Giant, maximálisan egyetértek, csakis amit magától csinál, nem szabad siettetni, maguktól is fognak ülni, állni, járni, akkor amikor készen állnak rá.
Pihiszékben is a legvízszintesebb pozícióba rakom, babakocsiban egyelőre fekszik. Azt hiszem ilyen 3-4 hótól picit lehet emelni a hátát, de nem ülésig!
Bennem is rossz érzést kelt, amikor párnákkal ki van támogatva egy gyerek és úgy ül.
Amíg magától nem helyezkedik el ülő pozícióba, addig csak minimálisat üljön pl karon vagy ugye a felhúzást azt lehet csinálni párszor.
Strawberry, krumpli elég semleges, sztem csúszni fog, ha magában nem akkor vmivel amit szeretnek. Örülök, hogy eddig nagyrészt sikere van a kajáknak!
Maze, hát valami csak ragadt rám a fősulin (dietetika, eddig 3.5 év kipipálva, egy félév lóg a levegőben...) így sajna konkrét könyvet nem tudok ajánlani:(. De többen írtak baba receptkönyvről, hátha..
Nem írok többé ilyet, nem akartam beparáztatni senkit. :( Veletek semmi gond, ez biztos, nyugodj meg, ez nem számít "ültetésnek". Az ortopéd orvos is meg fog nyugtatni.
Ültetés: bocs, nem voltam egyértelmű ezek szerint. Ültetésen azt értette a gyógytornász ismerős, hogy feltámasztották párnákkal órákra azt a gyereket, akinek még nem jutott eszébe magától ülni. Ha a karunkon van ülőhelyzetben pár percig, vagy felhúzzuk karral párszor, az nem árt. A pihiszékben, autósülésben is csak megszabott időt lehet tölteni a gyereknek, az enyémnek most max. fél óra. Szerintem is az a jó, amit fozolalu mond: azt csinálja a gyerek, amit magától tud.
Köszi a Nelli név melletti kampányolást :D Kicsit megerősitett :D
És külön jó érzés az is, hogy ha ide is feljövök, mindenki nagyon kedves és aranyos...
Csak felugrottam kicsit ide is, de megyek, le kell pihennem, mert a lánykám ficereg, nem szereti szerintem ha ülök..:D Főleg este aktív, olyankor a hasam bal oldalára húzódik és köldök magasságban kucorog össze és olyan csúcsa van a hasamnak, hogy csak na :D :D
kár hogy alig van időm, újabban már nemcsak írni, de olvasni is. már csak akkor tudom beütemezni, mikor V-vel sétálgatunk és néha a gép elé tévedünk [persze leülni nem szabad, mert ülni rossz :D egyesek szerint]
köszi mindenkinek a köszöntést! Nanchy: szép volt a kép:)))
Giant: nagyon sajnálom az oltásos dolgot! (nálunk is csak a végén a 4. hósnál volt hőemi, inkább zabálási rohamot váltott ki belőlük) szerintem nem olvastál minket rosszul, eddig nem sokaknál fordult ez elő, nagyon drukkolok legközelebbre, hogy nektek sem!
Maze, nekem tegnap a védőnő mondta, tornáztassam, húzzam fel ülésbe néhányszor., pedig még csak jövő héten lesz 4 hónapos. Plusz gurigatta ide-oda, hogy érezze, hogy kell megfordulni. Ezt mondjuk hülyeségnek tartom, fordul, amikor akar, nagyon időben van. Akkor akadtam ki, amikor sógorék a 3 és fél hónapos gyereket felültették a babakocsiban, azóta úgy ül!!!:((( 5 hónapos korában az anyja állandóan állítgatta, félévesen állt a gyerek. Hogy mi lesz a gerincével, nem tudom.
A tejpépet nem szeretik. Az almát igen, meg az alma-barackot is, és ma ettünk Frutaprurát, almás-körtéset, azt is szeretik:))) Valamelyik nap krumplit is adok nekik. Kíváncsi vagyok, mit szólnak a zöldekhez:)
Ó, szegény! :( Ez rettenetes. Néha én is letámasztom a fenekét, miközben tartom, mert elfárad a karom, de nagyon remélem, hogy az nem ilyen káros ültetés, meg már túl van a 4. hónapján is, de azért most beparáztam. Sokszor csináljuk pl. az ülésbe felhúzós gyakorlatot, mert nagyon szereti, igaziból nem is nagyon kell húzni, csak fogni a kezét, a munka javát elvégzi ő. Na mindegy, jövő héten úgyis megyünk csípő-kontrollra, majd megkérdezem az ortopéd nénit, hogy taccsra vágtam-e már a hátát :| Remélem, annak a kisgyereknek helyrehozható az állapota!
shaish: Honnan veszed ezeket a klassz kis baba-kaja recepteket? Komolyan megéheztem, ahogy olvastam :) [Abban reménykedem, hátha valami szakácskönyvből.]
hát ez tényleg elég szörnyű én azt mondom igazából semmit nem szabad erőltetni, amit már magától csinál, azt biztos szabad neki persze kérdés, mi az erőltetés nekem a pihiszékkel is voltak aggályaim, de ez azért az egész gerincét alátámasztja
Rémtörténet következik, csak erős idegzetűek olvassák!
A gyógytornász ismerősöm mesélte, hogy mutattak neki egy egy év körüli gyereket, hogy gond van vele, miért nem áll már fel. A vizsgálatkor kiderült, hogy a gyerek csigolyái össze vannak csúszva, gerincében több S-kanyar... És mindez amiatt, mert a szülők egy-két hónaposan már ültették, "hogy lássa őket". Mondta az ismerősöm, hogy a legszörnyűbb az a pillanat, amikor a szülők rádöbbennek, hogy a saját hibájukból tették tönkre a gyereküket... (Remélem, nem végleg.) És ilyenkor elgondolkozom, hogy mivel szabad "segíteni" a gyerek fejlődését és mivel nem. Nehéz kérdés.
Kedves tőled. :) Hát ma sem túl szociábilis a leányzó, alig vigyorog a Bóbitán és a Rejtelmeken, amik eddig tetszettek neki, ha felveszem, ha leteszem nyüglődik, szeme pici... De remélem, lassan túllesz rajta. Igen, mi a Rotarixet kapjuk, de a beszerzést nem én intéztem.
Sajnálom, hogy ilyen rosszul viseltétek a 2 hós oltást :((( Remélem, ma már jobban vagytok. Lizzi is belázasodik mindegyik oltásnál, kivéve a Rota ellenit, attól eddig nem volt semmi baja.
guccica: mi azt az oltóanyagot kaptuk, amit 3x kell beadni, ez a Rotateq. Úgy tudom, amit 2x kell, az a Rotarix. A 3x Rotateq az 3x 14.000 Ft. Az elsőt 3 hónapos korig be kell cuppantani a babának, és utána a többit 4hetente.