Köszönöm a férjem nevében:))) Az udvar (fű, dísznövények, bokrok) az ő műve. Most éppen a muhart próbálja a fű közül kiszedni, de reménytelennek látszik a küzdelem. Valamelyik trágyázáskor rengeteg gyommag került bele.
A cserepes virágok az enyém. A picike veteményes az enyém lenne, de azzal nincs mit dicsekedni, talán jövőre lesz rá energiám. (minden évben ezt mondom...)
Most látom, hogy a kép jobb szélén nem a leander virágai látszanak, hanem egy egynyári, este-reggel virágzó fogalmamsincsmianeve növény. De a szine majdnem ugyanaz.:)))
Sajnos most egy kis komolyabb szél is kerekedett, de azért nagyon nem vészes. Talán hamarosan újra esik a radarkép állítása szerint. Annyira jó ez a felszabadulás az után a sok hőség után!!! Én este azért jól meglocsoltam mindent, szerintem jobban viselik a megpróbáltatásokat feszülő szirmokkal. Csak egyet hoztam be, azt, amelyikben öt szín virít.
Nálam nagyon szépek a színek, most az igaziak. És úgy döntöttem, nem várom már a pirosat, mert van belőle több is. Nem azt kell nézni, hogy nem mindig piros, hanem azt, hogy időnként az. Álljunk pozitívan a dologhoz! Most pl. olyan pirosan virítanak, hogy csuda! Sem bordónak, sem ciklámennek nem mondható, akkor nem lehet más, mint piros! Annak is vannak árnyalatai, ezek nem paprikák, hanem szép sötét pirosak! Tulajdonképpen a paprika piros semmiben és soha nem tetszett, mindig a mélyebb árnyalatokat szerettem.
Akkor várhatom a szelet én is? (Várja a fene!) Itt nem mondom, hogy teljes a szélcsend, de alig van, így nagyon elégedett vagyok az esővel. Épp meglocsoltam a dézsásokat, mikor elkezdett esni. Nem is tudom, mikor esett utoljára normális eső?
Itt pesten viszont már elég tisztességesen esett/esik. Úgyhogy ti se fogjátok megúszni, akár akarjátok, akár nem. Viszont nemrég jött a szél is sajnos. 1 nagy (kikötött!) leander dőlt, 1 cserép tört.
Képzeld, lekonyult a hajtás, amit csütörtökön kaptam tőled, szerintem végelgyengülés. Nem értem. Egyébként OFF szombat du. az M2-nvolt egy utifilm a camino-ról,vélteltenül elkaptam. Nem láttad?
Pontosan nem tudom hol laksz, de lehet téged ma is elkerül az eső. Nálunk végre több órán át finom cseppek áztatták a leandereket, bánja a fene már a virágokat! Levegőt lehet venni! És talán még lesz folytatás is!