Mosoly nélkül, határozottan rászólok, hogy "nem szabad". Kiabálni csak akkor szoktam, amikor már huszadszor kell szólni 3 percen belül. Tudja, hogy mit nem szabad, mert gyakran megvárja, hogy kimenjek a szobából, és akkor kezd neki a tilos dolgoknak. Néha mondogatja is közben, hogy: nene....ne.....ne
De van olyan, hogy nem érdekli, csinál amit akar, én meg pattoghatok mint egy bolha.
Egyszer a nagyobbik fiam még másfél éves korában játszott az előlhagyott szacharinnal. Csak 2 szem maradt az aztalon. Senki sem emlékezett mennyinek kéne lennie a dobozban. Ilyedtemben melegvizet itattam vele, hányattam, újra melegvíz, hányás többször is. Mint egy gyomormosásnál. Normális esetben nem ivott volna meg egy pohár melegvizet sem, de érezte, hogy most baj van, és zokszó nélkül szótfogadott. A határozottság hatott.
Még csak második, de ha így megy tovább, harmadik az biztos nem lesz!!!! :-)
éhes gyerek nem lacafacázik az étellel, hanem megeszi
Normális gyereknél lehet, hogy így van, de az enyémek inkább éhen halnak. A nagyobb 14 hónapos kora óta csak azt eszi meg, amit egyedül is meg tud enni. Hiába próbáltam etetni, inkább nem evett. De vele semmi baj. A kicsit sem lehet etetni, de eddig nagyon szépen kanalazta a levest, tésztát, csak mostanában kezdte a hülyülést.
Hát ugye van ennek türelmes meg drasztikus megoldása, a türelmes az, hogy majd elmúlik, a drasztikus meg az, hogy minden ilyen alkalommal el kell venni az ételt, és kicsit ki kell éheztetni. Mint mondtam, éhes gyerek nem lacafacázik az étellel, hanem megeszi. Mivel harmadik gyerek, feltéelezem, hogy számotokra ez nem olyan jó móka kacagás, mint ahogyan ő hiszi...
Elvettem, rászóltam, ezen (köpködés, bugyborékolás, ételkiborítás) nem nevettem soha. A nagy egyszer öntötte a földre az ételt, rá is szóltunk keményen, soha többet nem csinálta. De ez a kis tökmag nagy ívben tesz bármilyen fegyelmezésre. Írtam már, hogy anyám egyszer rászólt, hogy üljön le az etetőszékben, erre csakazértsem ült le, sőt elkezdett vigyorogva táncolni. Újra rászólt anyám, megint táncolt a gyerek.
Azt hiszem nem szabadna törődni vele, max. ha evés helyett köpköd, el kell venni előle az ételt, ha ivás helyett köpköd, az italt, és nem szabad nevetni rajta. Sztoikus nyugalmat javaslok, majd elmúlik...
Ha valóban éhes vagy szomjas, akkor nem fog köpködni.
Ötletet várnék arra, hogy mit csináljak a köpködéssel. Szájon vágni nem akarom, de az nem normális, hogy mostanában nem mehetek el vele sehová, mert képtelen tisztességesen enni. Eddig szépen evett, de újabban elhülyül mindent. Várjam meg, amíg a bölcsiben megnevelik és leszoktatják a malackodásról?
Ha rászólok bármiért is, kiröhög, csakazértis folytatja.
Szóval a Mit NE? topicot olvasóknak már bemutattam a legkisebb csemetémet, a kakaszétkenős Móka Mikit.
