Proto-Tungus-Manchu: *mūsa Altaic etymology: Altaic etymology Meaning: pools in a swamp Russian meaning: лужи на болоте, болото травяное Evenki: mūsu / mūsa Comments: ТМС 1, 548. Attested only in Evk., with a possible Korean parallel
.
Korean: *mós Proto-Korean: *mós Altaic etymology: Altaic etymology Meaning: pond, lake, swamp Russian meaning: пруд, озеро, болото Modern Korean: mot [mos] Middle Korean: mós
Proto-Altaic: *t`ĭ́[k`]ù Meaning: to stuff into, press into Russian meaning: набивать, вдавливать Turkic: *tɨkɨ- Mongolian: *čiki- Tungus-Manchu: *tiki- Korean: *tìk- Japanese: *túk- Comments: KW 439, Poppe 15, 16, 55, Мудрак Дисс. 37-38. Cf. also Kor. tìk-mǝ̀k- = MJpn. túí-pam- 'to peck' (lit. 'press and eat'). In TM one would rather expect *-x-; this means perhaps that we could reconstruct *t`ĭ́kù, with assimilation in Mongolian.
nem, nincs leírva. az van leírva, milyen más nyelvekben van még meg. semmi olyasmi nincs ott, h honnan hova. (még ha lenne is, bizonyítás nélkül csak üres szavak)
a cser(3) meg világosan nincs köze a cserfához. te vagy az aki mindenáron azzal próbálod rokonságba hozni (és a tényeknek ellentmondva tagadod a rengeteg eurázsiai példát és párhuzamot arra, h kapcsolata van a sarj és szúr értelmekkel)
"A cseresznye(Prunus subg. Cerasus) a rózsafélék(Rosaceae) közé tartozó Prunus nemzetség alnemzetsége. Cseresznye néven leggyakrabban a vadcseresznyefát(Prunus avium), illetve annak valamely termesztett változatát, vagy annak csonthéjasgyümölcsét értik. Az alnemzetséget az különbözteti meg a Prunus nemzetség többi képviselőjétől, hogy virágai nem magányosan állnak, hanem 2–5 tagú csomókba tömörülnek, sima héjú termésén pedig csak igen sekély barázda található, vagy semmilyen."
"
CSERESNYE, CSERESZNYE
fn. tt. cseresnyét. A cseresnyefának gömbölyü, leves, piros vagy barna, vagy sárga szinű, csontármagu gyümölcse. Fekete, piros, ropogós, hólyagos, oltott, öreg szemű cseresnye. Nem jó a nagy urakkal egy tálból cseresnyét enni. Km. Cseresnyét az urának, magvát a tányérnak. Km. Elég cseresnyéje, de férges. Km. Idegen eredetű szó, hellenül kerasion, latinul cerasum, szlávul tseresnya, francziául cerise, németül Kirsche, továbbá törökül kirasz, kiresz, kiraz, perzsáúl csarászja vagy csereszje (Beregszászi olvasása szerént), cseraszije (Mátyás Flórián olvasása szerént), arabul karászja. A törökben s több keleti nyelvekben kďrmďzď vereset jelent, a szláv nyelvekben is cserven eléfordul veres jelentéssel, és kerw am. vér."
Itt a CSER gyök a RÓZS-a, pa-RÁZS, pi-ROS, vö-RÖS, ROZS-da szavak gyöke megfordítva, mint pl. a ZSAR-átnok szó.
A cser(3), szár, szúr egymás változatai. Ez kizárja a szláv eredetet.
CSER (1)
vagy CSĚR, hangutánzó gyöke csěrěg, csěrdít, csěrdűl, csěrget, csěrren, csěrrent, csěrgeteg, csěrměly, csěrszěg, csěrtet, csěrtěl stb. származékoknak. Zártabb ajakkal ejtve: csör, csörög, stb. Azonban e származékok közől némelyekben a gyökbeli e nem könnyen változik ö-vé sőt ě-vé sem. Ilyenek: cserdít, cserdűl, cserget, csermely, cserszeg; úgy hogy a három elsőnek némileg különböző jelentése is van mint az ö-s csördít, csördűl, csörget szóknak, a két utóbbiban pedig alig használja a közszokás az ö magánhangzót. Lásd az illető czikkeket.
CSER (2)
hangutánzó gyöke cserép szónak és származékainak. Rokon a föntebbi cser (1) vagy csěr gyökkel, azon különbséggel, hogy zárt ě vagy épen ö magánhangzót a közszokás szerént nem fogad el.
