Nekem ez a vers teljesen tetszett! Bár sok szót nem értek belőle, de épp ezért olyan költői, mert ha minden szó teljesen értelmes lenne és úgy lenne egymás után pakolva, hogy egy kisgyerek is megértse elolvasás után, akkor azzal elveszlene az az asszociációs kisugárzása, ami magával ragadja az embert és a vers megzenésítésére késztetí!
Már nem először hívtak helyre idén szilveszterkor szórakozni, de én minden lehetőséget visszamondom, bár akár el is fogadhatnám, de inkább mégse.
Azért teszem ezt, mert szarul sikerült évet egy szarul sikerült szilveszterrel illik lezárni, már csak azért is, hogy utána szebb legyen a következő év, mondjuk ennél nem lesz nehezebb szebbnek lennie. Félek, hogy ha elmegyek haverokkal, akkor véletlenül jól fogom magam érezni és akkor fel fog borulni az a tézisem, hogy szarul sikerült év után szarul sikerült szilveszter illik és kénytelen leszek módosítani az álláspontomat arra, hogy szarul sikerült év után jól sikerült szilveszter szokás... Éppen ezért valószínüleg otthon leszek magamba és nem fogok csinálni semmit, hogy szarul érezzem magam, de végülis ez nem lesz szar, hisz ez egy önként vállalt rosszérzés, ami ilyenmódon megtisztít a 2004-es év minden bajától és lezárva egy rossz sorozatot egy új, reményteljesebb dimenzióba vezet engem...mármint itt a 2005-ös évre értem, hogy új reményteljesebb dimenzió, de szerintem felesleges volt ezt megmagyarázni mert elsőre is értettétek.
Lényeg a lényeg (bár a lényeg lényege lényegében lényegtelen):
perceken múlt, hogy nem válaszoltam. milyen vicces: én meg épp egy programozóval leveleztem, azaz szintén dolgoztam. (nemrég ébresztettek.) legközelebb majd megnézem, hogy éppen ön is dolgozik-e, és ha igen, akkor átalakíthatjuk ezt a topikot is chat-topikká, hátétépé legnagyobb örömére.
Szándékosan ködösíteni, vagy célozgatni nem szoktam. (Vagy ha nagyon ritkán mégis, akkor külön jelzem, hogy ez most megfejtendő, de sajnos ezért vagy azért nem fogalmazhatok konkrétan.) Viszont kétségtelenül néha túl absztrakt módon fogalmazok, és a szerintem(!) kitalálható lépéseket kihagyom. De ha rákérdezel, akkor igyekszem pontosítani a jelentést.
Tehát a 1838-as 3-4. bekezdésének szándékolt interpretációja:
A 3. bekezdésnek két értelmezési rétege van: egyrészt szól az Index társalgási fórumcsoportról, másrészt a régimódi bölcsész stílus válságáról. A negyedik bekezdés inkább csak ez utóbbi területre vonatkoztatható. Nézzük először az Indexre vonatkoztatva. Szó sincs róla, hogy azért esne -valóban drámai módon- a színvonal, mert a moderáció elnyomná az eredeti, invenciózus [megtetszett ez a szó] megnyilvánulásokat. Szerintem(!) az a helyzet, hogyha lenne is valakinek érdemi mondanivalója, akkor sem tudná elmondani. Mert ha csak két lépést képes előre gonolkodni (ha meg erre nem képes, akkor minimális a valószínűsége, hogy érdemi mondanivalója van), akkor rájön, hogy bármit is mond az azonnal támadható, amire ő majd nem fog tudni semmit sem mondani. És mivel a fórumok légköre olyan, hogy megtalálható benne, -és ami a nagyobb baj, hogy a többség által tolerált- az ilyen szellemi "na, ki a jobb?" játék, a két lépést előre gondolkodó emberkénk maga is rájön, hogy úgyis lesz majd valaki aki beleköt, és szükségszerűen veszíteni fog. Cáfolni/kritizálni, mindig könyebb, mint mondani/csinálni valamit.
