Pontositanád, hogy milyen képek érdekelnének?
Csináltam tavaly nyáron pár fotót, de kb 1 Mb/db.
Mind a 400 db-ot most inkább nem küldöm el emilben. :-)) /És nem is mind Sarti./
Szükségem lenne Sartis képekre. Arra szeretném kérni azokat akik tudnak küldeni képet, küldjék el nekem e-mailbe vagy ha tudtok olyan elérhetőségeket a neten, ahol olyan képek vannak (nem csak tájképek) akkor írjátok meg nekem!
Légyszi, nagyon fontos lenne.
Előre is köszi!
elöljáróban: nem csak gazdasági szempontok vannak.
Ha egy hétig vagy egy helyen, úgy hogy ott helyben keresel szállást (mint ahogyan én szinte sohasem), akkor csak rajtad áll, hogy mennyire alkudod le, de általában olyan 20-30 euró/kétágyas szoba kijön. Viszont: végigjársz egypár helyet, megállsz kis tengerparti falvakban, találkozol görög emberekkel ÉS anyagilag sem jársz rosszabbul. Amúgy mindig szobával számolj, ők legalábbis így teszik. És nem kekeckednek, ha többen laktok ott...
Félpanziót azért tilos Görögországban befizetni, mert: a megfelelő tavernák olcsóbbak, változatosabbak, a kaják, amiket a piacon veszel, olcsók, finomabbak. 10 euró/fő/nap az rengeteg, egy nagybevásárlás a boltban 20 euró, ez elég két napra, vagyis minden második nap ott tavernázol, ahol akarsz (és még mindig csak a félpanziónál vagy). Nem is beszélve arról, hogy a félpanzió kontinentális...
Összefoglalva: szállást foglalhatsz, de a félpanziót tilos.
Figyelek Rád, nézzük mindkét kérdést a gazdasági oldaláról:
Apollón Travel - Vienna ap. - szuterénszint 2 fős stúdió: 17.100,-/fő/hét -> 64 Eur/fő/hét -> 9 Eur/fő/éj
ugyanez nem szuterén, hanem emeleti szinten -> 18.900,-/fő/hét -> 70 Eur/fő/hét -> 10 Eur/fő/éj
mik a tapasztalatok? Kint lehet 10 Eur alatt foglalni szállást? Mert akkor tényleg nem érdemes itthonról...
Félpanzió: 18.000,- Ft/fő/hét ->67 Eur/fő/hét -> 10 Eur/fő/nap. Ebből kijöhet egy reggeli illetve egy tavernás vacsora? (nem gyros!) Mondjuk szerintem igen, de kérek véleményeket! (főleg úgy, hogy még nem tudom, hogy a 3 éves lányomnak hogyan lenne a kajaár ehhez a 18-hoz képest...)
Szerintem ne foglaljatok előre. Soha nem volt gond találni helyben. Tavaly visszafelé Krétáról megszálltunk Sartiban, és nem volt sok pénzünk, ezért 25 vagy alatta kellett egy éccaka/2 fő. Bementünk a Sithon Travelhez, mert lusták és fárastak voltunk, és találtak is nekünk 5 perc alatt. Ez csak azért jó, mert 1 napra nem nagyon szeretnek kiadni apartmant a görögök.
Köszönöm a segítséget, akkor meggyőztetek a Viennával. Ez lesz :))) Saját autóval megyünk, június 19-től egy hét Sarti, egy hét aztán délebbre.
Sarti környékén van-e olyan hely, ahová valószínűleg nem lehet eljutni autóval, pedig érdemes lenne? Nem akarok motort bérelni :)))
Sartiból milyen kirándulást érdemes tenni? Magán a Sitónia félszigeten, vagy egyáltalán? (a Meteorákat, Athost meg ilyesmit olvastam. De olyat, hogy hol lehet jól snorklizni(szabadtüdős búvárkodni), hegyet mászni, barlangot látni, stb...)
BÚÉK mindenkinek!!! Örülök, hogy pezsdül a topik...
