A feltekert MM fokozat MC-vel tapasztalatom szerint pontosan ebbenaz irányban viszi el a hangot. AZ MM 47k lezárást igényel szabványosan, az MC pedig pár tíz ohmtól néhány tízig terjedőt.
Ezen felül az MM bemenet zajosabb is, mint a válogatott eszközökkel, kapcsolástechnikával felépített MC preprek.
Csak DDL AI9-e lógott ki a sorból melyet ő átalakított 100R-ra. Viszont igaz, hogy azzal is laposan szólt minden :(( Nem tudom mitől lehetett. Lehet, hogy csak meg kellett volna mérni a hálózati feszültséget.
Ezzel az én bajom csak az, hogy amikor becsomóztunk oda valami nagyobb erősítésű MM fokozatot, akkor tökugyanúgy szólt mint Hiraga-val, csak halkabban. Persze ha azt mondod, amikor a végén már nagyon rossznak hallottuk és kiderült az akksis dolog, az úgy ér.
A sejtésem sajnos helyes volt: az emeleti hangzásba (legalább is LP - DL103 szinten) erősen beleszólt a Hiraga prepre akkumulátora, pedig előtte levő este töltöttem pár órát.
Tegnap itthon beüzemelve hallgattam az új szerzeményeket és erősen kerestem a felvételek terét. Ráfogtam a fáradtságra és mielőtt ledőltem délutáni szunyára, felraktam a töltőre az aksit. Fent is felejtettem ma délutánig. Lássatok (halljatok) csodát, helyére állt minden.
Tanulság: az akku sem szereti a hurcolászást. Második tanulság (tranyó hívők bosszantására): mégis a csöves (2x E88CC párhuzamosan) prepre-t kellett volna vinni! :-)))
Ezúton szeretnék megköszönni mindent amit ez a találkozó adott, a beszélgetéseket, a fórumtársak élő megismerését, Krizsi finom főztjét, kiváló szervezését a szállással és mindennel kapcsolatban, továbbá még azt is ami most nem jutott eszembe.Nagyon várom a következőt( ha lesz ), csak így tovább.
kicsit off:DD nincs valakinek egy eladó Richard Strauss - also Sprach Zarathustra-ja lp-n?
Ja, azt meg nem is írtam, hogy mennyire köszönöm Dys-cusnak azt a szatyornyi százlábút! :D Mostmár tényleg kénytelen leszek belevágni vmi kúl csövedék projectbe, nix kifogás. :D