CSER (3)
elvont gyöke cserj, cserje, cserjes, cserjés, csereklye, cserény szóknak és származékaiknak, melyek a magok nemében kisebb sarjadozásu növényekre vonatkoznak, s ennélfogva rokonai: sereng (sarju), csir, csira, vastaghangon: sarj, sarjad, sarju.
CSER (4)
a csere, cserél, cserebere szók gyöke. Lásd: CSERE.
CSERE (2)
(cser-e) fn. tt. cserét. 1) Cselekvény, midőn valaki bizonyos tárgyat vagy árut másért oda enged. Csere csalával vagy csalással jár. (Km). rövidebben: csere csala (Km). Egyszer megcserélt könnyen megy cserébe. (Km). Jó cserét tenni. 2) Cserének mondják, midőn nyelvtanulás végett, vagy más nevelési tekintetből, a külön helyeken lakó szülék egymásnak általadják gyermekeiket szállásra, és élelmezésre. Cserében adni fiát, leányát. Cserét keresni. Cserében tartani más gyermekét. 3) Valamely tárgynak más általi felváltása. V. ö. CSERÉL. Eredeti jelentése homályos; hacsak a hangutánzó tere-(ferél) szóval nem rokonítjuk, minthogy sok tereferével jár. Eléfordúl Bessenyei Györgynél (ki szabolcsi születésű volt a XVIII. századból) cserfel = tereferél. "Eridj te, nyelves lyány, ne cserfelj." (Agis tragoediája). És valóban csere-bere is tökéletesen egyezik tere-fere szóval. Cserefecsél szinte ily hangutánzó.
CSER (5)
elvont gyöke cserke, cserkél, cserkész szóknak és származékaiknak. Eredeti jelentésénél fogva vagy am. ker, kör, mennyiben a cserkélés körüljárással történik, vagy a cserkefaju kakuk szavának utánzása. V. ö. CSERKE.
CSER (6)
fn. tt. cser-t, tb. ~ěk. 1) A tölgyfának egyik faja. Lásd: CSERFA. 2) Ugyanazon fának valamint némely más fáknak kérge, melyet a timárok s más bőrkészítők csávába használnak. Innen: cservíz, cserhéjvíz, cserhaj, cserhaju dinnye. 3) Ezen mondatokban: Cserben hagyni valakit, cserben maradni am. csér. Lásd ezt. Mint fa nevéhez hasonlók a latin: quercus, olasz cerro, német tájszó: Zerr- (Eichen). Megvan a szláv nyelvekben is.
CSER (7)
puszták Somogy és Szala megyékben; helyr. Cser-en, ~re, ~ről.
CSÉR (1)
fn. tt. csér-t, tb. ~ok. Göcseji és somogyi tájnyelven am. sár, honnan cséros (vastaghangu ragozással) am. sáros, sárvizes, csajbos, czafatos, csetres. E tájszóból értelmezhető a közmondás: cserben maradni, cserben hagyni valakit, Molnár A. szerint: "in luto haerentem fraudulenter deserit." Egyébiránt, mennyiben a cser jelent csávát is, a fentebbi mondatok erre is vonatkozhatnak.
CSÉR (2)
falu és puszta Sopron megyében; helyr. Csér-en, ~re, ~ről.
CSOR
elvont gyök, mely különféle családu származékokban más-más alapértelmű. 1) Hangutánzó ezekben: csorog, csordúl, csordít, csorgat, csorran, csorsz, csorszog. Tájejtéssel: csur, csurog stb. Egyezik vele a szanszkrit çru (sprudeln), honnan çruvasz (folyadék), német traufen, triefen, finn tirisen, török csorba (leves) stb. 2) Feketét jelent a csormoly, vagy csormolya származékokban, vékonyhangon: csör, csörmölye. Ez érteményben rokon vele kor, mint a korom gyöke, s hasonló a török kara, szláv cser, csar, cserni, csarni. 3) Metszésre, törésre vonatkozik a csoroszla, csoroszol, csorba szókban, s rokona: sar, honnan lett sarló, sarabol, és kár. 4) A csorda származékban am. sor, vagy ser (sereg).
