Minden a 2005 márciusában induló "A NAGY KÖNYV" program kapcsán: ötletek, vélemények, könyvajánlók és egyebek - amit akartok.
Könyvmolyok, tanárok, könyvtárosok, művelődésszervezők véleményét különös szeretettel várom.
Kérek mindenkit, hogy maradjunk politikamentesek, !
Indító hír:
http://www.kultura.hu/nkom/culture/literature/news/D999_news_59866.html
Talán meséltem már, 16 évesen tíz napig a briteknél tanulhattam angolt a sulim szervezésében. Általában külön tartották a mi óráinkat, de egyik nap néhány foglalkozásra beülhettünk a helyi (közép?)suli osztályaiba is. Szétszórva persze :)
Ahol én voltam, ott épp a Büszkeség és balítéletet elemezték, amit én akkor még nem olvastam, a sztorit sem ismertem igazán, a brit angolt sem értettem úgy, mint kellett volna - hálistennek nem kellett aktivizálnom magam. Arra emlékszem, hogy a tanár épp a lánykérős jeleneteket vizsgálgatta, hozzáadva a pemberley-i kulcsárnő adta jellemzést is - azt akarta kideríttetni az osztállyal, vajon mi vezetett Lizzy véleményének megváltozásához. Előzetesen már mind olvasták a regényt, az órán a tanár illusztrációnak mini-felolvasásokat használt, kiosztva a párbeszédek szerepeit (Darcy szerepét magára vállalta, alaposan zavarba hozva ezzel a Lizzyt játszó kislányt :))
Tanulság nincs, csak sajnálom, hogy nem tudtam akkor jobban angolul - és nem ismertem a könyvet.
Kérdés: ti hogyan kezdtetek el olvasni? Nem a megtanulásra, a rendszeres könyvfalásra vagyok kíváncsi.
Másik kérdés: a Jonatán Könyvmolyképzőről (így írják?) tudtok-e közelebbit?
Van most egy viszonylag új divat, a kooperatív tanulásszervezés, ez egyfajta csoportmunka, az is ilyesmin alapszik: kiscsoportban könnyebben szólal meg a csoport tagja. Egyébként egész jó módszer, mindenki kap feladatot, nincs lógás, csak az egész elég bonyolult, és ahogy elnéztem, egy órára legalább négyet kell készülni.
Most inkább az iskolák közötti csere folyik. :) Jól sikerült naplókat továbbadják nem az alattuk levő évfolyamnak, hanem ismerősöknek másik iskolába, így nem ismer rájuk a magyartanár. :)
Hát igen, szóval mégiscsak valami személyes munkát kéne a nyakukba sózni, olyat, ami nem másolható, kénytelenek gondolkodni. :)
Unokatestvéremék 4en voltak, a legidősebbnek én írtam meg anno az olvasónaplóját, aztán a testvérei onnan másolták mindig, csupán a rajzok tükrözték az egyéniségüket :D
(harmadszor írom ezt a választ, aztán mindig eltűnik valahova)
Az olvasónapló nem felvetés volt, csak eszembe jutott, hogy olyant is írattak velünk valamikor, aztán a végén mindenki jól a másikéról (khm, néha az enyémről) másolta...
Nekem is, és aztán megvolt az összes Benedek Elek mesekönyv ebben a hasonló kiadásban, és később mindig végig kellett olvasnom mindegyiket, hogy megtaláljam végre :D MÁig is van néhány mese, amit tudom, hogy olvastam, kb. a kötetet is sejtem, de nem találtam rá újra :(
Nekem az első "folytatásos" Benedek Elektől a Bűbájos története volt (A Vége jó, minden jó kötet utolsó harmadában vannak ezek a mesék, mint egy regény fejezetei :))
Ja és mind között a legkedvesebb mesénk a Benedek Elek gyűjteményeiből az Eltáncolt cipellőjű királykisasszonyok (vagy mi is a pontos cím) volt. (Hehe: azóta már egy nagy halom lukasra táncolt cipellőt dobtunk ki a valóságban is.)