Vegyük pldául az egyik legyakoribb eszközt, a szkeptikus érvrendszert. "Mi alapján mondod?" "Mit jelent az, hogy ?" "Miért gondol, hogy ennek ez a oka?" "ez lehetne akár máshogy is" stb... És ma már egy értelmesebb mezőgazdasági szakmunkás is simán nyomja ezt a stílust. Nem azt mondom, hogy fogalma lenne akár a posztmodernről, akár a logikáról, hanem, hogy megtanulta/elleste hogyan játszák ezt a nyelvjátékot, mert ugye már annyiszor látta.
A szkepticizmus nem egy új találmány (már a régi görögök is...), viszont régebben nem alkalmazták válogatás nélkül mindenre. Példának okáért az általad oly nagyra tartott Iván Gábor, korábban a vallfilben szinte mindenre kizárólag ugyanazt a logikai érvet nyomta. (1: "És ha ezt így folytajuk, akkor ellentmondásra jutunk..." 2. Reductio ad absurdum 3. Ergó hülye vagy.) Az érv elég erős, nem azt mondom kivédhetetlen, viszont a kivédéséhez kb. olyan tárgyalási szintre kell váltani, mint ami a Dummet könyvben van. (Kizárt harmadik elve, végtelen számosságok használatának korlátozása, konstruktív matek) Ezt pedig még elég kevés hittérítő kezeli a készség szintjén. De igazából IG számára is tök ismeretlen, úgyhogy meg sem hallaná. :-)
De ugyanez a helyzet az ironizálással, az autoritás és/vagy autentikusság megkédőjelezésével, információ elrejtéssel, kontextus és értékrend váltogatással, pragmatikai módszerekkel, stb...
A te bűnrészességed ebben az, hogy -valami intellektuális nárcizmustól vezérelve- elterjesztetted ezen az égtájon a szellemi "na, ki a jobb?" játékot. (De te nem harcolni szeretsz, hanem nyerni. Bár kétségtelen, hogy stílusosan veszíteni is megtanultál.Úgyhogy felesleges a világ jobbításáért küzdő örök forradalmár szerepében teszelegned, a harc egyszerűen előfeltétele a győzelemnek. Ez abból is látszik, hogy előszeretettel támadtál meg olyanokat, akikről nyilvánvalóan látszik, hogy nem a te súlycsoportod. Ha az ember tényleg játszani akar, akkor nem ül le olyannal sakkozni akinél 500 Élő ponttal erősebb.
Mindez persze csak az első látványos kivonulásodig eltelt időszakra vonatkozik, mert azóta inkább a egyedüllét az alapmotívum. (Talán ezért jön be neked annyira blog. ?) De ez megint tök normális, mert a filozófia egy ilyen műfaj. Ha valaki ezt jól csinálja, akkor szükségszerűen egyedül van. (Persze fordítva még csak véletlenül sem igaz! Mindig is elég sok "megnemértettzseni" volt, de így utólag visszanézve, kb. 2 és 20 között ingadozik a mostmármegértettzseni/évszázad arány.)
--- Fasza. Írtam húsz kilométer szöveget, (morticia majd panaszkodni fog, hogy elfárad a keze scrollozás közben) és megmagyaráztam kb. az eredeti szöveg felét. Kéne még írni
- a szavak amortizálódásáról (ez kb. annyi lenne, hogy a fenti szöveg jórész a levezethetőségi igazságfogalmat használta. ugyanezt végig kell vinni a megfelelésen alapulóra is / a jelölet helyett a jelentéssel foglalkozni, / ahol szavak jenetése, a társadami konszenzusból ered / kooperatív és versengő hozzáállás.