Kedves tankap,
Én is a Viennát ajánlom, nagyon jó helyen van és korrekt hely, ahogy Böbe is írta... Ha a legfelső, sarokerkélyes apartmant elcsípitek, remek kilátásotok is lesz a tengerre... A központ gyalog kb. 10 perc :-)
A térképet Imhoteph oldalán megtekintheted, vagyis itt.
Köszönöm a gyors választ (az előttem lévő hozzászólás dátuma alapján kicsit megijedtem, hogy vajon érdemes-e kérdeznem :))))
Ami a Viennánál kérdéses: nekem azt mondta az Apollonos néni, hogy ez van a legtávolabb Sarti központjától. Ez ugyan a legolcsóbb apartman, de gondoltam, ha este az ember bemenne a kp-ba (persze nem tudom, itt a kp. mit takar, vagy Sarti mekkora), akkor esetleg jó lenne-e ha ott lennénk bent, másrészt viszont az éjszakai pancsihoz, illetve a csendesebb részhez lehet hogy jobb a nem központ. Erről mi a tapasztalatotok?
Másrészt mi a helyzet ezzel a szuterénszint illetve emésztőgödö dologgal? Ti tapasztaltatok bármi negatívot e téren?
Teljesen új vagyok itt, bár nem érzem magam annak, mert jelentem elejétől fogva végigolvastam a topicot, illetve az utazás Görögországba (vagy ehhez hasonló című) topicot is, lévén én is aktívan fórumozgató, s nem szeretem, ha valaki olyat kérdez, ami néhány tucat hozzászólással előbb volt taglalva :)))
Idén szeretnénk Görögországba utazni, életünkben most először, s informálódok. Az utiterv a következő:
1 hét Sarti, utána továbbutazás
1 hét Tolo?, s hazafelé Meteórák, s ott valahol legolcsóbb szálláson megszállva 1 éjszakát, s úgy haza.
Kérdéseim a következőek lennének:
- eddig az Apollonéktól kaptam a legkedvezőbb árakat (szeretem előre lefoglalni, biztonságban érzem magam ettől), de ajánlottak Sartiban több apartmant is - Vienna, Stelitsa, Kosmas. Olvastam itt a fórumon is már értékelésüket, én csak egy nagyon rövid ajánlást kérek: árban nincs nagy különbség köztük, de ha esténként szeretnénk a városban is andalogni, illetve esetleg a partra is lenézni kis éji pancsira, és Ti akik jártatok ott, melyiket ajánljátok?
- félpanziót 18-ért lehet egy hétre befizetni. Ez nem kevés, de ahogy olvasgattam a topicot, ahhoz képest nem sok, hogy mennyit lehetne elkölteni ottani tavernázással, vásárolgatással egyetemben. Véleményetek?
- a harmadik kérdésem a legkényesebb, kérlek ne vesszetek össze nekem :))) olvasva agi68 és pávekúr és felfedező hozzászólásait módosítottam a két hét Sarti tervemet 1 hét Sartira és 1 hét Peloponészoszra. Lehet, hoyg kicsit OFF, de akár privát mélben is kérhetek Tőletek (de legalábbis kifejezetten az említett három topictárstól) segítséget, hogy ott hová, illetve kivel érdemes?
Segítségeteket előre is köszönöm, még lesz majd nagyon sok kérdésem, de félek, már így is hosszú voltam :)))
Ha 140 km két óra, akkor 1200 km 16 óra, ez egyszerű hármasszabály. Ha viszont szerinted 140 km 1 óra, akkor 1200 km 8 óra. Melyik a reálisabb?
De a te kedvedért leírom az utat, adatokkal, kényelmesen, nem rohanva. Tettem már meg este 10kor indulva, éjjel 3kor és reggel nyolckor indulva is, Szerbián és Makedónián keresztül is.
Belgrádig az út olyan 360 km. Ez kb. 4.5 óra, határral együtt. Egyszer szívtam, de általában gyors. A magyar pályán lehet tolni, és jugó autóúton is 100-110 között, tehát egy olyan 90-100-as átlag kijön, plusz fél óra határ.
