KDNP-s és fideszes politikusok által jegyzett alkotmány-előkészítő eseti bizottság egyik munkacsoportja alkotmányos szintre emelné a magzat fogalmát. Az alkotmányjogász szerint viszont a magzat alkotmányos védelme azt jelenti, hogy Magyarország szigorúbban büntetné az abortuszt, mint Írország.
Jó, megengedem, úgy általában a férfiaknak lehet. De könyörgök, Semjént konkrétan vegyük ki azok közül, akiknek beleszólásuk lehet bármibe. Lex Szász mintájára, úgy gondolom, lehetne egy Lex Semjén is, ez lehet ezt intézni teljesen erkölcsös és alkotmányos alapokon is, ugyebár; vegyünk példát onnan, ahonnan érdemes... :-))
a a társadalom érdekeit az szolgálná mindenekelőtt és a " hatékony" gazdasági ráfordítását egy fejlődő életnek, ha súlyosan szelektálnák a legéletképesebb egyedeket.
Nemcsak a fejlődési nehézségei miatt egy-egy életképtelenebbnek, hanem az örökölhető és a következő generációkra kiható rendellenességek miatt is.
szóval a nemzeti érdeket át kéne gondolnod, ha már olyanokat írsz, hogy a társadalom döntése az élet fölötti rendelkezés!
Nem ez az első számú hátránya az ab tilalomnak, hanem inkább az, hogy a szegényebb lányok - asszonyok angyalcsinálókhoz fordulnak, és ott komolyabb veszélyben lesznek, mint kórházi körülmények között.
Mi a másodikat gyereket nem akartuk. legalábbis nem okvetlen 2 hónappal az első után rögtön.... de végül megtartottuk, ki is purcantam rendesen . Mármint fizikailag.
A lényeg, hogy egy megfogant emberiélet nem csak az anyáé, hanem mindannyiunké, ahogy mindannyian is támogatjuk a közre adott adónkkal (hogy az anyagi alapokon gondolkodók is ércccsék) a felnevelését, így mi dönthetünk arról, hogy mikor "ölhető" meg!
Mi a fax bajuk van, hát majdnem felével csökkent az abortuszok száma a hetvenes évekhez képest !!
Csináljanak inkább több tiniambulanciát meg legyen diákoknak ingyen fogamzásgátló, felvilágositás stb tovább cöskkenne az abortuszok száma hülye törvények nélkül is.
A tajgetosz csak legenda, kár emlegetni, főleg hogy egypár év már eltelt, és ha igaz is lett volna, azóta iciri-picirit változott a morál!
Többek között sokkal világosabbaá vált, hogy az egyéni és közösségi érdek összekoccanásakor mi élvez prioritást.
Egy megfogant magzat NEM csak a NEMző szülőké, hanem a NEMzeté is!
De ez csak szójáték volt, mielőtt valaki meglovagolná.
A lényeg viszont az, hogy a világ emberi megismerésének adott szintje alapján dönthetünk nem csak a magunk, hanem egy kisebb, nagyobb közösség sorsáról, ezen belül a közösség tagjainak sorsáról. Ma már pontosabban tudjuk, hogy az embrió hogyan fejlődik, és az élete nem a világra jövetellel kezdődik.
Igaz, hogy olyan nőkre sem kell rákényszeríteni a gyereknevelést, akik csak a gyerek csinálásához értenek, de az örökbefogadás megkönnyebbítésével biztos megoldható lenne, hogy ezeknek a nőknek még véletlenül se törjön derékba az életük egy gyermekÁLDÁS miatt.
A lényeg, hogy egy megfogant emberiélet nem csak az anyáé, hanem mindannyiunké, ahogy mindannyian is támogatjuk a közre adott adónkkal (hogy az anyagi alapokon gondolkodók is ércccsék) a felnevelését, így mi dönthetünk arról, hogy mikor "ölhető" meg!
Ezek most csak a földhözragadt, racionális érveim voltak.
Magasabb szempontokat nem kevertem bele, mert Istent megérteni nem adatik meg bármelyikünknek.
Egyébként, biztosra veszem, hogy nincsenek, mert azzal még a kdnpések is tisztában vannak, hogy a "keresztény" "anyák" saját kezűleg kaparnák ki – stílszerűen – a parlamentből a Fidesz-KDNP koalíciót, hacsak felvetnének ilyesmit... :-/
A Manyup lenyúlás is úgy kezdődött, hogy ideiglenesen kölcsönvesznek 14 havi befizetést. Aztán, mikor nem ment az utcára csak párezer ember, vérszemet kaptak, és most már az egés tőkét is elrabolják.
Igen, éppen ez mutatja, hogy a védekezést elősegítő körülmények és a társadalom etikai érzékenysége arrafelé tendál, hogy meg lehet fogalmazni az embrió jogait és van esély, hogy a társadalomban az elfogadásra kerül, sőt nincsen olyan elterjedt folyamatok sem, amik eleve lehetetlenné tennék a kezelést.
Ennyire nem lennék drasztikus szegény Semjénnel. Az abortusz meg inkább egy olyan téma, amiben a férfiaknak is lehet szavuk, sőt, kell, hogy legyen, mint pl. az otthonszülés. De az ő felelősségük is fel kell akkor, hogy merüljön.
mivel a gimnazista lányoknak semmi bajuk nem lesz, ha megtanulnak felelősen viselkedni és esetleg nem veszélyeztetik másokéletét később.
és ugye ha értelmezed a hsz-eket megfelelően kedves, nem ámokfutó módjára gúnyolódsz akkor azt is megérted: pont, hogy a szülők akarata ellenére megszülető gyermekek esetleges későbbi életét féltjük legjobban. Mert tisztában vagyunk azzal, hogy ha a törvény összeszorítja a markát akkor ezek az emberek készer alatt nagyobb borzalmakra lesznek képesek, mint amit elképzelni képes vagy!
Khm, khm. Mintha éppen ma lennénk tanúi annak, hogy a törvények konkrét helyzetre reagálnak (lex Borkai, lex Szász, és így tovább), sőt, éppen az alkotmányt meg az ő bíróságát is a konkrét napi helyzet mián készülnek éppen felrúgni...
Ami a témát illeti, Semjén azon a napon nyilatkozhat erről a kérdésről, amikor az első gyerekét sikeresen megszülte. Addig fogja be a pofáját, hogy finoman fejezzem ki magam...
hát olyannal nincs mit aki egyszerűen gyilkosnak titulál valakit és ölésnek nevez valamit aminek a definiálása nézőpont kérdése.
Magzat valóban.
és bár hihetetlen szent dolog, mégis: az élet maga az. És akkor nem tiszteljük, ha egy balga állatról beszélünk mert annak nincs öntudata és meg akarjuk enni? Hogy merészeljük ezt megtenni? ha már itt tartunk.
és félre ne érts, nem összetévesztem a kettőt, vagyis: nem azt mondom, hogy a magzat élete egy csirke létével azonos, hanem azt kérdem: a csirke élete miért nem és semmit?
Hogy én milyen biztos voltam abban, hogy a gimnazista lányok bilincsbe verésén önfeledten sikongató hölgyek az esetleges kaparást tiltó, vagy akárcsak megnehezítő kormányzati elképzeléseket már nem fogják lájkolni annyira...
Hogy egy mekkoranagykibaszottnagy pszichiáter veszett el bennem... :-/