- a másik értelmezési rétegről, régimódi bölcsész stílus válságáról (publikációs kényszer/ a természtet tudományok módszereinek és normáinak majmolása/ majd az erre adott válaszok: az analitikus és a kontinentális irány)
- meg arról, hogy az idealista intellektuális igényekről nem kell ugyan lemondani, ha ezeket a privát szférára tartozóként kezeljük. Az "általános műveltség" társadalmi szintű emeléséért kizárólag nagyonis realista gazdasági és politikai szempontok miatt lehet szükség.
... és üvöltözik a bokorból: "Na mi van? Miért nem harcoltok? Gyávák! Megfutamodtak!" Majd meghúzza a cujkás üveget a győzelmét megünneplendő.
A nyugalom és az unalom együtt járnak. Nekem ez az attitűd nem jön be. Egyrészt túl könnyű pálya, másrészt ha az ember nagyvonalúan lemond mindenről, akkor egy idő után nem marad semmije.
rájöttem: http leginkább egy második világháborús japán bozótharcoshoz hasonlít, aki még '68-ban is kibiztosított puskával, ordítva veti magát mindenféle békésen legelészô geodétákra, útépítô mérnökökre, különféle arrabóklászó turistacsoportokra. amikor pedig közlik vele, hogy már rég vége van a háborúnak, akkor gyorsan visszaszalad a bokorba, nehogy hazavigyék.
egyébként meg nyugi: továbbra sincs semmi gond a szavak súlyával vagy éppen súlytalanságával. mindig csak az attitûdök számítanak. ezenkívül teljesen érthetô, sôt kifejezetten egészséges dolog, ha az ember idônként bele-beleun valamibe, és másvalami után néz.
Én értem is amit írsz meg nem is, de így van ez rendjén szerény véleményem szerint. Miért is kéne, hogy mindenben egyetértsünk? Ellenben sokhelyen érthetlenül fogalmaztál, ami teljesen korrekt ebben a szövegkörnyezetben, így este 11 óra tájt!
Azt meg már meg sem említem, hogy kétszer válaszoltál ugyanarra a hozzászólásomra, ami teljesen értelmetlen, ugyanakkor érthető!
Halihó buki! Hogy ityeg a fityeg? Most olvasom gonzalo.freeblog.hu -nál, hogy nincs a világon az a pénz, amiért ő leszopna egy lovat. Férfit igen, de lovat nem. Te elég logikus, racionális pasi vagy, gondolom tudsz mondani egy reálisabb összeget, amiért megtennéd. Úgy tudom, hogy a csődörök elég hamar élveznek el, légyszives ehhez mérd forintálisan (vagy Euroban) az igényeidet. ÁFÁ-san, nehogy rákúrj a végelszámolásnál.
ez így van, valóban monológokat irkálok itt.. a hozzászólókat (mint te) csak eszköznek használtam.. sőt, kicsit be is nyaltam neked, elég elvtelenül.. poénokat is írhatnék, például kibaszott jó értelmetlen hozzászólásokat, de akkor nem bedögleszteném ezt a topikot, hanem élénkíteném, ami elég szar érzés lenne nekem.. viszont egyre inkább rá kellett döbbenjek, hogy a topikok bedöglesztéséhez nem kellek én, nálam sokkal jobban csinálják a természetes nickek.. "nem tudják, de teszik", hogy marxszal dobálózzak.. ez életem egyik legnagyobb szájbercsalódása:((
A szavak (és szintaxisok) amortizálódását nem értem. Bizonyára azért nem, mert számomra evidencia. Ha egyre gondolunk és nem valami epheszoszi célozgatás, ködös utalgatás a részedről, mert azokat rutinból lépem át. Ezek az úgynevezett célozgatások nagyon kezdenek terjedni, most is van egy blogger, akinek egy mukkot nem értek az üzenőhalából, se a bejegyzéséből, csak célozgat, célozgat.
