Krónika-topik az egyik legnagyobb tudományos felfedezésről.
Az "Én nem tudom elfogadni a relativitáselméletet"-mondanivalójú szurkolókat kérjük a szomszédos pályákon drukkolni.
A Minkowski koordináták végtelenig terjednek. A mérőlécek ideálisan merevek. Az órák ideálisan egyenletes járásúak. Maxwell próbatöltései csak keltik az elektromos mezőt de nem szenvedik el. A gondolatkísérletek ilyesféle idealizált hipotetikus eszközei nélkül még egyetlen fizikai elmélet se jutott értékelhető eredményre. A pozitivisták megpróbálkoztak vele, de például a gravitáció meg a tehetetlenség magyarázatához sem Mach jutott el, hanem Einstein. Pusztán a mérőműszerekről leolvasott közvetlen észleletekre hagyatkozva, mindenféle eszmei háttérkonstrukció nélkül, számolható jóslatokat tenni a világ működéséről, dicséretes törekvés, de végletekig hajtva túl merev.
"A specrelben végtelen kiterjedésű és egymáshoz képest egyenletes sebességgel mozgó koordináta-rendszereink vannak."
Bocs, de a specrelben nincsenek végtelen koordinátarendszerek. A specrelben véges kiterjedésű fizikai eszközök - mérőműszerek vannak. Ezek nem lehetnek végtelen kiterjedésűek, hiszen ha ilyenek lennének, gravitáló tömegük közel 0-nak vétele a tarthatatlan feltételezések lomtárában landolna.
A specrelben végtelen kiterjedésű és egymáshoz képest egyenletes sebességgel mozgó koordináta-rendszereink vannak. Tapasztalat szerint mindegyikben egyforma a fénysebesség, így mindegyikben úgy mérhetjük a távolságot, hogy kiküldünk egy fényjelet a mérendő pontig, és a saját óránkon megmérjük a visszaérkezésig eltelt időt. Ám gravitáció jelenlétében ez az egész konstrukció már nem alkalmazható nagy távolságokra. A lokálisan inerciális koordináta-rendszerek nem terjeszthetők ki messzire, mert a fényjel indulási pontjának és a tükörnek a téridő koordinátái már elfordulnak egymástól, és a távolságot már nem lehet úgy kiszámolni, mint egy nagy közös görbületlen rendszerben. Mert ha így tennénk, akkor egy külső megfigyelő mindig végtelen távolságúnak vélhetné a horizontot, hisz a kiküldött fényjel sohasem ér vissza onnan. De nem vagyunk ennyire ostobák, és nem mondjuk, hogy a világunkban fellelhető fekete lyukak mind végtelen távol lennének tőlünk.
Például arra, hogy sokkal nehezebb állni. Sokkal erősebb rakéta kell hozzá. Ez meglehetősen markáns különbség, egy egyszerű fürdőszobai mérleg kimutatja számszerűen.
Jelzem találkoztam (más fórumon) olyan felfogással, hogy a feketelyuk tömegközéppontjához képest álló megfigyelő számára az eseményhorizont végtelen távol van, azzal indokolva ezt, hogy lefele küldött fényjel egy lentebb nyugvó tükröt hosszabb ("nyújtott") úton ér el, mint tenné ezt gravitáció-mentes esetben.
Akkor más fórumokon összevissza beszéltek. Az a lentebb "nyugvó" tükör örülhet, ha össze nem törik a nagy inerciális gyorsulástól.
Jelzem találkoztam (más fórumon) olyan felfogással, hogy a feketelyuk tömegközéppontjához képest álló megfigyelő számára az eseményhorizont végtelen távol van, azzal indokolva ezt, hogy lefele küldött fényjel egy lentebb nyugvó tükröt hosszabb ("nyújtott") úton ér el, mint tenné ezt gravitáció-mentes esetben.
Igen, mindenképpen állíthatjuk, hogy közelebb van hozzánk.
Sőt, ha nem állok meg, hanem folyamatosan zuhanok, akkor a saját rendszeremben mérve, véges idő alatt e is érem, és ott se tapasztalok semmi különöset, csak zuhanok tovább, mindaddig míg halálra nem spagettizálódok a tér óriásira növekvő árapálytorzulása következtében.
Ám egy távoli megfigyelő a saját koordináta-rendszerében úgy méri, hogy csak végtelen idő elteltével érem el a horizontot. Közben persze egyre halványabban is lát engem, hisz a rólam induló fény egyre hosszabb időre elosztva ér hozzá.
Ha elindulunk egy statikus gravitációjúnak talált feketelyuk tömegközéppontja felé, majd később még jókor) lefékezünk, állíthatjuk-e, hogy az eseményhorizontja immáron közelebb van hozzánk, mint volt korábban?
Az áltrel. szerint a tér annál kevésbé görbül, minél messzebb vagyunk a forrástól (a tömegtől). Az Einsteini és a Newtoni gravitáció annál közelebb kerül egymáshoz, minél nagyobb a távolság. Legalábbis statikus forrás esetén, mert pl. gr.hullám csak Einsteinnél keletkezik. Statikus gravitációban nagy különbség éppen a közel-térben van, ahol nagyon kicsi a sugár, így nagyon nagy a Newtoni erő, illetve az Einsteini görbület. Itteni kizárólagos áltrel. effektus pl. az eseményhorizont.
