Semmit nem kaptam/kapok be, de az szdsz a 16 éves tevékenységével annyi kárt tett az országnak mint az mszp-fidesz együtt. :-) Kárttevő párt, szélsőséges, be kellene tiltani.:-)
A Fideszen a keresztény erkölcsiséget illik számonkérni (szvsz sokszor joggal), a szadin meg a toleranciaszintet, ugyanis az adott párt legalább a saját vesszőparipáját ülje meg rendesen.
Ez így igen, csakhogy ha én kapok, az állam más módon elveszi.
Csak egy példa. A fidesz alatt állami támogatású hitelt vettem fel. Ehhez jelentős magánpénzt tettem. Az állami támogatás jórészét (havi 20.000 Ft) csak akkor kaphatom meg, ha legalább annyi adót fizetek, amennyiből már levonhatok havi 20.000 Ft-ot.
Ezenkívül fizettem egy csomó illetéket.
Jól járt az ingatlaniroda, mert jutalékot kapott. (Erről számlát kaptam, tehát az állam is)
Ez csúcs, sírva röhögök. Lényegében ezt jelenti az un. pártpreferencia. Lopnak, csalnak ezek mind, nem vitatom, az én preferenciám a viszonylagos tisztánlátás, a kontrol lehetősége, és miközben folyatni kell némi suskát a pártalapítványokba és a kampányhoz is támogatók és a törvényben megengedettnél nagyságrendekkel súlyosabb összegek kellenek, a kimondott szavaknak és elveknek azért van némi súlyuk. Fogalmazzunk úgy, hogy én arra a programra szavazok, ami legalább potenciálisan a nagyobb szabadságot, átláthaságot, jogegyenlőséget célozza meg.
"Én is a nemzet része vagyok, tehát ha én jól járok, akkor a nemzet is valószínüleg jól jár."
Ez nincs így. Tőlem elvesz az állam 100 Ft-ot, abból neked odaad 88 Ft-ot valamilyen formában (pl. adókedvezmény az F betűsöknek, azaz "jobban jársz"), magára költ 12-t, ebből elpazarol 2 Ft-ot (könnyen jött, könnyen megy), így a nemzet veszített 2 Ft- 12 Ft-ot, attól függően hogy nézzük.
Át lehet ezt fordítani hasznosságra ("boldogságra") is, mint mértékre. Ha te jól jársz Ft-ban számolva, a nemzet összhasznossága csökken, mert a Gini mutató nő (feltehetően a felső 1 000 000-hoz tartozol) és a hasznossági függvény konkáv.
Egy "nemzet" boldogságának maximuma rövid távon (leegyszerűsítve, ha mindenki hasznossági fv-e megegyezik): a mindenki kapjon ugyanannyit a megtermelt javakból. De ekkor elveszik a motiváció és a hatékonyság, ezért bukott a "szocializmus".
Tehát igenis bonyolult a kérdés, aki demagóg dumákkal leegyszerűsíti, az hazudik (ld. mszp "több pénzt az embereknek" vagy fidesz 2006-os választási kampány).
Eleve hülyeséget beszélsz, mert a rendőrök eleve már lőttek, amikor a tömegben még csak azon gondolkodtak, merre is menjenek haza. A tömeg javarésze eleve nem tudta, hogy a rendőrök lőnek, hiszen előzetes figyelmeztetés sem volt. A lövések csak az Astoria Deák tér felőli részén voltak észlelhetők.
Teljesen logikus az, hogy a tömeg kb. 40%-a eleve a Deák tér felé megy, mivel arra van mindkét metró és a földalatti is.
"Szdsz volt annó a legvéresebben komcsi ellenes gyülekezet..."
En nem emlekszem molyan szadis plakatokra,hogy ;Tavaszi nagytakaritas, es Tovarissi konyec, meg a regi kaderek elleni leszamolasi tervekkel,a szadi akkor leginkabb europazott,az termeszetes ,hogy egy egesz mas rendszert akartak ,vagyis az allamparti diktaturat egy liberalis demokraciaval felvaltani.Termeszetesen kommunista ellenesek vooltak dehataki liberalis demokraciat akar az alapbol kommunistaellenesnek kell hogy legyen ,mi szocdemek is azok voltunk sot mar joval elobb mint a szadi mar a 20-as evektol.
És valami isteni sugallatra a lövések FELÉ indultak, nyilván valamiféle egészséges kíváncsiságtól vezéreltetve, hiszen minden épeszű ember a lövések felé szokott menekülni, nem attól el, és bár közben nyitva állt szabadon az irány a Kálvin tér, az Erzsébet híd vagy akár a Blaha felé is, de az a kíváncsi-kutató vérük a lövések felé irányította lépteiket, az ördög érti ezt...
Nem tudom letagadni, hiszen lényegében az egész "műsor" fel lett véve.
1. A kempingezés a Kossuth téren volt. Ennek amúgy sincs köze a fideszes naggyűléshez, hiszen időben és térben is máshol volt.
2. Az utcakövek felszedése és az autók gyújtogatása a fidesz naggyúlés alatt nem folyt, hiszen egyrészt ott nem volt utcakő, másrészt miért tették volna.
Azzal gondolom te sem értesz egyet, hogy előbb figyelmeztetés nélkül hadviselő félnek tekintem a fidesz naggyűlés résztvevőit, majd utána arra hivatkozva, hogy egy részük visszatámadott, meg is indoklom, hogy végül is azért támadtam meg őket, mert tudtam, hogy visszatámadnak majd.
Ilyet rendőrség csak diktatúrában csinál, mert céljuk eleve a büntetés. Itt persze kérdés, hogy Gyurcsánynak, Kunczénak miért kell megbüntetni az ellenzék naggyúlésén résztvevőket.