Naná, hogy amortizálódnak a szavak és szintaxisok, ezért kell állandóan lerombolni a konstrukciókat és újakat keresni. A szemétállat-geciláda-tetvesbuzi 'deadcrow'-val lényegében ezt csináltuk. Ezért sikerült valamit összegrundolni, ezért nem sültünk be, holott teljesen szegregálva voltunk. Nézd meg a karácsonykor írt blogomat (a honlap.tk -n a 'dátummaszturbációs felfrissülések'-ről jutsz el hozzá), semmi mással nem szórakozok, hogyan lehet egy dekonstrukciót létrehozni, hogyan lehet az úgynevezett racionalitás elől menekülni, amiből valami értelmes összejöhet, egy új racionalitás. Össze is jött, mert tálcán kínálta a szisztéma, hogy olyan linkeket alkalmazzak, amikre nem kell ráklikkolni, és így az egészből a formai kísérlet lett a lényeges, nem a tartalom, szerintem azzal lehet majd valamit kezdeni. (Elmúltam negyven éves -- hogy finoman fogalmazzak --, nekem trenírozni kell az agyamat, ezért szórakázok ilyesmikkel, mielőtt valaki a kelleténél őrültebbnek nézne, az egész Index Fórumos ténykedésem oka is ez.)
Az extrémitásnak épp az az értelme, jelentősége, hogy elősegíti a paradigmaváltásokat. Kis paradigmaváltásokra gondolok, olyan mindennapi életet és gondolkodást átszövőkre. A blogszférában ennek különös jelentősége van, mert ott magára van hagyva a közlő és a besülésnek sokszoros az esélye a mindennapi vagy digiális kommunikációhoz képest. Ezért a legtöbb blogger katatonná is válik. Azért válik katatonná, mert néhány jól bevált sablonba kapaszkodik és a végén mindig ugyanazt írja. Nem meri felrúgni a saját rendszerét. Ugyanakkor épp ezért tisztelem a blogerek egy részét, pokoli vívódásokon mennek keresztül, mit írjanak, hol a kiút? Ehhez képest az a gányolás, ami az úgynevezett 'társalgási fórumcsoport'-ban folyik (nem tudom leírni röhögés nélkül), ez a szellemi tompultság és katatonia számomra értelmezhetetlen. A 'morti'-ra pölö azért őrjöngök, mert elég értelmes és jókedélyű, invenciózus nő, viszont itt kábé 4 sémát (lehet, hogy sokat mondtam) 'variál'. Miért nem hatot? Vagy esetleg nyolcat? Ilyenkor azt az ellenérvet szokták felhozni, hogy nem érnek rá. Jó, de akkor minek írnak? Elég meghökkentő lenne, ha egy blogger azzal védekezne a szar blogja okán, hogy nem ér rá. Szóval ezeket én nem értem. A 'myo'-t azért (is) kedvelem, mert ő legalább megkísérel valamiket lerombolni, újraépíteni, megkísérel a gondolatokkal játszani, még ha egyre kevésbé sikerül neki ebben a képtelen közegben.
A szavak kivszéséről, elkopásáról, amortizálódásáról van egy nagyon jó topi a Tasztalon, a 'ki tud nagyobb közhelyet mondani?' (valami ilyesmi a címe -- főként az első egy-kétezer hozzászólás az érdekes). Ha erre gondolsz. Vagy egy honlap, a http://szerintem.dreamworld.hu/ . Kurva jó. He ilyesmikre gondolsz. Hm?
persze, hogy nincs baj, a saját topikomat úgy offolom szét, ahogy akarom, gondolom én.. szerintem többnyire másét is, mert ezek a topik szerkezetileg lehetőséget adnak, hogy a pípölkék átlépjenek hozzászólásokat és minden offolásszerűség ellenére nyugodtan disputázzanak, ott vannak a visszahivatkozások, kihez szól stb.. ezért nem is értettem soha, miért moderálnak offolásért.. kivételt képez persze, amikor a hátétépé negyven nickkel nyomul be egy topikba vagy éppen hatvannal.. úgy tényleg jó távolra esik az előző aktuális hozzászólás..
