Én már nem nézem ezeket az augusztus 20.-i ökörségeket.
Csupa hazugság az egész, ráadásul Székesfehérváron tartanak ünnepséget mondván az a koronázó város. Az apjuk fasza az koronázó város, Székesfehérváron soha senkit nem koronáztak és ez már 25 éve bizonyított. Pont.
Az egész Szent István megítélés nem más mint a habsburgok és Kádár hazugságainak valamint az István a király nevű szennyrockoperának keveréke. Csupa idiotizmus és baromság, kitaláció.
A valódi nagyságáról, a valódi jelentőségéről meg szó sem esik. Tiszta szégyen egy állítólag nemzeti kormánytól!
Így van, de az eredetére nézve a dolog ettől még nem tisztázott.
Hajlamosabb vagyok gyöke szerint vizsgálni a szót.
Ezek szerint a "szer" és a "ter" vagy "tör" gyök azonos. Egymás gyökváltozatai.
Tovább bontva ezt a gyököt kitűnik, hogy a "Ta" ősgyököt köszönthetjük benne, ami a kiterjedés, szétterjedés ősgyöke.
Ez az alapértelem bújik meg a ter, szer, sor, tör stb. gyökökben.
A magyarban keresném mindenek előtt a szó magyarázatát, nem pedig idegen átvevő nyelvekben.
A kitekintés fontos és elengedhetetlen a gyök felderítése miatt más nyelvekbe, de soha ne essünk abba a hibába, hogy mindig mindent máshonnan származtatunk a magyar nyelvbe, csípőből.
igen, megvan. az uraliban, altaiban, mongolban, türkben, magyarban, jászban, avarban... de a nyugatihun nyelv nagyrésze nem maradt fönn. az már olyan szofisztikált volt, mint a latin csúcskorában, mennyiségre... és kevés jutott át az egyszerűbb utódnyelvekbe) benne volt a szkita, amiben az ó-görög, benne volt az urali, uruki, ó-örmény (ez a tudománytörténelem 80-90 százaléka) és sok türk megnevezés, a saját mellett v egyazon mint kengyel kantár...
ami tűr az a töre. ami meg van tűrve, az a törvény ameddig ér. a törvény letöri azt (és ókori szokás a töréssel jelzett törvény)
a kard (mongol+kauk) a pöröly (urali+?) a vért (jász+?) a hurok (mongol+?) az íj (japán+koreai+?mongol?)
amúgy bernátnak tudnia kéne. a szlávban tele van szkita szavakkal. (med 'méz'. szava slovo 'szó'. ved voda 'víz'.)
Nemrég például a franciák feltártak egy hun temetőt egy folyó partján Mongóliában, a csontokon pedig elvégezték az archeogenetikai vizsgálatokat. Az ázsiai hun temetőben 2000 évvel ezelőtt elhelyezett emberek DNS-adatait a magyar adatbázissal összevetve kimutatható volt egyenes ági rokonságuk Árpád házi III Bélával.
De hat "hunok" mint olyanok, nincsenek es nem is voltak. Most mar csak a MAKI es te nem tudjatok.
amikor a elfogultság találkozik a hazugságra való hajlammal.
és még csak arra se tud hivatkozni, h nem volt neki elmondva. el lett mondva neki százszor. (de akkor is a saját hazug koncepciójában képes csak gondolkodni)
Megjegyzés: a francia hadsereg szakértői csoportja ellenezte a Monarchia felbomlasztását, meg is indokolták miért. Tökre igazuk lett sajnos.. balkáni viszonyokat, instabil államokat jósoltak, és hogy a németekkel végül az egymással marakodó kis népek egymással is versengve lépnek majd szövetségre....
milyen véletlen ez történt 49-ben is. de ez volt az első világháború végén, az békeszerződéssel ért véget, és nem volt németszövetségi unió, hanem különböző államok. a monachia az elejétől fogva egy debil ötlet volt.
