Talán 2016-ban tervezte exnejem a lombikot. Áldom az Úrat, hogy nem lett belőle semmi.
Ha elmegyünk lombikra és az exnejem petefészekrákos vagy mellrákos lesz akkor én megőrülök.
Idővel amiatt, hogy asszisztáltam a halálához.
Apai nagyanyám mellrákban halt meg 51 évesen tán.
Tisztában vok vele, hogy az a legsötétebb forgatókönyv, hogy az exnejemnek lombik után petefészekrák/csöcsrák és esetlegesen úgy halál mint apám anyjának.
A lombikbébi kezelésben részesülő fiatal nők esetében akár 50 százalékkal is nagyobb lehet az emlőrák kialakulásának kockázata – figyelmeztetnek a szakemberek.
Akárha a gyógykúrák, kenőcsök, terápiák, antibiotikák s egyéb gyógymetódusok, miket betegség idejin igénybe veszöl. Innentől imádkozz s vagy meggyógyulsz, vagy nem, de ne álld útját a természetes szelekciónak...
Mintegy kétszer nagyobb a kockázata a születési rendellenességeknek a termékenységi kezelésen átesett pároktól született babáknál, mint a hagyományos úton megfogant gyerekeknél – közölte Geraldine Viot klinikai genetikus, az asszisztált reprodukciós eljárás (ART) igénybevételéről készült kutatás alapján.
2008-ban a 16 éves fiamnál is akut lymphoid leukémiát diagnosztizáltak, de neki sajnos nem sikerült felállnia. Hosszú gyász évek után sikeres lombik...........
A mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyerekeknek valamivel magasabb a vérnyomása az átlagosnál - írta az MTI a Berni Egyetemi Kórház tanulmánya alapján.
Mivel te wagy a leggyengébb láncszem genetikailag a családban, rajtad ütött ki a generációk olta folyó alkohol hatása SM formájában. Mit nem lehet ezen érteni, cinki...?
Találd már ki hogy az alkoholt hibáztatod, vagy engem. Inkább engem, de ne báncsad a narancsos sört
Másfelől a családban apám után egyedül nekem van mérnöki diplomám. Sem apám testvérei sem anyám testvérei sesenki semerre a családfámon nincs olyannya....... de az alkohol ártatlan sztem