szóval nincs baj, főként, ha már szanaszét offolták ezt a topikot olyan értelmetlennek vélt gagyiságokkal, amiknek vajmi köze van a topikhoz.. az első pár száz hozzászólásban volt néhány épkézláb idétlenség, aztán nyekk.. ezt a topit azért szerettem, mert elég jól megmutatta, hogy az agyonszocializált egyenemberek mennyire képtelenek kizökkenni a gondolati sémáikból.. képtelenk úgynevezett 'értelmetlenségeket' kitalálni, csak olyasmikkel tudnak operálni, amit belevertek az agyukba.. asszociáció 0, olyasmit nem tanítanak az isiben..
azért van ennek jó oldala is, ezért szeretem a porosz iskolarendszert, beidomítják a manuszkákat, és kibaszott sok precíz munkaerő jön ki, meg egy valag tudós.. divat ma a porosz iskolarendszert szidni, sznobok nagyon szeretik, gondolkodni már nem annyira szeretnek, azt már nehéz felfogni, hogy az összlakossághoz viszonyítva éppen a porosz iskolarendszert köpte ki magából a legtöbb jelentősebb tudóst és a legkvalifikáltabb hangya-munkaerőket.. szóval asszociációra nincs szükség, mint ahogy egy egészséges társadalomban teljesen értelmetlen hozzászólásokra sincs.. elforr a kávévizem, a kotyogót pedig leégettem, kurrrrrvaéletbe..
Egyébként semmi baj, mert én megértem, hogy nem tudja az ember bármikor mármelyik témához tökéletesen hozzáilleszteni a saját gondolatát, mert esetleg az egy olyan téma ami őt nem érinti meg teljes mértékben, de azért azt díjjazom, hogy a jószándék meg volt benned és végigolvastad a hozzászólásomat, amúgy meg már felkeltem és mákossüteményt reggeliztem!
A papagájom meg igen hangosan csipog a háttérben, hogy cseréljem már ki a vizét frissre!
Nem hiszem, hogy érdemes lenne végigolvasnod. Csak nézz bele! (Bevezetés, annak is különösen az utolsó néhány bekezdése, és néhol kezdj el olvasni egy-egy fejezet. A teljes megértéshez igen komoly logikai apparátus szükséges, (amivel mellesleg én sem rendelkezem maradéktalanul.)) Inkább a szándékot figyeld, ahogy ilyekszik minél pontosabban, de a formalizmus eszközéhez nem nyúlva, az elemi hétköznapi tapasztalattól nem elszakdva, viszont arra nem is hivatkozva, újra kézbe venni olyan "jól ismert" fogalmakat, mint a jelentés, igazság, ismeret/tudás, helyes következtetés, stb.
Viszont ha nem szembesültél még a problémával, amit a szavak leamortizáltsága kapcsán írtam, akkor tök felesleges akár csak belenézned is.
Nem olvastam, nem is ismerem. Remélem, nem megint arról van szó, hogy elfelejtik, olyan, mint filozófiai diszciplina nincs. Mára nincs. Ezt Foucault megpróbálta elmagyarázni Sartre-nek, mindhiába. Nem értette az öreg. Holott csak Hegelt kellett volna tisztességesebben olvasnia, az ő rendszere és a logikája arról szól, hogy a filozófiának vége van. Kierkegaard, Nietzsche és általában az életfilozófiák irányába puhatolózók ezzel tisztában voltak. Marx pláne. Vagy később Bergson is stb. Aztán Husserl (a logikájába belegabajodva) és különösen Heidegger elfelejtette a 19. századot. Arisztotelésszel is leáldozott egyszer ez az iparág és az is kérdéses érdemes volt-e feltámasztani. Heller Ági néni komolyan filózik ezen, már idáig jutott szegény. Ettől még szeretem, nyolcvan felé közeledve kiáll a katedrára és akkora energia sugárzik belőle, hogy harmincasokat lemos. Lehet, hogy szpídel az öreglány? Nem. Csak nem tompult el, nem olyan langyos korba született bele, mint mi vagy különösen Te.
