Tegnap érkeztem haza a djerbai Garden Park Hotelből,amiről oly sok rosszat olvastam az indulást megelőzően. Csak annyit szeretnék hozzáfűzni a véleményekhez, hogy számomra meglehetősen pozitív csalódás volt a szálloda (bár tényleg minden eshetőségre felkészülve mentünk ki). Egyáltalán nem találtam koszosnak, sem lepukkantnak. Nem egy luxushotel, de aki arra vágyik, már itthon is elegendő információt kap, hogy ne a Garden Park-ot válassza. A szobák tiszták, 2 naponta cserélik a törülközőt és az ágyneműt is, és hihetetlenül kedvesek a takarítók. A blokkok is teljesen jó állapotban vannak, és nagyon szép a belsőkertjük is, akárcsak a szálló kertje. Az étteremben a választék bőséges, a fűszeres ízek hiányoznak, de mindig lehetett találni kedvünkre valót. Kicsit sok volt a macska, de ez a turisták hibája is, mert etetik őket. Az animátorok felülmúlhatatlanok, tündéri, lelkes kis csapat, akik sosem hagyták unatkozni a tömeget és mindenkihez volt pár kedves szavuk. Ami valamelyest csalódás volt, az az arab emberek habitusa. Kizárólag akkor mosolyog, ha pénzt láthat az embertől, de akkor aztán kifejezetten tenyérbemászó és negédes, ellenkező esetben gyakran átnéz rajtad. Nem egyszer álltunk percekig, mire hajlandó volt kiszolgálni az all inclusive bárnál, és akkor is kelletlenül, morogva a bajsza alatt. A snack-es pult nyitvatartása pedig egyenesen rejtélyt jelentett, de ha nyitva találtuk, akkor is ötből három esetben elküldött a szakács, hogy nem süt többet. (???) Szóval ők nem nyerték el a tetszésünket,de a szálloda és az ország nagyon. A tengerpark egyáltalán nem olyan lehangoló, mint azt sokan írták, bár tényleg sok benne a kéregszerű hordalék és sajnos a helyieknek köszönhető szemét is. Sajnálatos, hogy ennyire nem vigyáznak a környezetükre, pedig igazán gyönyörű helyen élnek. Összegezve tehát: egy rendkívül kellemes, vidám és egyben romantikus nyaraláson vagyunk túl és bármikor visszamennénk a Garden Park-ba. Bátran tudom ajánlani mindenkinek (kivéve a sznob réteget persze), mert szerintem feledhetetlen élményt nyújt és igazán jó szállodáról beszélhetünk.
Kedves FürElise! Mi egy turnusban voltunk veled, de mi a Djerba Hotelben. Talán emlékszel rám az egy napos Sahara kirándulásról.
Mi is maximálisan elégedettek vagyunk mind az idegenvezető munkájával, mind a hotellel. Az étkezés volt a legfantasztikusabb, le voltunk nyőgözve az ételválasztéktól és minőségtől. Egyetlen negatívum, hogy a hotelben az animációs programok ékes francia nyelven vannak, amiből mi nem értettünk gyakorlatilag semmit, úgyhogy kénytelenek voltunk a Garden Park Hotelbe átjárni esti műsorokra. Ez viszont igazi élmény volt, a táncos-műsoros produkciók példaértékűek, kár hogy máshol meg sem közelítik ezt a nívót.
Biztosan tudjátok, hogy október vége és május eleje között nem indul magyar csoport Djerbára....Nem tudom elhinni, hogy legalább kéthetente ne jöjjön össze egy csoportravó magyar utas.....Akkor hát ha valaki mégis menni szeretne, kénytelen egy bécsi vagy prágai irodában befizetni? Várom az ötleteket.
Kedves Für Elise.Nagyon örülök,hogy írtál a Zephir hotelról.Már régóta tervezünk oda utat.Ha valami lemaradt volna , azt is szívesen elolvasnánk.Egyébként a beszámoló rövid de lényegre törő volt.Ha egy kicsit bővebben írnál a benyomásaidról azt nagyon megköszönném.ÜDV.
Tudom, hogy az idei szezonra okafogyott a hozzászólásom,de hátha valakinek a jövőre nézve segítség lesz.
