AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Először kapitális baromságnak gondoltam ezt a metalcore toplistát, de jobban belegondolva azért vannak gyöngyszemek, amiket én is listáztam. Más kérdés, hogy az ezredforduló környékén még az MHH-ban is "slayercore" címkét aggatták többükre, de sebaj. Ja, csupán ABC sorrend:
All Out War - For Those Who Were Crucified (1998)
Cataract - With Triumph Comes Loss (2004)
Crisis - Deathshead Extermination (1996)
Darkest Hour - The Mark of Judas (2000)
Hatebreed - Perseverance (2002)
Heaven Shall Burn - Whatever It May Take (2002)
Integrity - Humanity is the Devil (1997)
Killswitch Engage - Alive Or Just Breathing (2002)
Morning Again - As Tradition Dies Slowly (1998)
Walls of Jericho - All Hail the Dead (2001)
Persze vannak komoly esélyesek még (Shai Hulud, Parkway Drive), akiknek itt lenne még a helyük, de nekem ez a tíz lemez a favorit. Két napja rágom magam ezen, végig is hallgattam szépen őket, meg még jópár másikat is :)
A Laughing Stock kb. minden zenénél furább :) Amúgy sajnos hamar revideálnom kell az álláspontomat, a Papangunak vannak jó részei, de a keménység mellett nekem nagyon hiányzik az a szertelen öntörvényűség és jó értelemben vett beteges gátlástalanság is, ami az első lemezükben elbűvölt.
Én annyira nem élem ezt a kamerába beszélős youtuberkedést, Stevie T-nek még a nevével sem találkoztam eddig, nemhogy a videóival. De a Converge tényleg nagyon más.
A Laughing Stockot sokáig én sem értettem miért akkora klasszikus, de mivel megvettem LP-n, legalább hetente egyszer meghallgattam, aztán egyszer csak bekattant, először csak az A oldal, most meg már hibátlannak tartom. A Spirit of Edennel is hasonló a helyzet.
Nézd, ha már fura és nehéz falat zenék, most nemrég hallgattam meg többedjére a Laughing Stock-ot. És (még mindig) nagyon nem értem, mi is akarna az lenni, de ez most mindegy, a lényeg az, hogy ahhoz képest ez a lemez maga a populáris slágergyűjteményes mennyország (bár lehet, hogy tök hülyeség ez a málna-banán összehasonlítás). Kétszer ment le, nekem ez egyelőre túlontúl jazzes, és igen, a keménység túlnyomórésze tovaszállt, szóval egyelőre nem fogott meg annyira. Dehát ez nem is a könnyű befogadhatóságra megy rá, az első lemezhez is kell még néhány évtized, legalábbis nekem. És azért fasza progos dolgok vannak, még pikula is előkerül, szóval biztosan tekergetem még oda-vissza.
bár egyáltalán nem forogtam metalcore körökben, ám Converge bulin voltam még 2007-8 körül és roppant messzire volt az ám az akkori metalcore-októl is - mármint sokkal durvább és zsigeribb, életszerűbb volt; semmi kiszámítható műanyag poliészter divatkeménykedés.
nem linkelem, de gondolom minden olvtárs találkozott már Stevie T idevágó metalcore definiáló és bemutató videóival az elmúlt tíz évben.
Nile – Those Whom The Gods Detest A Nile is tök jó banda, amit hallgatnom kéne, de mégsem hallgatom, pedig a szarkofágos borítóikat csípem. Kábé ugyanaz, mint a Napalm Death. A Kefir, izé, Kafir végére már teljesen megvettek a szeletelésre érkező disszonáns - gondolom valami ősegyiptomos - áriázással. Valahogy ilyennek képzelem a Morbid Angelt is. Jó lenne érteni valamit a sztoriból, elkéne most ide egy kis kanapés booklet olvasgatás, így csak arra tudok tippelni, hogy a 4th Arra of Dagon alatt valakit éppen kerékbe törtek. Az a baj, hogy ezt legalább tízszer meg kéne hallgatnom, hogy ebben a nagy technikázásban össze is álljon valami. Mert amúgy kedvelem az ilyen kétségbeesett hangszernyuvasztást, és érezni a mögöttes zenei tartalmat, nem csak az akrobatikát, de őszintén szólva sajnálom rá az időt.
