Minden, ami navigációs eszközökkel, és azokra telepített jogtiszta navigációs szoftverekkel kapcsolatos.
A warezolásnak, nem jogtiszta szoftverekre vonatkozó hozzászólásoknak ebben a topikban tiltás a következménye.
Udv!
En napi 100 kilcsit megyek Bp-en kb. Az en gpsmap76 om eddig csar par helyen halt le, amikor jobbrol-balrol magas epuletek vannak szuk uccaban.Egy hete mar gyujtom a tracklogot, esetleg egy ket helyet megjelolok rajta es kozzeteszem ha ez erdekel valakit. udv.
Torban: milyen széles volt ez a tartó? arra vagyok kíváncsi, hogy egy cigisdoboznál épp egy ujjnyival szélesebb eszközt még meg tud-e fogni. (ez egyébként egy Compaq iPaq). illetve, hogy alul is tartja-e a szerkezetet, és nincs-e véletlenül az alján egy 2-3 cm-es lyuk?
Ge.
Szerintem, a nem túl kedvelt, Magellán 315 nagyon jó csavargáshoz gyalog, és szélvédő mögött is megbízhatóan működik.Takart helyek után is nagyon hamar visszaáll a rendszerre, szinte nincs is kihagyás.Strasbourgban ingzsebben tarva,csavargás után símán visszavitt a szállásra,épületből kijőve pillanatok alatt rendszerre állt.
tovább méregettem (lassan felköltözök a padlásra :-) )
Továbbra is a téma a két egyforma vevo (majdnem) azonos helyen. (<5 cm)
A helyzet az, hogy a mért adatokat szépen grafikonon ábrázoltam, igy lehet látni hogy mi a helyzet. A helyzet pedig az, hogy
1. a rossz hir: a két vevő továbbra sem "nem jár együtt" semmi összefüggés nincs a két vevő által mért "kóvájgás" között. (a multipath tetszetős magyarázatnak tünik, De ez esetben azt várnám hogy statikus körülmények között (az antennák fix helyen vannak, nincs semmi mozgás és a környezet is fix, az sem mozog) akkor ha van multipath akkor az is állandó kéne hogy legyen...de nem(jó,jó a holdak is mozognak, na de egy-egy mérés néhány percig tartott, igy olyan távolságból mint a hol a holdak vannak ez a változás elhanyagolható kell hogy legyen)
2. a jó hir: a rövid idejü mérések között (értem ezalatt az 1 sec-es frissitéseket) nagyon kicsik az eltérések (10-40 cm) aztán ez lassan és rendszertelenül "mászik" erre-arra.(Magyarán ha most mutat valami poziciót a kütyüm, akkor 1 sec múlva fél méteren belül uygan azt mutatja, de mondjuk egy óra múlva már összejöhet 4-5 méter is.
Na hogy ez igazán jó hir-e azt találjátok ki.
Sajna erdőben sem megbízható, szurdokokban semmi jel nincs, hegyoldalban el-elmendegél, de simán a fakorona alatt is voltak problémáim.
Az utolsó túrámon az active log-ot 23,3 kilométernek mutatta, de feltöltve a tracket számítógépre már 28 volt!
(A program saját maga pótolta ki a lyukakat)
Olyan már velem is fordult elo, hogy piros lámpához kicsit gyorsabban érkeztem, és a muszer még mindig "haladt", amikor én már régen álltam. Elképzelheto, hogy azért mozgott merolegesen, mert az utoljára kapott jelekbol számolta ki, hogy éppen merre is tarthat akkor, amikor már nem volt lefedettsége. Persze ez csupán az egyéni kitalációm, az okosabbak majd megmagyarázzák.
persze műkedvelő vagyok, amit lehet felcsipegetek a témáról, de az sokxor elméleti anyag csupán, úgyhogy a real-life tapasztalatokról kérdeztem. Ráadásul én "igaz" kézi GPS-t nem is használok, csak "antennásat" ezért vagyok kíváncsi rá, hogy mik adódhatnak más eszközökkel. Egyébként meg egy ügyfelünk panaszkodott, hogy a GPS jel egy a haladási irányára _merőleges_ utca irányában mozgott...
Nekem eléggé lecsökkent a DOP-om, és megnott az EPE-m, amikor nézegettem szuk helyeken. Olyankor jóóól megemeltem a kezemben, hátha több muhódot tud fegyelgetni. :-)) Persze annyira nem javult ettol sem a dolog.
Szerintem ez a rendszer muködésébol adódik, de ezt én nem szeretném Neked megmagyarázni, jobban értesz Te GPS-ül, mint én. :-)
Vagy az is lehet, hogy a kérdést nem értettem.
Hát akkor az egyik szemem sír, a másik meg nevet.
Lehet, hog az amik tényleg nem hülyéskedtek, csak az a bizonyos almanachkülönbség állt fenn, ettől akár nevethetnék is.
