Sziasztok! Rég jártam erre, az Alföldön nyaraltam.
Elmondom az én sztorimat a leanderrákkal. Akkor (kb.1 hónapja) javasoltátok, hogy dobjam ki a betegeket. Hát NEM tettem meg, erősen visszavágtam a beteg ágakat, A vágási felületet erős domestos-os vízzel és ecsettel lemostam. Lesem, hogy az új hajtásokon jelentkezik-e a kórság. Van olyan növényem, aminek csak a beteg ágait vágtam le, a megmaradt ágakon eddig csak 3 beteg levelet találtam. Ezeket rögtön likvidáltam.(a leveleket)
Bocs, hogy nem hallgattam a tapasztaltabbakra, de nagyon önfejű vagyok, gondoltam megpróbálkozom a lehetetlennel. Ígérem, beszámolok a tapasztalaimról, akár jók, akár rosszak. És azt is, ha feladnám...
Nekem is volt ilyen. Nagyon megörültem neki, hogy milyen különlegeset sikerült szereznem. De azátn kiderült, hogy földbe gyökerevze már nem ilyen érdekesen hamvas a virága.
A vízben állók bimbói ki szoktak nyílni, csak halványabbak és kisebbek az igazi méretnél. Hogy miért..., hát biztos nem túl boldog, hogy levágták a lábát:-)
Erről van szó! Természetesen ha látunk további jeleket, akkor jobban aggódunk, de most spongyát rá és élvezzük a virágzást. Egyébként én azon az állásponton vagyok, hogy ha be is üt egyszer a vész, akkor sem teszek semmi különöset, hanem szépen, nyugodtan kivárom a végét, ami csúnya azt lemetszem, aztán amikor az utcsó is kipurcan, akkor ..., akkor majd meglátjuk, hogy mi lesz! Talán mást mondtam annó, de az, akinél a gond szemmel látható volt, még olyan fiatal, hogy újra kezdheti. Én nem kezdeném már újra. Nagyon szép része az életemnek, de abban az esetben nem folytatnám, abban a hitben, tudatban, hogy bármikor újra kezdődhet.
Értettem. Ha nem mondtátok is ki, olvastam a sorok között. De makacs ember lévén, nem vagyok hajlandó most leanderhegyeket termelni az utcára, és megvesztegetni a kukásokat, hogy vigyék el. Egyébként is mindent ki kellene dobni, mert ki tudja... Várok. (Nem képzelem magam mindenhatónak.) Aztán, ha már nem lesz visszaút majd hallatom segélykiáltásom, és várom a segítséget! A jóbarátok már most kinevezhetnek 1-1 leandert "rágicának". Ők leszenek majd a Máltai Szeretetszolgálat segélye helyett a LÖTYE Szeretetszolgálat leanderei. Legalábbis remélem!