Természetesen ha senki nem kérte volna (amire lássuk be, jó esély volt), akkor is megkaptátok volna. A Death by Stereo egy kicsit kakukktojás, mert inkább hörgős punk/metál, mint tipikus metalcore, de itt a helyük, mert azért mégsem olyan könnyű összekukázni tíz jó metalcore lemezt.
top 10 metalcore
1. Shadows Fall - The Art of Balance 2. Death by Stereo - Death for Life 3. Killswitch Engage - Alive or Just Breathing 4. Converge - Jane Doe 5. Bullet for My Valentine - The Poison 6. Darkest Hour - Undoing Ruin 7. Trivium - Ascendancy 8. Killswitch Engage - The End of Heartache 9. Avenged Sevenfold - Waking the Fallen 10. Shadows Fall - The War Within
Na lássuk azt a metalcore toplistát. Mellesleg 215 metalcore címkével ellátott lemez szerepel a listáinkon. Én vállalom, hogy a Parkway Drive, Norma Jean, Hatebreed, Darkest Hour lemezek bizony mai napig megfordulnak néha a lejátszómban. Persze van 1-2 olyan előadó, amitől meg kiver a hideg veríték, pl a Lamb of God vagy a Betwen the Buried and Me.
A kilencvenes évek elején-közepén a Hammerben szinte minden második interjúban előkerült a Discharge - egész egyszerűen nem volt tőlük kultabb banda akkoriban. Nem véletlen, hogy az évtized végére még a Metallica is feldolgozott tőlük két számot a cover lemezükre. Az egyik kedvenc cikkem az a crossover összeállítás volt, amelyiket valamelyik anyalapból vettek át, és Rainer Siebert esetleg Mike W, vagy talán Chris Sicht, vagy nem is tudom már, hogy ki követett el, de tök jó kis AOTD-k keretében összefoglalta a nyolcvanas évek hc/punk/crossover klasszikusait, hogy a pelyhesállú Biohazard-fanok is képben legyenek az alapokkal. Tök jó, hogy abból a listából a Speak English Or Die után már a második lemez pörög ki, de azt hiszem, hogy több már nem nagyon fog, mert a C.O.C-től és a Dead Kennyedystől is más lemezek lettek listázva, olyan bandákat, mint az Adolescents, meg nyilván nem ismer, és nem is listázott senki. Mai fejjel már kissé érthetetlen, hogy mi lehetett ebben a káoszos zenében annyira lehengerlő, hiszen ez igazából csak a Motörhead lendületével megtámogatott punkzene, szándékosan minimálra vett üvöltözéssel. Azért az ember ha egy kicsit odafigyel, akkor tele van csodás kis finomságokkal: két reszelés után elcseppent gitárszólók, vészjósló atmoszféra, a Protest and Survive kivédhetetlen húzása, amit azóta is hc bandák ezrei próbálnak sikertelenül reprodukálni, az akkori punkzenekaroktól teljesen elütő, invenciózus szóló- és gitárjáték. A múltkori Agnostic Front után szép lassan be kell látnom, hogy eléggé bejön ez a nyolcvanas évekbeli dara.
Killswitch Engage - Disarm The Descent
2024-ből már egy kicsit nehéz belegondolni, de volt a kétezres évek elején egy olyan időpillanat, mikor a metalcore még nem a világ legcikibb dolgai közé tartozott. Az ezredforduló környékén még ez a műfaj is ki tudott magából izzadni 7-8 olyan lemezt, amit még most is jó szívvel meg lehet hallgatni - ha esetleg valaki kételkedne, kérésre szívesen összerittyentek egy metalcore 10-es listát, hehe. Szóval a KSE a műfaj talán legfontosabb zenekara, azon az alapon, hogy a jóból ők vették ki a legnagyobb részt, egészen pontosan két sorlemezzel meg egy zseniális hangulatú koncert DVD-vel. A DTD tipikus metalcore, csak annyival jobb a múltkori Triviumtól, hogy ezt egyszer legalább végig lehetett hallgatni, hiszen a meglovasított göteborgi témák mindig jó esnek a fülnek, és még a dallamos és hörgős részek kiszámítható váltakozását is ki lehet valahogy bírni. Hogy mi hiányzik innen nagyon? Mondjuk a My Last Serenade húzása, szívet szanaszét tépő zeneisége, ilyesmik. Ennek a bandának kábé az As Daylight Dies után fel kellett volna oszolnia, és egy kicsit már az is későn lett volna. Mikor jött ez ki, 2013? Hát akkor én már nagyon távol jártam: Snakeskin Angels, Kadavar, Magic Circle, Blood Ceremony, stb.
