Szerintem az első öt sorrendje mindig attól függ, hogy milyen lábbal keltél aznap. Kincs, Nyomás, Nincs 2, Különben, Ördög 1, És megint - hopp, ez már hat. Bűnvadászok. Hét :D Na ezek közt nálam csak eseti sorrend van
Ezzel én is így vagyok. Nyolcadiknak odatenném a vizilovakat.
Ördög jobb és bal keze: itt Hill adja a maximumot (végülis valójában ő a címszereplő)
A páros filmjeik többségére amúgy jellemző, hogy inkább Terence az események megmozgatója. A Bűnvadászokban Kirby ötlete a rablótámadás, majd ő kezd el nyomozni a kínai ügyében, az És megint dühbe jövünk-ben Johnny az orránál fogva vezeti Charlie-t a terve érdekében, az Én a vízilovakkal vagyok-ban Slim az, akinek szívügye az állatok védelme, a Kincs, ami nincs-ben Alan rántja magával (szó szerint is) Charlie-t a kincskereső kalandba, a Nyomás utána!-ban Rosco robbantja ki a kocsmai bunyót, majd a reptéren ő jelentkezik be az ügynökök lefoglalt jegyeiért, a Szuperhekusokban Doug veri át Steve-et, hogy eljöjjön Miamiba.
Szerintem az első öt sorrendje mindig attól függ, hogy milyen lábbal keltél aznap. Kincs, Nyomás, Nincs 2, Különben, Ördög 1, És megint - hopp, ez már hat. Bűnvadászok. Hét :D Na ezek közt nálam csak eseti sorrend van. Talán a Nincs 2 az abszolút.
Nyomás utána első fele frenetikus, utánozhatatlan helyzetkomikum, mintha Rejtőtől vették volna a mintát
Bűnvadászok: lassú sodrású, de soha meg nem unható legendás jelenetek, Spencer arcjátéka a csúcson
Kincs ami nincs: a hangulata teljesen egyedi, ebben ez az utánozhatatlan, meg a dumák
Ördög jobb és bal keze: itt Hill adja a maximumot (végülis valójában ő a címszereplő) kettejük ellentéte itt a legnagyobb poéngyár
Nincs kettő négy nélkül: itt a rosszfiúk is nagyon hozzák a szintet "hadd levegőzzenek csak, úgyis ezek lesznek az utolsó szippantásaik há-há-há" persze az alappáros is lubickol a kettős szerepben
Spencer temetésén felcsendült a buggy-nóta és a képek alapján mindenki jókedvű lett, ahogy ő ezt tényleg szerette volna
Elolvastam a toplistás bejegyzést, hellyel-közzel oda tenném a filmek nagy részét én is, bár nálam a Mindent bele fiúk az Ördög jobb és bal keze 2. és a Morcos misszionáriusok után lenne, a Nyomás utána szerintem az első hatba való, a Különben dühbe jövünk pedig valóban nagy klasszikusuk, de én inkább valamelyik modern kori "amerikás" filmjüket tenném az élre.
Az a helyzet, hogy a Kránitz-szinkront eredetileg éppen a TV2 rendelte, az RTL Klub csak átvette. (az Afrikához eleve nem is volt addig szinkron, így ahhoz mindenképpen kellett készíttetni, a többiben pedig Bujtort leszámítva nem is voltak egységesek a visszatérő szereplők hangjai)
Most a kivételes alkalom miatt vehették elő a bujtorost.
Nyitottam egy blogot, ami Bud Spencerről és Terence Hillről szól. Tudom, van már a Krumplishal blog, meg még pár ilyen oldal, de mindenképpen szerettem volna egy saját oldalt, saját cikkekkel. Nem áll szándékomban versenyi más oldalakkal, csupán én is szerettem volna készíteni egy blogot a kedvenc színészpárosomról. Még nagyon kezdetleges az oldal, de írtam már egy cikket indításként.