De sírok is, mert ezek szerint arra a bizonyos stabil 2-3 méter pontosságra két puci GPS közti 50-100 méter távolságnál nem lehet mérget venni. Ez még sok sártaposásba fog kerülni nekünk, hőlégballon-bíróknak.
Legalább lenne újra mindenütt vehető DGPS. Bár én a debreceni verseny szervezésében vagyok személyesen érdekelt, és itt van helyi rendszer.
Hát igen, ép ésszel azt várnám, hogy az egymástól 5 centire levő vevők azért legalább ugyan azt az eredményt adják. Ismét csak a Kerti's ismerősöre hivatznék, aki szerint a Multipath effekt mioatt a pár centi eltérés is teljesen más vételi körülményeket teremthet.
aki nem tudná, MULTIPATH: az a jelenség, amikor egy műhold jele vissazverődve is megérkezik a vevőhöz. Namost ha a visszaverődés miatt a jel 5 méterrel több utat tesz meg, az éppen 5 méter pozícióhiba. Ha az egyik GPS esetében az egyik tetőmerevítő miatt a visszavert jel jobban érzékelhető, mint az "eredeti" akkor már meg is fogtuk a tettest. Érdemes lenni kimenni egy pusztára és ott is megmérni a dolgot.
11-én épp úton voltam, megnézem a tracket, hátha látok valamit, de úgy meléxem hogy épp annyira volt pontos/pontatlan mint amennyire szokott volt.
Heejjj BadGe,
már megint igazad van!
Most lassan már két órája ketyeg mindkét vevőm és szépen látni (jó a software) hogy alapvetően ugyanazokkal a holdakkal dolgozik mindkettő.
Még van némi eltérés mert a látóhatár széle körüli holdakat ez egyik hol úgy érzékeli hogy még OK, hol meg úgy hogy nem, de a kettő nem "jár együtt". No de az vagy a hatodik hold, neki meg négy is elég...
A mostani méréseim szerint az átlagos eltérés a két kütyü által mért poziciók között (relative)2-3 méter! A "deviation" görbén egyik sem ment ki az 5 méteres körböl mint emlitettem már vagy két órája és a jelnagyság (még igy a padláson keresztül is :-) egész jó 40 dBHz fölötti!
Tehát egy tuti: az amik semmit nem piszkáltak, sőt...
Viszont ami biztosnak látszik az az hogy a két vevő mégsem "jár együtt". Értem ezalatt azt, hogy mondjuk mikor az egyik 1.5 méterrel mondjuk északra hibádzik (azt várnám hogy a másik is időben akkor és arra "megy") De sajnos nem! Semmi összefüggést nem vélek felfedezni a kóvájgásaik között..(sajnos) Erre valami magyarázat?
(merthogy ugyanott vagyok, egyformák a készülékek, (majdnem) ugyanazokat a holdakat használja, oszt mégsem (egészen) ugyan azt csinálják
Nem sok tanáccsal láttak el az üzletben, ahol vásároltad a készüléket. Le merem fogadni, hogy MediaMarkt-ban vetted... :)
A hétfői indulásod elég szoros határidő, de ha holnap (pénteken) be tudsz ugrani hozzánk akkor tök ingyen elvégezhetsz egy rövid StreetPilot tanfolyamot.
Itt vagyunk: Bp. XIII. Victor Hugo 18-22. (3016-os iroda)
Ez nem a szokványos régi SA (Aki nem tudná, ez a Selectiv Avaliability nevű butítás, ami 2000 május 2. előtt az egész világon élt, ma már csak egyes területeken), hanem, ha egyáltalán jól gondolom és létezik, akkor valami új nagyfrekvenciás csóválás, amit a DGPS sem tud kivédeni, plána utófeldolgozós üzemben, mert nincs ideje a fázissimitásra. Amugy azt nem is tudom, hogy a DGPS akkor éppen milyen pontos lett volna, mert nem volt kéznél. A ballonversenyezésnél 200 méter alatti eredményt tilos GPS-sel kimérni, azon felül meg a 10 méter már elmegy. Ezért lenne jó ez az éltalam (is) kitalált mezitlábas DGPS, mert biztos 2-3 méter pontossággal lejebb lehetne hozni a határt. Erre a célra a DGPS nem alkalmas, mert drága és nincs mindenütt elérhető szolgáltató. Két puci Garmin 12, meg egy sip viszont mindenütt elérhető.
Arra ez az eset mindenesetre jó, hogy a mezitlábas differenciálást sem szabad a bekapcsolás után 15 percnél hamarabb elkezdeni, mert csak akkor remélhetünk jó eredményt, ha már mindkét kütyüben ugyanaz az almanach van. Feltehetőleg ezután már azonos műhódokat fognak keresni.
Az almanach tartalmazza a műhold(ak) pályaadatait, amit a földi követő állomások rendszeresen frissítenek a tényleges pályaadatokkal.
