Ebbe a topikba többségében betegek és hozzátartozóik írnak. Sajnos előfordul, hogy a betegeket gátlástalanul kihasználni akaró fórumtagok (csalók) privát levélben különböző hatástalan csodaszereket ajánlanak a topikban megjelenő új betegeknek.
Tudom min mész keresztül és szívből sajnállak. Borzasztó így látni anyukánkat, akire mindig támaszkodhattunk, aki életünk mindig biztos pontja volt. Sok sok erőt és kitartást kívánok, nem lesz könnyű az utad.
Csupám jelentkezni akartam megint. Csütörtökön voltam az esedékes onkológiai vizsgálaton. Nem sokat csináltak, a szokásos tüdöröntgen és ultrahangvizsgálat. Ezekböl nem állapitott meg a doki semmi rosszat. A vérértekeimet talán ´pénteken megtudom. Èrdekelne, hogy másoknál milyen az onkológiai vizsgálat, többet néznek meg, vagy mindenhol csak ennyi?
Mindenesetre izgultam, mint mindig, most legközelebb csak januárban kell mennem és ez a sürü tüdöröntgen is elmarad, csupán évente egyszer lesz. Korábban negyedévenként röntgeneztek, aztán félévenként.
Most egy kicsit megnyugodtam, tudok mással is foglalkozni, nemcsak az aggodalmaimmal.
Ma jöttem haza anyukámtól. Nem fogyott le jobban mint ahogy láttam legutóbb, de továbbra is sokat fekszik. Suvickoltam nála, fürdőt, asztalokat stb., mert ez sem megy már neki. Tegnap az ebédet amit főztem, bent a szobában ette meg, a vacsorához úgy kellett rábeszélni, hogy kijöjjön az étkezőbe.
Úgy érzem leszűkítette az életterét a szobájába. Ott is ücsörög az ágyon, mint mondjuk az étkezőben, de mégis a szobába van a nap nagy részében, és aztán ha úgy kívánja ott el is fekszik.
Vittünk neki járókeretet, meg rolátort. Hallani sem akart róla, mert szerinte, aki ezt elkezdi használni, az már utána képtelen enélkül járni, de meggyőztem, hogy nem kell ezt mindíg használni, viszont, ha gyengébb, kóvájgósabb napja van, akkor stabilitást ad, és talán nem esik el.
Mivel idegen segítséget nem szeretne, meg a házikójából elköltözni sem egyenlőre, két szomszédját akik szoktak segíteni egy picit havonta meghonorálom. Az egyik bevásárol neki, meg segít a fürdésnél (ez még megy önállóan, de kiszállni a kádból nem), a másik pedig felporszívóz, felmos időnként, a többi teendőt én elvégzem, mikor megyek. Beszéltünk a főzésről is, és megegyeztünk, hogy van egy ételszállító cég ami normális, gusztusos kaját szállít az ő falujába is, és jövő hónaptól megpróbáljuk legalább egy hétre, hogy mennyire ízlik, mert az ételt csak a magáét, vagy az enyémet fogadja el. Úgy tűnik ezekkel a segítségekkel közös nevezőre jutottunk. Nem tökéletes, de valamennyire megnyugtató megoldások számomra, mert máshogy nem tudok segíteni, ha ő ragaszkodik a magánszférájához.
Hazafelé pityeregtem, mert nem könnyű ilyen elesettnek látni az én erős, akaratos, mindíg tevékeny Anyukámat.
Viszont talán jó, hogy nincs újkeletű fájdalma, a pocakja sem nőtt, és véres köpete sem volt azóta amióta írtam róla.
Hát hosszú lettem, sajnálom, de jó kiírni.
Nagyon különlegesen őszinte kapcsolatunk van az anyukámmal, és nehéz így ez az egész a lelkemnek.
Mindenkinek jobbulást, és írjatok, ha van kedvetek, hogy mi van veletek.
Sajnos itt sem tévedhetetlenek az orvosok :-( 2015-ben a lábamat vágták tönkre végérvényesen, tavaly pedig majdnem eltettek láb alól, mert nem ismerték fel, hogy ki van lukadva a gyomrom.
Hát ha szabad egy kicsit ezt is kivesézni, akkor azért érdekes egy dolog volt ez a mandularák, és ez most a Te észrevételed miatt is eszembe jutott. De hátha valaki okul belőle.
Tudniillik, bedagadt befelé a torka anyunak anno. Belenézett oda a tükör előtt és látta, hogy van bennt egy dudor. Azonnal elment a gégészetre, és ott mondták, hogy ez onkológiai eset. Az onkológián mondták, hogy először kemo, és aztán műtét. Majd kapcsolatok alapján eljutott anyu személyesen a Káslerhez. (Most nem is érti szegény, hogy ez az ember mitől változott ekkorát...)
