Egy edzőterem bejáratánál egy nagyon vékony és egy molettebb, szép nő képe fogadta a látogatókat a következő felirattal: “Ezen a nyáron mi akarsz lenni, sellő vagy bálna”? Egy ismeretlen nő a következőket írta a kérdés alá: “Kedves emberek, a bálnákat folyton körülveszik a barátaik (delfinek, fókák, kíváncsi emberek), szexuálisan aktívak és nagy szeretetben nevelik fel az utódaikat. Rettenetesen jókat szórakoznak a delfinekkel és sok rákot esznek. Egész nap úszkálnak és olyan fantasztikus helyekre is eljutnak, mint Patagónia, a Barents-tenger vagy Polinézia korallzátonyai. Nagyon szép a hangjuk, még cd-ken is szerepelnek. Lenyűgözőek. Sokan szeretik őket, és rengeteg rajongójuk van. Sellők nem léteznek. Ha léteznének, kettős személyiségük miatt terápiára kellene járniuk: nő vagy hal? Nem lenne szexuális életük, sem gyerekeik. Gyönyörűek lennének, de ugyanakkor magányosak és szomorúak. És mégis ki akar olyan barátnőt, akinek mindig hal szaga van? Kétség kívül inkább bálna lennék. Amikor a média folyton azt sulykolja belénk, hogy csak vékonyan lehetünk szépek, én inkább fagyizom a gyerekeimmel, együtt vacsorázom a férjemmel, együtt eszem, iszom és szórakozom a barátaimmal. Mi nők azért hízunk, mert annyi bölcsességet és tudást gyűjtünk magunkban, hogy az már nem fér el a fejünkben, és ezért kénytelenek vagyunk mindenfelé a testünkben is elraktározni. Nem kövérek vagyunk, hanem remekbe formáltak. Ahányszor az idomaimat látom a tükörben, mindig megállapítom: “Milyen lenyűgöző is vagyok..”." ( Női koktél, nem csak nőknek )
Amikor két ember, akit látszólag minden elválaszt (...), felismeri egymásban a gondolkodás azonosságát, és úgy érzi, hogy kettejük között alkalmasint megszülethet a barátság és az együttműködés, ez a pillanat inkább függ a sors titokzatos konstellációitól, mint az elhangzott szavaktól.
Évek jönnek, évek mennek Talán egyre sebesebbek. Mindenkiben él egy álom, Az életet szebbnek látom. Azt kívánom a világon Boldog legyen minden áron Az az ember ki jót akar. Ki a szépet úgy imádja, Hogy azt mindig másban látja. Lássa azt a jó pajtásban, Lássa azt a legszebb lányban, Lássa azt, hogy boldog lélek Lakik minden jó emberben. Jó az ember, ha lelke van, Jó az ember, ha szíve van. Nemcsak dobog, hanem érez, Ha jót akar meg is kérdez. Mi bántja a lelked, szíved Részvételem legyen tied. Embert látok mindenkiben Neki adom lelkem, szívem. Az ember az úgy született, Mint a harmat és lehelet. Legcsodásabb ő lehetett. Mi nem volt benne szeretet, Másik fele úgy született. Benne méreg édes mézzel, Nem fogható fel ez ésszel. Kérdésem van, de nem mondom Szóval én ezt el nem rontom. Meghagyom az utókornak Hol emberek vágyakoznak Csodát látni a másikban. Ez a másik egy csoda lény Ő a nő ki mindig szerény. Nő az álmok legszebb vágya Nincs, ember ki nem kívánja. Nélküle nincs élet, remény Minden ember mondja enyém. Légy enyém, életem párja Lelkem szívedet bezárja. Örök napsugár az álom Lelked szívembe bezárom. Így repül az élet tova, Vele együtt az évek sora. Újévkor új álmok jönnek, Lelkünkben gyújtanak tüzet Ígérjük azt, hogy jók leszünk Rosszat soha nem cselekszünk. Földön éljünk minden áron, Akkor is, ha száll az álom. Álom viszi a világot Előre, kedvesnek virágot. Boldog újévet kívánok!
"David Macdonald volt az, aki a Pi értékét ötven tizedesig lekottázta, és zongoradarabot írt a 3,1415926535 8979323846 2643383279 5028841971 6939937510 számsorból úgy, hogy a billentyűket számértékekkel látta el."
