ma csináltam egy véletlen szülte zseniális muflont. indult a szokásos juhtúrós-baconos-sajtos-tökmagosnak, hagyma nem volt itthon, de kezem ügyébe akadt egy fél alma, amit sajnáltam volna kidobni, de a gyerekek már nem ették. nosza, belereszeltem. és ettől olyan isteni finom lett, nem is érződik, hogy alma, olyan mintha zsenge újhagyma lenne, azt szoktam beletenni. szuper lett! bátraké a szerencse. :-)
Lehet, hogy túl igényes vagyok, de hiába keverék, attól még nyugodtan rá lehetett volna írni, hogy BL80 és BF 55 keveréke. Nem? Az arányhoz nem ragaszkodom :-)))), de egy ilyen, nívósabb csomagoláson elvárnék bővebb infót. Na mindegy. :-)
Az arányokról fogalmam sincs, de én ezt a lisztet használom folyamatosan a BL 80-as helyett (illetve a barnát is, mikor vegyes kenyeret sütök). Mindig szép és jó állagú kenyerek sikerülnek belőle, még sosem volt gondom a minőségével. Remélem, ez is segítség volt.
TTAMÁS szt pedig jelölést ne keressünk rajta, mert keverék, ezért nincs. De ő sem látszott tudni, milyen arányban keverték.
Ezen nincs olyan pöttyös táblázat :-), de megnéztem egy másikon (fogós), azon azt írják erre, hogy kenyér, kelttészták és palacsinta. De most látom, hogy a fő felirat alatt ott is van pirossal, hogy kenyérsütő gépekhez. Ezt eddig nem is láttam. :-) Mindenesetre ki fogom próbálni ezt a joghurtos zsemlét ebből. Aztán majd beszámolok.
én a sima cerbona finomat és rétest használom csak, ill. a tk bioliszteket, szóval sajna nem tom, de bemásoltam a kenyértopikba, hátha járnak arra szagértők.
Ha kenyér- és rétes- keverék, annyi a tippem, hogy elég nagy szemcséjű és elég magas sikértartalmú. Mihez ajánlják? Kenyér, kelt tészta vagy egyéb süti? (tippem az előbbi, és valószínűleg nem hazudnak)
"tesco-bojkott" :-DDDDDDDDDDD Valóban kerülöm, ha csak lehet... ;-) Köszi a beidézett részt, egyébként pont most akartam egy kérdést feltenni lisztügyben. Ugyanis a konkurrenciánál voltam hétvégi bevásárláson, és ki voltak téve a Cerbona szalagos lisztek. A macska pofozza meg őket :-)))))), nincs ráírva a BL, BF, stb. jelölés. :-( Most direkt megnéztem a honlapjukon, ott sincs. Egyedül a fogós liszté, de azt anélkül is tudtam, hogy BF 55. http://www.cerbona.hu/aloldal.php?id=315 Én most "szalagos fehér sütőlisztet" vettem (1ébként van ilyen barnában is). Véletlenül nem került szóba vhol, hogy ennek mi a száma? Az van ráírva, hogy kenyérliszt és rétesliszt valamilyen arányú keveréke. De hogy milyen arány...?????Nem volt túl drága, 89 ft...
ojj, hát kibővítették az online bótot, eddig ezek nem voltak! de még most sem teljes.
Zitka, Tesco-bojkott esetén nem muszáj kenyérlisztet venni: emargit "A legjobb kenyérsütésre a BL 80-as liszt. Ennek a neve is az, hogy kenyérliszt. Ennek hiányában én 2/3 rész réteslisztet + 1/3 rész finomlisztet szoktam a kenyerekhez és a sós péksüteményekhez használni. "
Köszönöm, feltétlenül ki lesz próbálva. :-) Gondolom, a kenyérsütős topikon már ezerszer ki lett tárgyalva, de ott nem szoktam előfordulni. Ezt a BL80-as lisztet lehet kisebb kiszerelésben is kapni (hol?), vagy csak 5 kilósban? Egy ismerősünknél ettem ilyenből sütött kenyeret, és isteni volt. :-)
30 dkg liszt (én BL80-ból csináltam) 2,5 dl joghurt 1,5 kk. só 1 kk cukor 1,5 dkg élesztő
A lisztekkel lehet persze variálni. Én kenyérsütőben dagasztottam - kelesztettem, aztán bele a muffinformába. Ott még kelt fél órát. Ezzel nem faxniztam, de le lehet kenni egy kis vizes vaagy tejes tojássárgájával és megszórni akármilyen (mák, len stb.) maggal vagy sajttal.
Időnként a márkás szilikon cuccok árusítói szoktak azzal nyomulni, hogy a noname szilikonformák rákkeltőek, bezzeg az övék... :-))))))))) Pedig nagy valószínűséggel mindegyiket ugyanott gyártják (Kínában). :-)
Köszi a híradást, latsia. :-) A Tina Extra főzőcskés számokat én is mindig megveszem. Remélem, még lesz az újságosnál...
OFF: én sem vagyok szilikon-ellenző. :-) Tegnap Regensburgban vettem 6-os mini-kuglófformákat + mini margareten (?) formákat az Aldiban. Ez utóbbi a linzerkosárka lenne? Ez a kettő volt egy csomagban, nem bírtam otthagyni. :-)
Miért, káros? Én ilyet még nem olvastam. De mi nem káros manapság. Csak csupa jót olvastam a szilikonról, pl hogy a hőt jobban és egyenletesebben vezeti, ezért jobban sül benne a süti, egyenletesebben állítólag. Lehet. Mindenesetre, okos találmány.
Na akkor megnyugodtam, mert azt hittem leveszik a fejem a szilikonrajongásért, hogy káros, meg miegymás....:O)
Ma megkaptam a Tina és a Nők Lapja Húsvéti számait Anyukámtól, vannak benne muffinok és igen guszták! Megvannak Nektek, vagy kezdjem beírogatni őket?;O)
Sziasztok! Szerintem is nyerő a szilikonos forma. Nagyon könnyű vele dolgozni. Rövid várakozás után, bármilyen mufliról is legyen szó, símán "kipattintható" belőle. Tálaláshoz jöhet a nagyon szép, akár csicsás kapszli, ami emeli a maflás értékét, mert a család szerint először a szemével eszik az ember!
Már régen csináltam meggyes-gesztenyéset, pedig nagyon szereti a család. Majd a hétvégén lehet megpróbálkozok vele, bár mostanában a sós muffin a nyerő nálunk! Nagyon szeretik! :))