Csak a felnőtteket rázzák meg a Grimm-mesék. :)) Kölkök hihetetlen jól tűrik az ilyesmit, egyáltalán nem kell félni. Mondjuk én a kedvenceimmel kezdtem, a Holle anyóval, a gyerekek mégis a Három kismalacot ismételtették megunhatatlanul. Biztos volt benne valami olyan motívum, amire a lelküknek nagy szüksége volt. (Erről is annyi jó elmélet van.)
Micimackó? Miért ne mehetne? Ovis korukban a lányaim visítva fetrengtek a januáros sztorin.
Kipp-kopp történetek gyönyörűek! A rajzok különösen! Azokat is imádtuk. Alsóban azután a Mary Poppins könyvek jöttek, alig várták, hogy megvegyük a következőt. (Pedig én gyerekkoromban nagyon utáltam...)
Csak félig off: szerintetek hány éves kortól lehet mesélni a gyereknek a Micimackót, tehát az eredeti könyvet? Gondolkoztam rajta a hétvégén, mert a kis unokahúgom imádja a Micimackót, úgy értem a Disney-féle rajzfilmeket és az ilyen stílusú könyveket (ahol ugye a kis alapsztorik és a szép képek a lényeg). Beleolvastam a minap az 'igazi' könyvbe, és azért nem vagyok róla meggyőződve, h. 4 éves gyereknek már mehet ez így. Én mondjuk gimis koromban ismerkedtem meg a Micimackóval és váltam egy életre rajongójává (a gimiben még Micimackó-versenyt is rendeztünk, megtanultuk a könyv összes versét...). Szóval mi a véleményetek?
Egyébként, ha az ifjúságnál maradunk, szerintem is az otthoni, a szülői példa és viselkedés nagyon meghatározó az olvasás szempontjából. Mondjuk ennek én az ellenpéldája is lehetek akár, de legalább sok mesét mondtak nekem gyerekkoromban, az biztos. Nem mindegy, h. mit hall a gyerek azért. Én legjobban (most az óvodás szinten tartunk még...) az Anni-Panni és Kipp-Kopp könyveket szeretem mesélni, és a gyerek is imádja őket. Kapott karácsonyra viszont egy hatalmas mesekönyvet, melyben 12 klasszikus gyerekmese van, gyönyörű rajzokkal, csakhogy a mesék szövege botrányosan rövid, és nem csak hogy a történtek nagy része hiányzik a meséből, de még a végük is más (pl. a Piroska és a farkas-ban a farkas nem kapja be a nagymamát, mert az előtte beugrott a szekrénybe, és Piroskát sem, mert az behívja a vadászt, és jól elviszik onnan a farkast...). Én már nem vagyok hajlandó ebből a könyvből mesélni, inkább megvárom, míg akkora lesz a gyerek, h. 'lelkileg' el tudja viselni az igazi sztori megrázó valóságát...
Jaj, ez nálam is nagy kedvenc volt. Egész elfelejtettem! :-)
Intim szférát nem szeretek sérteni, csak az enyém valószínűleg kevesebbet foglal magába, mint másoké, ezt több helyen jelezték már nekem. Legközelebb nyugodtan passzolj le és csak akkor válaszolj, ha nincs miatta rossz érzésed.
De azért maradj! Szívesen látunk (nem csak én;-)).
SOLYA, fura, de az első reakcióm az volt, hogy olyan dolgot kérdezel, ami szinte intimebb, mint, hogy mit szoktam a férjemmel csinálni mikor meztelenül összebújunk. Átlépve ezt, egyik kedvencem (igazán picúroknak):
Pitypang, a hiú oroszlán (Dandelion) - írta Don Freeman, fordította Göncz Árpád (1980)
A meseolvasás nagyon meghitt dolog, nem is tudom fogok-e tudni más könyvet beidézve írni erről, viszont mindenképpen szívesen olvaslak titeket.
Amikor én csináltam a tanítási gyakorlatot magyarból, a vezetőtanárnak volt egy szuper ötlete, amibe be tudtam szállni. Annak pont az volt a célja, hogy olvasásra neveljen.
