Időnként olvasgatni szoktam ezt a topikot, mivel aug. végén én is megyek Sartiba. Egy csomó hasznos dolgot tudtam már meg, de mondjuk lenne még pár kérdésem. Lehet, hogy korábban már volt ezekről szó, akkor bocs. Szóval mi úgy gondoltuk, hogy mivel apartmanban fogunk lakni, viszünk magunknak kajaféléket, de nyilván ott is venni kell majd néhány dolgot. Mennyivel drágábbak kb. az itthoni árakhoz képest az élelmiszerek? Nem kell persze pontosan vagy részletesen, csak nagyjából. Meg azt, hogy érdemes-e elvinni a mobilt vagy fölösleges, mert nem lesz térerő? Ez a család szempontjából fontos. Most hirtelen ennyi jutott eszembe, majd ha még valami beugrik, akkor megkérdezem, hátha tud valaki rá válaszolni.
Köszi!
Sarti előtt, közvetlen a "narancspart" mellett is van camping, sőt nem messze onnan van egy nagy camping (azt hiszem a neve Kalamitsi, vagy valami ilyesmi), itt van a környék legnagyobb búvár központja is. Ahogy Nikiti felől közeledsz Sarti felé az út mellé mindenüt fel van festve egy reklám "Africafe", ha jól emlékszem, ez is abban a campingban van.Egyébként Sarti után is van camping, de, ha igazi "campingfeelinget" akarsz, akkor ott a narancspart. Tele vadcampingezővel, a táj csodálatos, csak infrastruktúra nincs semmi, kivéve két kantinának nevezett teherautót. Viszont óvatosan kell közlekedni, mert mindenfelé "aknák" vannak telepítve.
Sarti valóban a környék legolcsóbb helye, akár merre mentem mindenütt drágább volt az élet. Kiváncsi vagyok ez meddig lesz így? Kérdeztem a görög házigazdát, hogy jövőre az olimpia menyire drágítja meg Sartit, azt mondta nem hiszi, hogy ott érezhető lesz, mert messze van Athén, Szalonikiben pedig kevés rendezvény lesz, hát majd kiderül.
Sarti előtt, közvetlen a "narancspart" mellett is van camping, sőt nem messze onnan van egy nagy camping (azt hiszem a neve Kalamitsi, vagy valami ilyesmi), itt van a környék legnagyobb búvár központja is. Ahogy Nikiti felől közeledsz Sarti felé az út mellé mindenüt fel van festve egy reklám "Africafe", ha jól emlékszem, ez is abban a campingban van.Egyébként Sarti után is van camping, de, ha igazi <> akarsz, akkor ott a narancspart. Tele vadcampingezővel, a táj csodálatos, csak infrastruktúra nincs semmi, kivéve két kantinának nevezett teherautót. Viszont óvatosan kell közlekedni, mert mindenfelé "aknák" vannak telepítve.
Sarti valóban a környék legolcsóbb helye, akár merre mentem mindenütt drágább volt az élet. Kiváncsi vagyok ez meddig lesz így? Kérdeztem a görög házigazdát, hogy jövőre az olimpia menyire drágítja meg Sartit, azt mondta nem hiszi, hogy ott érezhető lesz, mert messze van Athén, Szalonikiben pedig kevés rendezvény lesz, hát majd kiderül.
Az apartmanok szegényes felszereltsége szerintem lehet, hogy görög specialitás /vagy csak mi választottunk túl olcsó apartmant. Egyébként jól jött volna még a konyhában egy szemetesvödör a fürdőszobában pedig egy lavór a mosáshoz, mert ezek sem voltak.
OFF
Tavaly Spanyolországban az apartman konyhájában komplett gáztűzhely volt sütővel, akkora hűtő, hogy én is beköltözhettem volna bele és annyi rozsdamentes edény, hogy kiválogattunk belőle 4-5 db-ot amit használtunk, a többit pedig félre tettük.
ON
Hűtőszekrénnyel kapcs.ban: a Viennában a mi hűtőnknek csak a fagyasztója müködött, a normál részében kellemes szobahőmérséklet uralkodott. Jelzésünkre a tulaj jő és bedugja kezét a hűtőbe,majd azt mondja jó az csak túl gyakran nyitogatjuk az ajtaját és nincs ideje lehülni.
Tettünk a hűtőbe egy hőmérőt, amit vittünk magunkkal és másnap megmutattuk neki, +20 fokot mutatott. Kicsit morogva szerelőt hívott és megjavíttatta.
Csak hogy én legyek az ötszázadik.
Félre a tréfával, tényleg minden appartman felszereltsége eléggé szegényes.
Szerintem a magánházasok kivételével, ami inkább Horvátországban van, mindenütt ez a helyzet.
De azért ami kell, az van.
Én például ismervén a helyzetet, vittem egy teflon edényt, mert tudtam hogy sokszor fogok halat enni.
Ez csak egy példa.
Egyébként ami hiányzott, nem voltunk szivbajosak és kértünk a tulajtól.
A hütő is kicsinek bizonyult.
Büntetésből a sört a gazda hütőjébe vittem.
