Régóta fontolgattuk többen, hogy szükség lenne olyan topicra, amelyik a nagyobbacska (kb. 6-10 éves) gyerekekről szól, mert sok "régi" fórumozó gyerekeivel együtt "kiöregedett" a várandós-szoptatós-babázós-kisgyermekes topicokról. Pedig ahogy nőnek a gyerkőcök, egyre tágul a világ, egyre több megbeszélnivaló merül fel az emberben. Úgy gondoltam, hogy itt mindenről essék szó, ami ezt a korosztályt és szüleit érinti, vagyis lehet az iskola, szabadidő, különóra, evés, játék és minden, ami belefér...
Gondolkodtam ezen- márminthogy tanítónéni, avagy iskola alapján válasszon-e inkább a zember. És arra jutottam, hogy tanítónéni alapján. Mert az "iskola szellemisége" tökmindegy lesz a gyereknek, ha ő egy olyan osztályban ül végig négy-öt órát, ahol nem érzi jól magát, mert az ő személyisége nem passzol össze a tanítónéniével. Igaz, hogy a néni négy év alatt szülhet, vagy kivándorolhat Amerikába, de mégis érdemes a pillanatnyilag legjobbat választani. Még akkor is jól jár a gyerek egy igazán nagyon jó tanítónénivel, ha csak 2-3 évig van vele. Persze az is igaz, hogy van olyan iskola, amibe a lábamat se tenném be szívesen (meg a gyerekem lábát se : ) ), de egy tökátlagos iskola szuper tannénivel szerintem jobb választás, mint a szuper iskola átlagos tannénivel.
óó, ez nekem nagyon jó info volt, köszi, mert én nézegettem ezt a sulit a lányomnak, de a honlap sokat nem segített, a belső infok mindig jobbak. igaz, ő is csak 2012-ben megy suliba, addig akármi is lehet, de a listámon marad akkor ez is. köszi!
:))) Igen, az van, hogy tavalyelőtt egyesítettek 3 XI. kerületi iskolát: a Bethlen Gábort, a Kincskeresőt és a Keveházát. A BG igazgatója lett a közös igazgató, és a Kincsereső meg a Keveháza tagiskolája lett a BG-nek. De a gyakorlatban ennek semmi jelentőségét nem érezni. A Kincskeresőbe amint tudod nem egyszerű bekerülni körzeten kívüliként, viszont hónapokkal előbb van a "felvételi", mint a többi suliba, szóval simán meg lehet próbálni, nem kavar be a hivatalos beiratkozós folyamatba.
Most sajnos ne tudom milyen, 30 éve még ez volt a menő iskola abban a körzetben, és nagyon utánanéztek, hogy nehogy már a lakótelepiek járjanak oda, amikor az a kelenvölgyieké... akkor szuperjó iskola volt.
A szimpatikus tanítónéni 2, legfeljebb 4 évig tanítja a gyereket. Utána lehet kezdeni újabb szimpatikust keresni? Szimpatikus tanítónénik nem lesznek betegek vagy terhesek, nem kapnak máshol állást, a férjüket nem helyezik át külföldre?
Jaj bocs, Ildiiiiii természetesen, csak az a sok i betü ugye... :-)
Egyébként már megnéztem közben, ide tartozik a Kincskereső is, ezt már régebben is nézegettük. Csak az a baj, hogy közlekedésileg túl messze van, ha közelebb lenne ez lenne a nyerő alapból. De még nem tudni mit hoz a jövő, feltettem a honlapjukat a többi közé amit majd tanulmányoz a lányom.
Tud valaki infót a XI. kerületi Kelenvölgyi általánosról (Kecskeméti J. u.)?
- iskola légköre - éles-e a váltás alsó és felső között - körzeten kívüliként valós lakcímmel be lehet-e kerülni - reálisan osztályoznak-e (iskolaváltásnál, továbbtanulásnál nem rontanak-e túl sokat) - a tanárikar fix, vagy 1-2 évente cserélődnek
Ezeket kínos szemtől szembe megkérdezni, meg nem is biztos hogy korrekt, konkrét választ adnának.
Én nem aggódék emiatt. Még csak 6 éves. Nem tud számolni, hát nem tud.
Ha nagyon aggódsz, számegyenes helyett vegyél neki egy orosz számológépet. Nem tudom mi az igazi neve, 10 sor, mindegyiken 10 golyó. A golyók színei soronként különböznek. Az összeadást, kivonást azon lehet a legjobban megértani (szerintem).
Ajjaj... ;))) Azt hittem, van itt legalább egy diszkalkulia-mama, aki már többet tud erröl, és megosztaná tapasztalatait... Ezért kérdeztem :)
Alice: ahol élünk, nincs otthoni értelemben vett iskolaérettségi vizsgálat. Persze majd meglátjuk, mi lesz a suliban :) És persze, szerintem is az a fontosabb, hogy a gyerek a mindennapokban tudja, hány gól hiányzik még, meg hány szalvéta kell az asztalra, mint hogy papíron tudja a müveleteket - ebben a korban is, de késöbb is - hiszen a matek nem elsösorban elméleti, hanem sokkal inkább gyakorlati tudomány egész életünk során. Ami engem inkább megdöbbent, az a diszkrepancia a gyerek jelenlegi írásbeli matek-képességei és a szóbeliek között, ezért jött be nekem egyáltalán a diszkalkulia fogalom. Amennyire emlékszem, nekem mindig az írásbeli volt elöbb, utána jött a szóbeli (tehát a suliban elöbb megtanultam, hogy 3+90=12, így aztán késöbb össze tudtam adni a családi összejövetelen résztvevök számát, mikor szalvétákat hajtogattam).