Amig fórumoztam, olvasgattalak néha másik fórumban, benned relatíve megbízok, ha azt mondod, hogy érdemes elolvasni ezt a Dummuet könyvet, kipróbállak. Akkor megnézem.
Ez a randalirozás alkat kérdése. A hőzöngés kiveszése pedig az elsivárosodó lelkek, az elsivárosodó világ természetes velejárója. Punnyadt egyenemberek. Én ezt egyáltalán nem tartom jónak, vagyis nekem nem felel meg, nincs ínyemre, ettől még tisztában vagyok vele, miféle korban élünk, leírtam már az előbb. A neoprimitívben is lehet vitalitás, és ez a kezünkbe kapott kép- és a hangkommunikáció, mint mondottam.
Másfelől mi semmiféle erős eszközökhöz nem nyúltunk, itt a sztori:
http://honlap.atspace.com/sites/sites080.html
Miért lenne erős eszköz egy 'Pénisz Sanya' nick? Viszont suttyók a delgomb mögül piszkosul el tudnak vadítani eleve instabil érzelmi világú értelmiségieket vagy félértelmiségieket. Ha ma megnéznéd miket moderáltak ki anno, nickestül, elképednél. Természetesen egy leendő IBM managertől, mint Te -- a bemutatkozásodban olvastam --, nem várom el, hogy háborúzzon, randlirozzon stb. De az se szerencsés, ha valakik az "igazságvágyukat" delgombbal érvényesítik olyan emberekkel szemben, akiknek egyszerűen csak más a habitusuk. Soha nem írtam le, most megteszem. Én azon akadtam ki a Kávéház inkorrekt moderátori szétverésénél, hogy nem derülhetett ki, mi lett volna belőle sztalinista terror nélkül. Biztos, hogy lepusztult volna, csak nem mindegy miként. Elnézést, de unom az egészet. A Kávéház engem a régi Ifjusági Parkra emlékeztetett, ahová nem lehetett farmerben bemenni. Ennyire egyszerű az egész. Egy ilyen szándékot érvényesítettek a gerontakraták. Nna, már kezdem felhergelni magam, úgyhogy kiszállok.
Az egyik bloggertársam figyelmeztetett rá, hogy mit tökölök ezeken annyit, régen jó volt a Fórum, ma meg szar. El kell menni és kész. Csak sajnos néha -- egyre ritkábban -- berúgok és akkor randalirozok egyet. Kit zavar? Engem!!!
Azért jó így írogatni éjszaka, másnaposan, már kezdem érteni a mortit:))
Lehet, hogy a Nyíri okosabb, mint én (például élőszóban mindenkit lehengerel, kivételesen jó formállogikai és szofisztikai érzéke van -- egyébként a másik végzettsége matematikus), lehet, hogy a Nyíri tökéletesen tisztában van vele, hogy nem érdemes gondolatokat publikálni, hiszen úgyse értené senki. Nem erre hajaz, másra. Néha gyanakszom erre. Ettől még a begyöpösödöttségei elég konokak (az utóbbi időben egyre inkább, IRL is). Például olyanokat előadni, súlykolni, hogy Texasból bárki olvashat Arany Jánost és Dunabodányból Platónt, ez komikus, ilyesmit egy kereskedelmi szakközépiskolás diák is tud, evidencia neki, ám természetesen szarik rá és inkább csetel, blogozik, szexszájtokat néz, elsősorban azért, mert az kép, videó és hang.
