Ez a rovat az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének a szélesebb nyilvánosság felé történő megnyitása kíván lenni. Be akarunk számolni az itt végzett munkáról, meg akarunk vitatni nyitott kérdéseket az előrelépés érdekében.
A székely rovásírás eredetét kutatva ugyanis sok új felismerésre jutottunk a kutatótársakkal, amelyeket érdemes megbeszélni. Azt is tapasztaltuk, hogy nagyon sok segítséget kaphatunk a nyilvánosságtól.
Így jutottunk például egy hun tárgyhoz, amelyiken székely betűs, magyar nyelvű rovásfelirat van. Így kaptuk a most bemutatandó honfoglaláskori keresztet is, amelyiken szintén van egy magyar nyelvű rovásfelirat. Az akadémikus "tudomány" mindezekről még - tudtunkkal - semmit sem tud, vagy nem foglalkozik vele.
Így találtunk egymásra és újabb segítőtársakra is, akik fordításokkal, nyomdai előkészítéssel és millió más módon segítettek nekünk, meg a tudományos kutatásnak. Illik valamit közreadni ezekből az eredményekből és érdemes a nyilvánosságnak ezt a formáját is kihasználni a továbblépés érdekében.
A rovat címében megfogalmazott állítást is megvitathatjuk (a google-ba beütött "Az Éden írása" keresőszövegre megjelenik a tanulmány), de van ezer más írástörténeti tárgyú megbeszélnivalónk is.
A rovatot rovó nyitja, de ezen a fedőnéven több munkatársunk is közreadhatja a véleményét.
"... Dr. Jean-Marc Caloz Vissoie-i körzeti orvos is hozzá járult a maga módján a kutatáshoz, a völgy legősibb lakóitól vérmintákat vett és azokat elküldte Osakába, Hideo Matsumoto professzorhoz. A vérminták tanúsága szerint az őslakók egy része "belső-ázsiai" markerű, azaz vérsavójuk olyan speciális immunanyag-megosztást mutat, amely Európa népeire nem jellemző, viszont megtalálható azon területeken, ahonnan a hunok jöttek, ugyanakkor kimutatható az avar lakosság és a honfoglaló magyarság ősi szállásterületein is. Ebből arra a következtetésre kellett jutni, hogy az anniviardok valóban nem ősi európaiak, hanem vagy a hunok, vagy az avarok vagy a honfoglaló magyarok Svájcban élő maradványai. ..."
Harmatta János: A zamárdi avar nagyszíjvég rovásírásos és szogd feliratai; in: Somogyi Múzeumok Közleményei XII, 1996, 107–112. o.
U. Boldbaatar: A del-uuli rovásfelirat
Kempf Béla: Megjegyzések a del-uuli rovásfelirat megfejtéséhez
Mindkét tanulmány megtalálható: Birtalan Ágnes szerk.: Helyszellemek kultusza Mongóliában – Őseink nyomán Belső-Ázsiában III; Új Mandátum, Bp., 2004.
Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei; MTA, Bp., 1915
Uő: A magyar rovásírás eredetéről; in: Nyelvtudományi Közlemények 45, 292–302. o.
Németh Gyula: A régi magyar írás eredete; in: Nyelvtudományi Közlemények 45, 21–44. o.
Uő: A magyar rovásírás; MTA, Bp., 1934
Magyar Adorján: Ős magyar rovásírás; A Fáklya kiadása, Warren (Ohio), 1970
VÁSÁRY István: A magyar rovásírás – A kutatás története és mai helyzete; in: Keletkutatás 1974, 159–171. o.
Püspöki Nagy Péter: A magyar rovásírás eredetéről; in: Magyar Nyelv 73, 1977, 303–313. o.
Róna-Tas András: A magyar rovásírás és a Mátyás-kori humanizmus; in: Néprajz és Nyelvtudomány XXIX–XXX, 1985–86, 173–179. o.; uez: A magyarság korai története; József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Magyar Őstörténeti Könyvtár 9., Szeged, 1995, 139–145. o.
Szabó Károly: A régi hun–székely írásról I; in: Budapesti Szemle V, 1866, 114–143. o.
Uő: A régi hun–székely írásról II–III; in: Budapesti Szemle VI, 1866, 106–130., 233–237. o.
Fischer Károly Antal: A hun-magyar írás és annak fennmaradt emlékei; Heisler, Bp., 1889
Róna-Tas András: On the Development and Origin of the East Turkic 'Runic' Script; in: Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae 41, 1987, 7–14. o.
Uő: Problems of the East European Scripts with Special Regard to the Newly Found Inscriptions of Szarvas; in: Popoli delle Steppe – Unni, Avari, Ungari; Settimane di studio del Centro italiano di studi sull'alto medioevo 35, Spoleto, 1988, 483–511. o.
Vékony Gábor: Szkíthiától Hungáriáig; Életünk, Szombathely, 1997
Deák Dezső: A Bodrog-Alsóbűn talált rovásfelirat elemzése; magánkiadás, h. n., 2000
(Bodrog 495 fős település a Kaposvár–Fonyód vasútvonal mentén. A községhez tartozó Alsóbű- és Felsőbűpusztát 1229-ben oklevél említi. Lásd még: Magyar Kálmán: Bodrog-Alsóbű X. századi nemzetségi központjának kutatási eredményei; in: Bányászati és Kohászati Lapok 133, 2000/12, 484–490. o.)
Volt egyszer egy jobboldalinak tekintett Pest Megyei Hírlap s annak több, Attila keresztnevű szerkesztője. Az egyikükkel kis vitába keveredtem, mert – mint azt már megszokhattuk – ő is elzárkózott egy cikkem közlésétől. Ebben egy náluk megjelent, írástörténeti butaságot tartalmazó cikküket helyesbítettem volna. Ilyen helyesbítésekre gyakran szükség lenne, mert e szakterületen (még az elfogadott kéziratok szerzői esetében is) igen nagy a tájékozatlanság.
Joggal írta Püspöki Nagy Péter 1977-ben: „A rovásírással foglalkozó irodalmunkról bátran elmondhatjuk, hogy már egy kisebb könyvtárat is megtölthetne, a szerzők mégsem jutottak el annak felismeréséig, hogy egy írásrendszerrel foglalkozó műnek az általános írástan és írástörténet tételeinek legalábbis kielégítő ismeretében kell létrejönnie. Ha ... vizsgálódásainkat csak a tudományosság igényével készült tanulmányokra, vagy a meglévő egy-két kötetre összpontosítjuk, sem vigasztalódhatunk. Még ezek a válogatott művek is csupán szerzőik nagyfokú tájékozatlanságára vetnek fényt az írástan (az általános íráselmélet és írástörténet) területén.”
A szerkesztőség azonban feltehetően nem ismerte Püspöki Nagy Péter fenti álláspontját, ezért nem látta ilyen árnyaltnak a helyzetet. – Sumerológiával nem foglalkozunk – hangzott a megfellebbezhetetlen ítélet. A cikkem ugyan a rovásírásról szólt és a sumér szó elő sem fordult benne, de a szerkesztő úr biztosított róla, hogy az náluk ugyanaz.
A nagyvonalú szóhasználatnak az lehetett az oka, hogy sumerológia címén egy kalap alá vettek mindent, amit őstörténeti komolytalanságnak tartottak. Eltartott egy ideig, míg az elképedésemből felocsúdtam. Ekkor arra kértem a szerkesztő urat, hogy személyes párbeszéd, lektorok, vita, vagy konferencia szervezésével ellenőrizze az állításaim helytállóságát, de ezek elől is elzárkózott.
Némi joggal arra hivatkozott, hogy nem az ő feladatuk a tudományos konferenciák szervezése. Amikor emlékeztettem arra, hogy a magyar irodalom és újságírás legjobbjai mindig vállalták a nemzeti feladatok támogatását, mentegetőzésképpen azt mondta, tartanak a tudomány neheztelésétől.
Azaz Gelb kitűnő felismerését sem ismerte az írástudomány nem létezéséről. De így legalább világossá vált, hogy az írástörténeti tájékozatlanság pártfüggetlen, tájba simuló szerkesztőket pedig bal- és jobboldalon egyaránt találhatunk.
Megint voltam kint a Felvidékünkön, és megint a kezemben volt ez a pénz. Nem tudok tőle szabadulni, annyira megfogott az összhatás.
Jó lenne tudni még azt is, hogy mit ír róla a szlovák szerző. Milyen leletek között találták, stb. Szerintem -- ez csak a saját feltételezésem -- megtalálták valami honfoglaláskori temetőben, és gondolván, hogy a magyarok nem voltak keresztények, ezért csak "leigázott" szláv köznép egy tagjáé lehetett.
Találtam a Három Máriáról egy érdekes adatot. Talán mégsem annyira valószínűtlen a magyarokhoz kötni. Íme:
"A magyarság által sajátosan formált ikonográfiai példákat tovább sorolhatnám. Kevesen tudják, hogy az úgynevezett Nagy Szent Rokonság ábrázolása hazánkban száz évvel megelőzte nyugatot. Ennek az ábrázolásnak az az ősi legenda az alapja, miszerint Annának három férjétől, Joachimtól, Kleofástól és Salomástól három Mária lánya született. Az első lett Jézus anyja, a második, aki Alfeushoz ment feleségül, négy gyermeket hozott a világra, ifj. Jakabot, Jozefus Justust, Simont és Júdást. A harmadik lány férje Zebedeus, és gyermekeik id. Jakab és János voltak. Ezek együttes ábrázolása kedvelt témája a 15. század végétől a nyugati művészetnek, mígMagyarországon már a 14. században megjelenik a képtípus. (Részletesen írok erről: Az Árpád-kori Csanád Vármegye Művészeti Topográfiája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974. című munkámban.)"
Az aláhúzott részben a lényeg: Magyarországon korábban kezdték el ábrázolni. Lehet, hogy már a honfoglalás körül is?
"6000 B.C. As early herdsmen and farmers from the north filter into Tigris and Euphrates River basins, villages and towns appear. Stockbreeding, grain cultivation, and irrigation evolve to form the agricultural basis of the prehistoric Ubaid culture."