Belgrádtól a bolgár határ 340 km, ez szinte végig pálya, ha nem állsz meg, max 3 óra. Mi meg szoktunk állni Nis előtt egy OMV kútnál, + 40 perc. A bolgár határ a leghektikusabb, számoljunk rá egy órát, és akkor szűk 9 órája jövünk.
A bolgár határtól a görög határig 240 km van, ez elég idegölő, mert vannak rossz részek és nem nagyon lehet száguldani (rengeteg traffipax van és genyák). Legyen ez 3 óra, azaz 12 a szumma. A görög határ min. 1 óra, utánna Szaloniki még 120 km, azaz 1.5 óra, tehát 14.5 óránál tartunk. Számoljuk bele az előre nem látható késést, legyen 5-10%, azaz 1 óra, a végeredmény 15.5. Ez teljesen reális.
Ha ezek után még Sartiba is el akar jutni, akkor számolj rá még két órát, vagyis 17.5 a végső szumma, 75 km/óra átlagsebességgel.
Az egyetlen trükk az az, hogy a turnusváltásokat ki kell kerülni: nem szabad péntek este indulni, legjobb a vasárnap vagy hétfő, és ez igaz visszafelé is. Mivel mi nem foglalunk szállást előre, gyakorlatilag nem vagyunk ehhez kötve.
Ezt még megfejelem azzal, hogy tavaly leautóztunk Krétáig. Reggel 8kor indultunk, éjjel 1kor már Paralia magasságában voltunk (megszálltunk), ez az időzónákat beszámítva 17 óra, de majdnem 1400 km. Másnap 12kor indultunk, megnéztük a Meteorákat, kajcsiztunk, és este 10kor felkompoztunk a Pireuszba induló Knossos Palacera.
Az igazsaghoz azert hozzatartozik, hogy mi soha nem este 10-kor indultunk mint Bogyoek. Ha a Bp-Szerb, Szerb-Bp kilépőnél elkerüli a tobborás ácsingózást, mert éjjel ér oda, annyival biztos rovidebb lesz az ut. Csak nem sokan hajlandoak éjjel elindulni...en meg nemtok vezetni...nomeg autom sincs:) Maradok a busznal, az meg ugye 10-kor indul Bp-ről...nincs apelláta. Vagy tarsasaggal...de ott meg szavazas kedese az indulas és nem sokan olyanok mint én, aki amugy is éjszakai életet él és nem zavarja az esti indulás:)
Bogyo siman levezet 3 határon át Budapestről Thessalonikibe ezerakarhanyszaz kilométert maximum 15 ora alatt(ahol is Bulgáriában pl iszonyatos utak vannak es nem sima autopálya), de a Thessaloniki-Sarti 140km-t "also hangon" is csak minimum 2 ora alatt...érdekes.
Biztosan rutinos vén róka Görögország utazó vagy. Én olyan 15x voltam eddig ott, ebből 3x autoval(jelzem nem én vezettem, nehogy erre fogd:), és átlag 22 ora volt az ut. Nem mondom, hogy nem vartunk a hatarokon termeszetesen...vagy Macedonián át voltatok? Arra is voltam már, de nagyon régen és nem emlékszem mennyi volt ugy az ut. Macedonian at teljesen kulturált utak vezetnek, nem ugy mint Bulgárián át, ugy elképzelhető a 15 ora. De jelenleg(illetve már 1-2 éve), a drága macedonok fejenként 150 dollár tranzitvizumot szednek igy nem sokan mennek manapság arra.
Bogyó véleményével ellentétben jelzem: VAN Budapest-Thessaloniki repülőjárat. Érdeklődjetek az árakról a MALÉV irodákban.
Te agi68, annyira nem érzed az utat meg a távolságokat, hogy az valami borzasztó... Sarti-Szaloniki 140 km-re vannak egymástól, nagyrészt kellemes hegyi utakon: alsó hangon is két óra.
