Tévedsz. Lehetősége van rá, nem joga-ami a pártok érdeke. Valószínüleg a Fidesz nem fogja olyanra fecsérelni a drága adásidőt, aminek nincs értelme-nyerni nem nyerhet vele. Bokrosnak egyébként ellenzékből nem az ellenzéki jelölttel kéne vitáznia, hanem a kormánypártival, de ezek szerint mégsem érzi magát ellenzékben.
A népnek joga, hogy választás és szavazás elött megismerje az MDF és a Fidesz választási programját.A miniszterelnök jelölteknek meg kötelességük ezt ismertetni!
Vagy senkivel nem fog kiállni egy-az-egyben, vagy max. az MSZP-vel, mint jelenlegi kormánypárttal és amelyik ha nem nagy fölénnyel is, de azért várhatóan második helyen áll majd a választások előtt.
Kommunikációs szempontból ez a legkényelmesebb: csak mantrázni kell, hogy minden szar és minden miattuk van és készüljenek a börtönre.
A héten az ESTE cimű műsorban bejelentette, hogy az MDF miniszterelnök jelöltjeként kihivja vitára Orbánt. Megválasztották Bokrost az MDF miniszterelnök jelöltjének.
mondjuk én speciel nem azt várom Orbántól, hogy számokkal dobálózzon, hanem azt, hogy tiszta kezű, erősen kordában tartott szakemberekkel végeztesse ezt és közben igyekezzen összetartani a népet. Ennyivel megelégszem, és nem esek hasra Bokrostól, aki viszont szigorúan kiszámolná a sorsunkat, csak az emberi tényezőt felejtené ki belőle.
"Bokros eddig semmit sem mutatott, amiben a legkisebb mértékben is a ME-i alkalmasság jele látszana."
Ez egyértelmű, de azért OV-nek lett volna elég ideje egy kicsit mélyrehatóbb közgazdasági tudást szereznie, mert ahhoz azért egy ország vezetőjénbek illik konyítania....
Bokros is ért, Meggyesi is ért, László Csaba is ért, Veres János is ért, Gyurcsány is ért,Bajnai is ért, Oszkó is ért,aztán az államadósság meg háromszorosa a 2002-esnek!!!:-) És emellett rohad minden!