The term "north" is being used here to describe the "place' from which Sumerians came into so-called "Mesopotamia" although where exactly in the "north" is not identified. In the "north", the people who were doing the stockbreeding, that is, mostly cattle, sheep, horse breeding, etc., were the Tur/Turk peoples who were all over the steppes of so-called "Eurasia" extending from the heart of Central Asia to Europe before the "Aryans" (from Turkish "Ariyan") were around. Somehow the use of Tur/Turk name is always avoided. The author continues:
"3500 B.C. Irrigation systems create the food surpluses needed to nurture the world's first cities. Their inhabitants, the Sumerians, invent writing, a cornerstone of civilization. A powerful priesthood emerges to serve local deities, whose temples dominates each city."
Central Asia (i.e., Turan), where Tur/Turks live since ancient times up to now, still have some remnants of ancient irrigation systems, both above ground and underground waterways. [2] These are called in Turkish "ARK" (ARIK) and "KANAT" systems respectively.
Invention of writing is possible only with a monosyllabic, agglutinative and phonetic language, like Sumerian and Turkish.
Saying that a powerful priesthood emerged to serve local deities is also interesting to note. I want to dwell on the name "priest" which is said to be from Greek term "PRESBYTEROS" meaning "elder, older man" [3]. Although he may be an older man, but he is also a privileged man above others.
The Greek term PRESBYTEROS, when rearranged letter-by-letter as "PER-Y-BOSSTER" where the Y is really a U and where SS is Turkish Sh, (a trick which has been used widely in Greek anagrammatizing technique applied to Turkish), and read phonetically as in Turkish, is the restructured and disguised Turkish expression "BIR-O BAShTIR" ("BIR-O BAShTUR) meaning "BIR-O is the Head" referring to:
a) "Sky-God "BIR-O" being the top. Terms, such as, PERU and PHAROAH, that we are all so familiar with, are sourced from this Turkish BIR-O. The Turkish expression "BIR-O" refers to the "Sky-God" in ancient and modern Turkish culture. When this name is invoked, the forefinger in a clenched hand points to the sky.
b) "BIR-O BAShTUR" also says that "BIR-O" is the 'head" of man" which again equates the "human head" as being parallel to "BIR-O" the Sky-God. The human head is a thinker and hence is a creator. This one-liner philosophy of life in Turkish is also present in the name AMEN (the ancient Masarian Sky-God's name AMUN) which is the same as Turkish "O-MEN" meaning "He is me" and "I am Him". It is also embedded in the Turkish name OGUZ which not only refers to the Sky-God but also AGUZ - the human mouth or human speech (i.e., language), and also O-GÖZ - referring to the human "eyes", and also "AG-ÜZ" (AK-YÜZ) referring to the human "face" - all of which again are parts of the human "head" which the Sky-God was envisioned to have also. The ancient Greeks took this Turkish expression "BIR-O BAShTUR" and coded it into the "Greek" word PRESBYTEROS.
Thus this very ancient Turanian religious concept defines not only the Sky-God but also the "human being" in relation to the "Sky-God". The concept that "God created Man in his own image" must originate from this ancient Turkic and Turanian source indicating that Turanians created the concept of Sky-God. The Turanian name "Asia" (AS-OY), meaning "home of One" verifies this.
c) The English word "priest", shortened from Greek PRESBYTEROS, which is from Turkish "BIR-O BAShTUR" still carries this ancient Turanian concept in a distorted way whether they know its meaning or not. But a "priest" is also a "head" of a religious gathering.
Thus the strong Sumerian "priesthod" was the one who was advocating this religious concept of "Godhood vis-a-vis the Humanhood" in "Sumeria" as they did in their initial homelands.
Merle Severy continues:
"3000 B.C. Ruled by newly powerful leaders, the first kings, the cities become city-states. With lance and shield, they clash for power. Trade blossoms with culture in Anatolia, Syria, Persia, and the Indus Valley."
In Sumerian the "city states" are referred to as "KI" meaning "country", that is, at least how it is decoded, but "KI" in one sense is nothing but Turkish "KÖI" (Köy) meaning "village and country side". Settlements in "village" (köy) is the starting point of the "city" life as the "village" (köy) grows into a "city". Thus, the Sumerian term "KI" (köi/köy) indicates that Sumerians were Turkic speaking Tur/Turk peoples who started the settled living in villages and cities.
Merle Severy continues:
"2300 B. C. Armed with spears and arrows, the Akkadians, under the king Sargon, subdue the Sumerians, creating the first Mesopotamian empire. After a Sumerian revival the region splinters into small kingdoms, absorbing incursions from both east and west."
The name SARGON is essentially a Turkic name and is made up from the Turkish expression "AS ER GUN" meaning "Peerless Man is Sun". Evidently this ancient king deified himself after the ancient Turkish Sun-God by using a Turkish expression as a title for himself. In ancient Turanian tradition, kings would take such Turkish titles to deify themselves. Similarly their country would also be named with a sky name (gök nami). As a "wind believing" Semitic", king Sargon's name was also in harmony with his belief. Because the name SARGON was also harmonious with the Turkish expression "ESERGAN" ("ESERGEN") meaning "that which blows" which is nothing but the "wind". So they utilized the homonym feature of words in the Turkish language to express themselves in differing ways - however most of the time in a disguised manner.
Now after having noted this bacgkround for Sumerians and Turks, I would like to return to your posting. You said in your posting:
> "Dr Kaya claims that Sumerian is Turanian based, while Dr. Loga claims > that Sumerian is Archaic Tamil. Some others have coupled Hungarian > to this list as well. . . . . Will appreciate your comments."
I claim Sumerian a Turanian Turkic language because there are many linguistic and cultural evidences supporting this. I touched quite a few of them in my previous articles on Turkish-Sumerian Kinship Part-1 to Part-3 and also in my responses to some of the readers. I will bring to the reader's attention some more of them here.
1. The very fact that Sumerians called "God" by the name "DINGIR" which is Tengir, Tengri, Tenger, Tengere, Tangara, Tanri among Turkish peoples is an indisputable sign that they were the believers of the same "God" and that they were Turanian people.
2. The Creator Sky-God in Sumerian is identified as ANU. This name is a version of the Turkish "HAN O" (AN O) meaning "He is the Lord". Normally, letter "H" is a silent consonant. This is another evidence that Sumerians and Tur/Turk were the same peoples. The Turkish name HAN-O" has also been altered into Semitic "NOAH", hence, the Turkic HAN-O concept found in the Sumerian ANU has been altered and usurped by Akkadians and other Semitics.
3. The very fact that their language was a syllabic, phonetic and agglutinative language, just like Turkish is, is an indisputable sign that their language was Turanian and most likely a form of Turkish.
4. The fact that many early Sumerian king names start with "EN", which is the Turkish title "HAN" meaning "lord", is again a sign that they were Tur/Turk peoples and were Turanian and that their language was Turkish-like. Some of the early king names of Sumerian which are along the line EN-LIL (HAN YEL) and EN-ZU (HAN SU) indicates that they were Turkish in origin. Here I give my reading of some examples of Sumerian king names taken from Samuel Noah Kramer's book: [4]
a) "ENMENLUANNA", when this composite name is separated into its monosyllabic components as "EN-MEN-LU-AN-NA", it is seen that it is from Turkish expression "HEN-MEN-ULU-AN-NA" ("HAN MEN ULU ANNI") meaning "I am Lord from Great Sky".
In this Sumerian king's title/name, EN is the same as Turkish HEN/HAN meaning "lord"; MEN is Tr. MEN meaning "I" or "I am"; LU is from Tr. "ULU meaning "great"; AN is ancient Tr. "AN" meaning "sky". "AN" is also a form of Turkish "HAN" meaning "palace", a space we live in, sky "DOME" (Tr. DAM) in and/or under which we live; NA is from Turkish suffix NI used mostly in Azerbaijan Turkish corresponding to another Turkish suffix LI (LU, LÜ) meaning "from" as in Turkish "TURANNI" versus "TURANLI" meaning "from Turan". When monosyllabic Turkish words are joined together like this by the readers of Sumerian, the resultant composite word has the effect of appearing totally alien to present day Turkish readers. Joining several Turkish words together to make new names and/or words is one of the tricks of anagrammatizers in disguising the Turkish source material.
b) "ENMENGALANNA", in its monosyllabic components as "EN-MEN-GAL-AN-NA", is from Turkish "HEN-MEN-GAL-AN-NA" (HAN MEN GALA AN NI) meaning "I am Lord Castle from Sky" or "I am Mighty Lord from Sky" where GALA means "castle".
c) "ENMEDURANNA, in its monosyllabic components as "EN ME-DUR-AN-NA", is from Turkish "HEN ME-DUR-AN-NA" (HAN MA TUR AN NI) meaning "Lord Magnificent TUR from Sky". Also meaning "Magnificent Lord from TURAN".
d) "ENSHAKUSHANNA" who described himself as "EN of Sumer" [5], that is, "Lord of Sumer" hence "EN" and Turkish "HAN" are the same. The king name ENSHAKUSHANNA, when separated into its monosyllabic components as "EN-SHA-KUSH-AN-NA" can be read as Turkish:
d.1) "HAN IShU KUSh AN NI" (Han ISHU KUSH AN-NI) meaning "Lord Light-Bird From Sky" referring to the Sun and its light. Sun metaphorically is a "bird" in the sky. That is why it was represented with a white "goose", i.e., Turkish "GAZ/KAZ"; "O-GAZ" which is homonym with the name OGUZ. Similarly Turkish "O-KUSh" meaning "that Bird" is homonym with OKUS/OGUZ.
d.2) "HAN IShU KUZ AN NI" (Han ISHU KÖZ AN-NI) meaning "Lord Light-Fire From Sky" referring to Sun and its light.
d.3) "HAN IShU KUZ AN NI" (Han ISHU GÖZ AN-NI) meaning "Lord Light-Eye From Sky" referring to Sun.and it being the Eye of the Sky-God.
All of these names tie this Sumerian king to the Turkish name OGUZ and thus to the Sky-God and Sun-God. Similarly many other Sumerian king names start with "EN", that is, Turkish "HAN" which is also written as "KHAN" in many other languages. The reason why these names are not recognizable as Turkish is because all of the Turkish monosyllabic words describing the Sumerian kings are joined together so that they are not visible as Turkish anymore.
In Turkish OGUZ-KAGAN Epic, Oguz Kagan had six sons whose names were:
GÜN HAN" (Han-Gün) meaning the "Sun Lord"; AY HAN (Han-Ay) meaning "Moon Lord"; ILDUZ-HAN (Yildiz Han or Han-Ilduz) meaning "Star Lord"; DAG-HAN (Han Dag) meaning "Mountain Lord" or EN-KI; DENIZ HAN (Han-Deniz, Han-Su) meaning "Water Lord" (Sea Lord, EN-Zu); and GÖK HAN (Han-Gök, Han-Göy) meaning "Sky-Lord".