Kásler azt mondta, hogy azonnal műtét.
Én idegemben a falat kapartam, mert bennem is az volt, hogy a mandula a nyirokrendszer része, és kemo nélkül megpiszkálni, nem-e indítja be jobban a dolgokat. Mint látjuk végül az azonnali műtét volt az üdvös. Ami érdekes számomra, az az, hogy anyu azt mondta, tulajdonképpen a daganat a mandulán volt, és nem maga a mandula rákosodott el. Lehet, hogy ezt látta meg a Kásler is, vagy anyu értelmezte csak így.
Persze kikapták körbe a nyirokcsomókat is, mert ettől még rosszindulatú volt a dagi, csak érdekes, hogy különálló daganat volt, csak a mandulán, de így is mandularáknak nevezték meg.
Na elő fogom keresni a zárót, mert most már nagyon érdekel mi van benne.
Emberem tüdődaganatát anno Zürichben úgy kinevezték primernek és szoliternek, hogy csak na! Kantonspital PET CT-je se látta a narancs nagyságu daganatot a vastagbélben.:-((((
Köszönöm szépen mindannyiótoknak. Viragszív, sokszor nehéz kibogozni, melyik daganat primer és melyik nem. Tény, hogy a mandula maga csak egy nyirokcsomó, nem szerv, ezért valószínűtlen, hogy primer daganat alakuljon ki rajta. De a lényeg sokszor nem a diagnózis, hanem a minél hosszabb tünetmentesség, ez lebegjen célként előttetek.
Amúgy az én anyumnak is szerintem ez egy primer daganat a tüdejében.
12 éve volt egy mandula rákja, amit kioperáltak és primer volt, bár vizsgálták előtte nagyon, mert a mandularák azt mondták általában már áttét. A műtét után a sugarat vagy kemot nem vállalta, és szerencsés volt, hisz nem újult ki.
De 12 év után nem hiszem, hogy az adott volna áttétet a tüdejébe.
Ugyanakkor persze azt sem tudjuk milyen fajta dagi ez most, mert amikor tükrözéskor mintát vettek tőle, az jött ki, hogy negatív a cytológia és negatív a szövettan is, aminek nagyon örültem, de a korányis doktornő azt mondta ez nem jelent semmit...
Végülis a pet ct mutatta azt, hogy malignus, aztán jött volna a műtét, de azt már lemondta anyu.
Jaj chillout! Nagyon sajnálom. Mikor végigolvastam a fórumot 1999-től máig, végigéltem azt is ami veled történt. Nem kímél a sors Téged sem, ha terhekről van szó... Nagyon nem. 😔
És ha már itt tartunk érdekelne, hogy Te magad hogy vagy egészségileg.
Abszolút megértelek. Anyukámnak a szájüregi rák mellett tüdőrákja is van (nem áttét). Az elmúlt két évben a tüdőrák miatt aggódtuk szarrá magunkat, mert előrehaladott, 3B stádiumú volt, amikor felfedezték, és anyukám sem akart kemót. Végül elfogadta, ahogy a sugarat is, túl van azóta az egyéves immunterápián is, és a nyirokáttétek eltűntek, a daganat pedig összezsugorodott. Eközben úgy tűnik, hogy a szájüregi rákja - amit 2013-ban, nagyon korai stádiumban elkaptak, aztán 2017-ben újra kijött és megint elkaptak - visszatért, most a szájpadlásán jelent meg, amit műteni elmondhatatlan életminőség-romlást okozna, úgyhogy tegnap éppen azt ecsetelte anyukám, hogy majd kiugrik az ablakon. Mindezt 1000 kilométerre tőlünk. Úgyhogy kedd este kapom a második oltást, szerda hajnalban pedig repülök haza, hogy lelket öntsek belé, bár nem tudom, mit mondhatnék, mert a legpozitívabb, amit jelen pillanatban mondani tudok neki, hogy itt nálunk törvényes az eutanázia.
Amikor anno kiderült a baj (teljesen véletlenül), hurcibáltam anyut ezer felé, ilyen ct, olyan pet ct, korányiba bronhoscopia, ooi-ba konzultációk Agócs doktorral, akihez még a magánrendelésére is elvittem, hogy legyen anyura legalább egy negyed órája. Mindezt úgy, hogy 100 km távolság, anyu alig bír mozogni, mert a gerince teljesen tönkre van stb. A tortúra jobban megviselte, mint az állapota, és akkor egyszercsak azt mondta: állj! Békében akar élni, nyugalomban amíg megadatik. És érdekes, hogy akkor megértettem, elfogadtam. Most meg amikor szembe jön a valóság, tehetetlennek érzem magam.
