Köztudott, hogy több nenzet él a földön, mint ahány ország. Gondoljunk Amerikára, ahol felfedezése előtt csak indián törzsek éltek, vagy Ausztráliára, ahova angol bűnözőket deportáltak. Nagyon sok Németh, Horváth Rácz nevű ember él hazánkban is. Ezenkivül sok népcsport is. Pl. cigányok, kunok sokácok, palócok, tirpákok stm.
Magyar Zoltán (tornász, Manyar Vámdor (film, Magyar vándor (tornaelem) stb. svédcsavar, spanyol csizma, angolkór, nem kérek illusztrációt, de aki tud, feltehet. Személyeknél kérem, hogy ki kicsada. Kérlek látszatok velem!
Csak kígyó undoríthat tiszta fatörzset így, ha bőrét hagyja rajta, mint engem undorít e forduló világ és az ordas emberek. Virágszülőként kezdtem én el, de fegyverek között neveltek engem gyilkosok s megszoktam rég a harcot itt és gyáván sosem futottam.
Igaz, jó szerteütni néha, de békében élni is szép lenne már s írni példaképen. Bíztatnom kell magam, hogy el ne bujdokoljak, mert jó lenne messze és műhelyben élni csak.
Ó, véled gondolok most, tollas jobbkezemmel s egyre jobban értelek, Kazinczy, régi mester.
Az hárfás hárfáját sokaknak pengeti És azzal sokaknak szívét édesíti; De az rab lábára vert vasát csörgeti, S annak csörgésével magát keseríti!
Zengése az hárfás pengő hárfájának Nevető örömet szerez iffiaknak; Csörgése pediglen lábakra vert vasnak – Siralmas bánatot nevel az raboknak.
Az hárfa pengése üdőt mulattatja, S annak hosszú folytát röviddé fordítja; Csörgése a vasnak azt meghosszabbítja, Fertáját órának nappá változtatja.
Az hárfának tehát kegyesen pengését Szeresd, mint madárnak szépen éneklését; Lábokra vert vasnak gyűlöljed zörgését, Mint füles-bagolynak undok üvöltését…
Volt hallgatóm, egy híres vén cigány, Ennek tetszett a muzsikám. Cigánykirály volt – napfényes orom, És halhatatlan a cigánysoron. Muzsikáló buzgalomban Ő hallgatta, én meg húztam, A nótakedv ha megvillant szemében, A vendégnépet én nem sokba néztem.
Most vége… Elment, nem ül már helyén, Hű félszemével nem villant felém.
Köröttem nyüzsg a vendég – százan vannak S én nem húzom már, csak magamnak. És holnap itt hagyom a szálát, A cigányok hol egymást váltják, Prímása voltam a cigánykirálynak – Nem húzom másnak.
Láttál-e már bősz oroszlánt? – Úgy-e szörnyű állat? Bátorságra és erőre párját nem találod; Forró, sziklás Afrikában vagyon hazája: Ott uralkodik, mert ő az állatok királya. Ha elbődül, mértföldekre hallik orditása, Mint a villám, úgy megbénít a szeme pillantása; Ökröt, lovat, embert, szarvast leüt izmos lába, S ha futásnak ered, szél sem ér nyomába.
A Jézus meg Péter nagy fáradottan Szállást kértek estennet egy majorban. Ám kérleli az asszony: „Nincs helyem! Nehéz órám megjő ez éjjelen. A ház kicsiny. Zokon ne vedd, uram! – Messziről jöttök? – A pitvarban van Friss szalma. Azon elnyughattok épen!…” És megköszönték az Isten nevében.
Éjfél előtt hördül nehéz nyögés. Neszel Péter: „Segítsd uram a jámbort!” „Eredj Péter, nézd meg milyen a hold?” „Kinn jártam, uram, vérszín ‘tűzbe’ volt.” „Fordulj be hát! Még nincs itt az idő; ‘Gyujtogató’, ki most világra jő.”
Éjfélkor hallik panaszos sirám. „Tedd, hogy megszabaduljon már, uram!” „Eredj megint és nézd: a hold milyen?” „Nézvén – ‘késformát’ vélek látni benn.” „Fordulj be hát! Még ez sem jó idő! Embervért ont, ha most világra jő.”
Éjfél után szörnyü jajszó üvölt. „Uram, segélj! Uram, nem hallod-e?” „A holdat Péter!”…A hold ’tiszta’ már. Felhőtlen égből telt, fehér sugár. – Most megbékél az Isten és a nő; ‘Ember születik’. Betelt az idő! És enyhe, szent csöndesség lőn a házban.