All of these make Sumerians and Turanians kin and Tur/Turk peoples. In other words, they were one and the same. And many more king names like these clearly establish the Sumerians as being Turanian Tur/Turk Oguz peoples.
Similarly there are some Sumerian king names that start with "AL" such as ALULIM, ALALGAR, and others, which is again Turkish in origin and signifies not only the SUN but also the national "colour" of Tur/Turk peoples, that is, red.
5. The fact that Sumerians used the term AGA describing a 'lord" or "lordly" person is indisputable evidence that they were Tur/Turk peoples because the word AGA is unquestionably Turkish.
6. The so-called Sumerian word "LUGAL" meaning "king" is not necessarily a true Sumerian word. The term LUGAL is most likely an altered Turkish expression restructured by the readers of the Sumerian texts. This can be seen clearly as follows:
The Sumerian sign for the concept of LUGAL is a representation of a "crown" over a "man" sign. Turkish "ULU AGA" meaning "great lord" is definitely the "king" concept which is represented with the "crown" symbol used in the Sumerian sign for LUGAL. This Turkish expression "ULU-AGA" has been reduced to "LUGA" by those who read the Turkish-Sumerian language. The final "L" in the word LUGAL represents the "man" aspect which is said to be "LU" meaning "man" in Sumerian. This word LU is again hiding behind another Turkish word. That Turkish word is "OLA" meaning "man".
The most widely used Turkish word meaning "man" is "ER" but choosing ER would give away its Turkishness much more readily than choosing "OLA". So "OLA" has been chosen by the decipherers of the Sumerian sign for "man" and is reduced to "L" in the name. In present day Turkish OLA has the forms of ULA, OLA, ULAN and OGLAN meaning "man". (Presently, the word ULA is used in a well known Turkish song: "ULA ULA NE OLDI SAA" meaning "man man what happened to you?") Thus it can confidently be said that the Sumerian word "LUGAL" has all the signs of having been restructured from Turkish expression "ULU AGA OLA" meaning "Great Lord Man" which is a fitting description for a "king".
In Sumerian "AGA" (A-GI) is indicated by C. J. Gadd as meaning "crown, tiara". [6] But a "crown" is always associated with a "lord" person which the Turkish word "AGA" represents.
The Sumerian sign for "AGA" is most enlightening. It is the drawing of a mighty man with a cuneiform inscription written on his chest. [7] The cuneiform "UTU" sign is written on his chest which has a "dot" in it representing the concept of "ONE" (Turkish "BIR" meaning "one" and "unity") indicative of the universal Sky-God. Sumerian "ANU" the creator Sky-God was "one". English word ONE and Sumerian ANU seem to be very related, just like the Turkish numeral BIR is very related to Sky-God "BIR-O". There is a "crown" symbol on the "UTU" symbol written on the Sumerian "AGA" sign which makes "UTU" the "King UTU" or the "Great Lord Sun God".
Additionally, this "UTU sign with a "dot" in the center is the symbol of an "EYE" which is "GOZ" (GÖZ) in Turkish. The symbol "GÖZ" refers to SUN (UTU) being the "EYE" (Turkish "O-GÖZ" and hence "OGUZ") of the Sky-God in ancient Turanian religion. Thus the sign written on the chest of the "AGA" symbol reads "ULU-AGA-BIR-UTU" in Turkish which has very lofti meanings embedded in it as follows:
6.a) "ULU-AGA-BIR-U-TU" (Ulu Aga Bir-O du) meaning "Great Lord is ONE" referring to universal creator Sky-God ("Gök-Tengri);
6.b) "ULU-AGA-BIR-UTU" (Ulu Aga Bir UTU) meaning "Great Lord is ONE Sun-God" referring to Sun;
6.c) "ULU-AGA-BIR-UT-U" (Ulu Aga Bir OD) meaning "That Great Lord is One Fire" referring to Sun;
6.d) "ULU-AGA-BIR-UT-U" (O Ulu Aga Bir UT) meaning "That Great Lord is ONE BULL".
6.e) "ULU-AGA-BIR-U'TU" (Ulu Aga Bir O'du) meaning "He is One Great Lord" referring to the "AGA" person who is carrying this symbol on his chest".
All of these meanings embedded in one small Turkish expression not only describe the Sky-God concept of the ancient Turanian religion but also help the "AGA" person to boast that "he is the only great lord" among the mortals representing the Sky-God, Sun-God, a bull, a fire and more.
Of course we are not told about all of these definitions of the Sumerian "AGA" sign as I did above. Hence these are new insights. John L. Hayes dwells on this term AGA together with the KI sign as follows: [8]
"ki . . . aga2 The verb meaning "to love" is written [a Sumerian sign] and [another Sumerian sign[. Most Sumerologists believe that both writings represent /ki....aga/. The first writing is to be understood as: ki....aga2, and the second as: ki....ag-ga. This means that the [aga sign] has two values: ag and aga2. The problem of the overhanging vowel" in such cases will be discussed in Lesson 11.
It is not clear what the two elements of this compound verb mean. The most common meaning of Aga2 is "to measure" (the Akkadian equivalent is MADADU), but it can also mean "to mete out". The most common meaning of KI is "earth". It is hard to say how an expression like "to measure the earth" could come to mean "to love". Either the word KI, "earth", had some other meaning, not known to us, or else the element KI in KI...AGA2 is an entirely different root KI (that is, a homonym).
The most common Akkadian equivalent of KI...AGA2 is "RAMU, "to love"."
This excerpt from John L. Hayes in simple terms says that Sumerologists do not know the real meaning of this Sumerian sign. But I have just explained for them the real meaning of the sign AGA above.
7. As for the Sumerian sign KI, I say that it has the following meanings:
a) KI stands for Turkish "KaIa" (kaya, gaya) meaning "great rock" which, in one sense, refers to the "Earth". This name is also given as "GAYA" in Hesiod's Creation epic "THEOGONY" where it is referred to as the "goddess of Earth" [9];
b) KI stands phonetically for Turkish "KöI" (GÖY, GÖK) meaning "Sky";
c) KI stands phonetically for Turkish "KöI" (KÖY) meaning "village, city and country"; and
d) additionally it has the phonetic value of KI which corresponds to Turkish KI suffix meaning "that" as in Turkish "dedi ki" meaning "he said that".
With these Turkic meanings attributed to the Sumerian sign KI, we have now a better understanding of this Sumerian sign.
8. The very fact that Turkish GOD name TUR has been used in the Sumerian Text as "Dingir TUR AN HAN ZU" which has been suppressed and presented to us in the form of "Dingir AMAR Dingir EN-ZU" is indisputable evidence that Sumerians were Turkish speaking peoples in spite of the fact that the name TUR was intentionally eliminated and sidetracked by the readers of the Sumerian texts. The Turkish name TUR when it appears as in "O TUR" meaning "he/she/it is" represents the concept of "BEING". However, it also says that "He/She/It is TUR" referring to the Sky-God. In the Turanian religious concept Sky-God does not have a gender. It can be a "HE", a "SHE" or "IT" but all being represented with the Turkish word "O".
9. The fact that MARDUK replaces Sumerian AMAR.UTU meaning "young bull" which is the same as Turkish "EMER UT U" Meaning "He is a suckling cattle" is indisputable evidence that Sumerian was ancient Turkish. Additionally AMAR UTU" is also Turkish "MA ER UTU" (AY-MEN-OD O) meaning "MOON-MAN-UTU", thus referring to the ancient Turanian trinity Sky-God concept, that is, Moon-God, Sky-Father-God, Sun-God (Ay-Tanri, Gök-ATA-Tanri, Gün-Tanri respectively in Turkish. This is again makes me to claim that Turkish was Sumerian and Sumerian was Turkish. The Akkadians destroyed the ancient Turanian OGUZ TUR religion, dethroned the Sun-God UTU and the Sky-God TUR and then installed the Wind-God ENLIL and MARDUK as the supreme deities. However all of these names originating from ancient Turkish.
10. The fact that ENLIL is Turkish HAN-YEL makes me claim that Turkish was the language being spoken at the time of Sumerians and that Sumerian was a form of Turkish and Turanian.
11. The fact that SHAMASH, the Akkadian name for Sun, is the distorted form of Turkish "ISHAMASH" (ISHIMISH) meaning "alighted, glowing" referring to the "SUN"; and that ISHTAR the consort of SHAMASH, is the distorted form of the Turkish word "ESHTUR" meaning "She is mate, she is wife, she is mother", and "She is Mate of TUR", and also "ISHITUR" meaning "It is Light" which, of course, is the inseparable mate of the Sun, makes me claim that Turkish was the spoken language at the time of Sumerians and Akkadians and that the Sumerian language was kin to Turkish.
12. The fact that INANNA was the Sumerian word corresponding to ISHTAR, and INANNA is the same as the Turkish "HAN-ANNA" (Han Anne) meaning "Lord Mother" or "AN ANNA" meaning "Sky mother" makes me claim that Turkish was there at the time of Sumerians and that Turkish was the language that was spoken by the world at that time. The Akkadians destroyed that Turanian civilization by force and by altering the language. The Akkadians then looted the whole Turanian civilization, that is, religion, language, traditions, laws and everything else.
13. The fact that the name BABYLON is from "BAB-ILIM" (KA-DINGIR-RA), and BAB-ILIM being from Turkish "BABA ILIM" meaning "My Father Land" makes me claim that Turkish was the spoken language at the time of Sumerians and Akkadians. And Akkadians took advantage of all words and expressions of this Turanian language and forged a language for themselves from Turko-Sumerian. Please see my papers regarding the "Tower of Babel" in my Polat_Kaya library.
14. The fact that there are Sumerian "LAMENTATIONS", as told by a Sumerian who survived the death and destruction of UR by Akkadians and other Semitics, make me think that Sumerian is not an "ISOLATE" language and that their descendants are not dead but still living as Turks among the Turks.
15. Sumerians are identified as calling themselves "KI-EN-GI(R)" [10]. Even this name has the Turkish connection which I will discuss separately.