A Nyíri olyanokat vall és terjeszt, hogy ma már a napi sajtó is elérhető a neten és ez milyen fasza. Azért azt végiggondolhatná, hogy ebben semmi fasza nincs, mert a nyomtatott sajtó az összeomlás szélén áll és a net nem arra teremtetett, hogy ezt az összeomlást közvetítse monitoron. Röhej. Egyébként egy 'blogkutató' -- nem keresem vissza, hogy e-media.freeblog.hu vagy klog.freeblog.hu -- kábé egy hónapja vetette fel lényegében ugyanezt, vagyis a netes újságok a nyomtatott sajtót majmolják és nem igazán élnek a net adta lehetőségekkel. A nyomtatott sajtó majmolásától függetlenül is a net komoly identitászavarokkal küszködik, aminek szerintem egyik oka a nem elég hatékony sávszélesség. Ez a gond évek alatt meg fog oldódni és mint az eredeti firkámban ide röffentettem, úgy érzem, hogy a kommunikáció az audiovizualitás felé fog elmozdulni, beleértve a blogokat is. Mi más felé mozdulna? Vagyis ez a súlyos indentitászavar oldódni fog.
Amikor magánemberek a videó-mobil-net-marokkumputerükkel egyre agilisabban közölhetnek, publikálhatnak, életérzést nyilváníthatnak a neten (itt megint a blogokra gondolok elsősorban), ez önmagában is egy forradalom, de a forradalom másik része, hogy mindez gerjeszti a sávszélesség bővítését, száz milliók kapcsolódnak rá egyre inkább a privacyjükkel erre a bizniszre. Igen, bizniszre. Mert miről másról lenne szó?
A Nyírivel mindössze egy ponton vállalok közösséget, és ez a globalizációpártiság. De ő ezt is könyvszagúan képzeli el, nem tudok mást mondani rá, minthogy maradi.
Tudomásul kell venni, hogy a mi világunk egyre inkább egy neoprimitív, kommunisztikus világ, akár tetszik akár nem. (Elég csak szétnézni itt a fórumokon:)) Ennek a világnak köze nincs a betűhöz, a szóhoz, az értelmes mondathoz, a gondolathoz és főként ennek nyomtatott verziójához.
Mint írtam, semmi baj nincs, ott a kép, a mi korunkban a mozgókép is, ott a hang. Nagy civilizációk éltek ezekkel a kommunikációs lehetőségekkel és eszük ágába nem jutott, hogy leskribáljanak mindent, pláne még olvassák is. Legalábbis nem tömegesen.
Mondok egy érzékletes példát. Elmész Sziámi koncertre, ami tetszik a mobiloddal levideózod, ott a hang, rámondod az érzésedet, a társaságodra is rázummolsz, és ha netán bölcsész diplomád is van, néhány karaktert is odapötyögsz, mondjuk tizet, aztán felnyomod blogba, hadd nézegessék a cimbik, barátnők mit érzel, milyen a világ számodra und so weiter. Én kissé leegyszerüsítve ezt értem blogforadalom alatt, efelé halaldunk. Úgy érzem, győzött a blog! Ez egy éve nem mertem volna leírni.
Itt a fórumokon pedig és másutt is a világban folyik ez az egyre gagyibb, már-már értelmezhetetlen csetelés, ami megint csak természetes, ilyen ez a világ. Kissé utópisztikusan remélem, hogy egyszer megpillantom egy blogban mozgóképen rali macskáit és ralit is, ahogy a video-mobil-komputerével hulla részegen hadonászik és végre közölni tud valamit. Az üzenőfalába pedig be fogok nyomni egy emotikont, ami szmájlijel lesz:))
Őszintén szólva valami kioktatós szövegre számítottam Nyíri munkásságát illetően. (Azt persze tudtam, hogy ismered) Ehhez képest a "szemétállat" kifejezett pozitív megnyilvánulás a részedről. (Legalábbis én így értékelem.) Nem gondolom, hogy alulmúltad volna, csak megjegyeztem, hogy a stílusa nagyon hasonló. Egyébként a stílust idejétmúltnak tartom, de ezzel Nyíri is tisztában van. Mondja is magáról valahol, hogy ő egy régimódi bölcsész.