Napról napra újabb huncutságokat talál ki, a legtöbben csak jót lehet nevetni, pl. amikor a hátamra tettem a hordozókendőben, úgy csinál, mint a Titanicban. Szétteszi a karját, megfeszítve magát a derekamon megpróbál állni, és közben huhuzik. (ma délelőtti találmánya) Mindig mindenből viccet csinál, a legújabb az evésnél. Mostanában úgy eszik, hogy kiönti az ételét az etetőtálcára - jobb esetben felcsipegeti, rosszabb esetben szétkeni. Pár napja meg azt csinálja, hogy ha iszik, köpdös. Biztos, hogy nem mástól látta, mert még nem jár közösségbe, sem a nővérétől, sem az unokatesójától nem tanulhatta. Ma az eső elől bemenekültünk egy Burger Kingbe, ott azzal szórakozott, hogy a narancslevet kibugyborékolta a száján. Elvettem tőle, rászóltam, de később, amikor inni akart, megintcsak bugyborékolt és köpdösött. Akkor már végleg elvettem tőle. Van valakinek valami jó módszere a leszoktatásra (a szájbavágás kivételével)? Hiába, hogy az első alkalomtól kezdve következetesen tiltottam és rászóltam, csakazértis csinálja. Igyekeztem nem felbosszantani magam, hogy ne lássa, hogy engem ez kihoz a sodromból, de az értésére adtam, hogy nem tetszik nekem.
Vagy fogadjam el, hogy ő egy született bohóc? A szopizásnál újabban arra használja a mellem, hogy mikrofonként belebeszéljen a mellbimbómba, vagy 50 cm magasságról ráugorjon. Egyik nap nem akartam szoptatni, erre könyörögve hozta a babáját, és mondohatta: babaaaaa ciciiiiiii babaaaaa ciciiiiiii. Kicsomagoltam a cicit,tenné oda a babát, erre az utólsó pillanatban ő ugrott rá, röhögve. Más: egyik nap evés közben hörögni kezdett. Rohantam oda, erre röhög. Halálhörgés, hihihi, halálhörgés, hihihi. A labdán állni akar, a kanapén fejjel lefelé lógni, az etetőszéken akrobatamutatványokat előadni, kádból a vizet kiinni, levesestányérba az arcát belenyomni. Legjobb mutatványa az volt, amikor pelenkázáskor a feneke letisztogatása után minden fizikai erőszak ellenére elrohant, majd előrehajolt, és a pucér dagadt segge alól, a két lába közül vigyorgott.
Mi is azt tapasztaltuk, hogy a legnagyobbnak a legnehezebb. Őneki nincs aki mutassa az utat. Mámint életkorban közelálló. Nálunk pl a nagyfiam akkor állt fel, amikor a 10 hónappal fiatalabb huga megmutatta, hogy így is lehet közlekedni. Beszélni is együtt kezdtek. És ha belegondolsz, a nagyobbikon tanulunk meg szülőnek lenni.
Az általános tapasztalat szerint igen, ugyanis ő már eleve úgy született, hogy ketten (hárman, négyen stb) vannak.
Sanyarú sors az elsőszülötteké valójában, mindent nekik kell kitaposni. Még sanyarúbb, ha később soha nem lesz testvérük, mert nem lesz senki aki az alapvető társadalmi szocializáció rejtelmeibe bevezesse őket... Kínában ugye most arra törekednek (néha elég durva módszerekkel), hogy minden családban csak egy gyerek szülessen, mert igen sokan vannak, na a mostani kínai nagymamák tudnának mesélni az édes kis egyke unokákról...:-(
A kisebbik ugyanis amit ESETLEG nem hoz be nagy okosságban, később bőven bepótolja a talpraesettségben.
Nálunk a kicsi annyira bájos, észrevehetően többet mosolyog(még pici babaként is, ezt mindenki észrevette), mintha tudná, hogy valahogy meg kell hódítania az embereket, hogy ráfigyeljnek.
Egyébként meg lehet, hogy nem tud annyi szót, de látszik, hogy okos, mert olyanokat huncutkodik, hogy csak lesünk. Pl. egyszer pelenkázás közben (már ráadtam a tisztát) elkezdett erőlködni, mintha kakilna. Én megint elkezdtem, hogy na, már megint a tiszta pelenkába kell kakilni, stb... Erre hirtelen elkezdett röhögni, egyszerűen hülyét csinált belőlem.
Ó ezen mindenki átesik... már úgy értem minden kétgyerekes szülő... mindenki azt hiszi, hogy a második kicsit hüle az elsőhöz képest, mert bezzeg az első...
Hát kéremszépen ez igaz is nem is.