16. The very fact that the Sumerian name BILGAMESH [11] [12] is Turkish BILGAMESH (Bilgemish) is indisputable evidence that Sumerians were Turanian Tur/Turk peoples. The epic name BILGAMESH (BILGEMISH) has been intentionally portrayed as GILGAMESH, (although it is again another Turkish expression - AGILGAMISH), and thus has been usurped from the Tur/Turk peoples of ancient Turan by way of name alteration. Turkish descriptive expression "BILGE KAGAN" has been used in the Kagan titles of Uigur Turks such as: "Ay Tengride Kut Bulmish Külüg Bilge Kagan (789-790)" and "AY Tengride Ülüg Bulmish Alp Kutlug Bilge Kagan (795-805)". [13]
17. The fact that Sumerian kings wore conical headdress is an indisputable sign that they were Turanian Tur/Turk peoples. Conic headdress in many forms still adorn the heads of many Turkish men and women in the present day Turkic world. That conical headdress also adorns the tops of many religious monuments such as minarets of Tur/Turk peoples everywhere. In fact those "conical" spires that appear at the top of many religious monuments whether in Asia or Europe is sourced from the ancient Turanian religious concept of always pointing to the "Sky-God". This concept was so prominent in the lives of ancient Turanians that even their single stone monuments found throughout Asia, Europe and other locations were cut diagonally at the top, thus making the top of the single tomb stone point to the Sky-God. [14] [15]
18. The fact that Sumerian kings had a pair of "bull horns" wrapped around their headdress, as also found in many Sumerian seals, is an indisputable fact that their GOD was represented by a "BULL" icon (Turkish OKUZ (OX) and UT) representing the Sun and the Moon. Even the English term "ICON" (AY-KAN) is made up from Turkish "AY" (moon) + "KUN" (sun) words. The golden "Bull" used with the famed Sumerian "harp", that is, the musical instrument, is an indisputable sign of this fact. [16] [17] The people of Turkmenistan still wear Moon and Sun icons as most elaborate breastplates on their chests and heads. In fact as the sun shines on these round golden disks of ornaments worn by men and woman on their chest, it appears as if a "sun" is shining from their chests (hearts). Symbolically this is nothing but carrying the very ancient "Sun-god" (Gün-Tanri) in their hearts.
The upper part of these most colorful chest ornaments made in the Turkic world such as the Turkish peoples of Turkmenistan and Azerbayjan is made in the form of a "crescent moon" which embraces the neck and face of the bearer representing the OGUZ/AGUZ God concept. In this portrayal the Oguz Crescent embraces the "face" or the "AGUZ" component that defines the GOD concept in a very subtle manner. In ancient portrayals, the Sun disk was put between the horns of a "Bull" or a crescent Moon. Even a portrayal of BUDDHA is embellished between a pair of "bull horns" [18] as is Indian Ganesha (Tr. Gunesh). This concept comes from "OGUZ" religion of the ancient Tur/Turk peoples of ancient Turan. The flags of Tur/Turk peoples still carry this concept in the form of Crescent Moon and Sun (Star) in their national emblems. This emblem also adorns the ancient Sumerian art works and Kassite boundary stones so-called "KUDURRU" from Turkish "ARA DURAK" (ARA DIREK). [19] [20]
19. This concept of ONE UNIVERSAL SKY GOD adorned the headdress of the ancient Turanians. Different groups of Turanian Tur/Turk peoples identified themselves with different shaped headdresses carrying the sun and crescent moon and the "ONE" (BIR) symbol of the Sky-Father-God. The warriers wore a helmet that carried a "spire" like pointer at the top while flaps covered the neck, ears and part of face.
20. Sumerian art work provides us with many samples of Sun disk portrayal. They are also mostly elaborate designs of eye (Tr. GOZ) signifying O-GOZ the Sun. For example, the Sumerian "Armband", in Iraq Museum, (that is, if it is still there after the Iraq war) is an excellent example of this. The very fact that the Sumerian "dingir" sign is a "star' and/or a "rosette" form is an indication of "Sun the "eye" (Tr. göz/köz) and hence Sun the "O-GOZ" (OGUZ). [21] [22]
On the periphery of the same armband, [23] there are additional sun/eye embellishments each of which are surrounded by two winged men kneeling in front of the Sun emblem who are portrayed with Turanian headdresses. One of the Sumerian star figures shown in Figure 115 of Zecharia Sitchin's book [24] is exactly the same as the many of the star motives embellished on the Central Asian Pazyrik Rug of Tur/Turk peoples.
21. Mass burials found in Sumerian Royal Graves found at UR [25] are similar to those found in Turkic Central Asia. Julian Reade writes the following about the Royal Graves at UR. [26]
"There has been much discussion about the identity of the people buried in these so-called Royal Graves at Ur. The original supposition was that they were straightforward kings and queens. Parallels were drawn with practices in several other cultures, such as those of central Asia, where mass burials on the occasion of royal deaths have been recorded; this was consistent with a theory that the Sumerians themselves had reached Mesopotamia from Central Asia."
This is the kind of evidence that indicates Sumerians being Tur/Turk peoples and the Sumerian language being Turanian.
22. Sumerian women used a headdress that carried flowers [27] [28] or feathers from a bird, usually from owl feathers . This kind of headdress is still worn among Turkish women throughout Central Asia where the Turkish name BER-KUT or DUA/TUA are still used. This bird-like arrangement at the top of the headdress that we find among the Kirgiz, Turkmen, Kazak, Özbek and other Turkic woman folklore and also in Anatolia (Kütahya köylerinde kadin giysilerinde örnegi bol bulunmaktadir) was an ancient deep rooted culture that still lives on. Additionally the multi-layered dress worn by the Sumerian women still lives among Kirgiz and Turkmen Turks (see seal impressions) [29]. This very ancient Turanian tradition still lives not only among the Tur/Turk peoples but also among modern peoples of IRAQ.
The very same tradition was also lived by the ancient so-called "Minoan" woman [30] who were again Tur/Turk peoples in the Aegean Sea. The so-called "snake goddess" from the Palace of Minos at Kossos, dating from c. 1600 B. C. Middle Minoan, is typical representation of this ancient Turanian culture. [31]
The so-called Minoan culture was a totally Turanian culture. Their dresses are still living among Kazakistan and other Turkic woman folklore. Ancient Turanian women had two or more braids of hair extending way back to their hips. Turanian men, particularly young men, wore braided side-locks extending from one side of their heads.
23. Sumerian men in their gatherings are shown to be holding a "glass" in their right hands. This is well evident in the figures of the Standard of Ur (about 2600 B. C.). [32] This traditions has also been indicated in the ancient Turkish "BALBAL" stones in Central Asia.
This list can be extented further explaining why Sumerians and Tur/Turk peoples of Turan are one and the same. Sumerians were not "dead" and neither was the Sumerian language an"isolate" language as some "Sumerologists" would like us to believe. The view that Sumerian is a "dead" language must have been coined to make sure that Turkish and Sumerian are not connected. After all a whole set of new languages have been manufactured using Turkish. It would not have been difficult to do some alterations in the transliterations of Sumerian texts to achieve dissimilarity between Turkish and Sumerian.
As for the name DRAVIDIAN, as the name indicates it is a TURANIAN language. The name DRAVIDIAN is a concatenation of "DR-AV-IDI-AN" (TUR EV IDI LER) meaning "They were TUR houses (TUR tribes)". AN in this case is the ancient Turkish plurality suffix which is presently Turkish LER/LAR. The speakers of Dravidians must have been the Turanian peoples who moved into Indian and South-East Asian lands and developed a unique culture there as well with the native peoples. But the foundation of the religious culture seems to be Turanian in origin.
For example, although the world famed "ANGKOR WAT" temple complex in Campuchea is very much an Indian / Dravidian culture, we still find the Turanian culture traces in the names of the temple complex. The name "PREAH KHAN" [33] given to one of the temples in the complex must have been named after the Turkish name "BIR O KHAN" meaning "Only Him is Lord" or "That ONE is Lord" referring to the ancient Turanian Sky-God (Gök Tanri).
Similarly the name "ANGKOR", although the article defines this name as meaning "the city" or "the capital" [34], it must be from Turkish "AN-G-KOR" meaning "Sky Lord is Fire" referring to the SUN. In the name "AN-G-KOR" the letter "G" stands for Turkish "AGA" meaning "Lord", or "GUN KOR" meaning "Sun is Fire". It is curious that even the present Turkish capital is named "ANKARA". Is this a coincidence? I would think not. The name TANGARA meaning "GOD" (Tengir, Tengri, Tanri, Tangara in Turkish, Dingir in Sumerian) is found as a name of GOD in the native cultures of some of the Pacific islands as well. Thus this very ancient Turanian religion and its word TENGIR, TENGRI, DINGIR, TANGAR, TANGAR, TANRI for GOD was a widely followed world religion.
As I have noted before, the Sumerians were Turanian Tur/Turk peoples and their descendants are still Tur/Turk peoples. The present Azerbaijan and Eastern Anatolian Turkish dialects are the closest to Sumerian. The portrayal of Sumerians as a "dead" people and the portrayal of the Sumerian language as having no "known kin" is false and is most likely a politically motivated misrepresentation. The Sumerians invented so many things and gave so much to the world that modern civilization is mostly based on their creations. The presentation of Sumerian deities (i.e., their Sky Gods) under an Assyro-Babylonian "umberalla" is, in one sense, obliteration of the original Sumerian pantheon, and in another sense, is daylight plagiarism of this ancient Turanian intellectual legacy.