Őszintén szólva én megértem, hogy nehéz időket éltetek a forradalom alatt, de talán lassan le lehetne tenni a fegyvereket. Becsszóra, nekem még egyetlen zubbonylelkű moderátorral sem sikerült összerfutnom, sőt a nyomukat sem láttam. Momentán béke van, nyugi van és persze tunyulás, tétovázás.
Nem a szabadság hiányzik itten, hanem a súlya a szavaknak. Az veszett el alapvetően. Amiben persze te is, meg a régimódi bölcsész stílus is igencsak közreműködött. Olyan magától értetődő természeteséggel használtátok mindenhol, de tényleg mindenhol, a korábban megbecsült, féltve őrzött szavakat. Olyan lazasággal, és cinizmussal vegyes fölényeséggel, nyúltatok azonnal a legerősebb eszközökhöz, hogy azok mára teljesen elkoptak, és mindenki csak nevet rajtuk.
Szóval szépen feléltététek a családi ezüstöt, és erre most jössz számonkérni rajtunk, hogy micsoda igénytelenség, hogy műagyag pohárból isszuk a sört, egyen-hambugert eszünk, és súlytalan szavakból csak súlytalan szövegeket fabrikálunk.
De szerintem a többség ezt átlátja, és nem hőzöng, hogy "Jaj mivé lett a világ!". A régimódi bölcsészek szépen visszavonultak a könyveik közé. Nyomják a filológiát, meg a történeti megközelítést orrba-szájba, de igazából az ábrándostekintetű bölcsészkislányokat és a kultúrsznobokat leszámítva senki sem kíváncsi rá. Az új fiúk meg próbálnak új szavakat keresni. Csakhogy piszok lassan megy, mert elég alapos volt pusztítás. (Komolyan mondom, nézzd már bele, hogy milyen keserves aprómunka egy-egy szó jelentést visszaguberálni a romhalmazból.)
Oké, hogy le lehetne már feküdni, mert meg van ágyazva, na de fogat például még nem mostam meg amúgy is fáj a hasam, az Arsenal pedig nem is holnap játszik a Newcastle Uniteddel, hanem holnapután, pedig azt hittem, hogy holnap játszanak, de látom a livescore.com-on hogy holnapra van írva, még mindig fáj a hasam.
Nna, most józanon, még egszer, a francba. Az a Nyíri 'írás', amit belinkeltél kong az ürességtől, ha alaposan végigolvasod, ki fog derülni, egyetlen gondolat nincs benne. Kábé olyan, mint egy igazgató beszéde az évnyitón. Semmi több. A Nyíri nem ért a nethez, könyvszemléletűen fogja fel, ami ordas hiba, hiszen a net a vizualitásról szól tendenciájában. Ő képtelen tendenciákat meglátni, képtelen mozgásában szemlélni a dolgokat. 10 éve még a könyvszagú könyvtárszobákat siratta. Most hiába élteti (szavakban) a netet, ha pont a lényegét nem látja, az audiovizualitást. Ugyanabban a körben forog, a Gutenberg-galaxis csapdájában. Egy nemzetközi könyvtárszobának hiszi a netet egy olyan korban, amikor a fasz se akar már olvasni. A neten se, ugyebár.
A publicitás nem a betűk irányába tendál manapság, az aforisztikus megfogalmazások is a végnapjaikat élik, és ha ezt valaki akadémikus létére nem látja, az elvileg egy katasztrófa lenne, ha nem szoktam volna meg, hogy általában senki nem ért semmit, vagy félreért, de ez szintén természetes, hiszen nem a gondolatok korát éljük, hanem a képekét.
Nna, elég volt, a végén olyan leszek, mint a Nyíri. Ráadásul józanon nem is szabadna írjak ide. Pá!