Namármost. Az akadémiai álláspont az, hogy a magyaróra utat is mutat a minőségi irodalom felé, így mindenképpen marad a magas irodalom, még akkor is, ha a mai gyerekeket abszolút nem lehet megfogni a mostani kötelezőkkel. Esetleg az jöhet szóba, hogy a kronologikus sorrendet felcseréljük, így mondjuk nem 14 évesen kéne megküzdeni a görög drámákkal, meg az Iliásszal, amit vincere teljes joggal sérelmez.
Azt mondta a tanár, hogy nem mondjuk el senkinek (egyetemi módszertanosok), de ő most egy olyanba fogott, hogy azt mondta a hatodikasoknak, hogy mindenki hozza be azt a könyvet, amit karácsonyra kapott. Csinált belőle tematikus csoportokat: voltak kalandregények, holokauszt-irodalom és tizenévesek/család/romantikus irodalom. Ebből a 3 témakörből csinált 6 csoportot. A gyerekek sorra elmesélték a könyvük tartalmát egymásnak csoporton belül (jegyzetelni kellett) és mindenkinek azonos, általános kérdéseket kellett kidolgoznia a könyvével kapcsolatban (jellemzés, cselekmény, bonyodalom). A kis csoportokban viszont nagyon jól tudtunk dolgozni velük (általában ketten felügyeltünk az órán) és olyan dolgokat lehetett velük megbeszélni, mint a félelemkeltés eszközei, a feszültség szerepe, a szereplők egymáshoz való viszonyának változása a könyv során, jellemváltozás, narráció stb. stb.
12 évesekkel! Hihetetlen nagy élmény volt, irtó ügyesek voltak! És 5-6 másik társukkal szemben az olyanok is mertek véleményt nyilvánítani, akiknek az órán szavuk sem lett volna!
Az a szép az egészben, hogy egész sokan elkezdtek olvasni olyan könyveket, amiket ilymódon a társuk ajánlott nekik.
Elég időigényes volt, ha jól emlékszem 8-10 óra, de ha úgy nézed, hogy készségeket fejlesztettél (előadás, jegyzetelés, véleményalkotás, elemzés), olvasásra neveltél és még irodalmi szempontokat is ki lehetett hozni az összefoglalásnál, akkor megérte.
Egy regény feldolgozásának szerintem nagyon jó formája az, ha az órán konkrét részleteket elemeznek. Néhány oldal kiemelve, a szöveg segítségével válaszol a gyerek a kérdésekre. Az csak részletkérdés, hogy a szöveg az órán hangzik el vagy otthon kell elolvasniuk.
Láttam 14 éveseket dolgozni a Legyek urán (sajnos nem én tartottam, de nekem is volt jó feladatom). Amikor meghallottam, hogy mit olvasnak, majdnem eldobtam az agyam. De a helyzet az, hogy nagyon szépen dolgoztak rajta és nem lehetett elég gyorsan felszólítani őket, annyi volt a jelentkező. Igaz, ez pont a te felvetésedre nem jó példa, mert otthon kellett elolvasniuk (igaz, részletekben). Aki hamarabb végzett, olvashatott helyette mást. :-)
Lehet, hogy hajmeresztőnek tűnik, de én nem tartom lehetetlennek, hogy úgy kezdjenek el az iskolában egy regényt venni, hogy annak még ne legyen feltétele az, hogy mindenki olvassa. Persze életkortól is függ, de én most a kisebbekre gondolok. Részletek alapján jellemzési gyakorlatok, szituációs feladatok, bevezetés a korba. Te mit csinálnál? Akkoriban lehetett-e ezt? Miért nem? Stb-stb.
Közben pedig már olvasniuk kellene a művet. Akit érdekel, úgyis hamar kivégzi. Akit meg nem érdekel, az vagy tudna haladni lassabban, vagy csak részleteket olvasna (még mindig jobb, mintha egyáltalán nem olvas és a szövegértési készsége a béka feneke alá csúszik.)