SZÁR (1)
fn. tt, szár-t, v. ~at, tb., ~ak, harm. szr. ~a. 1) Magból vagy gyökérből kihajtó, akár kúszó, akár felsudaradzó növénysarj, mely az illető növénynek mintegy törzsét, derekát képezi, melyen ágak vagy legalább levelek képződnek. Búza-, kukoricza-, burgonyaszár. Szárba megy a gabona, a saláta, a sóska. A fanemüek szárát különösen törzsök-nek, derék-nek, vagy szál-nak mondják. A gombanemüek szára: tönk. Az olyan virágkocsánok pedig, melyek nem az ágból, sem a szárból, hanem egyenesen a gyökből nőnek, pl. a jáczint, tőkocsánoknak hívatnak. A kúszó szárak neve máskép: inda, pl. dinynye, tök indája. Egyébiránt a szár tartósságára nézve fűnemü és egy vagy kétnyári; kórós, mely minden évben elszárad, de gyöke megmarad s újra kihajt; cserjés, mely évről évre megmarad, fakeménységü, de tövön mindjárt szétágazik és magasra ritkán nő; és fái, mely keménygesztü, magasra nő, és sok évig elél. 2) A növényszárhoz némileg hasonló tagok az állati testben. Kezek, lábak szárai, azaz, csontjai. Száradjon el a kezed szára. Eltörött a lába szára. Szárába szállott az esze. (Km.). 3) Némely hasonló müvek, vagy eszközök. Saruszár, csizmaszár, nadrágszár, gatyaszár, harisnyaszár. Pipaszár, kantárszár, fékszár, gyeplüszár. 4) A hajósoknál jelent nyelet vagy fogantyút is, pl. evezőszár, máskép: evezőrúd (Ruderbaum). Hangra és alapértelemre legközeleb., áll hozzá szál, s midőn lábszárra vonatkozik, egyezik vele a latin sura. Azon szók osztályába sorozható, melyeknek gyöki alaphangja r, s magasodást, vagy kinövést jelentenek. V. ö. R, gyökhang, és SZÁL.
SZÚR
(szú-r v. szu-or) áth. m. szúr-t. 1) Valamely hegyes eszközt beledöf, belebök bizonyos testbe. Villát a húsba, karót a földb., szúrni. Igekötővel egyesülve különféle cselekvésekre vonatkozik, melyek bökés, döfés által hajtatnak végre. Tűvel fölszúrni a hályogot. Dárdával leszúrni az ellenséget. Kiszúrni a szemet. Nyársra felszúrni a sütnivaló csirkét, szalonnaszeleteket. Kezét késsel megszúrni. Általszúrni valamit. Tőrrel hozzászúrni valakihez. 2) Mondják bizonyos tövises, szeges, hegyes testekről, melyek más testeket érintve rést, nyilást és fájdalmat okoznak. Szúr a tövis, tüske. Őtet is kiszúrta a sok tüske. (Km.). A szeges örv szúrja a testet. 3) Átv. a szurás által okozott fájdalomhoz hasonló érzést okoz. Valami szúrja az oldalát, torkát. 4) Néha am. megütközést, botrányt szül, pl. midőn azt mondjuk valamiről, hogy, szemet szúr. 5) A vadászoknál szúrnak a szalonkák midőn a levegőben egymást kergetik. Jelen ige azon szu, sze, szi gyökhangu szókkal áll fogalmi viszonyban, melyek bökő, döfő tulajdonságra vonatkoznak, milyenek, szú főnév, szucza, szuszál, szeg, szigony. V. ö. SZUCZA. Hangváltozattal rokon vele: túr, s képeztetésre hasonlók hozzá csúr, szűr, kér, mér, sír stb., igék. Idegen nyelvekben legközelebb áll hozzá a mongol szoro-khu (percer); rokon vele továbbá Budenz J. szerént a cseremisz sur, honnan šuršo am. bolha.
A cserfa neve eredhet a só, sav szavakból. A cserzéshez fontos a csersav.
A csávázás, mint a cserzés eljárása épp a sav szóval azonos. Sav=csav.
