Az én tapasztalatom is az, hogy ez a két fajta nehezen gyökerezik, a bordóból (mert hát az bordó sajnos), pedig már legalább 8 éve van, ha ötöt sikerült kigyökereztetnem, sokat mondok, szerencsére egy sikerült a nagy kifagyott pótlására. Igaz, mostanában nem is nagyon próbálom. A sárgák, akár szimpla, vagy dupla, mostanában kicsit több sikerrel jönnek be, bár az idén komoly metszés volt a duplánál és semmi eredménnyel. De a szimplák most sikerülnek.
-Tegnapelőtt bekukkantottam a Soroksári úti Oázisba, de megrémülve kihátráltam: ennyi atkás leandert még sehol sem láttam!!! Szürke levelű volt mindegyik, szinte könyörögtek, hogy mentsem meg őket,(rengeteg volt, egyet hazahoztam).
Elszomorító, hogy ez egy kertészeti (vagy enyészeti?) áruházban volt.
-Lehetek LÖTYE-tag? (39 év)
-Van egy mini leanderem (színe halvány narancsos), tavasszal teljesen vissza kellett metszenem és csodák csodájára megjelentek rajta kis bimbók. Lesem és fotózom...
Tavaly igértem már ebből a rózsaszínűből, csak nem tudom hova küldjem. :-)))
Mindenkinek adok aki kér valamelyikből(piros szaporítóanyagom van bőven ugyanis 2 van belőle:-) ), az indexes címem nem elérhető, és ezt a staff sem tudta megoldani, bár próbálkoztak, úgyhogy beírtam egy freemail-est, arra írhattok Nekem.
Ő a legrégebbi darabom, csak nálam 30 éve van. A férjem nagynénjétől örököltem.
Idén hozzáfogtam az ifjításába, azért ilyen fura. De csak óvatosan, nehogy ne virágozzék.:-)
Most kb méter magas, elágazásmentes, jól fejlett egyed, amihez eddig azért nem nyúltam hozzá, mert a virágra voltam kiváncsi. Jövő hónapban nagy valószinüséggel visszavágom, mert a bokros formát jobban szeretem. Akit érdekel belőle szárdarab, szóljon.
Szivesen adok, de csak ritkán ennyire piros. Kell neki a nagyon meleg, meg a táp, meg a sok víz. Ha alaposan megnézed ez a lilás alapszín, nem a bordó.
Itt van mindkettő közelről. Meg egy aki tavaly indult be, és a piros mögött az előző képen azok a gyerekek akiket nagyrészt AI-től kaptam.
Ez a fehér meg egy olyasmi meglepi amiről beszéltetek.
Felfedeztem ma a leanderek egyesével való átvizsgálása során ezt a rákgyanúsat. A héten már tettem fel rákgyanús deformált levelekről képeket,amire azt mondtátok,talán nem az. Ez viszont tutira annak tűnik,legalábbis nekem. Már nem tudom,honnét származik a kis leander,sajna ugye a jelöléseim lekoptak,így aztán a színét sem tudom,milyen lenne. Valószínűleg a kukába dobom,amúgyis atkás. Ja! Nálam az idén elég sok az atka. Mondhatnám azt is,hogy nem tudom kiírtani,pedig az előírtnál jóval erősebb dózisú Flumitével permeteztem vagy 5x, utána meg az összeset átfújattam BI 58-al. Nem értem,ezek az atkák miért nem pusztulnak el végleg:-( Elég jó a szemem,és könnyen észreveszem, pl. most is ezen a rákgyanúson láttam,hogy jópár darab atka mászkál.
A metszés egy eléggé sarkalatos pont, mert nem elég a sok fajta, annak ki is kell nézni valahogyan....
Azt már látom, hogy melyik az igazán formás - az enyémek nem -, de ezt kialakítani nagyon sok idő és odafigyelés, no meg szakértelem. Ahogy a nagyok mondják : "fejben már nagyon jó vagyok" : DDDDDDDDDDDDDDDD
De szépek! Én a lelkem kiteszem, hogy abból a meggybordóból valami formás dolgot kihozzak, nálam mindig annyira megnyúlik:-( Mint általában minden, mert nem tudnak körbe napozódni, hanem csak felfelé ágaskodni:-( Dehát valamit valamiért, a mennyiség a minőség rovására megy:-(((