Átlapoztam Pappan által közőlt honlapot. Véleményem az, hogy amit Mostarról és környékéről illik tudni, az ott le van írva. Ez egy kicsit más oldalról mutat néhány dolgot. Üdv.
Ezt a fórumot én is "kinéztem magamnak", végigböngészve a sok hasznos infot, utibeszámolót a korábbi évekből. Aztán elkönyveltem, mint alvó fórumot, és inkább a tapasztalt Horvátországba utazóktól tájékozódom. Örülök, hogy éledezik.
Idén augusztusban majd 3 éjszakát töltünk Mostarban, az Adriáról hazafelé. Cél a környék bejárása (Blagaj, Poticelj, Kravica vízesés, Jablanica tó, és hazafelé majd Jajce). Egyéb kihagyhatatlan látnivalóra nyitott vagyok, Mostar 30-40 km-es környékén.
Egyébként én innen kezdtem a tájékozódást, egy kint lakó magyar lány szerkeszti a honlapot, ő segített szállást keresni.
Köszi, jó volt felidézni a tavalyi tempós kanyargásokat. Idén sajnos még csak átutaztunk Bosznián, április 25-26 éjszaka minden gond nélkül, villámgyors határátlépésekkel, minimális forgalom mellett mentünk Horvátországba. Livnót reggel 7-kor értük el, rendőrt összesen kettőt láttam, az egyik a zepcei "telepített" traffipax volt, a másikat egy kis faluban valahol.
Végre meg van az idei úticél, Vinisce Trogír mellett!
Az idén szeretnénk szakítani a hagyományokkal és nem Plitvice-Knin-Sibenik felé mennénk, hanem útba ejtenénk Bihacot, illetve arra felé mennénk le! (Nosztalgiázni a régi Jugoszláv emlékeket, akkor arra felé is sokszor mentünk.)
Kérdésem lenne:
Útlevél kell-e vagy jó a kártya személyi? Tudom, hogy már sokszor leírtátok a választ, de légyszí'!
Illetve milyen az út Bihac-Knin között van valakinek infója? Még mindig a régi hegyre fel - hegyről le kanyargós? Rendőrök?
Tavaly szeptemberben hazafelé, Banja Luka elött az E661-esen láttunk egy Vw Passatot amire ráomlott a szikla, olyan rendesen összevolt törve, a motorháztető , és a lökhárító menthetetlen volt, éppen körüldongták a zsandárok!!!
Én is csinálok egy digiporámát a Metkovic-Mostar-Jablanica-Prozor-Gornji Vakuf-Bugojno-Donji Vakuf-Jajce-Banja Luka-Gradiska útvonalról!!!
Olyan kérésem lenne,hogy amikor kint voltam nem vettem "Sarajevo"-s hütömágnest.Tudnál hozni nekem 1et?Kifizetném természetesen,posta költséggel együtt.
Én 1989 óta, évente lejárok, leszámitva Sarajevo 4 éves ostromát és blokádját (családi kötődés) . Legközelebb csak augban tudok menni, de mi a kérdés? Üdv,
CROA Riva.... megvilágitanád, hogy mit értsek. a folyt. a tuloldalon , alatt. Érdekelne a dolog, hátha közelebb jutunk. Bocs, hogy ilyen fafejü vagyok.