A cser, csáva, só, sav szavak gyöke a "cse" (ez a "ta" ősgyök változata)
SÓ
fn. tt. só-t, tb. só-k, harm. szr. ~ja. 1) Szélesebb vegytani értelemben öszvetett test, mely alatt közönségesen, az aljaknak (basis) savakkal egyesülését értik, noha a legújabb vegytani elvek szerént ez tisztán nem minden sóra alkalmazható. 2) Szükebb, és szokott ért. közönséges konyhasó, mely ismét vagy kősó, vagy főtt só máskép: kútsó. Sót vágni, ásni, tárni, őrleni. Sót főzni. Sóval enni a kenyeret. Sót tenni az ételbe. Sót adni a marhának. Nálunk is sóval sóznak. (Km.). Katonának jól van dolga, sóra fára nincsen gondja. (Népd.). Ő sem eszik meg nálam egy kősót. (Km.). Átv. élcz, mint a beszéd fűszere, és csipőssége, honnan sótalan tréfa, beszéd am. izetlen, élcztelen. Nyelvünkben a sót és savat a köz nyelvszokás azonosítani, s egymással fölcserélni szokta, minthogy ez is, az is bizonyos csipősségü; sőt valóban egy eredetüek is, mert a só nem egyéb, mint az öszverántott sav; így a sóska am. savoska, a sónyó tájszokás szerént am. savanyú; a székelyeknél sós tej, savanyú tej; savát borsát megadni valaminek am. sóját borsát; a sav máskép saj is, honnan sajtalan étel am. sótalan. Azonban a tudományos nyelv szabatosság végett helyesen különböztetést tesz a sav és só között. A sav latinul acidum, németül Säure, minden ragozásaiban és származtatásaiban megtartja alakját: savat, savak, savon, savért, savig; savik, savó, savít, savúl, savany, savanyú, savas, savatlan, savaz stb. s többese is savak. Ellenben a só latinul sal, németül Salz, ragozva sót, sók, sóra, són, sóért, sóig, sóba, sóban, sóval, sóm, sód, sója stb. származékaiban: sós, sótalan, sóz, sózás. Számos nyelvben megvan többé vagy kevésbbé rokon hangokban, pl. latinul: sal, görögül: alV, németül: Salz, francziául: sel, lengyelül: szol, csehül: szül, finnül: suola, votjákul: sďlal, slal, vogolul: solvel, törökül: túz, mongolul: dabuszun stb. V. ö. SAV.
SAV
fn. tt. sav-at, harm. szr. ~a. 1) Közönséges értelemben metsző, csipős, éles ízü anyag, mint a savanyú, savanyodik, savanyít, savó szók és származékaik törzse. 2) Vegytani értelemben első fokon (élenynyel egyesült) oly vegyanyag, melynek rendszerént többé vagy kevésbbé savanyú íze van, és az úgynevezett aljakkal egyesülve sókat alkot. A sav a növények kék szinű nedvét rendszerént vörösre festi. Úgy hogy azon öszvetett anyagok is a savakhoz számíttatnak, melyeknek savanyú ízök ugyan nincs, hanem az említett kék nedveket megvörösítik; sőt még azon öszvetett anyagok is, melyek se nem savanyú ízűek, se a növényi kék nedveket vörössé nem teszik; de másokkal vegyülve a savak némi jellemét tüntetik elé. - E szó a szívás hangját utánozva ős nyelv szülöttje, különösebben sínai nyelven: suân (acidum, acetum), továbbá finnül: happame, happome (nominat. hapain, hapoin), mordvinul: šapam, šapama, a hegyi cseremiszben: šapa, a zürjénben šom, a vogulban: šaum mindenütt am. savanyú (Budenz J.); a mongolban ise kü am. savanyodni (säuerlich werden); és mint sót jelentő némi változatokkal több más nyelvekben is megvan, hellenül: alV, latinul: sal, németül: Salz, szlávul: szol, héberül: sar, törökül: tuz, a finn családhoz tartozó nyelvekben: sula, sal, sol, stb. V. ö. SÓ.
és hiheted azt is, h az a sok nép amelyiknek cag- szug- zsüg- soj- sop- csak- zsegü zsü ashi cak szar thorn -t mond, félrebeszél, és csak a dravidáknál lett r-es alak sarp (meg az angoloknál sharp mint a sharab)
de ha magyarul is sörte a szőr meg csőr
te azt hiszed értesz magyarul?
h a szúr az súr surran ismeg súrul is hogy abból sérüleis eis leszen
h a szurony meg a szurdok is azért az
meg hiheted azt is h minden cserje cserfa, de szerintem nem
cserje – Szláv eredetű, vagyis a horvát cerje (‘cserfaerdő’) szót vettük át az ugyanonnan eredő cser főnévvel együtt.
cser – ‘cserfa, a tölgyek egyik válfaja’. Származékai: cserez (‘a cserfa gubacsából kiáztatott vagy más anyaggal bőrt tartósít’), cserző, cserzett. Déli szláv jövevényszavunk: szerb, horvát, szlovén cer, ezek forrása a latin cerus. A szóeleji c hang cs-vé válása korai átvételre vall (lásd császár). Lásd még cserbenhagy, cserje.
