Szeretném összegyűjteni, hogy milyen publikálási lehetőségek vannak olyan tanulmányok megjelentetésére az új fizikához kapcsolódó cikkek, tanulmányok, könyvek számára.
"Te vagy, aki már ezerötszáz hozzászólás óta publikálási lehetőségekről tépi itt a száját, de még egyetlenegyet se voltál képes összehozni."
Pontosan!
Itt van nekünk a hasonlóan megszállott "mémkutató" világesze zseni @ivángabi. Ő bizony nem arról nyit fórumtémát, hogy hogyan publikáljon, hanem "publikál". És arról nyit fórumtémát, hogy ezt az írását promotálja.
"De a fizikai problémákat a matematika nem képes megoldani."
De.
Képes.
Csakhát te nem értesz a matekhoz, így aztán nem is tudsz matematikai alapú elméleti-fizika modelleket összeállítani, amiket aztán kísérletileg ellenőrizni lehet, hogy helyesen írják le a dolgot vagy nem. Pedig a valódi fizika így fejlődik. Olyan emberek, akik az összes kísérleti és megfigyelési ténnyel tisztában vannak (te nem tartozol közéjük), addig gyűrik az egyenleteket különféle ötleteiket követve, míg ki nem hoznak egy olyan matematikai modellt, ami az összes számszerű tényt precízen képes visszaadni. Na ekkor fogják a modellt, és olyasmit számítanak ki belőle, amit még nem ellenőriztek sohase, és nekiugranak az adott dolog ellenőrzésének a kísérleti fizikusok. Ha a kísérletek azt hozzák ki, amit a matematikai modell megjósolt, akkor a kitalálóját a vállukra kapva hurcolják körbe a fizikusok a konferenciákon és odadobják neki a Nobel-csontot is.
Csakhát te még a másodfokú egyenlet megoldóképletét se tudod levezetni (és használni is csak bajosan), így aztán hiába illegeted magadat a beteg szerepjátékodban hűdeszuperfizikusként, ország-világ nevetség tárgya fórumbohóc maradsz csak.
Mikor van egy differenciálegyenletnek irreguláris megoldása? Valaki tud erre a kérdésre pontos választ adni?
A testek (klasszikus) mozgását másodrendű diffenenciálegyenlet írja le. F=ma. Ez a derivált szempontjából mindig lineáris: erőhatások függetlensége. Habár az erő lehet a helytől vagy explicit módon az időtől nem lineárisan függő. (A helytől függő erő természetesen lehet implicit módon időfüggő, a test mozgásából adódóan: ∂F/∂x * ∂x/∂t). A kérdésem az, hogy pusztán az erőtörvény miatt keletkezhet-e irreguláris megoldása a mozgást leíró differenciálegyenletnek?
A legegyszerűbb erőtörvényeket vizsgálva úgy tapasztaljuk, hogy a másodrendű differenciálegyenlet megoldásában mindig van két szabad paraméter (integrációs konstans), amelyeket a kezdeti feltételekből határozhatunk meg, a harmadik szabad paraméterrel együtt, amely az egész egyenletnek a fő együtthatója. (Skálafüggetlen leírás esetén általában ezzel leosztjuk a többi együtthatót, tehát a másodfokú tag együtthatója olyankor 1 lesz.)
Legegyszerűbb esetben a kezdeti feltételeket úgy állítjuk be, hogy a kezdő pozíció és a kezdeti sebesség nulla legyen, ekkor az integrációs konstansok eltűnnek. De természetesen választhatunk tetszőleges kezdeti pozíciót és kezdősebességet. A differenciálegyenlet általános megoldásában ha minden szabad paraméter rögzítünk egy edott értéken, akkor kapjuk a partikuláris megoldást az általános megoldásból. Ezek ún. reguláris megoldások.
Lineáris differenciálegyenlet esetében a partikuláris megoldások összege (sőt: lineáris kombinációja) is megoldás.
Lehetséges azonban - bizonyos differenciálegyenleteknél - irreguláris megoldás is, amely nem származtatható az általános megoldásból a szabadon választható konstansok megadásával. Formailag egészen eltérő alakja van egy ilyen függvénynek. Úgy tudjuk, ha a görbeseregnek ez a burkolója. Ha értelmezni próbáljuk, arra gondolhatunk, hogy az integrációs "konstansok" úgy függenek az időtől, hogy ezáltal a megoldásnak minden pontban szélsőértéke (azaz vagy maximuma, vagy minimuma) legyen. Ravaszabbak gondolhatnak inflexiós pontra is?
Ebből már (esetleg) adódik egy olyan módszer, amely a szabad paraméterek variálásával stacionárius megoldást keres...
(Egyelőre még ez csak egy ködös elképzelés, precízebben ki kell dolgozni. A tét persze nem nagy. Mert már tudjuk, hogy a Newton-i mechanika csak határesete a kvantummechanikának.)
Nem nehéz belátni, hogy igazam van, hiszen a fotonokban és a téridőben már maga Einstein sem hitt idős korában.
A helyes válaszokra is könnyedén rájöhetnél, csak használni kellene a fejedet:
1. A fény nem fotonokból áll, hanem szakaszos hullámokból.
2. A gravitáció nem geometria, nem a "téridő" elcseszett fogalmának a következménye. A tömegvonzás a legfontosabb fizikailag is létező természeti jelenség.
Ha a fény foton-részecskékből állna, akkor a fénysebességnek függenie kellene a fényforrás mozgásától.
De nem függ, ez tapasztalati tény. De mivel a fény hullámokból áll, akkor éppen így kell lennie, hiszen minden hullámjelenség esetében igaz, hogy a hullám sebessége független a hullámforrás mozgásától. Szintén tapasztalati tény.
Az is tapasztalati tény, hogy üres téridő nem létezik.
Ti a relativitás elméletet próbáljátok megérteni. Az Einstein képlet sokkal sokkal egyszerűbb ezeknél az egyenleteknél , amit ide befirkáltok . Annak ellenére egyáltalán nem bisztos ,hogy igaza van. Nektek agyatokra ment a sok tanulás.
Néhány órácskával ezelőtt ígértem valahol az információ tömegét. Susskind úgy számolta ki, hogy az eseményhorizont átmérőjével azonos hullámhosszúságú energia adag = 1 információs egység. (A nagyobb hulámhossz rugalmasan lepattan. A kissebb hullámhossz esetén viszont extra infornéció az elnyelődés helye.) Ebből kiszámolható az eseményhorizont entrópiája. És ez a számolás felhasználta az információ tömegét.
"A téridő a gravitáció elméletét tette taccsra, a foton pedig a fényelméletet."
Te pont úgy beszélsz, mint a bolondokháza lakói, akik Napóleonnak vagy Einsteinnek képzelik magukat, s mindenkitől elvárják, hogy komolyan vegye a dilijüket.
"A téridő a gravitáció elméletét tette taccsra, a foton pedig a fényelméletet."
Amennyiben megadnád ezekre a helyes választ, kísérletekkel igazolva, talán hinnék benne. De tőled ezt nem lehet elvárni. Ezért nem ér a neved, egy fabatkát sem.
