A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
Azt a választ kaptam, mert én is feltettem a kérdést, hogy pont maga alatt és takarja. Nos nem annyira logikus a dolog. Sőt a méret arányok sem a megadott távolság alapján.
De ez annyira nem is érdekel. Kis hal.... A BigBang elmélet bukás az ami nagynak számít.
"Nekem fura, mert csak egy földrész látszik rajta."
Nézzél meg egy földgömböt, szerencsétlen.
"Tehát ugye a 3D-és dugóhúzó pozícióból honnét is lett ez felvéve?"
Szerintem szakadjál le erről a "3D dugóhúzózás" baromságról.
Amikor lehet, akkor érdemes egy használható kezdőpontra felírni a mozgásokat. A Naprendszerben pedig a használható kezdőpont a nyugvónak tekintett Nap. Ekkor minden körülötte kering nagyjából egy síkban nagyjából körpályán.
"Állítólag egy Lanrange pontból."
Pontosan onnan. Nem "állítólag".
"De akkor a Hold sötét oldala most éppen világos?"
Ennyire nem lehetsz egyszerű, b+!
A "Hold sötét oldala" kifejezés egy szófordulat a Hold Földről nem látható túloldalára. Mindenki aki egy kicsit is belegondol, maga rájöhet, hogy újhold idején a Nap éppen ezt a túloldalt világítja meg, tehát a "sötét oldal" kifejezés nem azért született mert ott koromsötét van. Maximum azért, mert ismeretlen volt az első holdszondák fellövéséig.
Másrészt pedig az L1 Lagrange pont a Föld és a Nap között helyezkedik el, és éppen 365 nap körül kerüli meg a Napot pont mint a Föld. Azaz ebből a pontból mindig és kizárólag MINDIG a Föld napos oldalát lehet fényképezni, újhold idején pedig esetleg a Hold is belemászik a képbe és annak is a napos oldalát fényképezi a szonda, hiszen a Nap mindig hátulról süt a kamerájához képest.
"Meg a Lagrange pontok két testre lettek kaiagyalva és nem háromra."
Qrvára nem érted te ezt az égimechanikát se. A Föld-Nap L1 Lagrange pontja éppen két égitest kölcsönhatásából jön létre: Föld és Nap. (Amúgy a Hold egy nagyon picikét perturbál, de nem sok vizet zavar. De ki is számolhatod, mekkora a hatása a Holdnak az L1 pontba rakott űrszondára!)
Nekem fura, mert csak egy földrész látszik rajta. Tehát ugye a 3D-és dugóhúzó pozícióból honnét is lett ez felvéve? Állítólag egy Lanrange pontból.De akkor a Hold sötét oldala most éppen világos? Meg a Lagrange pontok két testre lettek kaiagyalva és nem háromra. Főként a NAP és Föld viszonyára.
De újabban rákapott a Google Fordítóra, és azzal égeti magát, hogy érdemi angoltudás nélkül kopizza be azt a szemetet amit az agyatlan fordítóprogram készített neki. Te már csak tudod. A mániás kényszerbetegségek ilyesmikkel járnak, hogy a delikvens minden hülyeségre kényszeresen rácsavarodik, és nem tud mértéket tartani, így téve közröhej tárgyává magát.
Van egy olyan elmélet, hogy amikor a Hold még sokkal közelebb volt, és a dagály 100 méter magas hullámokkal csapott ki a partra, azokban az időnként kiszáradó és újra nedvesedő pocsolyákban keletkezhetett az élet. Sajnos a linket nem tettem el.
A Hold minden egyes évben, évente körülbelül 4 centimétert, távolodik a Földtől. Két kérdéses és csak elméleti állítás szerint;
A: "85 millió évvel ezelőtt feltehetőleg 35 méterre keringett a Föld felszínétől."
B: " 9,6 milliárd évvel ezelőtt feltehetőleg 35 méterre keringett a Föld felszínétől"
Feladat 1: Helyes-e a számítás a matematika rendszere szerint?
Feladat 2: Helyes-e a számítás a fizika rendszere szerint?
Feladat 3: Ha van eltérés a két megoldás közt, azt mi okozza?
A:
The Moon moves away from the Earth every year - about 4 centimeters per year. According to a questionable and only theoretical claim; "85 million (85 000 000) years ago it was probably orbiting 35 meters above the Earth's surface."
Task 1: Is the calculation correct according to the system of mathematics?
Task 2: Is the calculation correct according to the system of physics?
Task 3: If there is a difference between the two solutions, what causes it?
B:
The Moon moves away from the Earth every year - about 4 centimeters per year. According to a questionable and only theoretical claim; "9,6 billion ( 9 600 000 000) years ago it was probably orbiting 35 meters above the Earth's surface."
Task 1: Is the calculation correct according to the system of mathematics?
Task 2: Is the calculation correct according to the system of physics?
Task 3: If there is a difference between the two solutions, what causes it?
Az ŐsRobbanás (mono-Big Bang) hiedelemről, hitről való véleménykérő szavazás, egy ~ négyszázezer fős, nemzetközi fizika csoportban. Úgy néz ki, hogy a Penrose féle lineális ciklikus (poli-BigBang) univerzum elmélet a legnépszerűbb.
1. Sok tudós, a tudósok többsége, nem tévedhet. Az ősrobbanás elmélet helyes. 5 %
2. Az ősrobbanás, és a szinguralitás elmélet, megszegi a logika és a fizika általánosabb szabályait. Ha van is benne esetleg részigazság, az egész alapvetően hibás. 15 %
3. " Istent" Karakutty teremtette. Így Karakutty az Univerzum első, és elsődleges oka. :-) 5 %
4. Az Univerzum a Nagy Zöld Hapcizó orrából jött elő. A Vogon időszámítás szerinti 42-ben. :-) 15 %
5. Egyéni elképzelésem van. Külön kommentben leírom. 6 %
6. Egy olyan univerzumnak, amely pillanatról pillanatra teremti meg önmagát, nincs szüksége a megszűnésre. Végtelen számú más "ősrobbanás" és meg fog történni. - Poli Big Bang elmélet. 38 %
7. Az Ősrobbanás elmélet hibás. 5 %
8. Az ősrobbanás-elmélet illeszkedik a legjobban a rendelkezésre álló adatokhoz. Ennek semmi köze a népszerűséghez vagy a tekintélyhez való folyamodáshoz. 5 %
9. A nem lineáris (CCC Penrose), hanem körkörös ciklikus univerzum elméletet ( Magna Fánk ) a nyerő. 3 %
Nem sok értelme van itt 2-3-4 emberrel társalogni, akik közül többen totál bezizzentek. Hiszen a nyilvánvaló valóságot is letagadják.
Eddig egy ~négyszázezer ( 0, 4 miiló ) fős csoportban a BigBang hiedelmet eléggé sokaknál sikerült nevetségessé tennem, mert az is.
Közben beléptem egy 1,7 millió fős tudományos csoportba is. Most csak szépen sorba átviszem oda azokat az anyagokat, amit a kisebben már leteszteltem, hogy hatnak.
Több értelmét látom ott írogatni, mint itt. Több emberre hatok, Több embert térítek a Józan Észre.
Szerintem az akkoriban előállítható feszültségekhez képest csutkáig fel kellett tekernie a potit, hogy az e-lektronok kimásszanak a napfényre. Szabályozási lehetősége nem nagyon lehetett.