Elég nyugtalan éjszakám volt, de próbálok lehiggadni. Mert ha nem szeretne kezelést mit is tehetek? Most megint rángassam el mondjuk ct-re? Mit érünk vele?
És próbálok belegondolni abba, hogy amikor az én fejem felett lebegett a méhnyakrák, megkértem anyut is, hogy a családba ne mondogassa, és tényleg csak páran tudták a környezetemben, mert nem akartam, hogy mindenki okosabb legyen nálam, meg terheljenek a jótanácsaikkal, mert rólam volt szó, és magam akartam dönteni mindenben. Most én sem lehetek okosabb anyuval szemben, mert ez meg az ő élete, és nincs jogom belepiszkálni.
Azt hiszem abban és úgy kell segítenem neki, ahogy ő szeretné.
Megnyugtató volt olvasnom Tőled, hogy nem vagyok egyedi helyzetben az anyukámmal.
Az vallottam, hogy a rák küzdelemben fontos terület a táplálkozás, a vitamin bevitel az immunrendszer erősítése érdekében, tehát nem lehet off. Azon túl a főzés, kezdve az alapanyagok megtermelése, vagy/és vásárlása nekem szórakozás, még ha soszor fárasztó.
Valamikor én is éltem panelban, ott is kovászoltam uborkát, káposztát. Nem a napfény a fontos, hanem a meleg. Kis mennyiségben elegendő 1 - 2 db ötliteres dunsztos üveg, kapor, só, csapvíz, akár száraz kenyér sarka és aprított káposzta vagy ubi, megfelelő fűszerek. Ilyen melegben még a konyhában az ablak közelében 2 nap alatt beérik.
Én egy 28 l-es műanyag vödörben csináltam, az erkélyen ért. Azután elkészült kovászolt, kapros töltöttkáposzta, forrázott levelekbe töltött hús, malac köröm, malac farok és s.oldalas, 20 l-es fazékban. 70 %-ban már lefagyasztottam télire, mint kurizórum.
Most készül a citromfű szörp, édesítője a méz. Ez is házi vitaminbomba.
Próba képpen csináltam faeper szörpöt, ezt is dúsítottam mézzel, citrom savval és rum aromával. Sajnos már elfogyott, faeper leért, jövőre sokat be fogok tankolni.
Nehogy már idióták miatt ne irj! Te itt az egyik legfontosabb tag vagy, Örülök, hogy viszonylag jól vagy. A fáradtság lehet a melegtöl is. (Elképesztö, micsoda höség van nálatok. Itt jelenleg 20 fok). Na meg dolgozol éppen eleget.
Egyébként úgy látom, a minuszozgató szüntel vagy nyaral, isten tartsa meg a jó szokását, de ne is foglalkozz vele.
Valahol ki kell ezt önteni magadból, és itt lehet, ezért vagyunk itt.
Édesanyád anyukámra emlékeztet. Ő is domináns személyiség volt, és hagytuk is, amíg önmagát el tudta látni. Képzeld magad a helyébe, az eddig megszokott önálló életét most felváltaná az állandó alkalmazkodás valakihez, akit ő tulajdonképpen nem is akar. Amíg nem muszáj, addig ne. Pláne ne, ha vannak szomszédok, akik segítenek. Mi is segíteni akartunk anyukámnak, de nem igazán lett jó vége. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a gyerekeink is felnőttek már és a szüleink felnőttebbek nálunk. Még akkor is, ha elesettnek tűnnek.
Az a véres zsebkendő lehetett az eséstől is, ami viszont szintén nem megnyugtató.
Mennyire hasonlóak a dolgaink. Anyukámnál éppen betörők voltak, amikor telefonáltunk, és ő is lerázott, pedig, ha akkor szól nekünk (tudott volna szólni), nem pakolták volna ki a fél lakást.
Az én "dolgom", megy a maga útján, és bár nagyon vártam a műtétek utáni első rákszűrés eredményét, azzal pont nem értünk semmit, mert az "endocervikális átmeneti zóna hiányzik"...
Most épp a petefészkem leállításán dolgozunk, egy gyógyszerrel, és egy endometriózis UH vár rám, amit augusztus vége előtt nem tudok megoldani, mert ketten vagyunk a kolleganőmmel a betegfelvételen, és úgy tudunk szabira menni, hogy két hetet én és akkor a kollegina lesz egyedül, utána pedig két hétig fordítva, így aztán még bajunk sem lehet, mert akkor nem lesz senki... Viszont tényleg fáradtak vagyunk már. Tavaly 5-en csináltuk ezt a munkát, most pedig mi maradtunk egyedül... Szóval kell az a pihenés.
Amúgy egy nagyon szimpatikus doktornőm lett, Dr. Csibi Noémi.
