Tudna valaki nekem segítení?
Van egy OleoMac Sparta-26-s fűkaszám. Kellet vennem egy új damilfejet, mert a régi már tönkre ment és csak már az új fajtát lehet kapni hozzá és ez folyamatosan széthúzza a kuplungot, mert nehezebb. Legalábbis szerintem ez a hiba oka. Mit lehet tenni házilag, mert semmi kedvem minden egyes használat után 2000 forintot költeni a javítatására. Újra pedig nincs kb. 100 000 Ft-m!
A tetőcsomagtartón pedig, 5darab kézi kaszát, én még ilyet nem láttam és most nem arra gondolok, hogy nem láttam romákat becsületes fizikai munkát végezni, mert az szoktam látni....., igaz az ellenkezőjét is.
Nem feltétlenül kell akkora vaddisznó gép. Amikor elkezdtem, az FS350 is levitt mindent. Az ennek megfelelő gépek meg sokkal elérhetőbbek. Ráadásul könnyebbek is, ami nem hátrány .
Jó ezt nem gondoltam végig, elfelejtettem hogy kétütemről beszélünk, ebben az a szép hogy a kis 1 lóerős kaszámat pont úgy használom amikor használom (Vasárnap) :)))) ahogy írta Gypsy hogy nyomom neki csak a múltkor láttam hogy egy fószer, aki egyébként erősen hasonlított Gypsyre persze nem ő volt, egy 4125-össel eléggé félgázzal nyomta neki és vitte a fűvet mint az állat. A Slussz poén még az volt hogy neki is Suzuki Swiftje volt, kitudja lehet van Gypsynek egy eltitkolt pécsi ikertestvére. De jó hogy szoltál Gypsy Nehogy ha erős kaszám lesz ilyen hülyeségre vetemedjek hogy kényelmesen alaacsony ford.-on járassam aztán szépen telemegy a kis cúg miatt olajlerakódással és tényleg tönkremegy.
Hát, pedig ez elég komoly. A gép normális terheléshez van mérve. A lendkeréken levő turboventillátor elég hűtést produkál normál terhelés esetén nagy fordulaton is. Ha kisebb fordulaton kínozod, akkor a terheléshez nem lesz meg a hűtőteljesítmény. Ráadásul 2500 fordulat körül (alapjáraton) a kuplung nyitva van, utána a fordulat növekedésével kezd kitámasztani. Minél nagyobb fordulat, annál nagyobb erővel. Ezért relative kis fordulaton megcsúszik, és idővel elfüstöl a kuplung. Ha vadul géppisztolyozol vele, elkopik a bowden. Nagyon sok gép gyújtását úgy állítják le, hogy a belső bowdenszálra van a gyújtás rákötve, amit a markolaton egy kapcsolóval letestelnek. Ezt úgy oldják meg, hogy egy teflon bevonat van a bowdenszálon, ami a "sorozatlövésektől" kikopik, és a fix test a bowdenkülsőről hozzáérve leállítja a motort . Ha tényleg óvni akarod a gépedet, a meló végeztével hagyd 1-2 percig alapjáraton járni leállítás előtt, hogy visszahűljön .
Kicserélheted azt akár Stihlre is. Két jellemző adat van. A cső átmérője, és belül a meghajtó tengely mérete . Meg kell mérni, és kész is. Ránézésre akár Hitachi fej is jó rá . Legalábbis arra, ami nekem van .
Értem én. Itt a környékünkön meg sok embernek van kínai biciklije, de attól még roppant szarok . És ha kicsit többért lehet kapni használhatót, akkor csak nem kéne ...
Aha. Megint a "vasárnapi kaszás" metódus. Ha gyorsan ki akarod a gépet nyírni, akkor melegen ajánlom. Feltétlenül kis fordulat, vadul pisztolyozva. A fűkasza arra van kitalálva, hogy nyomod, mint az elmeháborodott egyfolytában. A gázt is, meg a vágást is .
De hogy tovább borzóljam az amúgy is borzolt kedélyeket még lenne egy szemtelen szenvtelen kérdésem is:
Itt ez a szintén agyon átkozott Timbertech/Tarus /Stenson/ kaszácska.
Megtudná valaki mondani hogy a Kommatsu Zenoah/Tanaka/Hitachi gyártmányokon kívűl ha kiakarom cserézni valami jobb minőségű de elfogadható árú szöghajtásra a rajta levő gyárit akkor melyiket tudom felszerelni rá amelyik kompatibilizál vele?
Ha nem kell,akkor nem számolok.Számolj csak Te,mert még fiatal vagy,én már számoltam eleget,feleslegesen fárasztom az agysejtjeimet,mert ebben a korban már nem termelődnek. :-))))
"namost a 3,5 liter benyához 105 ml olaj megy 1:35 esetén" Sztem ha az 1:35-ös keveréknél 35 liter benzinhez megy 1 liter olaj,akkor 3.5 literhez 100 ml olaj megy.Nem azért az 5 ml-ért. ;-)))
Az lehet de a 2 Le az meg 2 LE. Normál fűben nem kell maxon pörgetnie elég félgázzal is úgy meg nem hiszem hogy egy hamar kipurcanna az Einhell-ke de tény hogy a 2500 m2-re még a Sparta is elegendő ippeg hogy. De egy durvább gazosabb 2500m2be meár belefulladna rendesen az Einhell meg nem annyira. De mielőtt még kitörne a paraszt gyalázat jelzem hogy mindkét kaszát akár az oleot akár az Einhellt nagyon tudnám szeretni. Az egyiket ezért a másikat meg azért. :)))))))))))))))))
Sajnos a karbi beállításához hozzá kellett nyúlnom, mert amikor a szervizből visszahoztam észrevettem, hogy állítottak a csavarokon, nem vette a fordulatot, gázadásra lefulladt. .Láttam, hogy az egyik csavarról hiányzik a csavarra ráhúzott műanyag cső is.
Érzésre úgy állítottam az állító csavart, hogy akár ki akár becsavarásra csökkenjen a fordulatszám alapjáratban és gázadásra pedig pörögjön rendesen. Ne hörögjön és ne fulladozzon, hanem vegye a gázt illendően.
Úgyhogy ezzel a karbi állítással tudtam folytatni a 10 perces munkákat és hosszú pihenéseket.
Nem tudsz rosszul semmit de ha neadj Isten a ,,31.5 literhez megy 900 ml olaj" rész zavart meg számolj utána ha van kedved arányos.
A 31.5 liter benya 3.5 literrel kevesebb a 35 liternél, namost a 3,5 liter benyához 105 ml olaj megy 1:35 esetén, most add a 900 ml-hez a 105 ml-t, meg a 31.5 literhez a 3.5 litert és kijön a 35 liter benya meg picsányi 5 ml-vel több mint 1 liter olaj (1005 ml)
Ez teljesen igaz,ami javítható,azt meg kell javítani.A 45 ezerből meg le lehet ugrani a Balcsira egy kicsit. Viszont:ha vesz egy Sparta 250 T-t,akkor nem kell javítani minden évben a gépet.