Busszal szerintem olyan 3-3,5 óra körül van az út. Repülőutak Thessalonikibe csak Athénból meg egyébb egzotikus helyekről vannak, Magyarországról szinte biztos, hogy nincs.
Ugy tudom Sartibol van kozvetlen jarat Thessalonikibe. Akkor visszafele is kell lennie:) Az ut nem hinnem, hogy tobb egy oranal. A reptertol a buszpalyaudvarig sztem jobban teszitek ha taxival teszitek meg az utat.
De azt meg kene tudni, hogy honnan indul a busz...
buszjegyet a pici babaknak tuti nem kell venni es Gorogorszagban nem draga a tomegkozlekedes. 10 km ut 0,80 Euro. A repjegy sejtelmem sincs mennyi lehet:(
Böbe, nem vagyok benne biztos, hogy az utazási irodák ajánlanak Sartiba utat repülővel + transzferrel, de azért érdemes körbekérdezni, hátha... Esetleg tudnak más alternatívát ajánlani, mivel nagyobb a helyismeretük...
Viszont megoldás lehet, hogy a buszos családtagok egy-két nappal hamarabb lemennek és bérelnek autót, amivel elmennek elétek a szaloniki reptérre... Hazafelé ugyanez a megoldás, csak akkor nektek hamarabb el kellene indulnotok (vagy a sofőröknek Szalonikiben kell felszállnia a buszra, amire általában van is lehetőség). A problematikus a repülő- és busz indulási idejének összehangolása lehet.
Hü, Böbe, azért nem lesz ám semmi Sartiig letömegközlekedni két picivel.. Ezt meggondoltátok? Értem, hogy még mindig jobb, mint Itthonról, de az se kevés távolság... Ismerve a görög buszvezetöket meg föleg...
Szerintem ez már szörszálhasogatás. Azt sem irta oda, hogy a képeket ö csinálta. Akkor senki nem fogja azt gondolni, hogy ezeket a képeket ö maga készitette, hanem valószinüleg - ha egyáltalán valaki ezen elgondolkodik - azt gondolják, hogy a neten találta, mások fényképezték, ö csak egy korrekt beszámolóba füzte öket.
Világos, ha nagyon illedelmesek akarunk lenni, akkor felkeressük a kép készitöjét (már ha sejthetö, hogy a lap tulajdonosa készitette), és megkérdezzük, felhasználhatjuk-e. Véleményem szerint 99,9%, hogy beleegyezik. (nyilván olyan képet úgysem teszünk ki máshova, ahol személyes, magánjellegü dolgok láthatóak). Én személyszerint örülnék, ha képeimmel más is szinesitené honlapját. No nem az egész galériám beszúrásával, de úgyérzem van néhány jólsikerült tájképem, természetfotóm, ami igenis egy másik beszámoló, leirás megjelenését szinesitheti.
Ma eljutottunk odáig, hogy ha valaki a lányunkra néz, miközben az félmeztelen flangál a strandon, akkor az illetöt meglincseljük, mert pedofil, és irodalomkönyvben, újságban egy hires iró versét közzéteszik, akkor meghurcolják a szerkesztöt plagizálásért.
Természetesen tiszteletben kell tartani a tulaj jogait, amennyiben Emszi nem veszi jó néven, ha (adott esetben megkérdezése nélkül) képeivel valaki egy mindenkiszámára hasznos munkát szinesit, akkor a jövöben ezt el kell kerülni. Az más kérdés, hogy mennyiben sérültek ezzel a jogai (netán pénzt keres a képekkel, és igy jelentös bevételtöl esett el? ezesetben megértem a problémát)
No ne ragozzuk tovább, tanulságos volt asszem mindenki számára pro és kontra.
Nos igen, bevallom, ebbe a fórumba más nickkel írtam anno... (Most juszt se' leplezem le magamat :-))
De a letöltést gondolom Te csináltad (vagy nem?), így tudhatod, melyik kép honnan/kitől származik... No mindegy, nem akarok inkvizítorkodni, csak tanulság lehet a következő alkalomra :-)