Cser - a csertölgy, annak kérge, illetve a kérgéből készült, erősen savas, bőrfeldolgozásban ismert folyadék neve is. A cserzővargák ebbe áztatták a nyers állati bőröket, hogy ruházkodásra is alkalmas nyersanyagot állítsanak elő belőlük. A cserlében való áztatás is hosszadalmas folyamat volt, olykor akár hónapokig is cserezték a bőröket. A cserben marad kifejezés eredeti értelme az volt: elértéktelenedik (tudniillik a hatalmas cserzőkádakba mártott akár több tíz bőr közül a régebben beáztatottak olykor benn felejtődtek a cserzőfolyadékban, és szabályosan szétmállottak, vagyis hasznavehetetlenné váltak). Aztán később, már átvitt értelemben, emberre is alkalmazták: cserben marad, vagyis ’felsül, szégyenben marad’ (hiszen értéktelen, amit tesz). Akit pedig társa szégyenben hagy, azt voltaképpen cserben hagyják – és ez már a kifejezés mai értelmét idézi, amely a 17. századtól kimutathatóan rögzült nyelvünkben.
Altaic: *čā́kte (cf. also: *suk`e 'branches, tamarisk', *si̯ā̀gi 'a k. of foliage tree', *sĭ̀gó 'thick growth', *č`ā̀ki 'a k. of coniferous tree') Uralic: *šukta ? Kartvelian: *cag- Dravidian: *čak- Comments: Cf. *sagu. For PA *si̯ā̀gi cf. PE *cuja- 'willow leaf' ?
Proto-North Caucasian: *ṭħāta ~ *tħāṭa ( ~ -e) Sino-Caucasian etymology: Sino-Caucasian etymology Meaning: thorn, a prickly weed Proto-Nakh: *t(ɦ)ātV Proto-Avaro-Andian: *ṭVṭV-lV Proto-Tsezian: *ṭɨṭV B Proto-Lezghian: *ṭaṭa Notes: Reconstructed for the PEC level. The laryngeal in cluster is reconstructed on basis of the PTs "B"-phonation. Yenisseian: *duʔt
Proto-Yenisseian: *duʔt Sino-Caucasian etymology: Sino-Caucasian etymology Meaning: awl Ket: duʔt, pl. dutǝŋ5 Yug: duʔt, pl. dutɨŋ5 Kottish: tūt, pl. tūtn Comments: ССЕ 224. Werner 1, 210.
Proto-Japanese: *(d)inka Altaic etymology: Altaic etymology Meaning: thorn, bur Russian meaning: шип Tokyo: igá Kyoto: ìgâ Kagoshima: íga Comments: JLTT 421. The word is not attested in OJ, and the modern accentuation is controversial: Tokyo and Kagoshima point to *(d)ínkà, while Kyoto rather to *(d)ìnkâ. Comments: Владимирцов 196. Mong. *ǯeɣü-ɣün must go back to *ǯiɣe-ɣü-n. {An alternative proposition: TM *dēŋgu could be compared with PJ *dùmì 'bow' < PA *dḕŋu; in that case the present root could be reconstructed as *ǯegi.}
Proto-Kolami-Gadba : *cārp Meaning : thorn Dravidian etymology: Dravidian etymology Kolami : sār (pl. sāḍl) Kinwat Kolami : cār (pl. cāḍl) Naikri : sār (pl. sāḍḷ) Naiki : sār Parji : cāka Salur Gadba : cappū Poya Gadba : sāp (pl. -ul) Kondekor Gadba : sappu "thorn, spine, spike" Notes : The Parji form is plural: cāka < *cārp-ka. Number in DED : 2468 Proto-Gondi-Kui : *sāp-
Proto-Gondi-Kui : *sāp- Meaning : thorn Dravidian etymology: Dravidian etymology Proto-Gondi : *sāp (pl. *sāhku?) Konda : sāmbu (pl. sāpku) Proto-Kui-Kuwi : *sāp-u Notes : Konda -mb- is not confirmed by external data. It is probably developed by analogy with sōmbu - sōpku 'edible roots'. Proto-North Dravidian : *cār