Tehát:
ma délben érkeztünk haza Djerba/Zarzis Zephir Hotel SPA 4* szállodából. A hotel megbízható,tiszta,az ALL ellátás véleményem szerint semmi kivetnivalót nem hagy maga után.Tehát aki ezt a szállodát választja nem fog csalódni. Termál vizes medencéje van nyitott is és fedett is. A kertben ( ami gyönyörű,ápolt és tiszta) a napozóágyak illeték mentesek és tiszták, a tengerparton szintúgy illeték mentesek,de nagyon kényelmetlenek. Ez volt egyébként az egyetlen negatívum. A Kartago Tours szervezésében voltunk és a pár évvel ezelőtti Egyiptomi utjuk után most történt meg a rehebilitáció ! Akkor azt mondtam, hogy soha többet velük !
Ez az út jól sikerült és az idegenvezetőnk Borbély Beáta volt, elégedettek voltunk a munkájával.
Úgy gondolom,hogy a jövőben is fogunk utazni a Kartago Tours-sal.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, most egy kicsit szokni kell az itthoni időt.
Minden egybevéve, remek nyaralás volt október végén !
Hali! Azt hittem csak nekünk volt ilyen kapcsolatunk a Balla Katival!Valójában ő már annyira arab h "képviselőként" csak a saját érdekeit képviseli.Nem láttam csoportot aki ennyit várt volna szobára.A tenger valóban nem az ő hibájuk bár senki nem mondta az ottaniak közül h még soha nem látott ilyet.Az elején sem volt szép,csak nem volt ilyen trutyis.A köveken első nap kiment a térdem:)Atöbbi ténleg szép volt.ÉS milyen jó meleg!! Na az tényleg hiányzik!
Hello, mi is a Rimelből jöttünk tegnap. És hogy itthon milyen hideg van! :-( Csak pár szót: A gépünk odafelé késett 1:20 percet. A szállodában mi majdnem 4 órát vártunk a szobára, Balla Kati SEMMIT nem tett azért, hogy sürgesse a személyzetet. Többeknek nagyon rossz szobájuk lett, Kati közölte, hogy legközelebb majd szombaton lesz turnusváltás úgyhogy mindenki maradjon nyugton, amit kap az van. Ez egy jó nagy kamu volt, hiszen mindannyian láttuk, hogy naponta többször is jöttek-mentek a csoportok. Határozottan lesz@rta a magyar csoportot, minket is többször próbált elküldeni a recepciós pulttól. Röviden, a helyiekkel jobba ápolta a kapcsolatát, mint a magyar utasokkal akiket talán sosem lát többé. A személyzet egyébként az érkezéskor hihetetlen béna és rutintalan volt, össze-vissza szerencsétlenkedtek. A szálloda főépülete irtó giccses ezzel a homokvár-szerű stílussal, de a lakótömbök nagyon jól néznek ki. Mi elsőre normális, emeleti szobát kaptunk a hatszázas blokkban, medencére nézőt. Tiszta és rendes volt, fürdőkádas fürdőszobával, egy dupla és egy szimpla ággyal, kellően nagy és kényelmes. A tenger valóban két nap után tiszta fű és hínár lett, de erről nem a szálloda tehet. Inkább az, hogy pénteken (és más éjjeleken is) hatalmas szél volt. Hiába, ez a természet. Egyébként amíg tiszta volt, addig finom volt a tenger, bár az árkok és néhol megjelenő nagyobb kövek zavaróak voltak. Nálam még mindig a sousse-i part a nyerő... A medence viszont óriási, gyönyörű és kristálytiszta volt, illetve az egész udvar és kert nagyon rendben volt. A kaja szerintünk is jó volt, az evőeszközök viszont elég koszosak és kevés...:-(( A személyzet általában kedves volt, angolul tényleg alig értenek, és szerintem kevesen vannak. Kétszer betaxiztunk Midoun-ba (3 DT/út), egyszer felmentünk Houmt Souk-ba (8 DT) és meglátogattuk a közeli kroki farmot, ami nagyon tetszett! Minket elvitt a taxis oda is egy dínárért, valaki korábban írta, hogy nem vállalták. Nálunk tehát nem volt gond. Ha valakit érdekel, 1 EUR=1,845 DT. Mi béreltünk széfet, 2 DT/nap, ill. strandtörcsit 10DT a kaució, ezt a végén visszaadják. üdv, messin
Sziasztok! Tegnap mi is megjöttünk a Rimelből.A szálloda elég jó de a tenger az okádék volt.Sűrű Szinte kásás volt a hínár szerű "adaléktől".Először 700 valahányas szobát kaptunk egyenes kilátással a teve és ló telepre a hozzá tartozó szaggal és egyéb járulékos dolgaival együtt.Kisebb vita és némi lé segítségével kaptuk a 410-es szobát.Ez jobb volt,de én 2 külün szobát fizettem 2 fürdővel stb. Ezért négyünknrk egy kicsit szükös volt a 1,5 szoba.A legjobban az id.vez Kata reagálása tetszett,-hogy nincs hely mert holnap jönnek a csehek.Lehet hogy a csehek fizetik???!!:) NA az animátorok aranyosak,a hangulat jó,a kajában valamit mindig találni ami jó,az AI is oké.Mi azért többet valószínű nem megyünk Djerbára.Szeretünk a tengerben fürdeni,medence itthon is van.A szálloda személyzete barátságos,de az angolt tényleg kevésbé beszélik.a némettel könnyeben boldogulni.Összességében a Rimel egy kellemes szálloda aki választotta jól fogja érezni magát ha a tenger nem olyan fontos neki.Mindenkinek kellemes nyaralást üdv:giza
Tényleg! Mi egy géppel utazunk! Majd írj magadról ismertetőjegyeket! Én nagy bordó bőrönddel leszek. Hosszú szőkésbarna hajam hátul lófarokba kötve. És egy magas pasi lesz velem.
