Másodéves vagyok, még hátra van 3 év!
És mondd drága mEdvE, mi következik most? A levegő nyughatatlansága? Vagy inkább a víz érzelmessége, esetleg a tűz lobogása? A föld biztonságában most nem reménykedhetek.
A Fodor Ákos pedig egy okos bácsi. :)
Egy bazi nagy görög közhely jut eszembe erről: Hálából nem érdemes senkivel sem együtt maradni! Persze nem azt mondom, hogy vissza kell élni vele, de ha nincs már szerelem, akkor megette a fene az egészet!
Ez minden, amit mondani tudok Vietnámról.
Mi együtt... jótékonyan hatott a helyváltoztatás (albérlet).
Befejezted már az asztro-sulit? :-) Én a kínai vonal felé mozdultam, ha esetleg érdekel, itt egy rövid összefoglaló az Öt elem elmélethez. Úgy tűnik, sikerrel megtapasztaltad a Fém elemet: elvágtad a mögötted lévő dolgokhoz vezető utat, hogy egy magasabb szintre lépj (és az egész kezdődjön elölről).
Többiektől bocs.
medve
(és ugyanazt a Fodor Ákost tudom csak szajkózni, amit szerintem egy éve is: Minden veszteség fájdalomba csomagolt megkönnyebbülés.)
háááát... :)
olyan fura ez az egész. a párom mellett nőttem fel, mellette lettem nő. emlékszem, amikor megismerkedtünk, egy félénk, gátlásos, depressziós, alternatív kiscsaj voltam, aki nem ismerte azt az érzést, hogy milyen szeretve lenni (nem családban nőttem fel, elég bonyolult gyermekkorom volt)
a férjem volt az aki mellett kinyíltam, el mertem hinni, hogy engem lehet szeretni, értékes vagyok. és olyan nagyon szeretett, rajongott értem, hogy amikor már kezdtem azt érezni, hogy hiányoznak bizonyos dolgok, akkor sem tudtam elmenni, mert nem tudtam eltolni magamtól azt a hatalmas szeretetet amit kaptam tőle. (önző dög vagyok, nna... :))
most, hogy kezdem felfogni, hogy tényleg vége, valahogy az évek alatt felépített önbizalmam, magabiztosságom is mintha kezdene zsugorodni. azt hiszem el kell hinnem, hogy nélküle is képes vagyok boldog lenni.
Igen. Biztos. 1000%.
Nem fogadnám vissza, és szerintem nem jön vissza. Így kellett történnie. Nagyon szeretem, mindig számíthat rám, de az útjaink ketté váltak. Az övé a siker, pénz, csillogás, az enyém talán egy picit megfoghatatlanabb, talán egy picit spirituálisabb...
És Ti?
:-) nevetek.
szerencsés ember vagyok, rengeteg haverom van, és jópár barátom is. nagyon odafigyelnek rám, érzem, hogy vannak, ha kell. sőt, az első 2 napban az egyik barátom nálam is aludt, mert nem tudtam egyedül lenni. (az túlzás, hogy aludt volna, nem tudott a sírásomtól...)
általában minden napra jut valami program, mozi, barátnő, iskola, de meg kell tanulnom egyedül lenni, hogy ne féljek hazamenni az üres lakásba, ha valaki lemondja a programot. nehéz. de napról napra jobban vagyok.
ez a szombati "akció" pedig megerősített egy picit.
Hát IMHO ez nem feltétlenül van így. Szóval nem a magány a legjobb közeg... ...inkább egy barát, az sokkalta többet jelentene. Nincs valami szóló _barátod_ albiban?
Szóval Király István bácsi mondta (Stephen King), hogy: "Egyedül. Igen, ez a kulcsszó, nincs is még ilyen szörnyu szó. A gyilkosság meg sem közelíti; a pokol pedig csak szegényes szinonímája."
Oszt' szerintem igaza van. Az egy dolog, hogy most leginkább magadra van szükséged... Szóval hajts föl valami ismerőst!