"Javaslom, próbáld ki néhány hétig a következőt, és figyeld meg, hatására miként változik a valóságod! Bármi is az, amiről úgy gondolod, hogy az emberek visszatartják tőled – dicséret, elismerés, támogatás, szeretetteljes gondoskodás stb. –, adj nekik azt! Hogy magadnak sincs? Nem baj. Tégy úgy, mintha lenne, és meglátod, megérkezik! Röviddel az után, hogy elkezdesz adni, el fogsz kezdeni kapni! Nem kaphatod azt, amit nem adsz."
“Kb. 100 évvel ezelőtt Albert Einstein hosszú órákig tartó munka után hátra dőlt székében és teljesen magába roskadt: Atyaúristen!!!! Hogyan fogom én ezt elmagyarázni az embereknek?
A gondolatok lázasan rohangáltak a fejében, de sehogyan sem tudta megérteni, amire rájött. Olyasmit értett meg, amiről tudta, hogy igaz, de felfogni még neki is nehezére esett.
Visszaemlékezett gyermekkorára, amikor is a legnagyobb élménye az volt, amikor apja megmutatta neki, hogyan működik az iránytű. Azonnal elkápráztatta, hogy létezik egy ERŐ, ami láthatatlanul is képes hatni a tűre. Azóta nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a világ nem csak az, amit a szemünkkel látunk.
Most pedig rájött valamire, amiről elképzelni sem tudta hogyan lehetséges, annyira viszont bízott a számításaiban, hogy igaznak fogadja el.
Arra jött rá, hogy sem a tér, sem az idő nem létezik. Pusztán gondolati teremtmények.”
Kívánom, hogy nagyon sok vers, irodalom, zene és minden, ami szép díszítse a naplódat.
Én egy gyönyörű szép verssel kezdek itt Nálad. Biztos ismered annak ellenére, hogy ez a vers egy hajléktalan költőnő
tollából fakadt. Sokat szenvedett életében, amíg nyugalomra nem talált.
Nyugodjon békében!
Tánczos Katalin: Az én miatyánkom
Mikor a szíved már csordultig tele, Mikor nem csönget rád soha senkise, Mikor sötét felhő borul életedre, Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe: Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele! Nézz fel a magasba – reményteljesen, S fohászkodj: MI ATYÁNK! KI VAGY A MENNYEKBEN…
Mikor a magányod ijesztően rád szakad, Mikor kérdésedre választ a csend nem ad, Mikor körülvesz a durva szók özöne, Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele! Nézz fel a magasba, és hittel rebegd: Uram! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!
Mikor mindenfelől forrong a „nagyvilág” Mikor elnyomásban szenved az „igazság” Mikor elszabadul a „Pokol” a Földre Népek homlokára a „Káin” bélyege van sütve. Óh „Lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele! Nézz fel a magasba: hol örök fény ragyog, S kérd: Uram! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!
Mikor beléd sajdul a rideg valóság, Mikor életednek nem látod a hasznát, Mikor magad kínlódsz, láztól meggyötörve… Hisz a bajban nincs barát, ki veled törődne, Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne keseredj bele! Nézz fel a magasba – hajtsd meg a homlokod… S mondd: Uram! LEGYEN MEG A TE AKARATOD!
Mikor a kisember fillérekben számol, Mikor a drágaság az idegekben táncol, Mikor a „gazdagság” milliót költ, hogy éljen, És millió szegény a „nincstől” hal éhen, Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roskadj bele! Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed, S kérd: Uram! ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!
Mikor életedbe lassan belefáradsz, Mikor hited gyöngül, sőt ellene támadsz, Mikor, hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd, Mikor lázad benned, hogy tagadd meg „Őt”… Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele! Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet: Uram! Segíts, - S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!
Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek, Munkád elismerik, lakást is szereznek, Mikor verítékig hajszoltad magadat, S később rádöbbentél, hogy kihasználtak! Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe! Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek: Uram! MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!
Mikor a „nagyhatalmak” a békét megtárgyalják, Mikor a BÉKE sehol – csak egymást gyilkolják! Mikor a népeket vesztükbe hajtják S kérded: Miért tűröd ezt?! MIATYÁNK! Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele! Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj: Lelkünket kikérte a „Rossz”, támad, tombol! Uram! Ments meg a kísértéstől! MENTS MEG A GONOSZTÓL!
UTÓHANG
S akkor szólt az Úr Jézus, kemény – szelíden: Távozz Sátán! Szűnj vihar! BÉKE, SZERETET, És csend legyen! Miért féltek – ti kicsinyhitűek? Bízzatok! Hiszen Én megígértem Nektek: Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek! Hűséges kis nyájam, Én Pásztorotok vagyok, És a végsőkig VELETEK MARADOK!