Talmud (tractate Berakhot 61b) refers to the liver as the seat of anger, with the gallbladder counteracting this. The Persian, Urdu, and Hindi languages (جگر or जिगर or jigar) refer to the liver in figurative speech to indicate courage and strong feelings, or "their best"; e.g
[baj] : máj
mustache from Medieval Greek moustakion, diminutive of Doric mystax (genitive mystakos) "upper lip, mustache," related to mastax "jaws, mouth,"
Ugyanazt a szar függetlenségi játékot játszotta, mint Károlyi Mihály.
Rá is basztunk, amikor sikerült a Habsburg-házat elkergetni. Nagy Magyarország léte a 16. századtól kezdve a Habsburgokon és a birodalmunkon múlott. Nincsen Habsburg-birodalom, nincsen nagy Magyarország. Ez ilyen egyszerű.
A legújabb genetikai vizsgálatok igazolták: az ujgurok nagyobb részben alán, kisebb részben ázsiai hun és szarmata génekkel rendelkeznek, minimális han (kínai) illetve jelentős a bachtriai - az összetétel hasonló III. Béla génösszetételéhez.
És igen a Tárim a medence eredetileg ugyanolyan mezopotámia volt, azaz folyamköz, mint az ázsiai mezopotámia, valamint a Kárpát-medence. Nem véletlenül voltak ezek a helyek a szkíta törzsek, mondjuk ki, egy hatalmas szkíta birodalom központjai.
eszerint a tiele részei voltak, aztán kettészakadtak
Part of the T’ieh-lêtribal union, as a result of conflicts with theJou-Jan Khaganate (330–552), they weredivided into two groups: one in the Orxon–Selenga River valleys (On Uyghur) and theother in the Altai-T’ien-shan range area(Toquz Uyghur). Together, they comprised aToquz Oguz tribal confederation, at the headof which stood the Yaglaqar Uyghur charis-matic clan.
még a 8.században is megmaradtak a keresztények. nem a szogdok (mazdaisták), nem a törökök, nem a keleti hunok, nem az avarok, nem a kínaiak voltak keresztények
volt a nyolcadik században egy száraz korszak, majd a mongolok idejében. azon a vidéken ismerték az vízárok-rendszert, kazah - turan között (heftalit > szaszanid / tokhar). a tarimban valszeg folyógazdálkodás volt, ott északról van5-6 folyó, még a temetkezés is hajókkal folyt viszont délen sivatag és hegyek
amit ugor törzseknek neveznek, az a szkita. a joban a keleti hun, wuszun a jász.
arra tippelek h a joban lett a ujgur, de lehet h a tujuhun.
Kérdés, hogy egy letelepedett állapotú szerveződés azonos lehet-e egy ilyen óriási vállalkozás megszervezésével, mint amilyen a Kárpát medencébe való hazatérés.
Azt hogy 7 törzsről szólnak a legendák, nem véletlen, hiszen pontosan tudjuk, hogy ilyen hatalmas dolog szervezésénél a 7-es egység az, amit még jól lehet szemmel tartani, összefogni, koordinálni, ennél több egységet már nem.
Az hogy általában egy törzs hány töményt állított ki, illetve hány főből állt egy tömény, szerintem egy ilyen óriási vállalkozás idejére alighanem megváltoztatták. De persze biztosat én se tudok.
Annyit azonban biztosan mondhatok, hogy Álmosék-Árpádék visszajövetele, a világtörténelem egyik leghatalmasabb és leghősiesebb vállalkozása volt, ami óriási szervezést követelt.
A Tárim medence elsivatagosodásának az oka nem az éghajlat változás volt, hanem hogy olyan népek törtek be oda egymás után kelet felől, (kirgiz, aztán mongol, majd a kínai), akik nem tudták működtetni a Tárim medencét, az ottani szkíta népesség pedig nagyjából beléjük simult és szintén alkalmatlanná vált a feladatra. Ahogy ma a románok, szlovákok stb se (és sajnos mi sem) tudják a Kárpát medencét üzemeltetni, ahogy kéne - ezért sivatagosodik.