REFERENCES
[1] Merle Severy, Iraq Crucible of Civilization", National Geographic, Vol. 179, No. 5, May, 1991, p. 106. [2] "Türk Dünyasi El Kitabi", Türk Kültürünü Arastirma Enstitüsü Yayinlari: 121, Cilt I, Ankara 1992, p. 222. [3] Webster's Collegiate Dictionary, Fifth Edition, 1947, p. 787. [4] Samuel Noah Kramer, "The Sumerians", The University of Chicago Press, Chicago and London, 1963, p. 328. [5] Samuel Noah Kramer, "The Sumerians", The University of Chicago Press, Chicago and London, 1963, p. 55. [6] C. J. Gadd, "A Sumerian Reading-Book", an Assistant in the Department of Egyptian and Assyrian Antquities, the British Museum, Oxford at Clarendon Press, 1924, p. 177. [7] John L. Hayes, "A Manual Of Sumerian Grammar and Texts", Undena Publications, Malibu, 1990, p. 96 on Sumerian Text 8, Line 9, sign 3. [8] John L. Hayes, "A Manual Of Sumerian Grammar and Texts", Undena Publications, Malibu, 1990, p. 95. [9] Dorothea Wender (translator), HESIOD THEOGONY - WORKS AND DAYS", Penguin Books, 1985, p. 168, GAIA or GE, the "goddess of Earth". [10] John L. Hayes, "A Manual Of Sumerian Grammar and Texts", Undena Publications, Malibu, 1990, p. 48, 97. [11] John L. Hayes, "A Manual Of Sumerian Grammar and Texts", Undena Publications, Malibu, 1990, p. 129-131. [12] C. J. Gadd, "A Sumerian Reading-Book", Oxford at Clarendon Press, 1924, p. 63, see footnote 32, p. 69 Line 32. [13] "Türk Dünyasi El Kitabi", Türk Kültürünü Arastirma Enstitüsü Yayinlari: 121, Cilt I, Ankara 1992, p. 147. [14] Iain Zaczek and Photography by David Lyons, "Ancient Scotland", Prospeo Books, 1998, p. 54-55, 57, 62-63. [15] Iain Zaczek and Photography by David Lyons, "Ancient Ireland", Prospeo Books, 1998, p. p. 86, 144. [16] National Geographic, Vol. 179, No. 5, May 1991, p. 102. [17] Julian Reade, "Mesopotamia", Brithish Museum Press, 1991, p. 34, 35. [18] Louise Prechtl and James Prechtl (photographs), Come Along To Thailand", T. S. Denison & Company, Inc., Minneapolis, 1968, p. 76. [19] Zecharia Sitchin, "The 12th Planet", Avon Books, New York, 1978, p. 203, Figure 98. [20] Zecharia Sitchin, "The 12th Planet", Avon Books, New York, 1978, p. 319, Figure 142. Also see Figures 119, 120, 121 and 128. [21] National Geographic, Vol. 179, No. 5, May 1991, p. 111. [22] Julian Reade, "Mesopotamia", Brithish Museum Press, 1991, p. 51 Figures 64 and 65, p. 60, Figure 78, p. 42, Figure 51. [23] National Geographic, Vol. 179, No. 5, May 1991, p. 111. [24] Zecharia Sitchin, "The 12th Planet", Avon Books, New York, 1978, p. 254, and Figure 117 on p. 200. [25] Julian Reade, "Mesopotamia", Brithish Museum Press, 1991, p. 51 Figures 64 and 65, p. 43, Figure 52. [26] Julian Reade, "Mesopotamia", Brithish Museum Press, 1991, p. 51 Figures 64 and 65, p. 43, Figure 52. [27] National Geographic, Vol. 179, No. 5, May 1991, p. 110. [28] Julian Reade, "Mesopotamia", Brithish Museum Press, 1991, p. 51 Figures 64 and 65, p. 45, Figure 55. [29] Julian Reade, "Mesopotamia", Brithish Museum Press, 1991, p. 51 Figures 64 and 65, p. 60, Figure 78, p. 66, Figure. 86. [30] Simon Davis, "The Decipherment of the Minoan Linear A and Pictographic Scripts", Witwatersrand University Press, Johannesburg, 1967, p. 220, Figure 195, p. 223 Figure 198, p. 279 Figure 243, In all these the Crescent and Sun figures of Turanian flags are also seen. [31] Encyclopaedia Britannica, 1963, Vol. 1, Plate I after p. 188. See the lady with a bird like object at the top of her headdress. [32] Julian Reade, "Mesopotamia", Brithish Museum Press, 1991, p. 35 Figure 40 and also inside cover page. [33] National Geographic, Vol. 161, No. 5, May 1982, p. 552- 589. (See names on double folded page 559). [34] National Geographic, Vol. 161, No. 5, May 1982, p. 552.
http://www.varam.gov.lv/vad/Latviski/Teritorijas.html Īpaši aizsargājamās dabas teritorijas
http://www.varam.gov.lv/vad/Latviski/Teritorijas.html#Dparki Dabas rezervāti Nacionālie parki Biosfēras rezervāti Dabas parki Dabas pieminekļi Dabas liegumi Aizsargājamo ainavu apvidi
Kangari sākas aiz Vāverkroga, vienkārši - tur kur beidzas asfalts, sākas Kangari!http://www.rsp.lv/skolas/pilis/suntazi/1marsr.php Skolas Latvijas muižās un pilīs / Suntažu muižas pils - vidusskola
Kinek a művét lehet itt, az általad felajánlott lapon olvasni?
Besenyők és úzok..
Ebben ugyanis az általunk elemzett kérdést is érinti a derék szerző:
"Ha egyébként a VI. században Transzkaukáziában élő. majd onnan északra költöző három kangar törzsről (16, lásd alább) bebizonyosodik, hogy azonosak a IX. században kangarnak nevezett három besenyő törzzsel, akkor csaki olyan verzió állhat fönn, amelyben a besenyők Európába a Kaukázuson keresztül érkeztek; azaz amelyben a besenyők Kazária szomszédságába nyugat felől érkeztek." (10. oldal)
Chosrau Anosirván perzsa király önéletrajza (Karnamag (16)) "a "Zabargan fejedelem vezetése alatt álló és ötvenezer főt számláló három kangar törzs önállóságát elismeri és nesztoriánus kereszténységüket tiszteletben tartja." Anosirván azt is elmondja, hogy később e kangar törzsek észak felé költöznek (mindez a VI. század közepén történik)." (15. oldal)
A három törzs kangarsága azonban kérdéses, mert a vezetőjüket nem véletlenül hívhatják Zabargannak (szabír kánnak).
Harmatta János nyomán írja II. Kuri-galzu a másik rovásírás rovatban a Szent Koronát eleinknek ajándékozó I. Hoszró Nusírván betelepítési politikájáról:
"Hogy Xusro főhadiszállása őrparancsnokának egy török előkelőt nevezett ki, ezt kétféleképpen értelmezhetjük. Felmerülhet az a gondolat, hogy a perzsa szolgálatba állt és Iránban letelepült török előkelőknek adott címek csak tiszteletbeli címek voltak, s nem jártak együtt a megfelelő hatalomgyakorlással. Ez ellen szól azonban az a tény, hogy Xusrónak égető szüksége volt e török harcosok szolgálatára, s végül is saját embereit az ő parancsnokságuk alá helyezte, tehát kétségtelen, hogy parancsnoki hatalmat gyakoroltak. A másik értelmezési lehetőség Xusro uralkodásának történeti körülményeiből adódik. Uralkodása elején környezetének egyik tagja, saját lovagja kísérelt meg ellene merényletet, éppen amikor a kor legjelentősebb országai követeinek akart bankettet adni. E tapasztalat alapján megbízhatóbbnak tűnhetett számára egy török harcosokból álló testőrség, melynek tagjai személyükben tőle függtek. A korai középkor több országában, többek közt a késő római birodalomban és Bizáncban is megfigyelhetjük ezt a gyakorlatot. Fontos volna azt is tisztázni, milyen török törzsi csoportok betelepülése történt 540/541-ben és 568-ban Iránba. 540/541-ben Xusro más források szerint az onogurok ellen vonult, akiknek neve Mar Aba életrajzának szír változatában a pehlevi ’wngr íráskép téves h.ngr értelmezése következtében kangaraye, illetve hangaraye alakká torzult. 540/541-ben tehát valószínűleg egy kis létszámú onogur csoport települt be iráni területre.
Forrás: Harmatta János: Egy Szászánida arany pecsétgyűrű felirata; in: Bálint Csanád: Kelet, a korai avarok és Bizánc kapcsolatai; JATE Magyar Őstörténeti Kutatócsoportja, Szeged, 1995
Ez két szempontból fontos számunkra. Egyfelől jelzi a hunogurok elmozdulását a türk hódítás idején. Másrészt magyarázatot ad Huszrau említett miniszterének „Zabergánész” elnevezésére, ami nemcsak az egyik kuturgur-hun vezér nevével egyezik meg, de korábban a parthusoknál (avaroknál) is előfordult „zbrkn” formában."
Úgy véljük, ezek az adatok alátámasztják a provó által korábban kifejtetteket, miszerint Perzsiába 531 táján egy nesztoriánus vallású szabír (másik nevükön: onogur) csoport költözött be (53 ezer fő, 20 000 lovassal). Ezek 542 körül vonultak ki Perzsiából északi irányba (a Kaukázuson át), mert Hoszró kivégeztette a nesztoriánus püspököt. Ezt erősíti az is, hogy Hoszró ekkortájt indul az onogurok ellen. Erre a szabír csoportra a Bizánc elleni háborúhoz volt szüksége a perzsáknak, ahogy azt a Tarih-i Üngürüsz is megírja. Talán összefügg a szabír segítséggel, hogy az ekkor trónra került Hoszró rövidesen véget vet a bizánci háborúnak.
558 előtt a török megjelölés csak "északi nomád" értelmű lehet.
Mindez a hunok által az aluhajdengi leletekben is használt "jm" ligatúrát tartalmazó Szent Korona születésének körülményeihez tartozik, ezért érdekes a székely írás története szempontjából.
aranyszámítási egység Mindanaon, l. Gantang. Kangar = (Kaggar), Konstantinos Porph. (De adm. imperio, 37.) szerint a besenyők Jabdi-Ertem, Kurtzi-Szur és Chabuxin-Gyla törzsének gyüjtő neve, mely vitézt, nemest (v. ö. Kállay a Tudománytárban, 1839, 106-7.), Hunfaly szerint (Ethnogr. 404.) kámai (kam- vagy kan-gar) mint a ma-gar (magyar) földi, a bol-gar volgai embert jelent. Podhradszky, az arab kánkalra, fejedelmi süvegre gondolva (Béla Névt. jegyz. 104-6.), a többinél előkelőbbnek azért tartja e 3 törzset, mert ilyen süveget viselhetet
No, akkor rakjuk csak össze, mit is tudtunk meg eddig:
Az avar nép 228-ig (ekkortájt hódították meg a vidéket a fehér hunok) a Parthus Birodalom vezető etnikuma volt, ettől kezdve a forrásokban a hun és az avar nép neve igen gyakran összevonva, hunogur, uarhun, kangar stb. alakban tűnik elő.
Theophülaktosz Szimokatta 586-ban említi Khlomarón ostrománál a „barbár” Zabergánt (II, 8, 7), I. Huszrau (Khoszroész) viszont, akinek a Prokopiosz által említett Zabergánész a minisztere volt, 579-ben már meghalt.
