2.nap: Reggel elképesztő ködre ébredtünk. A szobánk ablakából még a szomszéd épületet is csak alig láttuk. De elkeseredésünk csak addig tartott, amíg lementünk reggelizni, a portán megnyugtattak, hogy ez minden reggel így van, és hamarosan felszáll a köd. S lám, mire elfogyasztottuk a bőséges reggelit hétágra sütött a nap. Elindultunk hát az eltervezett tóparti sétára. Előbb azért benéztünk a tóval azonos nevű faluba, főleg a vadonat új mecsetet a minarettel szerettük volna közelebbről látni. Már előző nap rengeteg ilyen új mecsetet láttunk útközben a kocsiból, most megtekintettük közelebbről is. Amint gyönyörködtünk benne egy kedves bosnyák nénike megszólított, jól elmutogattunk, ő nem beszélt más nyelven, csak a sajátjukon, mi meg ugye pont azon nem, de tényleg nagyon aranyos volt. Aztán indultunk tovább a tóhoz. A folyó partján vezet az út, nagyon hangulatos, kis vizimalmot is láttunk mellette, majd egy gát, vízierőművel, és máris elénk tárul a tó, csodálatos panorámával. Mire odáig értünk már dögmeleg lett, megszomjaztunk, beültünk az egyik vendéglőbe inni valamit. A 2 üdítő 4KM volt, addigra beszereztünk a helyi valutából is, így azzal fizettünk. De ideje volt tovább indulni, hogy még Tuzlából is lássunk valamit.
Tuzla kb. 10 km-re volt, hamar odaértünk, a GPS is jól működött, simán bevezetett a városba, csak azt feledte el közölni, hogy csak fizetős parkolók vannak az óvárosban, parkolóórákkal, amik apróval működnek, nekünk meg pont az nem volt. Azért végül találtunk parkolót kicsit messzebb a központtól egy lakótelepen. Onnan sétáltunk vissza a belvárosba. Nagyon hangulatos a sétálóutca, tele üzletekkel, kávézókkal. Több szép mecsetet fedeztünk fel, és megnéztük az ortodox templomot is. 4-5 órát töltöttünk a városban, persze nem csak mászkálással, a nagy melegre való tekintettel egy időre megpihentünk az egyik kávézóban, egy-egy kávé-fagylalt-üdítő társaságában.
No de ideje volt megválni a várostól, mert aznap még Szarajevóba szerettünk volna érni. Az út egyre magasabb hegyek között vitt, csodás kilátás mindenhonnan a szerpetinekről, jópárszor megálltunk hegyet, sziklákat fényképezni, meg kicsit mozogni, egyszer pedig egy hosszabb pihenőre egy útmenti kávézóban. Besötétedett, mire Szarajevóba értünk. Betápláltuk a GPS-be az egyik neten kinézett szállás címét. Az utcát simán meg is találta, de a hostelt, sehogy se találtuk. Ekkor már elég késő volt, de azért tettünk még egy kísérletet, gyalog körbenéztünk, és meglett a keresett hostel. Becsengettünk, egy 12 év kürüli kisfiú volt "szolgálatban", jól beszélt angolul, meg is egyeztünk, 25 EUR-ért kivettünk egy kétágyas fürdőszobás szobát reggelivel. Aznap olyan fáradtak voltunk már, hogy még a vacsorát is kihagytuk, és nem kellett ringatni minket az elalváshoz.
Elöljáróban annyit, hogy eredetileg idén egy 3 hetes Szíria-Jordánia túrát terveztünk. Aztán kiderült, hogy csak egy hét áll rendelkezésünkre munkahelyi problémák miatt, ezért közelebbi célpont után néztünk, így került képbe Bosznia-Hercegovina.
1.nap: Vasárnap reggel Pécsről indultunk, mivel előtte családlátogatáson voltunk ott. Udvarnál léptük át a határt, majd Eszéken álltunk meg hosszabb időre körülnézni. Sétáltunk a belvárosban, a Dráva parton, kicsit megmozgattuk elzsibbadt tagjainkat. Egy rövid látogatást megéri tenni a városban, szépen felújított, a monarchia idejét idéző belváros, kellemes Dráva parti park várja a fáradt vándorokat.
A kis kitérő után irány Bosznia. Az autópályát mellőztük, de jó az út, így is gyorsan haladtunk. Előzőleg néhány pécsi ismerős huhogott, hogy nem fognak beengedni útlevél nélkül - csak személyink volt - de természetesen gond nélkül léptük át Samacnál a határt. Egyre szebb környéken haladtunk, bár az igazi nagy hegyek azért még odébb vártak ránk. Néhány rövid lábrázást kivéve nem is álltunk meg este 6-ig. Első uticélunk Tuzla volt, de még a város előtt kerestünk aznapra szállást. Mivel rendelkezésünkre állt egy viszonylag bővebb költségvetési keret, a megváltozott program miatt, így most nem nagyon törődtünk az árakkal, belefért egy kicsit drágább szállás is.
