az iPodra Intézővel másolt zenét le tudom játszani?"
Mert a válasz: NEM. Az iPodra csak megfelelő szoftverrel, leginkább a hozzá tartozó iTunes használatával tudsz zenét másolni úgy, hogy le is tudd vele játszani.
Ezt nem tudtam, ezek szerint tölteni lehet. A Firewire problémája lehet PC-s környezetben, hogy csak miniFW ajlzat van a gépen (Notebookon általában ilyen van), és ott pont a 2 töltőérintkező hiányzik. Macen egyértelműen a FW ajánlható a régebbi gépekhez.
Nyilván azért kérdezte,hogy melyik a jobb, mert az ő gépéhez mindegyik passzol. De én is az usb mellett foglaltam állást (azt használom és nem adnék ki pénzt firewire-re). Tényleg gáz, hogy az új iPodok már nem mennek firewire-ral, teljesen pc-re tervezik őket (ez legalábbis azt súgja). De hálozati adapter sem jár hozzájuk, ha jól láttam.
A második generációs minit is lehet Firewire-ről tölteni, sőt a nanot is, csak a szinkronizálás nem megy azon keresztül. Ha pedig azokra az esetekre gondolok, amikor iPodokat egy-egy lemerülés után USB-s töltéssel nem lehetett feléleszteni, lehet, hogy nem rossz választás a Firewire-es töltő.
Nem gyorsabb, az elméleti sebessége egy picivel az USB-nek nagyobb, de a gyakorlatban az USB nagyságrendekkel jobban terheli le a rendszert, mint a Firewire, és ez a nem mindegy. Mivel az Apple megszüntette a Firewire támogatást, nem jó ötlet ilyet ajánlani, csak annak, akinek régebbi iPodja van. Ha jól emlékszem, a II. generációs Mini már nem működik Firewire kapcsolattal (a kérdezőnek is talán ilyenje van/lesz).
Hi! Adaptert akarok venni iPod minimhez. Szerintetek van különbség a fire wire és az USB adapter között töltés szempontból, esetleg egyéb szempontokból melyiket ajánljátok?? Előre is köszi Marci
iTunes mizériám megoldódott - hála nektek - kedvenc zenéim, albumaim felsorakozva, berendezve, rendszerezve, értékelve várják, hogy rátöltődhessenek az iPod-omra... ami még egyenlőre nincs, de remélhetőleg a jövő héten már a kezemben tarthaton ha az Úr és az Apple is úgy akarja...
Hosszas gondolkodás és ár/érték mérlegelése után a videos verziónál maradtam és ezzel kapcsolatban jönne a következő kérdésem.
Volna olyan kedves topic-társ, aki egy e-mailben (hogy ne itt foglaljuk a felületet), vagy akár telefonon (miután egy e-mail-ben elmondaná, hogy meyik programokat szerezzem be) elmondaná nekem lépésről lépésre azt, hogy miként lehetne egy DVD filmből MPEG4-et készíteni úgy, hogy azt az új iPod is lejátsza? Nem lennék hálátlan, mindenképpen viszonoznám valamivel a segítségét! A Quicktime 7 pro-t már nézegettem, van is benne támogatás, pl elméletileg le tud konvertálni egy avi file-t olyanná, hogy az megfeleljen a készüléknek, de én a számítógépes video konvertálásokban egyátalán nem vagyok otthon. (Zeneprogik, photoshop azokat vágom elég magas szinten, de ezek a konverterek és többi ezekhez kapcsolódó mágia...ehh... kicsit bonyi)
Szóval ha van vállalkozó szellem, akkor dobjon írja már meg nekem, hogy milyen progikat szerezzek:
Aztaaa! Ez tényleg nem semmi! :) Ott tanulsz, vagy? Lehet, hogy emberedre akadtál, mert a nyelvészet és a nyelvek az egyik szenvedélyem.... :) Szóval Ti az y-t úgy ejtitek, mint a germán nyelvekben. vagy mint mi?
Bocs mindenkitől az OFF-ért... :)
Egyébként tényleg bízom abban, hogy nálunk is pozitívan javul a helyzet...Miért ne? Már sokszor voltak ilyen tapasztalataim, bár fel tudnék sorolni pár negatívat is!
(Ezt egyébként nem csak Apple, hanem HP szervíz ügyben is tapasztaltam. Minden garanciás probléma telefonon bonyolódott, DHL hozta 1-20nap múlva Németo/Hollandiából az újat, majd annak a dobozába beraktam a problémásat, kihívtam a DHL-t, elvitte. Apple ugyanígy cserélt egy Shuffle-t, igaz, ők kértek egy hitelkártyaszámot is, mert annyira bemondásra itt sem megy. A füles ment egy szériaszám bemondásra, a hibásat sem kellett visszaküldeni)
Nem akarok rejtélyeskedni, de az általam írt linkek egyikén vettem a Tiednél olcsóbban, annak ellenére, hogy nem ez szerepel az oldalon. Most érdemes lesz körülnézni, sok helyen kiakciózzák az új iPodokkal nem kompatibilis kiegészítőket.
Vissza kell cseréltetned a fülest, mert a világgaranciával ezt a magyar márkaszervízeknek is vállalniuk kell. Az enyémnek még eddig semmi baja, pedig aztán....
Akkor a Tiédben nincs korlátozás, bár mint lent írtam lehet növelni még így is a hangerőt (nem is kicsit)... :)
Általában feka zenéket hallgatok, amikben azért előfordul a basszus is, és max. hangerőhöz közelítve már nálam is piszkosul recseg. Mondjuk szerintem ez nem azt jelenti, hogy elromlott a füles, hanem alapból ilyen szar, mert ha jól emléxem nekem már az elejétől kezdve ilyen.
ja és 20 gigás, szines iPodom van, kb. 1 hónapja hozattam az USA-ból
amúgy ha nem itthon vettem, akkor ebben elvileg nincs ilyen EU-s hangerőkorlátozás?
Ilyen kábelt kellett volna vennem, de mostmár mindegy. :( Az Én FireWire kábelem 4200 Ft + Áfa volt az Intercas-nál (PC & Mac szervíz). Kicsivel lett volna drágább a Te kábeled. Sajnálom, de mostmár mindegy. A fülhallgatóm nem kell senkinek?!? :(
Reset warnings: ha kikapcsoltad valamelyik figyelmeztetést, ahol erre van lehetőség (pl. file törlésnél, hogy letörölje-e a lemezről, vagy csak az iTunes libraryből), akkor ezeket visszaállítja.
A FW csatlakozója 6 tűs annak a kábelnek? Azt nem tudod véletlenül, hogy az iTunes-ban, ha nyomok egy jobb gombot az iPod-ra a bal menüben és előjön néhány opció: Update, iPod Options, stb. akkor a Reset Warnings opció micsoda? Rányomtam az előbb és szinkronizált az iTunes az iPod-al de semmi látható változás nem történt.
Mivel nem próbáltam, hogy működik-e, ezért nem is motiválnálak nagyon. Én vettem USB/FW egybekábelt a dokkhoz, az usb-n töltöm, az fw-vel csatlakozom a notebookhoz. Ha lesz macem az fw-t fogom használni.