A Zabergán név a parthusoknál is ismert volt „zbrkn” formában, amit a pahlavi „zplk’n” alakban vett át. A név a Szászánida I. Sápúr egyik feliratán is előfordul Kr. u. 261-ből. Nem tartja perzsának Maenchen-Helfen azt a Zabergánt, aki 586-ban Khlomarón erődjét védelmezte a rómaiakkal szemben, mert szerinte ő csak a „barbár” népek segédcsapatainak tábornoka volt, ellentétben I. Huszrau egyik miniszterével, Zabergánésszal. A hunok közé tartozó kutrigur fejedelem személynevének megvoltak tehát az előzményei az ókori Iránban, méghozzá eredetileg éppen a parthusoknál.
Nem sokkal a Parthus/Avar Birodalom felbomlása után, Kr. u. 310 körül a Turkesztán nyugati végein élő avarságot hódoltatta a qun vagy hun nép „fehér” ága. Ez a keverék nép jött át 558–568-ban Kelet-Európába.
Harmatta János: Egy szászánida arany pecsétgyűrű felirata
Az ÜcTepe („Három Halom”) elnevezésű határrész (Azerbajdzsánban, Pcaitakarantól 20-25 km-re) 3. sz. kurgánjában feltárt gazdag temetkezés joggal vonta magára történeti vonatkozásaival a régészeti kutatás figyelmét. Azokkal a feltevésekkel szemben, amelyek a temetkezést a kazárok Kr. u. 630-ban a bizánci–perzsa háborúban játszott szerepével hozták kapcsolatba, s egy kazár harcos sírjának tekintették vagy szabir, esetleg avar előkelő temetkezését látták benne, vagy éppen ellenkezőleg, az eltemetettet perzsa tisztségviselőnek tartották, Bálint Csanád a számításba vehető transzkaukáziai és kelet-európai leletek alapos elemzésével kimutatta,[816] hogy ennek az elméletnek egyetlen eleme sem helytálló. Meggyőző érvelése szerint a temetkezést a 6. századból származónak kell tartanunk, s az eltemetett sem perzsa, sem kazár, sem szabir vagy avar nem lehetett, hanem valószínűleg a vidék egyik helyi előkelőjét láthatjuk benne, akinek etnikai hovatartozását a terület etnikai viszonyainak tarkasága miatt nem áll módunkban meghatározni.
A temetkezési mellékletek között van egy fontos tárgy, amelynek tanúbizonyságát kielégítő feldolgozása hiányában Bálint nem tudta felhasználni. Ez a középperzsa felirattal ellátott arany pecsétgyűrű, amelynek sem az ásató, sem a lelet későbbi tanulmányozói nem szenteltek kellő figyelmet. Az ásató A. A. Iessen ugyan közli[817] V. G. Lukonin véleményét az aranygyűrű feliratáról, azonban a sasanida pecsétkő- és gyűrűfeliratok bármely ismerője számára első látásra világos, hogy a javasolt olvasat nem lehet helyes. Ez ugyanis a következő:
1. sor y’tgwb „avokat
2. sor h.wlsyt’nR h.wlst’nR”
Eltekintve az ortográfiai furcsaságoktól (y’tgwb a helyes y’tkgwb’ helyett, s a h.wlsyt’nR ~ h.wlst’nR ingadozás az átírásban), amelyek esetleg sajtóhibák is lehetnek, két olyan jelenség ötlik szembe, amely a javasolt olvasatot elfogadhatatlanná teszi. Az egyik az a jelenség, hogy a méltóságnév megelőzi a személynevet. Erre sem a nagyszámú ismert sasanida pecsétfeliraton, sem a monumentális feliratokon nincs példa. A másik a y’tkgwb’ méltóságnév önmagában való előfordulása. Ez ugyanis önmagában nem szerepel a pecsétfeliratokon, hanem csak a dlgws’n’ y’tkgwb’ Wd’twbl’ „a szegények szószólója és bíró” címben jelenik meg. Ez a cím viszont a pecséteken személynévvel együtt sohasem fordul elő.[818]
A dlwgs’n’ y’tkgwb’ Wd’twbl’ intézményét – mint ismeretes – I. Xusro vezette be, mint erről Karnamag-jában maga tudósít: „... j’ai chargé le juge de chaque contrée de prendre soin du peuple de sa contrée”.[819] E hivatal feladata az volt, hogy megvédje a szegényeket az adószedők túlkapásaitól. Ezért Xusro azt is elrendelte, hogy az adót (harag) a bíró (dadvar) jelenlétében kell befizetni. Mindez érthetővé teszi, miért nem fordul elő magában a y’tkgwb' cím, amennyiben ennek feladatköre voltaképpen a dadvar, bíró funkciójának kiszélesítését jelentette, s a „szegények szószólója” feladatát a bírók látták el.
A bírói hivatalt a Sasanidák alatt a zoroasztriánus papság, a mágusok töltötték be, így minden driyosan yadaggov u dadvar máguspap volt. Ez a körülmény már eleve kizárja annak lehetőségét, hogy az Üc Tepe-i 3. századi kurgánban eltemetett személy yadaggov lehetett volna, hiszen a temetés módja nem zoroasztriánus jellegű volt. Így legfeljebb arra lehetne gondolni, hogy az aranygyűrű nem volt az eltemetett legális tulajdona, hanem illegális úton került birtokába. Több körülmény azonban kétségtelenül kizárja ennek lehetőségét is.
Prokopios (I 17, 28) az aranygyűrű, -öv és -csat viseletéről a perzsáknál I. Kavad uralkodása (Kr. u. 488–531) második felének idejéből a következőket tudósítja: „mert itt (ti. a perzsáknál) sem aranygyűrűt, sem -övet, sem -csatot, sem mást bármit használni nem szabad csak annak, akit a király tisztelt meg vele.”
Prokopiosnak ez a tudósítása kétségtelenné teszi, hogy a Sasanida Birodalomban az aranygyűrűnek, -övnek, -csatnak rangjelző szerepe volt és csak azok viselhették ezeket, akiket az uralkodó megtisztelt velük. Mint Prokopios elbeszéléséből kiderül, a perzsa uralkodó az adományozott rangjelvényt vissza is vehette, ha valaki érdemtelennek bizonyult a kapott kitüntetésre.
Mivel az Üc Tepe – mint ezt Bálint Csanád helyesen hangsúlyozza – a temetkezés korában a sasanida közigazgatás területén feküdt, nem lehet kérdéses, hogy az eltemetett aranygyűrűje és -öve rangjelzők voltak több más sírmelléklettel (mint a kettős nyakék, kard stb.) együtt, és a halott ezeket a perzsa uralkodótól kapta.
Ezeknek a tárgyaknak hivatalos rangjelző funkciója a perzsa közigazgatás területén kizárja annak a lehetőségét, hogy az eltemetett ezekhez illegálisan (rablás, lopás stb. révén) jutott volna, mert ez azonnal szigorú rendszabályokat vont volna maga után. Ilyesmire csak a sasanida hatalom ellenőrzésén kívül eső, a Kaukázustól távolabb, északra fekvő területeken lehetne gondolni.
Az Üc Tepén eltemetett előkelő – tehát rangjelző – tárgyait, köztük az aranygyűrűt bizonyára a sasanida uralkodótól kapta, s így a gyűrű feliratának tartalmaznia kell nevét és rangját, azaz alkalmas az eltemetett személy azonosítására. Ha ezek után megvizsgáljuk a gyűrű feliratának A. A. Iessentől közzétett erősen nagyított fényképét, akkor meglepetve tapasztaljuk, hogy az írásképnek nem sok köze van a V. G. Lukonin javasolta olvasathoz. Ennek okát talán abban kereshetjük, hogy neki még nem állott rendelkezésére az időközben közzétett kitűnő dokumentáció. A felirat középperzsa kurzív ábécében (nem könyvpehlevi ábécében, mint Lukonin gondolta) íródott, és olvasata a következő:
1. sor sylykv’ Y
2. sor ’plcyn’ yk’nbd’
Az olvasathoz megjegyezhetjük, hogy a sy és a y’ ligatúra a kurzív írásban világosan megkülönböztethető. A k alakja egyezik a kurzív írással készült középperzsa edényfeliratok k-jával.[820] A második sorban a ’p ligatúra ’c-nak is értelmezhető, de lehetetlen a h.w/’w olvasat. Az ’plcyn szó után az -yk’n képző előtt a vésnök vagy a mintaszöveg készítője az alapszó végét jelző waw quiescens-tszúrt közbe. A második sor utolsó betű-, illetve ligatúraformája ez ideig nem fordult elő a középperzsa pecsétfeliratokban vagy a monumentális epigrafikában, s így azonosítása nehézségekbe ütközik. Ha azonban feltesszük, hogy a vésnök az utolsó jel bevésésénél a gyűrűt megfordította, s a jelet fordítva véste be, akkor e jel d’/y’ ligatúrának olvasható.
Áttérve az íráskép magyarázatára, azt a következőképpen értelmezhetjük: Silig i abarzeniganbed „Silig az abarzeniganbed”. E feliratszövegben tehát a Silig szó személynév, az abarzeniganbed pedig méltóságnév. A Silig névalak idegen a középperzsa névanyagban,[821] s a középperzsából nem is magyarázható.[822] Így kézenfekvő benne nem perzsa, hanem idegen, a török silik ’tiszta, nemes származású’ szóból alakult török eredetű személynevet látni. Jelentéstani párhuzamául a hasonló jelentésű arig ’tiszta’ szóból alakult Arig személynevet (Arigtegin[823]) idézhetjük.
Az abarzeniganbed méltóságnév összetett szó, amelynek második eleme a fonetikus ortográfiával írt bed ’úr, parancsnok’ cím. Első elemének alapszava abarzen a királyi sátor, a királyi főhadiszállás megjelölése a hadra kelt seregben. Az ebből képzett abarzenig melléknév jelentése ’a királyi sátor őre’ lehet, mint ahogy a zendan ’börtön’ szóból hasonlóan képzett zendanig jelentése ’börtönőr, börtönparancsnok’. Az abarzenigan alak többes szám, az abarzeniganbed méltóságnév jelentése tehát ’a királyi sátor őreinek parancsnoka’. Ez a méltóságnév ez ideig nem volt ismeretes, ami nem meglepő, hiszen egy sasanida Notitia Dignitatum nem maradt fenn, s csaknem minden új felirat és új pecsétkő új méltóságnevek ismeretével gazdagítja a kutatást.