Estenként "megkinált"
Szia Katity!
A Vienna konyhai felszereltsége meglehetősen szerény,1 lábas 1 serpenyő, merőkanál,valamint tányérok evőeszközök poharak és bögrék, szigorúan csak annyi db ahány fős az apartman. Ezért ha komolyabb főzésben gondolkodsz, akkor vidd magaddal a kedvenc késed, fakanalad, vágódeszkád, sajtreszelőd stb... , mert ilyenek nincsenek.De lehet, hogy a kedvenc lábasodat és teflon serpenyődet sem túlzás elvinni, attól függ, hogy mivel utaztok és mennyi időre s persze, hogy miket akarsz főzni. Egyébként egy két főzőlapos villanytűzhelyen kell megoldanod a dolgot, a hűtőszekrény pedig ez alá van beépítve.
A parton a napernyő, vagy a napszúrás kötelező!
:-)))
Egy biztos van: Sarti után, az új rész előtt, az út baloldalán. Lehet látni az útról. Sarti előtti 15-20 km-en legalább 3-4 kemping van, igaz, onnan macerásabb bemenni Sartiba meg vissza, viszont egykét sörrel is simán le lehet vezetni a távot :-)
nagyon sok camping van sarti előtt és után is....ha ráér esti akkor teszek fel egy autós térképet amin jelölve vannak:))))
medúzát én egy hét alatt egyetsem láttam....pedig nagyon figyeltem őket:)
Nemrég voltunk Sartiban kocsival. Ott Camping nincs (de vadkempingezőket láttunk), de a közelben van több is. A Sitonia félsziget keleti partján, Sarti-ig két vagy három camping található. Valszleg, Sarti után is vannak még. Többet nem tudok kempingügyben.
Üdv mindenkinek!
Most jöttem haza két hét Sartiból, hát azt hiszem aki ezt a topicot olvassa az tudja, hogy miért lennék még mindig ott szívesebben. Újat már nem tudok írni, hisz már mindent leírtatok Sartiról. Egy éttermet ajánlok mindenki szíves figyelmébe. Igaz, hogy ez nem Sartiban van, hanem attól kb. 8-9 km-re, ezért inkább az autósoknak, esetleg mopedosoknak ajánlott. Az étterem Sikia tengerparti részén található. Sartiból elindulva a félsziget csücske felé, kis idő múlva lesz a Sikiai bekötő út jobbra, itt tovább kell menni egy kicsit majd balra lesz egy út Sikia beach felé itt kell bemenni és addig menni még az út kétfelé nem ágazik, na itt jobbra kell tartani, egy nagyon hirtelen emelkedő következik, majd ugyan ilyen lejtő. Itt találunk egy kis öblöt és egy éttermet, de ez még nem a mi éttermünk. Tovább kell menni megint lesz egy emelkedő és lejtő konbináció és már megis érkeztünk. Itt is egy kis öböl található, csak itt három étterem van. Amit én nagyon tudok ajánlani mindenkinek az az első a neve "5 steps in the sand" remélem jól írtam az angol nem az erősségem. Egyébként már a főút mellet is kivan táblázva. Egy kicsit drágább mint a Sartiban lévő éttermek nagy része, de szerintem megéri. Aki szereti a tengeri herkentyüket annak ajánlom, hogy próbálja ki. Kérjetek magyar nyelvű étlapot, van egy kezdetleges, de használható. Minket először görög ismerősök vittek oda és ők kérték az ételeket, aztán utánna már önállóan mentünk. Az étlapon nem szerepel egy úgynevezett "ortef" tál ami főleg előételekből áll, de szerintem símán elmegy főételnek is. Mi négyszemélyre kértük, de négyen nem nagyon bírtunk vele. A négyszemélyes tál 30 euróba került, Több fajta saláta, hal, polip, tengeri fű, rák, stb. van rajta és nagyon finom. Mmmmmm összefutott a nyál a számban, ezért mostmár megyek kajálni. Mindenkinek jó étvágyat és jó nyaralást. Éljen Sarti!!!
Jelentem vagyok, az, hogy nem irok csak azt jelenti, hogy sajna nincsenek ilyen kellemes Sartis élményeim, mint nektek :)
De jó olvasni a friss élménybeszámolókat, erösen gondolkodom, hogy szept környékén egy 1 Sarti még be lesz izzitva, csak úgy "nehogymáne" alapon :)
Az anyagot küldd nyugodtan, ha otthon leszek (jelenleg Bécs), akkor felrakom örömmel!
Szia Katity,
A 42-es hozzászólásban megtalálod a Vienna felszereltségének részletes leírását. Amikor mi voltunk, jópár medúzával találkoztunk, de akkor ez úgy tűnik, szerencse kérdése. Fák sajnos nincsenek a parton (illetve a Narancsparton vannak, de ott is csak a parttól távolabb), úgyhogy napernyő erősen ajánlott.
Üdv mindenkinek!
Egy 8-10 fős társasággal készülünk görögországba, felmerült Sarti, mint egy lehetséges uticél. Mindenképp sátorozni szeretnénk, nem az olcsósága, hanem a hangulat miatt. (Meg aztán 10 embernek apartmant találni egy helyen...)