Proto-North-Dravidian : *cār Meaning : a k. of tree from which arrow-shafts are made Dravidian etymology: Dravidian etymology Kurukh : cār "a tree of the reed kind, which grows to a height of 7 or 8 feet (its wood is very hard and serves to make pen-holders and arrow-shafts); arrow-shaft, arrow" Malto : cāru "arrow" Number in DED : 2469
Proto-North Caucasian: *ʒāʒĕ Sino-Caucasian etymology: Sino-Caucasian etymology Meaning: thorn, prick Proto-Nakh: *ʒēʒ Proto-Avaro-Andian: *zaza Proto-Tsezian: *z:ɨZV Proto-Lak: c:ac Proto-Dargwa: *c:a(n)c:i Proto-Lezghian: *c:ac:a Proto-West Caucasian: *c:ac:a Notes: The correspondences between PEC and PWC are quite satisfactory, both phonetically and semantically. The non-palatalized second *c: in PWC is due to assimilation (in a reduplicated stem; otherwise we would rather expect *c:āʒ́V). See Trubetzkoy 1930, 276 (with a probably wrong WC etymology, see under *ʔăjʒăɫʔV), Abdokov 1983, 113 (basically correct, but with many superfluous EC forms). There is a similar root in Kartvelian: PK *ʒeʒw- 'blackthorn, thorny plant' (see Klimov 1964, 234-235, 1971, 229-230; Klimov, however, attracts quite different WC data, namely, PWC *ǯa 'cornel' or PWC *d́ʷVd́ʷV 'awl' - both in fact having other EC parallels). There are also similar forms in Iranian languages (Osset. zaz 'yew', Pers. žāž 'a k. of thorn' et al. - see Abayev 1989, 289 - but despite Abayev, the Iranian source of all these forms is highly dubious).
Yenisseian: *seʔs
Proto-Yenisseian: *seʔs Sino-Caucasian etymology: Sino-Caucasian etymology Meaning: larch Ket: śɛʔś, pl. śēj Yug: sɛʔs, pl. sej Kottish: šēt, pl. šat; Ass. šet (М., Сл., Кл.), čet (Кл.) Arin: čit (Кл.), t́šit (М., Сл.) Pumpokol: tag (Сл.) Comments: ССЕ 271. Werner 2, 188 <*sɛʔt / *tɛʔt>. Burushaski: *ćhaṣ
Proto-Basque: *śaśi Sino-Caucasian etymology: Sino-Caucasian etymology Meaning: 1 bramble, thorn 2 bramble bush, thicket Bizkaian: sasi 1 Gipuzkoan: sasi 1 High Navarrese: sasi 1, 2 Low Navarrese: sasi 1 Lapurdian: sasi 1, 2 Comments: Oihenart (17th c.) cited the archaic Bsq form çarci = zarzi [sarsi]; Bsq (Vasconic) is the likely source of Span. zarza, Port. sarça. These forms (and Burushaski *ćhaṣ ‘buckthorn’) suggest that the word originally had two different sibilants, later assimilated in most SC languages: Bsq *śarsi > *śaśi. Comments and references : SME 133. Irregular -ʔ- in PY can be probably explain by an early merger with another root, represented in PNC as *ʒĭ[l]ʒ_V `hook, buckle' (?)
Proto-Sino-Tibetan: *cūH Sino-Caucasian etymology: Sino-Caucasian etymology Meaning: thorn Chinese: (?) 棗 *cūʔ ( ~ *ć-) jujube. Burmese: ćuh awl, с́huh thorn, LB *c[h]ux; cf. also ćhwaʔ to pierce. Kachin: ǯu3 a thorn. Lushai: čiu to prick, pierce. Lepcha: ǯŭ, a-ǯŭ a thorn, a prickle, a prong, any thorny plant Kiranti: *cù Comments: Meithei, Thado sou; Lakher seu; Mikir su thorn, sting, panji, iŋsu thorn; Thangkur kǝsui thorn; PG *-cu' thorn; BG: Garo su pierce, Dimasa su pierce, busu thorn; Banpara su; Kham zū̀; Kanauri tso; Rgyarung ndzo thorn; PK *CuCu sharp, pointed. Sh. 54, 436; Ben. 63-64; Mat. 191. Burushaski: *ṣaú
Common Burushaski: *ṣau Sino-Caucasian Etymology: Sino-Caucasian Etymology Meaning: a k. of wild rose (the bark of which is used to make tea) Yasin: ṣaú Hunza: ṣoó Nagar: ṣoó