Az Üc Tepén eltemetett halott tehát török származású előkelő lehetett, aki kitüntető címét és méltóságjelvényeit, köztük az arany pecsétgyűrűt a sasanida uralkodótól kapta, s aki halála előtt minden bizonnyal a terület marzban-jának volt alárendelve.
Felmerül a kérdés, hogyan kerülhetett a török előkelő a sasanida uralkodó szolgálatába.
I. Xusro Karnamag-jaa Kaukázustól északra élő török törzsek két betelepítéséről tudósít Irán területére. Az első uralkodása 10. évében (540/541-ben) történt,[824] s erről a Karnamag következőképpen számol be:
„Les Turcs habitant dans les pays du Nord nous ont décrit la misere qui les avait frappés et comment ils seraient acculés a faire des razzias dans notre pays, si je ne leur accordais pas quelque chose. Ils demandaient des faveurs (?). L’une était de les admettre dans notre armée, de leur assurer de quoi vivre, de leur donner de quoi tirer leur nourriture dans la zone de ’lkng, de Balangar (?) et la région avoisinante.”[825]
Xusro Adurbadaganon keresztül a Bab-Sul-hozvonul, s ott várja a H azar H aqan érkezését (a h azar név használata a forrás anakronizmusa!): „II vint chez nous avec une suite de deux mille compagnons, que nous avons accueillis en les établissant á côté de nos chevaliers dans cette région. Je lui ai passé, a lui et a ses compagnons, les «vivres» et je les ai chargés de la défense de ces terres. J’ai ordonné la construction d’un temple pour nos pretres et j’y ai placé un mobed et des «mages». Je leur ai donné la mission d’enseigner aux Turcs, qui s’étaient placés sous notre autorité, les avantages immédiate que l’obéissance aux rois assure dans ce monde et la récompense qui en suivra dans la vie future. Je leur ai donné l’ordre d’inculquer aux Turcs le devoir de (nous) aimer, d’etre justes et loyaux (a notre égard) et de combattre les ennemis: d’enseigner aux jeunes nos croyances et nos rites.”[826]
Minthogy a kis létszámú török törzsi csoport zoroasztrianus térítés alá került, az Üc Tepén eltemetett török előkelő aligha kerülhetett ki közülük.
Figyelemre méltóbb szempontunkból a második török betelepítés a Sasanida Birodalomba Xusro uralkodásának 37. évében (568-ban). Erről a Karnamag így tudósít: „Ensuite, au début de la 37e année de notre regne, quatre peuples turcs de la region du H azar (se sont adressés a nous). Chacun de ces peuples avait un roi. Ils nous ont écrit pour nous mettre au courant de la misere qui les avait frappés et combien ils auraient aimé nous servir. Ils nous demandaient la permission d’entrer a notre service avec leur compagnons et d’obéir a nos ordre. ... J’écrivis au Marzban de la Porte et lui ordonnai de les faire passer a mesure qu’ils arrivaient. II nous communiqua que cinquante mille s’étaient présentés a lui avec leur femmes, leur fils et leurs serviteurs. ... Je me suis dirigé vers l’Azerbaidjan et, quand j’eus quitté l’Azerbaidjan, je leur donnai la permission d’avancer. ... A la fin, je suis arrivé chez ces cinquante-trois mille Turcs. J’ai ordonné qu’ils défilassent la ou ils se trouvaient. Je suis allé a cheval a cette revue et ce jour-la ils devinrent mes compagnons. ... Apres avoir beaucoup remercié Dieu, j’ai ordonné que ces Turcs fussent distribués parmi leurs Grands, en les divisant en sept rangs. J’ai mis a leur tete des chefs choisis parmi eux et leur ai donné des fiefs; j’ai vetu leurs compagnons et leur ai accordé des «vivres»; je leur ai assigné de l’eau ét de la terre. ... Je les ai répartis dans toutes les forteresses, pour lesquelles j’en avais besoin; je les ai rattachés au marzban.”[827]
E tudósításnak szempontunkból több fontos eleme van. Ekkor nagy létszámú török törzsi csoportok betelepítése történt, akikkel kapcsolatban a zoroasztrianus hitre való térítés szemmelláthatólag nem jöhetett szóba. E csoportok jelentős részét a transzkaukáziai, sasanida fennhatóság alatt álló területeken telepítették le. Előkelőiknek Xusro iráni rangokat (és méltóságjelvényeket) adott, és biztosította ellátásukat harcosaikkal együtt. Ezek között a török előkelők között már könnyen elképzelhető az Üc Tepén eltemetett, a királyi sátor őrparancsnokává kinevezett török úr jelenléte, és temetkezésének, sírmellékleteinek sajátosságai – amelyeket Bálint Csanád olyan pontosan és meggyőzően kidolgozott –, természetes magyarázatot lelnek.
Hogy Xusro főhadiszállása őrparancsnokának egy török előkelőt nevezett ki, ezt kétféleképpen értelmezhetjük. Felmerülhet az a gondolat, hogy a perzsa szolgálatba állt és Iránban letelepült török előkelőknek adott címek csak tiszteletbeli címek voltak, s nem jártak együtt a megfelelő hatalomgyakorlással. Ez ellen szól azonban az a tény, hogy Xusronak égető szüksége volt e török harcosok szolgálatára, s végül is saját embereit az ő parancsnokságuk alá helyezte, tehát kétségtelen, hogy parancsnoki hatalmat gyakoroltak.
A másik értelmezési lehetőség Xusro uralkodásának történeti körülményeiből adódik. Uralkodása elején környezetének egyik tagja, saját lovagja kísérelt meg ellene merényletet, éppen amikor a kor legjelentősebb országai követeinek akart bankettet adni. E tapasztalat alapján megbízhatóbbnak tűnhetett számára egy török harcosokból álló testőrség, melynek tagjai személyükben tőle függtek. A korai középkor több országában, többek közt a késő római birodalomban és Bizáncban is megfigyelhetjük ezt a gyakorlatot.
Fontos volna azt is tisztázni, milyen török törzsi csoportok betelepülése történt 540/541-ben és 568-ban Iránba. 540/541-ben Xusro más források szerint az onogurok ellen vonult, akiknek neve Mar Aba életrajzának szír változatában a pehlevi ’wngr íráskép téves h.ngr értelmezése következtében kangaraye, illetve hangaraye alakká torzult. 540/541-ben tehát valószínűleg egy kis létszámú onogur csoport települt be iráni területre.
Az 568. évi nagy betelepítés már nyilvánvalóan a nyugati türkök kelet-európai hódításainak volt a következménye, amely elsősorban a Volga menti ogur törzseket és a Kaukázus északi előterében lakó saragurokat érintette. Főleg az utóbbiak törzsei lehettek azok, amelyek ekkor befogadást kértek a Sasanida Birodalomba.
[816] Cs. Bálint, Kontakte zwischen Iran, Byzanz und der Steppe, in Awaren Forschungen, Wien 1992, 309–496.
[817] V. G. Lukonin, Nadpis’ na perstne iz kurgana v Uc tepe. Függelék in Iessen, Raskopki 193.
[818] R. Gyselen, La géographie administrative de l’Empire sassanide. Les témoignages sigillographiques, Res Orientales I. Paris 1989, 125 sk.
[819] M. Grignaschi, Quelques spécimes de la littérature sassanide conservés dans les bibliotheques d’Istanbul, JA 254(1966), 1–142, 18. Grinaschi (33) felveti azt a kérdést, hogy Xusrot ennek az intézménynek a bevezetésénél nem a Iustinianus által felújított defensor civitatis funkciója inspirálta-e. Erre Xusro maga adja meg a választ Karnamag-jában(28): „(Aussi) avons-nous pris en examen les regles de conduite des ’Roum’ ét des Hindous et avons-nous choisi celles qui étaient louables, en les évaluant avec notre intelligence, en les choisissant avec notre raison. De toutes les normes, nous avons adopté celles qui ornent notre pouvoir et en avons fait notre loi et notre coutume.”
[820] Ph. Gignoux, Éléments de prosopographie: II. Les possesseurs de coupes sasanides, Studia Iranica 13(1984), 23 (6. felirat), 26 (11. felirat) stb.
[821] Ph. Gignoux, Noms propres sassanides en moyen-perse épigraphique, Wien 1986.
[822] A D. N. MacKenzie (A Concise Pahlavi Dictionary, London 1971, 74) által említett sel (sl) ’lándzsa, dárda’ szó egy „ghost-word”, amelynek olvasata bizonytalan. Mások sar-nak olvassák, és ’nyíl’-nak értelmezik. Az újperzsa selah (tb. aslehe) ’fegyver’ szó, amelyhez MacKenzie kapcsolja, arab jövevényszó, tehát a középperzsában még nem létezhetett.
Más szerkesztőségekben is a hatalmi szempont szolgál végső érvként. Volt például a Tudomány című folyóiratban egy emlékezetes vita a közelmúltban két akadémikus között. A pengeváltás azzal kezdődött, hogy Szabó István Mihály (genetikai, ősrégészeti és nyelvtörténeti cikkek összegzéseként) írt egy kitűnő tanulmányt egy idehaza elhallgatott külföldi felismerésről: a penut indiánok valamint az ugorok (magyarok és obi-ugorok) etnokulturális rokonságáról. E tanulmány szerint az ugorok a kőkor fejlett, szervezett társadalmát alkották, például ismerték a mamut elejtésének és felhasználásának módját is. Amikor a penut indiánok ősei az utolsó mamutcsordákat követve eljutottak Amerikába, ezt az ugor-magyar kultúra képviselőiként tették.
A tanulmányra Róna-Tas András válaszolt, cikkének az a kérdés volt a lényege: hol vannak az Amerikába vándorló penut-indiánok ugor nyelvének bizonyítékai? Ez azért érdekes, mert Bálint Csanád mellett ő volt „A székely rovásírás eredete” c. kötetem másik lektora 1999-ben s ha becsületesen látta el a feladatát, akkor e kötet címlapján láthatta ezt az általa utóbb hiányolt bizonyítékot (5. ábra). Róna-Tas Andrást a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma rovásszakértőként tartja számon, nyilván ezért kérték fel a könyvem lektorálására. Így joggal elvárhatnánk tőle, hogy feltűnjön neki a címlapon látható penut-indián (anaszazi) felirat és a székely írás jeleinek feltűnő egyezése; amint az is elvárható lenne, hogy ezt az indián feliratot akár el is tudja olvasni.