Mert az elsővel indenki nagy cirkuszt csinál, és a másodikra ha megfeszül, akkor se jut annyi idő. Az első mindig hamarabb tud mindent, sőt mindenféle cihológusok szerint az elsőszülöttek KÉNYTELENEK intelligensebbek meg okosabbak lenni egy kicsikét, hiszen olyan sokat VÁRNAK el tőlük (kéretik ezt megjegyezni, mert ez kulcsszó, minél többet várnak el egy gyerektől annál többet teljesít, még akkor is, ha nem annyit amennyit elvárunk!)
Szegény kis másodiknak ez már a karmájában benne van, hogy előtte van egy nagyobb aki többet tud. A nagyobbnak meg benne van, hogy itt ez a kis hülye, akit neki szeretnie kell mert ezt várják el tőle.
No ez egy alapállás, de azért még nem kell ettől beszarni.
A kisebbik ugyanis amit ESETLEG nem hoz be nagy okosságban, később bőven bepótolja a talpraesettségben. Nekem is két lányom van, mr írtam, hogy mindössze 13 hónap van köztük, és nálam is a angyobbik meg a kisebbik között óriási különbségek voltak az első években, hogy egybeet ne mondjak, én attól kaptam frászt, hogy a kisebbik SOHA NEM KÉRDEZETT, pedig nála is felkészültem a sok ez miez meg ez miért van stb kérdésre... aztán végül is az idős tapasztalt ovónnéni nyugtatott meg, hogy ezzel ne is törődjek, a második gyerekeknél nagyon gyakori az, hogy inkább nem kérdeznek, csak figyelnek. És raktároznak magukban...
Viszont a tapasztalat azt is mutatja, hogy bár az elsőszülött általában okosabb, intelligensebb, de a másodszülött mégis jobban boldogul az életben.
Barátnőmnek ugyanakkora kislányai vannak mint nekem, a nagyobb neki is 3 éves múlt, a kicsi 2 lesz. Rendszeresen összejárunk, és a legutóbbi találkozónkon teljesen ledöbbentünk, hogy az ő kisebbik lánya és az én 20 hónaposom EGYÜTT játszottak, pedig ebben a korban ez nem jellemző. Egymásnak dobálták a labdát, nem volt írigykedés. A nagyobbak ilyet sohasem csináltak, valamelyik mindig elkapta a labdát és elfutott vele. A kicsik is addig játszottak szépen, amíg be nem állt közéjük a nagyobb lányom, megfogta a labdát, és őt már unszolni kellett, hogy dobálja a kicsinek. Ez azért lenne, mert a második gyerek (főleg ha kicsi a korkülönbség) megszokja, hogy mindent meg kell osztani? Másoknak is hasonlóak a benyomásai, vagy csak nálunk alakult ki így véletlenül?
A másik az, hogy bár mind a két kicsi okos kislány, mégis ebben a korban a nagyok sokkal többet tudtak. Bizonyíték erre a video, tehát nem csak a mi emlékezetünkben van úgy, hogy ennyi idősen a nagyok már többet beszéltek, pl. a barátnőm kislánya ennyi idősen már tudta a törpék nevét, néhány színt, stb. Ez azért lenne, mert a kicsikkel nincs annyi energiánk/időnk foglalkozni? Én azt gondoltam eddig, hogy a második gyerekek sokkal okosabbak, hiszen a nagy "húzza" őket, sokat lehet tőlük tanulni, de úgy látszik tévedtem. Nálatok is hasonlóak a tapasztalatok?
Ha a stomatitis aphtosa-ra gondolsz, az *egy* teljesen konkret es egyerelmu betegseg -- es sipolyka orvosa allapitotta meg hogy ott az forog fenn. En csak annyit irtam hogy a sipolyka altal leirt tunetek megegyeznek azzal amit pl. a gyerekgyogyaszat konyv ir.
A "szajfertozes" meg vagy utcai szleng lehet vagy a "ragalyos betegseg mely a szajban is okoz tuneteket" helyettesito szava -- ilyenbol csomo van. Meg ugy is ha leszukitjuk a herpeszvirusokra. ;-)
A rszkf meg azert nem illik a kepbe, mert azt hallottuk volna a hiradoban. Meg csinaltak volna karantent, fellocsoltak volna a kornyeket tejasvval meg hasonlok.