Veled értek egyet. A Macs által felvetett olvasónapló a nagyhalál a gyerek számára: újabb nyűg.
Részleteket közösen olvasni és arról vitatkozni viszont remek ötlet. Lehet nekik filmrészleteket is bemutatni vagy eljátszatni velük 1-1 szituációt és így rávezetni őket a cselekmény feszültségére. Persze a történet végét irodalomórán nem tudnák meg, csak ha elolvassák a könyvet. :-)
A mai gyerekeknek valószínűleg azért nehéz az olvasás, mert az ingerek sokkal gyorsabban érik őket, az egész világ felgyorsult, meg a képzeletüket is nehéz lekötni, ha mindent előre megrágva kapnak (vö. tévé, PC játékok, Playstation stb.) A gyerek egyébként példakövető. Ha a szüleit látná olvasni, olvasna ő maga is. Ha a szülei mesélnének neki, alig várná, hogy ő maga olvassa a könyveket. de amíg tévé van a világon, egyszerűbb lesz ott megnézni egy érdekes történetet, mint hetek alatt kiolvasni.
A könyvtáros és irodalomtanár meg ha megfeszül, akkor se tud pótolni olyan dolgokat, amik nem jönnek a családból.
Szóval a Nagy Könyvvel akár a 20-30-s korosztályt is vissza lehetne vezényelni a könyvhöz, hogy a gyermekeinek példát mutasson. :-)
Én rövid részekre gondoltam, amiről azonnal lehet beszélgetni. Érdeklődést felkelteni, mint Seherezádé, de azután persze otthoni részeket is feladni.
Nagy Attila olvasáskutató tartott nekünk órákat, és ő azt mondta, hogy a legjobbak az olvasás iránti érdeklődés felkeltésére nagyoknál a rövid novellák, mert azok beleférnek egy órába, közös élményt is nyújtanak, meg nem veszi el a kedvüket az eredménytelenség: a lassú haladás, vagy hogy esetleg mire végére ér valami hosszúnak, rég elfelejtette, hogy is kezdődött. És nagyon hangsúlyozta, milyen fontos megvitatni mindig az olvasottakat.
Kicsiknél meg persze a szülő a felelős: minden este meséljen! Amennyit csak tud, fejből, de a felolvasós mesélés is jó, ha nem elég kreatív a mama. Meg az is, hogy lássa a kölök, hogy időnként a szülőhöz hozzászólni se lehet, úgy elmerül a könyvében. Szóval a pozitív minta...
Csak annyit fűznék még hozzá, hogy egy élményszerű előadás sokat tud számítani. Én pl. rém szívesen hallgatnám a déli harangszó előtti negyedórákat a Kossuth adón, ha ráérnék. Emlékszem, Hrabal könyvét Bánsági Ildikó olvasta fel, papíron egy hangot nem értettem az egészből, két perc alatt untam meg az egész könyvet úgy, ahogy van, de Bánságit hallgatni élményt jelentett, meg segített megérteni a szöveget.
Erről (teljesen off) az jut eszembe, h. gimiben abból állt az angol fakultáció, h. két évig heti két órában volt egy fiatal amerikai (Békehadtest) tanárunk is, nos az órák alatt hangosan felolvastunk egy ilyen amerikai zanzásított törikönyvet, amennyi belefért a másfél órába... Hát, nem is tanultunk meg beszélni, pedig két teljes évig minden héten találkoztunk anyanyelvi tanárral...
Még jó, h. a rendes angol órákon meg a tanárunk jól megtanított minket, csak így utólag azért sajnálom, h. ennyire elvesztegették azt a lehetőséget.
Igaz, az se sokkal jobb, amit irodalomóra címszóval követtek el a tanáraink (hogy kicsit ON legyek), a tanár lediktálta a vers/regény elemzését, amit meg kellett tanulni, magunktól kizárólag dolgozatban elemeztünk, ennyiben ki is merült a kreativitás... Aztán az egyetemen meg jól be van dobva az ember a mély vízbe, de azt hiszem, ennek ellenére sikerült helytállnom, csak aki nem született elemző, annak nagyon nehéz mindezt 18 évesen, magától megtanulnia.