Csak amiatt kérdeztem, mert ha ismernéd, akkor neked is lenne véleményed a viselkedéséről, ugyanis a hiperaktív gyereket elég könnyű felismerni. Tudod ha amúgy nagyjából olyan mint a többi, csak kicsit mozgékonyabb, és van sni is róla, akkor az ovodák nem szokták kiutálni, hiszen több fejpénz jár érte, ezt akkor teszik, ha nagyon megnehezíti a csoport munkáját.
Bár elismerem, hogy sokan a túl élénk gyerekre is azonnal ráfogják ezt, de ha már a neurológia is a gyógyszert pedzegeti, akkor lehet benne valami. Vadaskerti bizottság előtt voltak? Nem sokat tudok a hiperaktivitásról, de ott ilyenekkel foglalkoznak.
Számegyenessel nem sokra mész, számolni inkább tapasztalat útján tanulnak meg, úgy ahogyan leírtad. Iskolaérettségi vizsgálaton nem szóltak, hogy ezzel valami baj van? Ha nagyon aggódsz, próbálj egy időpontot kérni a nev.tan-ba (ne cihológushoz, minek?), ott felmérik ezt is. De azt hiszem ezen még nem kéne aggódnod.
Ajjaj.. miért nekünk kéne kitalálni, hozzá nem értő, info nélküli embereknek, hogy a gyereked diszkalkuliás vagy sem, pláne a leírásod alapján. Van arra szakember :)
A kiscsaj elmondása szerint jól sikerült. De szerdán tudjuk meg az eredményt :) Aztán újabb hosszú várakozás lesz, ameddig eldől felvették-e vagy sem :)
Ajjaj... Miért kell mindenkinek beleszólni olyanba, amiröl nincs elég infója??? Idösebbik gyerekem betümániás 2 éves kora óta, VERNEM kéne, meg eltiltani a könyvektöl, ha azt akarnám, hogy ne azt bújja. Gondolom, ezt Te se akarnád. A számegyenest azért adtam neki, mert láttam, hogy lelkileg teher neki, hogy nem tudja, eredetileg próbáltam szelíden lebeszélni a matekról, mondván, hogy neki ezt még nem kell tudnia. De ö csak.... Összehasonlításul: kisebbik gyerekem három éves, le se sz.... a betüket, a számokat, cserébe legózik, mint egy nagymester. Ennek is örülök, és NEM próbálom meg olvastatni, stb. Nagyon ráér a suliban!
Egy nem iskolás gyereknek nem kell tudnia még összeadni. Arra van a suli, hogy ott megtanítsák. Szimplán nem érett rá. Hagyd békén a gyereket. Már így is agyon van terhelve ÁLTALAD. Olvas, meg számegyenesek. Nem ez lenne a dolga :(
Lenne egy kérdésem, talán van valami meglátásotok.
Tehát: lehet, hogy diszkalkuliás a fiam? 6,5 éves, szeptemberben megy suliba, de már három nyelven olvas (kétnyelvü plusz angol, utóbbi tisztán önszorgalomból - nem csinálok idomított majmot a gyerekböl). Ez tehát a kelleténél is jobban megy, de alig kezd hozzá a legegyszerübb összeadási-kivonási feladatokhoz, pl. 3+2, vagy 6-4 (szintén magától, lásd feljebb), nem megy semmire. Egy darabig próbálkozik, szemmel láthatóan vaktában, aztán mélységesen elbizonytalanodva feladja szegényke. Én meg sajnálom, próbálok segíteni számegyenessel, de azt csak forgatja tanácstalanul, hiába magyarázom. Viszont: tévedhetetlenül tudja, hogy mi a nagyobb, 18+2, vagy 10+5, és ha asztali focizunk, és megegyeztünk, hogy kilenc gólig megyünk, akkor öt-egy állásnál lazán, minden gondolkodás nélkül jelenti ki, hogy már csak négy gólt kell lönie, és nyert. Hasonlókat majdnem minden nap, sok mindennapi összefüggésben csinál, tahát úgy tünik, számolni tud (vagy nem?), de ha írásban látja a feladatot, tehát számokkal, akkor lefagy a kis agya.
Alice, ugyancsak XI. kerület, de másik suli, amit jó szívvel ajánlanék, a Keveháza utcai. Itt Montessori módszerrel, Montessori eszközök használatával tanítanak az alsó tagozatban. Tantárgyi koncentrációval tanítanak, azaz témakörök vannak, tehát ha pl. az alma a téma, akkor almával számolnak almás dolgokat olvasnak, rajzolnak, készítenek, és környezetből is effélét vesznek, mindig nagyon gyakorlatiasan. A Meixner-féle disz... prevenciós könyvekből tanulnak, ismerős elsősökhöz viszonyítva komótosan haladnak viszonylag (hálisten). Iskolaotthonos, minden nap 1 órát a szomszédos nagy játszón tombolnak, de egyáltalán, remek a hangulat. SNI-s gyerekek is vannak, nálunk pl. azt hiszem 3 gyerkőc is van, akik beszédproblémásak. Kapnak speciális logopédiai fejlesztést. Ha gondoljátok, vegye fel a lányod a listára.
Nem, egyáltalán nem ismerem, csak ebédnél szoktunk beszélgetni anyukájával. Ennyi idősen már megállapítható a hiperaktivitás? Nem az ortopéd orvos állapította meg, ő csak gyanította és elküldte őket neurológushoz. Ha jól emlékszem a Heim Pálban voltak. Azt nem tudom, hogy milyen gyógyszereket akartak adni nekik, csak azt tudom, hogy az anya vegyész és majdnem ugrott egy hátraszaltót, mikor megtudta, hogy mit kellene a gyereknek szednie. S.