Tuzla előtt 10 km-el megláttunk egy barátságos motelt, bementünk és mivel megtetszett a szoba nem törődve a kicsit húzósabb árával - 58 EUR reggelivel - kivettük. Mivel nem is ebédeltünk, ezért egy gyors zuhany és átöltözés után vacsorázni indultunk. A portást kértük, ajánljon egy jó éttermet. Amit javasolt a szállásunktól 2 km-re lévő Modracko-jezero partján álló étterem volt, és valóban nagyon bejött. Isteni volt a vacsora, udvarias kiszolgálás, és megfizethető ár. A kétszemélyes komplett vacsoráért, ami mellesleg annyi volt, hogy meg sem tudtuk enni mindet, pedig egész nap koplaltunk, 20 EUR-t fizettünk, borral, kávéval együtt.
A finom ételhez gyönyörű kilátás is járt az étterem teraszáról a tóra, el is határoztuk, hogy másnap reggel megint elsétálunk, hogy nappal is gyönyörködhessünk egy kicsit a tájban.
Szerencse, hogy gyalog mentünk, jól esett a kiadós vacsora után hazafelé a séta.
Üdv és köszönet mindenkinek! Egy hete jöttünk meg boszniai rövid nyaralásunkból. Sok hasznos információt gyűjtöttem innen, ezért köszönet mindenkinek,aki hozzájárult a felejthetetlen vakációnkhoz.
Ha mutatkozik rá igény szívesen írok egy kicsit részletesebb beszámolót is, csak jelezzétek.
A Mostar-Szarajevó vonatutat nagyon ajánlom, lenyűgöző helyeken megy, még szerpentinezik is Konjic fölött! 10 márka a jegy egy irányba, azaz oda-vissza 10 euróból megúszható a jegy.
Tudom, hogy szűk az öböl, majd meglátom, de nem szándékozom, ott egy helyben ülni, csak néha, pihenés gyanánt:) Neretva Plocénél ömlik, a tengerbe, na az is érdekel, de sok minden közelben van, olyan napi kiruccanásra. Mostar , Blagaj, Poticelj, Medjugorje,vagy akár Dubrovnik, de azt már láttam,meg Korcsulát is, Mostarból Szarajevó 2és félóra vonattal, vagy busszal. Képlékeny, nem büntetem magam, hogy a parton ücsörögjek:)
Neum egy szűk öbölben van, a Neretva a közelben ömlik a tengerbe, ezért a víz nem igazán olyan, mint az adrián másfelé (nincs kereszül áramlás, egy ilyen öböl vize nehezn tisztul). Egyébként meg aki nagyváros közelében akar fürödni, hát az.... mondjuk úgy tudatlan.
Én nem javaslom. Ott van szemben Peljesac szebbnél szebb helyekkel.
Tegnap untam magam és beírtam a google képkeresőbe a Srebrenica kifejezést, és lesokkolódtam. Tudtam, hogy a genocidium legsulyosabb példája Srebrenica, de látni tényleg sokkoló volt. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy a youtube, és a google segítségével nézzen utána az eseményeknek.
Persze fogok, remélem nem ott fogok ülni két hétig buszmegállóban, míg hazahoznak :)Azt tudom, hogy Neum, nem óvárossal, meg történelmileg egy megáldott hely, kis pihenés, pancsolás, és onnan ide-oda.
Köszi! Én csak úgy átutazva láttam, na de majd most. Végig böngésztem a netet, de sokkal kevesebb dolgot lehet találni, mint más országról. Két hét lesz, szállást még nem tudom. Jövés-menés busszal-vonattal, Mostar-Szarajevo-Pocitelj, Blagaj, persze közte semmi tevés a tengerparton, akarom mondani, az öbölben.
Sikeresen megjártuk oda és vissza is boszniát. Tényleg nagyon szép vidékeken mentünk keresztül. Kicsit(!) soknak találtuk a sebességkorlátozó táblákat az országban, de mivel betartottuk amit mutattak, így nem foglalkoztak velünk a radarozó rendőrök. Ahol csak lehetett kártyával fizettem és nem volt gondom vele. A szerb részen a benzin 1,92 KM míg délen Livnónál 2,11 KM volt. Köszönöm a válaszokat és jó utat!