Na mindegy. Ha az irodalomtanáraimon múlott volna, biztos nem szeretem meg az olvasást, szerencsére időben rákaptam az ízére.
Kötelezők közül két problémám volt összesen: az Iliász/Odüsszeia, ill. a Bovaryné. Előbbieket egyszerűen nem tudtam elolvasni, sztem nem 14 évesen kellene ezzel szembesíteni az embert. Persze azóta se voltam képes a kezembe venni, ez egy életre szóló élmény volt :-(
Hát, ez az együttolvasósdi nem tudom mennyire jó -- amerikai filmekben gyakran látni ilyet, hogy ülnek órán és hangosan olvasnak regényt/drámát/bármit akár gimis korúak is. Én mindig viszolygással nézem, mert rém unalmas lehet annak, aki sokkal gyorsabban olvas, mint a társai, a lassabban olvasók-felfogók meg lemaradhatnak. Vagy úgy gondoltad, hogy mindenki magában? Mondjuk a probléma akkor is fennáll. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg idő megy el vele, amit másra, értelmezésre, etc. kellene fordítani. Egy haszna azért van (és gyanítom, ezért alkalmazzák előszeretettel amerikai iskolálban): így legalább mindenki rákényszerül, hogy elolvassa. De pont ezt kéne máshogy elérni, nem?
Izgalmas részek együttolvasása rengeteg kötetlen beszélgetéssel? A gyerekek (is) rém szeretik a véleményüket kifejteni. Főleg, ha a véleményüket nem dorongolják azonnal földbe. Szóval lehessen negatív is, csak persze magyarázza meg, miért.
Szerintem Terry Pratchett azon regényei, amelyek a 100-as listára kerültek, elsősorban nem gyerekkönyvek. Írt ő kimondottan gyerekeknek is, ilyen a Manák Trilógia (Sofőrök, Földvájók, Szárnyalók). Én azért felnőtteknek is ajánlom, nagyon jók! T.P. nyelvezete elég bonyolult, egy nem elég lelkes olvasó az első néhány oldalnál simán feladja. Pedig ha egy kicsit tovább olvasna, pillanatok alatt úgy belefeledkezne a történetbe, hogy le se bírná tenni.
Tolkien regényei tényleg fantasyk, de bőven beleférnek a szépirodalom kategóriába. Főleg, hogy Tolkien nyelvészprofesszor volt, aki a Gyűrűk Urát eredetileg egyetemista diákjainak írta.
Én a gyerekeknek Böszörményi Gyula Gergő sorozatát ajánlanám.
Akkor szerintem arra is gyűjtsünk ötleteket, hogyan kellene a kötelezőket tálalni, hogy ne vegyék el egy életre a jónép kedvét az olvasástól... A jó öreg olvasónapló, csak izgalmasabb kérdésekkel? Az olvasásban lemaradozók serkentése? Érdekes kérdések a könnyvvel kapcsolatban?
Én imádok olvasni, de ha valami kötelező, akkor az rögtön nyögvenyelős lesz számomra. És tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül (akármekkora hülyeség is).
Nagyon kíváncsi leszek, mekkora lesz a százas listában a magyar könyvek aránya. Valahogy az az érzésem, hogy nagyon csúnyán alul fogunk maradni nemzeti irodalomban az angolokhoz képest. :-(
Végre ismét egy értelmes topic! Én is nagyon várom már ezt a Nagy Könyv-dolgot, magántermészetű ügyek miatt kicsit régebbről tudok róla, szerintem nagyon jó lesz. A BBC listájáról 14 könyvet olvastam, további tizenhat pedig megvan. Akit egyébként az ilyen jellegű listák érdekelnek:
Példádon okulva én is rájöttem, hogy nemcsak magyar regényeket lehet. Akkor a lehetőségek száma szinte végtelen. Én legalább 200-as listával nevezek. :)) (Na jó, ez csak álszerénység volt, ne vegyetek komolyan. :))
SOLYA,