A kérdésével egy elvileg könnyen leüthető labdát adott fel, mert az előző években írt „Az Éden írása” c. tanulmányom éppen erre válaszol. Azért volt ez csak elvileg könnyen leüthető labda, mert a kérdés szakmai részére könnyű volt válaszolni, de a közlésére – ennél a „Tudomány”-nál – nem volt valós esélyem.
6. ábra. A kötet, amelynek értékelésére 1999-ben Róna-Tas Andrást és Bálint Csanádot kérte fel a Frankfurt 99 Kht; címlapján a magyar-indián nyelvi-kulturális kapcsolatokRóna-Tas András által később hiányolt bizonyítéka
Kíváncsi voltam a várható elutasítás indoklására, mert ezek az indoklások hiteles képet adnak az akadémikus „tudomány” szakmai és etikai színvonaláról, ezért elküldtem a tanulmányt Glatz Ferencnek, a Tudomány főszerkesztőjének. Glatz úr az Akadémia korábbi elnöke volt, aki a lehetséges köztársasági elnökjelöltek (a nemzet egészének képviseletére vállalkozók) között szerepelt a legújabb elnökválasztáson. Nos, a főszerkesztő úr egy udvarias válaszlevélben értesített arról, hogy a tanulmányomat továbbította egy munkatársához.
Ez a munkatárs, akit az Akadémia egyik telefonszámán értem utol, arról tájékoztatott, hogy a cikkemet nem közölhetik, mert tudománytalan. Amikor arra kértem, szíveskedjen megindokolni ezt az ítéletét, arra hivatkozott, hogy a Szent Korona Krisztus-zománcának térdén nincs ott az általam kimutatott felirat, mert az valójában csak a ruházat redője.
Azaz ugyanúgy próbált hárítani, mint százvalahány éve Hunfalvy Pál. Azonban, amiként a mester kudarcot vallott a székely írás valódiságának tagadásakor, ugyanúgy nem sikerülhetett a rekeszrajz-felirat letagadása sem a követőnek. A tudományos igényű állításoknak ugyanis ellenőrizhetőknek kell lenniük s ez esetben egyszerű ellenőrzésre volt lehetőségünk. Arra kértem telefonon a beszélgetőpartneremet, hogy szíveskedjen megnézni a saját térdét, van-e rajta bármiféle ránc. Ha ül, amint az várható telefonálás közben, akkor nincs ránc a térdén.
Elmeséltem azt is, hogy e rekeszrajz-jelekre Ludwig Rezső ötvös koronakutató hívta fel a figyelmemet, aki a saját kezében tarthatta a Szent Koronát, s aki a zománcok rekeszrajzait tüzetesen végigvizsgálta. Így tűnt fel neki a térd rekeszrajzainak különleges volta, amit semmilyen ötvöstechnikai körülmény nem indokolt. Nagyon helyesen azt feltételezte, hogy e rekeszrajzok valamilyen jeleket alkothatnak. Azért hívta fel e jelekre a figyelmemet, mert feltételezte, hogy képes vagyok tisztázni a jelentésüket. Nos, majdnem egy évtized kellett a válasz megtalálásához, de ma már biztos vagyok az értelmezésükben. S ezt az évtizedes munkát nem lehet egy pillanatszülte, ellenőrizetlen ötlettel lesöpörni.
Természetesen nem volt ránc a beszélgetőpartnerem térdén, ezért erről több szó nem esett. A tudománytalanság vádja csendben visszahullott arra, aki a tudományos igényű gondolkodást jelzők osztogatásával helyettesítette. Több „érdemi” kifogása nem is volt, nyilván felmérte, hogy minden ellenvetésére megalapozott választ tudok adni.
Ezért aztán áttért a tudományos érvekről a hatalmiakra s röviden közölte, hogy a cikkemet semmiképpen nem közlik, mert az nem egyeztethető a lap koncepciójával.
Azaz létezik egy koncepció, amely megakadályozza a székely írás történetének, s ezáltal a magyarság őstörténetének tisztázását.
Ezért kéne olykor Kiszely meg Bakay rosszul sikerült összeollózásai mellett résztanulmányokat is olvasgatni.
(Annak idején, több mint 10 éve az összes Világosságot meg Valóságot elhoztam szépen bekötözve egy könyvtár felszámolásából. Ma is megvannak. Azzal kezdtem, h egy füzetbe kiírogattam az összes történeti és egyéb, engem érdeklő tanulmány címét, pontos helyét. Így találtam meg Haryné tanulmányát is. Később örömmel tapasztaltam, h Götz is felhasználta.)
Nagyon jó, hogy így oldódott meg ez a kérdés. Ezek szerint túl pesszimista voltam és nem ismertem a kérdést igazán. Bakay professzorról azonban újra bebizonyosodott, hogy kitűnő tudós - aminek külön, őszintén örülök.
Ebből következően a Trefort szöveg és álláspont valódi lehet (amit eddig is sejtettünk).
Ez azonban mit sem von le abból a tényből, hogy a Trefort idézet eredetét nem találni
........................
A Trefort idézet helye Bakay Professzortól:
Hary Györgyné, Kiegészítések egy nyelvvita történetéhez. Valóság 50 (1976) 94.
Dr. Oláh Béla, Édes Magyar Nyelvünk Szumír Eredete. Buenos Aires, Ősi Gyökér kiadás 1980, 22. vö. Treffort Ágoston, Emlékbeszédek és tanulmányok. Budapest, MTA. 1881. - uő. Kisebb dolgozatok. Az irodalom, közgazdaság és politika köréből. Budapest, MTA 1882.
Hasonló tapasztalatokra lehet szert tenni a különböző szerkesztőségekben is. Az ellenérzés kitapintható, komolyan vehető magyarázatát azonban senki sem adja.
Lukácsi Bélával, a Magyar Rádió tudományos szerkesztőségének vezetőjével több ízben beszéltem telefonon, de következetesen elzárkózott a székely írással kapcsolatos felfedezések közzétételétől, legyenek azok bármilyen fontosak. Így járt az a hun lelet is, amelyen székely betűkkel írt magyar szó olvasható, s amelyet öt régész ismert el hunnak, vagy hun korinak. Ez a bronztárgy 200 éves vitát, a magyar őstörténet legfontosabb kérdését dönti el – a Magyar Rádió „tudományos” szerkesztősége azonban semmilyen környezetben, semmilyen kommentárral, semmilyen vita keretében nem hajlandó még csak megemlíteni sem a felbukkanását.
A főszerkesztő úr kezdetben a szakirányú képzettségem hiányát hozta fel indokként, anélkül azonban, hogy a felsőfokú képesítéseimet ismerte volna, vagy felmérte volna, hogy az egyre inkább interdiszciplinárissá váló kutatásokhoz pontosan milyen szakmai ismeretekre van szükség. S persze azt sem vette figyelembe, hogy Magyarországon írástörténészeket nem képeznek. Írástörténetet ugyan tanítanak néhány szakon, de ott a székely rovásírás eredetéről soha sem bizonyított butaságokat sulykolnak a diákok fejébe . Az sem hatotta meg, hogy a könyveimet több egyetemen felhasználják az oktatásban. Arra való hivatkozásom is falra hányt borsónak bizonyult, hogy a legnagyobb írástörténeti felfedezések sora köszönhető kívülállóknak. Nem mintha ezek az érvek, vagy ellenérvek a legcsekélyebb módon is befolyásolhatták volna a feliratos hun bronztárgy tudományos jelentőségét, vagy a nagyközönség jogát a saját történelmét megvilágító adatok megismerésére. A vita lényegtelen mellékkörülményekről szólt, mert a főszerkesztő úr valamilyen ürügyet keresett a javaslatom elutasításához.
Végső érve az volt, hogy kamaszkorában még foglalkoztatta ez az írás, de ma már más irányba fordult az érdeklődése. Azaz világossá tette, hogy hatalmi kérdésről van szó: akinek nincs rádiója, annak az írása nem érdekes.
Bakay Kornél professzor urat tisztelem és becsülöm, de ennek a Trefort-idézetnek a hivatkozásait nála sem találtam. Egészen pontosan azt sem tudom megmondani, hogy hol is említette ő Trefortot, lehet, hogy ez nem volt jelentős alkalom, talán csak egy előadás, ahol nem szokás hivatkozásokat pontosan megadni.
Egyébként Bakay Kornél kifejezetten arról nevezetes, hogy a köteteiben pontosan dokumentál, például a Szász féle hun kötetet is ő ellenőrízte és javította ki, amivel kitűnő szolgálatot tett a történettudománynak. Azt hiszem, kevesen ismerik nála jobban a hun kérdés irodalmát.
A finnugrászok történelemhamisítással egyenértékű pongyolaságáról is leszedte a leplet, ahogy azt helyesen említetted is.
Ez azonban mit sem von le abból a tényből, hogy a Trefort idézet eredetét nem találni.
A Trefort nyilatkozatról azonban aligha, mert annak én sem láttam sehol a pontos hivatkozásait. Bakay és Kiszely és mások is idézik (szerintem egymástól), de lehet, hogy ők sem látták soha eredetiben a szöveget. Elképzelhető, hogy volt ilyen nyilatkozat, de erről semmi forrást nem láttam.
----------------------
Elnézést, hogy beleszólok.
Bakay urat nagyon jól ismerem és azt is tudom, hogy mindent ellenőríz.
Felhívom a figyelmet Az Árpádok országa című könyvére, amelyben szépen leírja pontosan, hogyan beszélnek mellé és módosítanak és találnak ki dokumentumokat a finnugrálók.
Ez az alábbi szöveg egy újságcikk, amit a másik rovásírásos rovatból idéztem. Nem a Trefort-féle állítólagos nyilatkozat miatt, hanem az Alinei-előadás miatt.
A másik rovatban van egy link, ott talán többet tudhatsz meg a cikkről.
A Trefort nyilatkozatról azonban aligha, mert annak én sem láttam sehol a pontos hivatkozásait. Bakay és Kiszely és mások is idézik (szerintem egymástól), de lehet, hogy ők sem látták soha eredetiben a szöveget. Elképzelhető, hogy volt ilyen nyilatkozat, de erről semmi forrást nem láttam.