Én speciel szeretem, amikor a fiúk csajoznak. A Szuperhekusok talán a leggyengébb közös filmjük, de tetszett, hogy Steve (B. Spencer) összejött a kamionos, testépítő csajjal. A Különben dühbe jövünkben is jó, ahogy Kid (T. Hill) összeismerkedik a kötéltáncos lánnyal, kár, hogy aztán a szépséges Patty Shepard által játszott hölgynek nem jutott sok szerep.
Volt sok olasz nevettető a filmvásznon, (Nino Manfredi, Vittorio Gassman, Lino Banfi, Roberto Begnini, stb.) de ő volt az egyetlen, aki mindig úgy nevettette meg az embert, hogy semmiféle társadalom-, vagy politikai kritikát, mély mondanivalót nem szuszakoltatott bele filmjeibe. Ilyen szinten pedig a maga nemében egyedi, s sajnos valószínüleg egyszeri.
Nyugodj békében, Mr. Pedersoli, Mr. Pofon a köbön!
Ő az egyik olyan nagy és kevésszámú filmszínészek egyike (volt), akinek a halála után legalább annyi ideig és annyiszor fogják még megnézni minden filmjét, mint amennyit és amilyen sok-sok évtizedig nézték és néztük mi is még az életében... ! Ő igazi halhatatlan filmművész... .. .
86 éves korában elhunyt Bud Spencer, aki valószínűleg Magyarország kedvenc színésze volt. A család jelentette be a szomorú hírt a Facebookon a színész hivatalos oldalán.
"A legmélyebb szomorúsággal tudatjuk, hogy Bud továbbrepült a következő utazására"
Itthon nem telhet el úgy karácsony vagy húsvét, hogy ne valamelyik filmjét nézné a fél ország. Az ő és Terence Hill szövegeit pedig sokan fújják kívülről.
Bud Spencer imádta a magyar rajongóit, sokszor írt ki magyarul kedves dolgokat Facebook oldalára, gratulált például a Saul fia Oscar-díjához. Nagyon hiányozni fog mindenkinek.
A színész Carlo Pedersoli néven született Nápolyban 1929. október 31-én. Sikeres úszó és vízilabdázó volt, 4. helyet ért el az olasz válogatottal az Európa bajnokságon. Az aktív sportolástól 1967-ben vonult vissza, amikor aláírta első szerződését Hollywoodban. Utolsó meccsét éppen Budapesten játszotta.
Első Amerikában készült filmje az Isten megbocsát, én nem volt. A művésznevében a Spencer kedvenc színészére Spencer Tracey-re utal a Bud pedig a Budweiserre.
Szólóban a Piedone filmekben volt sikeres, de Terence Hillel közös filmjeik voltak a legnépszerűbbek. Az első közös filmjük a fent említett Isten megbocsát, én nem volt. A spagettiwesternek után váltottak a bunyós vígjátékokra, amikből szinte minden magyar idézni tud.
Nemrég fejeztem be az Aranyeső Yuccában-t. Megunhatatlan film Moriccone talán legjobb filmzenéjével. De ez a film talán jobban passzolt volna az alkalomhoz:
Ezen szerintem még ő (sőt: Ő, és ha rajtakapott volna, hogy megeszem a hagymás babját: "Őőő....") is nevetett volna :) a riksás se tudta elvinni Piedonét!
Talán otrombaság, de leírom: nem érzek szomorúságot. Még a hír olvastán is, ha eszembe jutnak a poénok, pillanatok, apró kis hangulatok, atmoszférák, mind jó kedvre derít. A filmjeivel Bud életem végéig örökifjúként, ereje teljében itt lesz velem, baráti közelségben, bármikor számíthatok rá. Nem is tudnám összefoglalni hirtelen pár szóval, mit jelentek a filmjei (ti is tudjátok ezt), ez már szinte lélekbúvári mélység :)