Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Itt lehet lelki életet élni, szőrmentén moderációval is foglalkozni.
"Újdonánc" nickek a troll témához és kapcsolódókhoz ne szóljanak hozzá !
A fórum mint virtuális világ.
Ez az egész fórumozás egy számítógépes játék, egy szerepjáték egy virtuális világban. Itt nem emberek vannak hanem nickek és nem emberek vitáznak egymással hanem az álarcaik. Az itteni játékszabályok is éppen ezért mások mint a valós életben. Itt a főbenjáró bűn "A király meztelen!" felkiáltás, azaz az IRL adatok kiadása és a moderátorok beazonosítása, s ennek megfelelően a virtuális bűntettre virtuális az igazságszolgáltatás is, az elkövető törlése a felgyülemlett virtuális okosságaival. Aki az IRL és az URL világot összekeveri és ebből kifolyólag problémái támadnak, az kérjen mihamarabb hozzáértő segítséget, ugyanis időben figyelmeztetve is lett
Nem tom, szabályos-e, de innen föntröl bemásolom a topikleírást, kiemelve egy-két dolgot:
"A fórum mint virtuális világ. Ez az egész fórumozás egy számítógépes játék, egy szerepjáték egy virtuális világban. Itt nem emberek vannak hanem nickek és nem emberek vitáznak egymással hanem az álarcaik. Az itteni játékszabályok is éppen ezért mások mint a valós életben. Itt a főbenjáró bűn "A király meztelen!" felkiáltás, azaz az IRL adatok kiadása és a moderátorok beazonosítása, s ennek megfelelően a virtuális bűntettre virtuális az igazságszolgáltatás is, az elkövető törlése a felgyülemlett virtuális okosságaival. Aki az IRL és az URL világot összekeveri és ebből kifolyólag problémái támadnak, az kérjen mihamarabb hozzáértő segítséget, ugyanis időben figyelmeztetve is lett"
Állj álllj állj!!!Nálad otthon sohasem viselkedtél bugris módjára,(kivéve tán mikor szétlőtted a lexikont)ellentétben a fórum oldalaival!Itt zavarba ejtően játszod az eszed .Nemtom eldönteni,hogy valóban illen kevéske van és otthon a kevesebb szóval ezt álcázod,vagy van neked,de a fórum légköre valami negatív erővel hat rád.
De gyanítom,hogy egyszerűen csak idióta módon, kényszeresen játszod az agyad mások(mindenki) előtt.
:-D....Téged is froclizott,-ha jól látom,-nem is kímélt nagyon!!!...;-)
Megkért valamire putyika normális hangnemben,-és én segítettem neki a félreértesek tisztázásában.....
A tévedések elkerülése érdekében:......csak annyit szerettem volna sugallni,- hogy ezt a ......"mindenkit leoltok,- aki nem az izlésemnek megfelelően postol" stílus nem áll jól neki semmilyen nick néven..👉....!!!!
Volt,-amikor rendszeresen jártál minálunk fegyver mustrára emlékeim szerint!!!...Sőt másokat is invitáltál,-ha jól emlékszem...
Nos,- te ezek szerint barátkozol ilyen "mindenféle nickekkel"..????
Ez téged minősítene,-ha igaz lenne!!!..:)
De nem az!!!!!!!!....😉😉😉
Rázd meg magad,-tedd túl magad a sértettségeden..van egy-két puska megint,-amit neked szántam,-mert csak porosodnak tucatszám a szekrényben!.......❤❤❤👉.....😁😁😁
A hazug embert hamarabb utolérik,-mint a sánta kutyát!!!
Urak!!!!...
A léges offoló 2016 június 19.-ei 32770-es hsz. környékét olvassátok!! Éppen a Zsoltival csatázik meg velem és még másik három régi taggal egy nick!!!.Szándékosan nem neveztem meg;-nehogy szabálytalan legyen..
Döntsétek el hog y a hangvétel, stílus jegyek alapján ki lehet!..:))
Ezt a postot putyika kifejezett kérésére írtam bizonyításként,-mert bizonyítást kért........
Ez időtájt a nick végleg elhallgatott,-aztán pár hét után megjelent az a nick,-aki kérte ezt a bizonyítást,-a saját kérésére...