Amíg a GPS nem tudja letölteni a friss adatokat, addig a "tegnapival" számol.
A műhold valós pályályának eltérése az elméletitől emlékezetem szerint lehet akár 20 m is, ehhez képest egy régi almanach alapján simán elképzelhető 50 m hiba is.
Köszi az ötletet, ez lehetett az ok. Az egyik GPS (az enyém) már negyedórája ment, a másik, amit azért hoztak oda, hogy állitsam be a versenyen elfogadott userdatum-ot, azt pedig akkor kapcsoltam be. A beállitás volt kb. 1 perc, tehát egy almanach letöltés nem férhetett bele. Akkor én jól megijedtem a megmagyarázhatatlan különbségtől, a versenyigazgató letiltotta a GPS használatát távolságmérésre, utána a másik GPS-t elvitték.
Viszont így, hogy ez már felmerült, elővettem egy másik felmérést, amit másnap csináltunk, amikor arról vitatkoztunk, hogy a térképünk WGS84 vagy Krassovszky. A vita kb negyedóráig folyt egy kereszteződésben 2 nappal a newyorki események után. Ezután három különböző GPS-sel (12, 12XL, 45) lemértük ugyanazt az útkereszteződést, és WGS84-re állitva, ahol nem lehetett rossz konstansokat beírni a három GPS által adott UTM koordinátában kb 10 méteres szórás volt.
Konkluzió:
Vagy a BadGe féle almanachteória az igaz
Vagy az amcsik első ijedtségükben bedobták a zavarást, és azt másnap a népharagtól tartva lekapcsolták.
Ilyen kérdésekre keresem a választ, hogy:
- lehet-e az Internetről ingyen letölteni MetroGuide-okat?
Ismereteim szerint nem lehet
- hogy tudom az utat a géppel kikalkuláltatni?
Úgy, hogy egyenként minden útváltást beprogramozol
- szól-e, hogy mikor kell autópályát változtatni?
Ha beprogramoztad, akkor igen, de hacsak nincs betöltve a pontos metroguide térkép, akkor az alaptérkép pontatlansága miatt nem hagyatkozhatsz rá teljesen.
- számol-e az autópálya váltással, vagy nekem kell beprogramozni a fordulókat?
Ez a fentiekből következik.
A sör általában csábító, ám tegnap este sikertelen kísérletet tettem a Craisy Caffee szárazra ivásával.
A GPS hibákkal kapcsolatban az jutott eszembe, hogy a különböző állapotban lévő almanach adatok esetleg szerepet játszhatnak még a különbségekben. Elvileg 12.5 perc eltelte után szabadna elkezdeni a mérést, mert ennyi idő kell egy teljes almanach letöltéséhez.
Olvasgatom itt a hozzászólásokat és elrettenek, hogy milyen rosszul érezheti magát az szegény GPS, amit a minap vettem, hogy hozzám került és nem valamelyikötőkhöz.... A helyzet az, hogy itt úgy látom, Ti nagyon értetek ezekhez a ketyerékhet, én pedig csak most találkozom vele igazából előrször, éppen ezért
A SEGÍTSÉGETEKRE lenne szükségem.... Hétfőn indulok Párizsba és szeretném a hosszú úton kihasználni a nemrég vásárolt StreetPilot-omat, de úgy érzem még igen hiányos hozzá a tudásom.
Ilyen kérdésekre keresem a választ, hogy:
- lehet-e az Internetről ingyen letölteni MetroGuide-okat?
- hogy tudom az utat a géppel kikalkuláltatni?
- szól-e, hogy mikor kell autópályát változtatni?
- számol-e az autópálya váltással, vagy nekem kell beprogramozni a fordulókat?
stb. stb. Már ezekre is sok segítség lenne egy-egy válasz, de, ha valakit egy korsó sörrel arra csábíthatnék, hogy egy fél órás gyrostalpalót tartson hozzá, akkor szívesen állnám a cehhet...
Sokat segítenétek vele... Ráadásul hétfőn (24-én) indulnék is, és egy évig kint szeretném használni.
- 2 GPS kozotti elterest (~60m) en is tapasztaltam, a keszulekek eMap es III+ volt eloszor arra gondoltunk, hogy a ket tipus kozott ekkora az elteres.. , sot szereztunk egy harmadik gepet is (ScoutMaster) es ehhez kepest is volt elteres..
- De utanna kiderult hogy a datumformatum volt elteroen beallitva a cuccokban. Miutan belottuk mindegyiket: WGS 84 -re utanna mindeharom ugyanazt a koordinatat mutatta (ezredperc pontossag).
- Azt en is tapasztaltam, hogy ugyanabban a pozicioban nem mindig ugyanazokat a muholdakkal szamolnak a ketyerek. A magyarazatra en is kivancsi lennek!