Én voltam Neumban. Tekitnve, hogy Dubrovnik (bár az persze már CRO) milyen közel van, inkább azt ajánlom. Neum természetileg szép, de mikor ott jártunk pár éve, nekem elég lehangoló élmény volt, pedig nyitott vagyok, és a Szarajevó-Mostar duó nagyon tetszett.
Lepattant volt, hangulat nélkül. Ez szubjektíg persze, és azóta lehet, hogy helyrepofozták.
Kicsit szomorú vagyok, mert Rudolf Jánoson kivül , még senki nem irt Neumról, ha pl, ott nyaralt valaki, hova járt, mert onnan Mostar 2 óra, Mostarból Szarajevó 2és fél óra.
Én kétszer voltam Boszniában rövid ideig. Kb. 4 éve kimentünk Szarajevóba vonattal pár ismerőssel. Nagyon tetszett. Minden este indul vonat Bp-ről és reggelre vagy ott. De ez elhangzott már itt.
Tavaly átutaztam Bosznián Albániába menet, csak azon a kis tengerparti részen. Semmi gond nem volt a határon, és simán elég a magyar személyi.
Jó lenne tavasszal április-május környékén átutazni Boszniát, Kosovót és Makedóniát. Talán a legelső kérdésem az lenne, hogy tömegközlekedést vagy személykocsit ajánlotok? Ahogy itt olvasgattam a hozzászólásokat Boszniába mindkettő működik. Kosovóról és Makedóniáról azonban nem találtam fórumot… öszintén szólva én a tömegközlekedést preferálnám, de félek vonattal átkelni Kosovón.
Rudolf János (115): A szerbeket a boszniai horvátok és bosnyákok közösen kergették el, szerintem még 1993–94-ben. Azt nem tudom, hogy a szerbek mennyire kergettek el bosnyákokat a falvaikból, de Srebrenicában megerőszakolták a nők többségét, és kiirtották a férfiakat. A 117-es hozzászólásba található térképekkel megleptél, én azt hittem Boszniában a muzulmánok vannak többségben.
Itthon sajnos nem tudok sehol,bosnyák márkát,váltani. Hol érdemes váltani? Vagy inkább euróval fizessünk kint? Ugy hallottam,hogy kb 1euró 2 konvertibilis márka!?
Ma jöttünk meg, igaz most nappal, de odafelé 21:45-kor indultunk, és a Boszniai szakaszt éjjel tettük meg, a legkisebb probléma nélkül. Össz 3 rendőrt láttunk, ebből egy Banja Luka végén megállított, és elkérte a papírokat, külön kérte a biztosítási zöldkártyát, majd jó utat kívánva tovább engedett... :-) Az egész úton alig akadt forgalom, talán egyszer előztem meg a hegyekben egy teherautót, viszont a hegyekben köd, pára előfordul (pl. Kupres-nél), de nem tart sokáig, és nem vészes (ködlámpák jól jönnek, ha vannak, az autómon elől hátul széria). Főleg a lakott területeken, azoknak is a be- és kivezető szakaszán kell sebességmérésre számítani, talán a Bosanski Gradiska-Banja Luka szakasz a legkritikusabb, utána a hegyekben már jobban lehet haladni, kevesebb a falu, és a rendőr is ritka, az utak pedig kiválóak.
Lehet éjszaka vezetni, de csak óvatosan! A települések széttagolva vannak, házak távol egymástól, bármikor lehet egy kivilágítatlan jármű (akár traktor is, de gyalogos mindenképp). Gondolj arra, hogy milyen az alföldön sötétedés után vezetni (kivilágítatlan biciklisták!), legalább olyan veszélyes bosznia is.
Én azt tapasztaltam, hogy sötétedésre igyekszik mindenki hazaérni, akinek ilyen kivilágítatlan járműve van, szürkület után nem sokat láttam, de azért jobb óvatosnak lenni.
Ami még meglepő, hogy este tízig kifejezetten nagy volt a forgalom (sok kamionnal). Utána viszont üresek voltak az utak.
Üdülőhelyek közelében, városokban meg a szokásos nyüzsgés van este (nyáron) és mivel nincs járda szinte sehol, ezért az úton kódorognak.
Röviden: talán jobban lehet haladni éjszaka mint nappal, de figyelni kell rendesen.
Valahol azt olvastam, hogy a szerb entitás területén olcsóbb a benzin, mint a horvát- bosnyák "kantonokban", illetve minél délebre megyünk annál drágább. Olvasva az írásokat visszafelé a Vrbas völgyén keresztül jövök és Jajce lesz a pihenő hely :) Már csak 16 nap! :)