Szóval a kérdésem az lenne, hogy akadnak-e kempingek azon a környéken, netán közvetlenül a falu mentén?
Nem tudok a Vienna felszereltségéről mit mondani, de a medúzákkal kapcsolatosan megnyugtatnálak, mi egyet sem láttunk. Nem tudom ez mitől függ (mármint hogy vannak-e vagy sem), úgy látszik szerencsénk volt.
Sziasztok!
Sartitanilla,a képek és a leírás mesések, ingerlőek már alig várom,hogy ott legyek!Pénteken indulunk,addig egy örökkévalóság!Kérdés:a Vienna milyen szinten van felszerelve?Lábas,meg ilyenek ugye vannak?Megijesztett a medúzák szerfelett gyakori emlegetése is-azért ugye nincsenek olyan sokan???Ja,és a parton vannak fák,vagy csak a napernyőben bízhatik az ember?Köszike!
Katity
Igen, erre én is rájöttem, éppen ezért voltam elég pipa. Szerencse, hogy nem fizettünk ezért az útért, mert ajándékba kaptuk a többi fakultatív kirándulás mellé. Csak bosszantott, mert annyi szépet hallottam a Narancspartról, szerettem volna látni is.
Narancspart hajókiránndulás - na ez nem jött be. A hajó nem a parton köt ki, úgy kellett kiúszni, ráadásul a part sem a narancspart volt, csak egy közönséges, nem is különösen szép öböl. Idegenvezető nem jött velünk, így azt sem tudtunk, merre kellene elindulnunk.
Szerintem rossz helyen voltatok. A Narancspartnak semmi köze a narancshoz, viszont szinte mindenki, aki járt arra, azt mondta, hogy "ez kuuuuurva jó!" :-)
Mint említettem vasárnap jöttünk haza és nagyon jól éreztük magunkat. Kifelé 21 óra alatt kiértünk, ami rekord. Nagyon jó volt, hogy sok információval rendelkeztünk előzetesen. Ezzel kapcsolatosan: Összedobtam otthon egy kis utikönyvet, illetve a párom kicsinosította a Sarti térképet. Tudtok valamit Imhotephről? Ha neki elküldöm fel tudja rakni az oldalra? Tervezem, hogy kibővítem a kint tapasztaltakkal, de mivel ki tudja mikor leszek vele kész, addig is elküldeném, hátha tudja valaki használni.
További infok a most indulóknak:
- vigyetek aprót WC-re az útra, 20-50 centeseket, 1 euróst, mert kell.
- A Stelistában voltunk és kellemes meglepetés volt, hogy volt az apartmanban ventillátor és szúnyogháló.
- Zöldséget ne boltba vegyetek, hanem teherautóról, ami vagy délelőttönként járja a falut, vagy este 1/2 10 körül árul a parkolónál.
- Kóstoljátok meg a banánlevet, szerintem isteni! :)
- A falu újabb végén az Apollón hotellel szemben van egy bolt, ott a legolcsóbb a szupermarketek közül a zöldség, ha teherautóról nem kaptok.
A fakultatív kirándulásokról:
Elég sok kiránduláson voltunk.
Meteorák gyönyörű volt, de a térd alá érő nadrágot és a szoknyát nagyon komolyan veszik és nem igaz, hogy a kolostorban kisegítenek, mert csak a nőknek adnak hosszú szoknyát, a férfiaknak semmit. (A párom majdnem kint ragadt, végül egy kicsit lejjebb tolta a nadrágját, hogy térd alá érjen. Izgalmas volt:)
Thesszaloniki is nagyon jó, strapabíró cipő kell hozzá. Még itthon vettünk egy Halkidiki térképet, amiben volt Thesszeloniki melléklet, így sok minden láttunk, nagyon élveztük a felfedezést. A bazárban tényleg érdemes vásárolni, sikerült 18 euróra lealkudnunk egy nagy kagylót, ami sokkal drágább lett volna Sartiban.
Toroneosi hajózáson is voltunk, ez is nagyon jól sikerült. kulturálisan nem sokat ad, de a hajózás és a nyílt vizi fürdőzés élménye miatt megéri.
Narancspart hajókiránndulás - na ez nem jött be. A hajó nem a parton köt ki, úgy kellett kiúszni, ráadásul a part sem a narancspart volt, csak egy közönséges, nem is különösen szép öböl. Idegenvezető nem jött velünk, így azt sem tudtunk, merre kellene elindulnunk. Indulás előtt az idegenvezető azt mondta ne vigyünk napernyőt, erre a hajóról csónakkal kiszállították a csomagokat, akár vihettünk is volt. Szóval ezt csak busszal/motorral/kocsival ajánlom.
Mi vasárnap jöttünk haza Sartiból és azt mondom neked, ne foglald le itthon a szállást. Kint utánaérdeklődtünk, és tengerpartra néző apartmant lehet kapni egy hétre 45-50 euróért júliusban! Ha kell megpróbálok neked telefonszámokat adni, felírtunk egy párat.