Biztosan jó idő lesz. 2008. októbere végén már voltunk Tunézában, és meleg volt, kicsit le is égtem.
Ne hagyjátok ki a Flamingo öbölbe a kirándulást! Az nagyon szép!
Köszönöm Móci33! Ezek jó hírek! Már féllábbal ott is vagyok.. (Sóhaj!!) Írj még, ha valami információ értékű az eszedbe jut a szállodáról vagy a környékéről!
Én ugyan nem voltam abban a szállodában, de közös kirándulásokon vettem részt olyan utasokkal, akiket oda szállásoltak el. Nagyon elégedettek voltak mindennel. Azt mondták, a környék nagyon nyugalmas, romantikus, szép, és gyönyörű a strand. Szerintem ez bíztató! :-)
Dohányosok ne siessenek be a tranzítba ha már leadták a bőröndöt, mert seholsem lehet rágyújtani ( Ferihegy )!!! Mi megszívtuk, mert 16-án amikor mentünk 5 óra helyett 7,55-kor indult a gép az ominózuk madár miatt. Az a gép amivel mentünk volna, amikor éjszaka jött vissza Hurghadáról leszállás közben kapta be a madarat. Prágából küldtek egy másikat erre vártunk két és fél órát. Persze 23-án visszafelé is mésfél órát késtünk, mert még mindig nem tudták mejavítani a gépet és mondta a pilóta, hogy egy hete folyamatosan késnek a TS járatai. A tranziton kivül is látjátok, hogy mikor indul a gép és elötte egy órával ráértek bemenni, főleg ha csúszik az indulás. Bagósok gondoljátok meg!!!!!!!!!!!
Elnézést, hogy csak most írok, de nem volt még ídőm erre. Gyorsan pár mondat, hátha még az indulásra várva valaki olvasással tölti az időt.
Rimel kitünő szálloda. Életem legjobb nyaralása volt, pedig már sok helyen megfordultam. Fontos, hogy ragaszkodjatok emeleti szobához, mert sok a béka, gekko és óriási tücskök. A foldszinten ez például éjszaka a nyitott ajtónál mind meglephet. Nekünk is azt modták, hogy tele van a hotel és nincs, de 20 euro láttán rögtön kaptunk egy emeleti 5 ágyas!!! két szobás teraszos sarki kéglit. Kata az idegenvezető be fog veletek menni a recepcióra és segít tolmácsolni. A 300-as 200-as és 400-as számmal kezdődő szobák a legjobb helyen vannak. Nincsenek távolságok a szállodán belül, mert jól kitalált építészet. A kaja a főétteremben a legjobb, ne is kisérletezzetek a három másikkal. Minden finom bőséges és ehető! Pénz váltani a szállodában délelött és délután három után lehet, de van ATM is. Van a szobában széf, a recepción kell kérni, hogy nyissák ki első alkalommal, naponta 2 dinár, de volt akivel ki sem fizetteték az utolsó napon. Strantürcsi 10 dinár kaució amit az utolsó alkalommal visszakapsz.
Október 21- én indulunk Djerba-Zarzis, Zephir hotel SPA 4* All Inculiseve.
Értékelést szeretnék - aki már járt ott- jót,rosszat mindegy, csak tudjam,hogy mire számíthatunk.
Egyébként voltunk már Tunéziában Sousse-ban, Egyiptomban, tehát az arab világ, vendéglátás nem idegen inkább az érdekelne, hogy aki volt az említett szállodában ,hogyan értékeli.