Kár, hogy dobosoknak nem rendeznek olimpiát, ez a fószer itt tuti aranyérmes lenne, olyan sportteljesítményt produkál. És egyebet nem tudok elmondani (a kibírt 3 szám alapján pláne). 4/10
A csakbennhajó nagyon alap. Egy csomó olyan zenét találtam ott, amivel valószínűleg soha az életben nem találkoztam volna, hogy mást ne mondjak: Zugly. Vagy még a régi freeblogos blogon a Triclops, még valamikor a kétezres évek közepén.
Szerintem a metál nem igazán podcast műfaj. Zenéket ugye jogdíj miatt podcastokban nem igazán lehet használni, azt meg hogy most felsorolják a friss megjelenéseket, vagy híreket, hát, nem tudom, kinek van erre igénye. Valószínűleg mindenkinek van egy bejáratott forrása, ahonnan tájékozódik, nem hiszem, hogy bárki is lemaradna egy őt érdeklő friss megjelenésről. Persze nyilván lehetne egy jó podcastot csinálni, hiszen a ha filmekről vagy könyvekről lehet, akkor nyilván zenéről is lehetne, de főleg inkább tematikus alapon, mint ami a Felütés is akart lenni, ami egyébként nem is volt annyira rossz, egy erős hármast ki lehetne nekik osztani.
Hah, megint egy szent tehén… Elismerem, óriási tehetségű zenészek játszanak itt (George Kollias miket üt már itt is, te jó ég!), becsülettel meghallgatom, mikor kiadnak valami új anyagot, de részemről ennyi. Biztos az én készülékemben van a hiba, hogy ennyire nem tudok lelkesedni értük, de egyáltalán nem fognak meg a dalaik, mert a témahalmozáson kívül semmi másra nem emlékszem belőlük. 10/6
Sinister – Hate
Az új Officium Triste után vissza a holland halál múltba. Ha jól rémlik valami nagyon nagy reménységként tálalták őket anno, de ehhez képest a debütlemezük elég sablonos volt, ráadásul utólag visszatekintve igencsak hullámzó teljesítményt nyújtottak pályafutásuk során. A kettes Diabolical Summoning és a hármas Hate viszont nagy kedvencem mai napig, különösen ez utóbbi. Gonosz hangulatú fortyogás, ahol már rájöttek arra is, hogy nem kell tízezer bpm-mel száguldani, a felbukkanó doomos témák (Awaiting the Absuuuu, uargh) kifejezetten jót tesznek a változatosságnak és a végeredménynek. Persze, van itt blastbeat is bőven, meg durva hörgés, hogy véletlenül se legyen a tömegek kedvence, ugyanakkor majd’ három évtized távlatából is a legerősebb lemezüknek tartom. 10/9
Jaja, a New Music mix nagyon ott van, direkt egyénre szabva. Még olyanokat is felhoz nekem melyek érkezésére max tudat alatt vártam, de nemigen látok benne hibapontot.
Baromi fejlettek már ezek az ízléskövető algoritmusok.
Magam részéről a Reason c. lemezüket javasolnám, nekem az nagyon bejött, ráadásul majdnem ugyanaz az évjárat, mint a Draconian esetében az Arcane Rain Fell/The Burning Halo időszak.
apple musicon csak kurátorok által összeállított playlistek vannak, nincs pénzért bevásárlás mint a spotify-on.
tematikus playlistek vannak, kb műfajok, irányzatok szerint.
ezen kívül pedig minden felhasználó kaphat, követheti a saját hallgatásai és ítéletei szerint készített heti listákat is. pl a New Music péntek reggelenként frissül és egész jól irányba lehet vágni ha néhány hétig akkurátusan pontozod az ajánlott számokat.
legvégül meg hadd cáfoljam meg, inkább egészítsem ki az első mondatot: te is létrehozhatsz nyilvános playlistet saját linkkel, terjesztheted az igéd.
azért hullámzó a minőség, de vannak igazán szép percei is, ha bejön akkor érdemes velük kísérletezni. bár évek óta tervezem aztán sosem jutok el valamilyen ok folytán rá, de pl pár éve Bécsben játszottak a Doom Over Vienna feszten (november második hétvégéjén tartják a kb. 100-120 férőhelyes Escape Metalcorner pinceklubban).