De van kérdés.... The Rible, ha két hete jártál Sarajevo környékén, gondolom megosztod velem a tapasztalatodat. Minden épeszü kalandvágyó arra utazó azt teszi, amit egy korábbi beirásodban szépen precizen leirtál, már ami a Vogosca felé utazást illeti. Mivelhogy Neked volt részed megtapasztalni néhány napja a forgalmat, arra volnék kiváncsi, hogy egyáltalán hol tartanak a Vogoscai leágazás utánni szakaszon, a felüljáro felé eső rész utáni szakaszon. Most nem mennék bele az útépités körüli gazdasági anomáliák taglalásába, de ez az utszakasz, akár a városból jösz Zenica felé, vagy forditva, hosszú ideje készül, és álmomban se jöjjön elő. Mivelhogy én tavaly voltam ott utoljára és körforgalom után, mégis visszafordultam Vogosca felé, mert hajmeresztő dugók voltak előttem. Csak a kiváncsiság vitt arra, de letettem róla. Tehát mindenképpen a Vogoscai ut a legjobb, a Bare temető mellett, le a belvárosba, a Skenderija sportcsarnok felé, aztán tettszés szerint, balra a Bascsarsija felé, vagy jobbra Mostar felé. Ez utóbbi egy kerülő ugyan , de időben megéri. Persze ehhez ugye az is hozzá tartozik, hogy illő ismerni Sarajevo forgalmi rendjét. Itt szoktak meg akadni a kevésbbé járatosak. Üdv és kösz az infot.
Ha már infra, akkor a vasútról a következő hírek vannak: idén megérkeznek a Talgo vonategységek Spanyolországból, már vannak Boszniában is példányok, a tesztek folynak, a bosnyák vasút jövő évtől a Budapest-Szarajevó közötti gyorsvonatot is ilyennel kívánja kiadni. Eléggé európai színvonalú kényelmes utazás lesz tehát.
Tárgyalások kezdődtek a horvát és a bosnyák vasút között a Bihács és Knin közötti pálya rehabilitálásáról. A fő gond az, hogy a vonal 7-szer metszi a határt, ezen felül a háborúban megsérült a felsővezeték is. Azóta nincs rajta rendszeres forgalom, csak különvonatok járnak fel (talán idén is lesz) Martin Brodba.
Brčko és Drenovci között sajnos idén nincs átjárás a határon, és Tuzla-Zvornik között sincs továbbra sem forgalom.
Két hete voltam, minden rendben volt. Illetve, ha már írok...
Kakanj és Zenica között épül az autópálya nagy ütemben, ezért csak nagyon lassan lehet haladni. Sőt, a készülő alagútnál (a kakanji oldalon) egy szakaszon murvára terelik a forgalmat. Jó poros lesz az autó. Szarajevó Zenica felőli bevezető szakaszán szintén útépítés folyik. A Bradinai szerpentineknél meg kőomlást takarítanak el.
Amúgy minden OK.
további autópálya hírek:
Kb. 2-3 hete átadtak egy kb. 5 km-es autópályaszakaszt a Banja Luka - Gradiska szakaszon.
Eredményt hirdettek az építendő Kravice - -Bijaci szakaszon. Egy helyi (BiH) konzorcium a nyertes.
Kiválasztották, hogy hol lesz a híd a sokat vitatott Pocitelj szakaszon. Az északi variánst választották, azaz a híd Pociteljtől északra keresztezi a Neretvát.
Egyébként már hó csak néhány helyen volt a hegycsúcsokon, szép zöld minden. Áradást nem láttam (bár víz van bőven a folyókban)
Pl tavaly volt olyan, hogy, nem tulzás, egy hét alatt 2 izben is leugrottunk Sarajavóba. Reggel fél hétkor még a Teskoban bóklásztam fogkrémért, délben már a Brajlovic- nál ettem a cevapot---Pécsről, persze.
EMBEREK!......hát miért alszik ez a topik?....nem jár erre senki emberfia....pedig milyen jól indult. Nem kéne tán felébreszteni? Olyan messze van talán Bosnia Hercegovina?....hiszen fél Magyarország erre jár széltében, hosszában. Csapjunk bele a lecsóba, kalandvágyó utazók és irjunk már valamit ide, hisz azota nagyon sok viz lefolyt már a Neretván. A legutolsó beirás óta, immáron egy esztendeje csend honol. Azóta sok minden történt ám...igy visszaolvasva az eddig leirtakat, nagyon sok jó ötlet és vélemény hangzott el, kár volt leállni. Hátha valaki idén is hasznát veszi a jó ötletnek. Kalandra fel....