Nézd meg, még a végén összeboronálnak minket. Inkább úgy írd, hogy a Maposztól való elhatárolódásod óta, mert egy szövetségnek nem lehet tagja magánszemély, így kilépni sem tud.
Kissé nevetségesek az indokaid,-és az érveid,-de mivel abszolut nem oszt-szoroz,-így nem is reagálnék rá!..:)))
Viszont bemásolhatnál ide olyan postokat az offolóból,-amik nem konkrét fikázódás a vitapartnerek irányába,-hanem értelmes párbeszéd,-vagy vita valakivel....
Az én színvonalam miatt ne aggódj,-az stabil,.változatlan,.a nedo féle frecsegés meg nyílván a vitáinkkal kapcsolatos utórezgések,-jól szórakozom az indulatain és rajta!..:)
Hiába magyarázkodsz, ez max. magadnak felmentés arra, hogy össze-vissza hazudozol, kamuzol, mellébeszélsz!
A magam részéről véglegesen "átírtam" a nicked "kamukéró"-ra!
Vedd már észre, hogy az oly sokszor hivatkozott fórumos "régi barátaid" szép lassan, de biztosan kezdenek megutálni, szembekerülni és komolyan konfrontálódni veled, a fórumos viselkedésed miatt.
Lásd OFF-olóban, lásd itt, stb. egy-egy hozzászólásból.
Talán te is érzed, hiszen elkezdtél Exinek nyalizni, új szövetségest remélve benne!
Megsúgom, rossz taktika.
Abban a csárdában, ahol ő is dudál, te csak másoddudás lehetsz, amit te nem tudnál hosszú távon elviselni, mert úgy is mindent jobban tud, még nálad is!
Vergődj csak nyugodtan, de vedd már észre, hogy egyre többen kiismernek erről az oldaladról is!
Az a baj, hogy rohamosan romlik a színvonalad, már-már eléri az IQ-light szintet és ott már nem szórakoztat veled sem a "csörte".
Úgy döntöttem, amíg azon a szinten vagy, ki is hagynám, vagy csak úgy a tisztánlátás érdekében (na meg hogy érezd a törődést) vetnék oda neked egy-két reagáló hozzászólást!
"Nem emlékszel,-hogy bebuktattalak a Feinwerkbau 300-assal?.."
Nem, nem emlékszem! Felidéznéd azzal, hogy belinkeled, vagy megint csak "kamukéró"?
Az IRL-el kapcsolatban még tőled sem olvastam eddig ilyen szánalmas mellédumát, kimagyarázási próbálkozást.
Ez a Derrickes nickazonosítási dolog részedről mániákus és beteges, pedig sokszor mellényúltál már vele, mégis erőlteted. Most, hogy ráébredtél arra, sérted vele a fórum szabályzatát és könnyen kipicsázhatnak miatta a Moderátorok, lenyomtad ezt a szánalmas süketelést.
Inkább maradtál volna csendben.
Ez még szánalmasabb, mint a ki-X-eléses dumád!
"Ez a nicked még nagyon zsenge"
Azzal a még éppen hogy első osztályra elegendő 6 éveskés nickeddel vagy úgy oda?
Nézz már utána, mióta létezik a fórum!
Te tényleg beteg vagy. Ez az uralkodási, felsőbbrendűségi, mindent jobban tudó mániád kezd elhatalmasodni rajtad.
Próbáld meg kontrollálni, vagy visszafogni magad, mert előbb-utóbb visszafordíthatatlanná válik.:-(
"Ne akard eldönteni,-hogy hogyan fórumozzanak a topictársaid,-bízd a moderációra!
Ne nézd le őket,-ne hülyézd le őket,-ne hànyd le őket,-mert vissza folyik a sz.r a nyakadba,-mint tapaszalhattad..."
Fentiek után, már nem is csodálkozom rajta, hogy észre sem veszed, mindezt te csinálod, nem is alapfokon!:-(
"A negatív megítélésed is vàltozni fog meglátod!!!."
A tiéd viszont egyre erősödik és egyre több nick részéről, jól látható, ahogy alakulnak a dolgok!!