Nem, hanem az évi rendes, nemzetközi, szabad téri, hőlégballon bajnokságon vettem részt ott akkor. Sajnos ezt nem sokan tudják Bélavárosban sem, hogy az a város évek óta otthont ad egy világszerte rangos nemzetközi ballon versenynek, ami szeptember végén október elején szokott zajlani, immáron hatodik vagy hetedik éve. Ennek a lufi versenynek a versenyközpontja szokott lenni ott, a háttérben látható Főnix tornaterem bal alsó tanács termében, ami az egyetemi krampusszal szemben van. Onnan pont rálátni arra a trili megállóra amit fotóztam. Egyébként itt jegyezném meg, most már többedszer, hogy jövőre hőlégballon világbajnokságot terveznek oda, Bélaváros környékére. Az idei verseny lesz a főpróba. Tessenek sokan álmélkodni a lufikon aki ráér és teheti, mert a részvétel is számít. A megfigyelők az érdeklődést is értékelik. Bocsánat ez itt a reklám helye volt, remélem nem rúgnak ki érte.
Amúgy a kérdésre visszatérve : az egyik ilyen lufi verseny vége pont egybeesett az Omega táncdalegyüttes zenekari beállásával, amikor ott jártak és ezért sikerült elcsípni néhány számot tőlük, teljesen élőben, a majdnem üres tornateremben. Szenzációs volt az élmény fény technika nélkül is!!! Szívesen maradtam volna még nézelődni/hallgatózni, de kizavartak.
Ez megin olyan "eszi-nemeszi nemkap mást" eljárás mint a már említett tv-csatornák. Most már járműtípust sem választhat az ember. A boldog volánidőkben még olyat is lehetett, hogy plédául csak a 23-as buszre veszek bérlet.
Az új buszon viszont télleg kellemes a klima, sőt néha szinte már hideg van. A közlekedésben globális hideglelés tapasztalható. Ha pl Budapestre c megy az ember végig légkondicionálásban részesül: új debreceni busz, intersziti, kombinó.
De minek is puffogok mikor nem is vásárolok bérletet, mert kerékpár. Havonta egyszer vagy annyiszor sem meg kibírom, hogy jegyet veszek.
Tudomásom szerint az a kutyus akit felküldtek a zürbe, az nem sokáig nézelődött, mert még az induláskor elpusztult szegény, de rendes a Mestertől, hogy hasonlatként meg adja neki a lehetőséget, hogy hátha mégse úgy vót.
Ö'öm és bodottág, hogy a Mester megkapta a túlóra bérét. Ritka szerencse manapság. Hol van rév Debrencenben?? Vám hivatal az tudom, hogy az a reptéren biztosan van.
Végre megtaláltam a jelszó parancsomat, most írok sokat, míg el nem felejtem megint.
Szerintem a debreceni trilira az olyan jármű, mint a pesti trolibusz, csak nem piros és nem áramszedővel működik, bár van rajta áramszedő. Ezt én megfigyeltem amikor ott c jártam egy éve. Íme le is fotóztam :
Ezúton üzenem Ipanema Gt.-nek, hogy a National Geografic-on samba iskolás műsor van/nemsokára volt, riói képekkel, nagyon szép lányokkal. Erre értem haza.
na ez ojan mint a kábeéltévé társaságok. hiába akarok kongrétan mongyuk eszt és eszt az té vét nészni a televizióban, ehejett előkell fizetnem az összes harminckettőre mongyuk. pedig pölö a szíenen nem is érdekel. de a jurosportkettő megigen. mer. ez nem fer. éscsak nézek mint a Lajkakutya a világürbe.
Én meg fordított szituációban részesültem: összvonalas bérlet eddig, mert se villanyost, se trilirát nem használtam, mindent elértem busszal. És most kongrét sok pénzért meg muszáj lesz, hogy kárba ne vesszen.:) Az új busz viszont suhan, kivéve a piroslámpánál, na meg a megálóknál is megáll absziuluter. Plussz klimaturizmus honol belül. És nem ellenőr van, hanem szekurity. Egyes áramvonalas buszokon meg be is mondják, hogy mi következik, sőt, monitorképernyőkön plusz láccik is a buszútvonal, jelöléssel, hogy hun c járunk.
Reggel láttam az utcán az uj debreceni buszt, ami igen szép. Csakhogy én már emberemlékezet óta a villamos bérletet részesítem előnyben. Igen ám de ez a kivételes lehetőség megszünt, mert most már csak különbejáratú villamosbérletet nem forgalmaznak. Helyette közel 6000 forintért kombinációs bérlet van, ami mindenre jó. Villamosra új és régivágású buszra, trilira miegymás. Igen ám, de mint már írtam én busszal nem közlekedem, mert nem jár oda ahová én megyek. Illetve ha Endréékhez megyek, akkor bicikli vagy egészségmegőrző séta. Most aztán nézhetek, mint kutya a világürbe, hogy van mindere jó bérletem, de minek? Az elmaradt túlórázási pénzem meglkaptam ami öröm és jól eső érzés. Csakhogy a plusz pénzt be kellett fektetnem az új bérletbe. Igy amit nyertem a vámon azt elveztettem a réven.