Mi a szálloda minden részében kaptunk már szobát, nekünk mindegyik megfelelt. Talán a legjobb amik a különböző udvarokban vannak. A Thallaso therapiás részlegben lévő szobák a legújabbak, fantasztikusan szépek, tele márvánnyal, csak ott van olyan szoba, amelynek az erkélye nem kintre hanem a másik erkélyére néz és a klima oda fújja a meleget, ami nem túl jó dolog. Végül is mivel egy udvaron van a Djerba Palace és a Cesar Palace igazából nem tudni, hogy melyik medence kié, de használható. Teljesen közös a két szálloda kertje, csak az éttermük más. Az animátorokról annyira sokat nem tudok, mert mi nem vagyunk olyan típusúak (pedig fiatalok vagyunk), hogy foglalkozzunk velük. Mi igazából inkább magunknak tervezünk és szervezünk programokat. Amit láttunk, az animációból annyi volt, hogy esténként elég jó táncos bulikat rendeztek. Mi eddig egyszer adtunk csak a recepciósnak borravalót, de még mindig normális szobát kaptunk.
6. alkalommal?!!! Akkor tényleg nem lehet rossz! :-) Akkor a műholdas képen látható két félkörívben végződő téglalap formájú medence nyilván a Djerba Palace-é, ha jól gondolom.
Van jelentősége, hogy a Djerba Palace-ban hová kapom a szobámat? Írj egy tippet kérlek, hová kérjem! Gondolom illik a recepciósnak borravalót adni, a szobakérésért.
Az animátorokról is írj valamit légyszíves! Utoljára a Garden Parkban voltam és ott nagyon aranyosak voltak az animátorok, mindent kihoztak a lehetőségekhez képest. Igen nagyon jól szórakoztunk!
A Djerba Palace a Miramar szállodalánchoz tartozik. De a Miramar Djerbának nem a szomszédságában van. A Djerba Palace szomszédja a Cesar Palace. Mi most október 07-én megyünk 6. alkalommal a Djerba Palaceba. Nekünk nagyon bejött én azóta más szállodába nem is megyek. Udvarias a kiszolgálás, rendesek az emberek igazán vendégnek érzed magad.
Mi október 21.-én indulunk. A Djerba Place-t néztem ki magunknak, de vaciláltam, hogy a Garden Park legyen, a Miramar vagy a Djerba Palace. Ezek az olcsóbbak, és most drágábbra nem futja. Mi most megyünk 5. alkalommal Tunéziába. Háromszor voltunk a szárazföldi részeken és most másodjára térünk vissza Djerbára. Az előző szálloda, ahol Djerbán voltunk, az a Garden Park volt. Bár sokan szidják, mi ott is nagyon-nagyon jól éreztük magunkat.
A Miaramar és a Djerba Palace éppen egymás mellett vannak?
Láttam a műholdas felvételeken, hogy két pontosan egyforma alakú medence van egymástól párszáz méterre, csak éppen az egyik kétszer akkora, mint a másik. Lehetséges hogy a nagyobb a Djerba Palace-é, a kisebb meg a Miramaré? Az alakjuk olyan téglalap forma, ami félkörívben végződik...Azt hiszem.
Szia! A Miramart csak kívülről láttuk, mert akkor volt átalakítás alatt. Mi is a Miramarba fizettük a nyaralást de mint olvastad a beszámolót, Djerbán a reptéren mondta az idegen vezető, hogy a Palasba kerültünk. Nagyon szuper nyaralás volt sokkal jobb volt mint az idei, a szálloda miatt. Mikor mentek nyaralni? Nagyon irigyellek,hogy Ti még csak most mentek nekünk már nagyon régen volt június.
Egyébként a Miramart megnéztétek, ha már ott voltatok a szomszédjában? Mert a Miramar ára jóval olcsóbb, és eltöprengtem van-e akkora színvonalkülönbség a két szálloda között, mint amekkora az árküldönbség.
Köszönöm szépen az infókat! Megnéztem a honlapodat és nagyon teszik!! Még olvasgatom folyamatosan. Jót nevettem a zöld trutyiról szóló részen!! :-) Mi lehetett az?
Szia E.Gyöngyi! Mi tavaly voltunk nézd meg a weblapunkon a <a href="http://zolivep.gportal.hu/gindex.php?pg=28204497" target="_blank">beszámolónkat.</a> Itt pedig képeket találsz a szállodáról, illetve a nyaralásunkról. De íme a kereső amit kidobott az itteni fórumról, ami a Djerba Palace-l kapcsolatos: Katt.