Tudnál még egy pár dolgot mondani róla: milyen család- vagy fajba tartozik, mik az igényei? Elfelejtettem megkérdezni, nagyon megtetszett, már úgy mentem vissza érte. Nagyon köszönöm a segítséged!
Akkor viszem be a szobába, ott pára is van és meleg is! Hát sötétnek nem sötét a lépcsőház, mert 2 nagy ablak is van, és ráadásul az egyik ablak elé került, de 15 foknál biztos nincs több.
Régebben raktam fel egy képet egyik növényemről amit a Hortuson vettem, és nem tudtam hogy hívják.
Cucurbia! Azt írtad, hogy szerinted Allamandra. Most kinyílt a virágja, rakok is fel képet róla, hogy akkor tényleg az-e?! A lépcsőházba tettem be, és szegénykém ledobott pár levelet, és bimbót. Ez normális nála, vagy lehet, hogy melege van ott?
Tök jó, akkor ők sem tudják mit árulnak. Merthogy akkor két helyen kétfélét irnak róla. De mondjuk az is igaz amit cucurbia mondott. Merthogy ez nem datura.
Ha van közelben asztalos műhely, akkor onnan kérhetsz gyaluforgácsot, mindegy milyen fából van, köv. évben mulcsként vagy a komposztba használhatod, illetve a kerti út csúszásmentesítésére.
Nem tudom hogy ez a fajta van-e neked, de ez kiírthatatlan, van még ezen kívül 4-5 kissebb bokor, nem takarjuk télen őket sem. Próbáltam már 2 picit kiásni mert útban voltak de valahonnét akkor is kihajtottak:)
Hogy álltok a fügével? Betakartátok már? Nem számoltam meg, hány gyümölcsöt képezett, de olyan 20 egynéhány, amiből 6-8 érett be. Ebből 4-5 db szépen kinőtte magát, egész emberes, füge nagyságúra, a többi pici, diónyi maradt. A bokor nagyon szép formájú, a középső erős ága magasabb mint 2 méter, még nem tudom, hogyan takarom be. Próbálok valamit az OBI-ban nézni, mert sem kukoricaszáram, sem szalmám nincs. Alább olvastam valami megoldásokról. Nem merem a fő ágat lehajtani, nem tudom, törékeny-e.
na, én is ugyanekkorát kaptam, még fel is hívtam őket iziben, hogy alig látszik ki a földből, meg nem kicsi a virágja. Azt mondták, megnő. Meg is nőtt, de nem a virágja
Így kaptam meg májusban, akkor ijedeztem is egy jót a virágoskertben nektek, de azért szépen kinőtte magát:)Kb 5 centi volt az egész növényke,és tényleg én sem ezt vártam.
tehát Sieberz 2005 tavasz, internet, pontosan ez volt:
Angyaltrombita kék (Datura) 590 Ft
Már az első évtől gazdagon hozza akár 30 cm-es virágait. Védett, napos helyet kedvel, víz és tápanyagigényes. Világos, fagymentes helyen teleltessük. (Cikksz. 62125)
"Már az első évtől gazdagon hozza akár 30 cm-es virágait. Védett, napos helyet kedvel, víz és tápanyagigényes. Világos, fagymentes helyen teleltessük. (Cikksz. 62125)"
azt viszont így utólag látom, hogy a szöveg mellé ennek a másiknak a képét tették, persze úgy, hogy akár 30 cm-esnek is láthassuk
Szilki a gugli tárolt változataiban még megtalálható a tavaszi katalógus, ha erre rákeresel. Úgy kezdődik ott hogy: már az első évtől hozza akár 30 centiméteres virágait. Nekem tetszik így, de volt egy pát hét míg nagyon el voltam kenődve emiatt.
Igen.Sőt még rendeltem tőlük rózsaszín daturát, és fehéret küldtek.Annál azért mindenképp jobb nem? Mikor telóztam a fehér miatt nekik, akkor azt mondták hogy küldjek virágmintát és kifizetik az ár felét.....az épp elég lett volna a postaköltségre:))De nekem tetszik, jó nekem van mellette nagyvirágú dupla lila.
Nem védeni akarom őket, de mikor tavasszal a zuglói középiskolai kiállitáson én is láttam ebből egy tucatot, akkor gyorsan megnéztem a katalógust is. Szóval, nem irták ők, hogy ennek a fajtának hatalmas kék virágai lennének. Azt irták, hogy kék virágai vannak, kész.
Persze a többi, ami az oldalon van, az a rendes datura fajtákból jön össze. Tehát megtévesztés is, meg nem is. De szerintem különben aranyos növényke.