Nehezen várható el bárkitől, hogy az évtizedekre visszanyúló versemlékek hatása egy pillanat alatt kitörlődjön az elmékből, magyarul nehéz azonnal überszart írni. De ilyenkor van megoldás!
Először is el kell dönteni, miről írunk. Ez nem túl nehéz, mert bármiről. Lehet az létfájdalom, örömök, munkahely, távolság, virágos rét, szerelem, álmok, tejbolt...
Szóval BÁRMI.
Legyen akkor a "távolság".
Kezdjük költőiséggel, mint első sor:
"Ott élek én, a világtól távol"
Jó.
Na, akkor írjuk le az első sort, ami eszünkbe jut, és rímel:
"Semmi sem jut el hozzám zajából"
Nyilvánvaló, hogy lehetne jobb is, de ide nagyon is megfelel. Csak hát látjuk, hogy túl szabályos, és értelme is van. De hát azért vagyunk Anti Költők, hogy ez ne legyen akadály!
Törjük meg a második sort, cseréljünk ki egy szót:
"Semmi sem HALLATSZIK el hozzám zajából"
Már jobb.
De meg lehet bolondítani, egy plusz szóval:
"Semmi sem SZOKOTT ELHALLATSZANI hozzám zajából"
Javul!
De a rím... az még nem az igazi... keressünk a "távol"-ra egy döcögősebb rímet: távol - MÁR OTT
"Semmi sem SZOKOTT ELHALLATSZANI hozzám MÁR OTT... jó lesz..!
Nézzük, így milyen az egész:
"Ott élek én, a világtól távol,
Semmi sem szokott elhallatszani hozzám már ott"
Nos, azt hiszem, innen már mindenkinek menni fog...! :-)))
Köszi a dicséreteket! Megpróbálok méltó lenni a bizalomra... :-)))
Ezúttal az elvtelenül túlsztárolt költőinkre mérek kíméletlen csapást, amúgy kritikailag. (Ha esetleg 1-2 rím túl jó lenne, az csak a véletlen műve lehet...)
Úgy szeretném gazdagítani a topikot én is, de CSABEE az Ünnepi verssel olyan magasra (vagy inkább olyan alacsonyra :-))) tette a mércét, hogy inamba szállt a bátorságom...
Nemtom, ismeritek-é azt a versfaragó-típust, aki úgy véli: a rím a magánhangzókon múlik, azt slussz. Ha azok egybecsengenek, a rím jó. No, ebben a stílusban:
vihar hasíccsa végig a balatont,
közepén fuldoklik egy részeg darabont,
zöldes hányadéka lándzsája hegyére
híg végbélsáradéka pasztellszín fejére
tapad.
